Sziasztok!
Ma a Megtorlásból, a Morwen nyolcadik kötetéből hoztam egy darabkát. 2015-ben ezzel zártam le a sorozatot, amit még 1999-ben kezdtem el írni.
Nekem személyes katarzis élmény volt. A Fekete kristály(7. kötet) végén annyira taccsra vágtam a bandát, hogy muszáj volt elsimítani, elrendezni a szálakat. Egy kicsit odahaltam, amikor vége lett, leginkább attól, hogy vége, nincs tovább, el kell szakítanom a köldökzsinórt. Párkapcsolatból is sok ennyi év...
Annyi minden mást akartam írni ezenkívül és sok új tervem volt/van. A vámpír érának mostanában nincs közönsége, elhamvadt az érdeklődés irántuk, ami nem jelenti azt, hogy egyszer nem izzik fel újra a parázs.
Most a napokban, öt év múlva, kezd éledezni bennem a kisördög, hogy lehet ezt még folytatni. Van bennem elég kraft, hogy megszüljek még egy részt. Már a nyolcadik kötet is jutalomjáték volt. Mit akarok én még halmozni? Természetesen ez még csak amolyan vágyálom, óvatos kis ötlet-kezdemény. mert olyan szépen lezártam, hogy ha nem bolygatom is oké így. Annak idején azt mondtam, hogy ki tudja, talán majd nyugdíjas éveimben lehet, hogy folytatom. Közben nincs is az már olyan messze.
Amolyan személyes szórakozás lenne, mert hiányoznak Morwen és a fiúk. Aztán, ha úgy érzem, hogy jól sikerül, esetleg kaphatna egy esélyt. Mondom, ez még csak egy kósza ötlet. Egyelőre időm sincs még rá. Ez egy rétegműfaj, nehezített terep, szűkös közönséggel. Ész érv nem szól mellette, hogy munkát öljek bele. De sosem a rideg kiszámítottság vezetett az írásban, hanem az ihlet és a fantáziám.
Akár más szereplővel is lehetne egy új kötet, aki csak a végén csatlakozott a csapathoz. Susannáról beszélek, ***spoiler*** Morwen új sarjáról.
Korábban nem nagyon szellőztettem meg, de Susanna figurájába önmagamat írtam bele. Az én munkahelyem, az én lakásom, az én apróságaim voltak benne. 😁
És akkor a részlet:
„– Sosem adtál alkalmat, hogy elmondjam, én hogyan éltem meg az egész átkozott folyamatot. Amikor beadták nekem a fekete kristályt, a hatása frenetikus volt. Kiragadott a jelenből, megszűnt az anyagi világ. Fogalmam sem volt, mi a valóság és mi képzelgés. Még a tudatom is eltűnt. Nem éreztem magam vámpírnak csak egy pulzáló lénynek, aki lebeg a csalfa csodavilágban. Aztán jött a kín és végül a süket sötétség – sóhajtott. Úgy nézett körül a helységben, mintha hegyekkel körülölelt tájat pásztázna a szemével.
– Egy fékezhetetlen vadállat voltam, amikor a kórházban elkaptalak. Tudom, hogy azt mondták neked, elborult elméjű ösztönállattá épültem le és semmilyen külső inger nem jut el hozzám. Majdnem így is volt. Majdnem… Ott voltál karnyújtásnyira és én a homályon keresztül megéreztelek. A véred szagát, a szíved lüktetését. Tudtam, hogy te vagy az. Kellettél nekem, jobban, mint az élet. Akartam a véredet, az erődet, hogy magamba szívjam és élvezhessem, ahogy összeolvad az enyémmel. Nem tudtam felmérni, hogy milyen súlyos kárt tettem benned. Nem éreztelek ellebegni, nem éreztem, hogy kifogy belőled az élet. Megrészegített, amit elvettem tőled, amit nekem adtál. Akkor még képtelen voltam felmérni a következményeket. Mikorra olyan állapotba kerültem, hogy már feltisztult az elmém, túl késő volt. Te már megváltoztál. A bajt, amit okoztam nem lehetett eltörölni. Önhitt módon azt gondoltam, visszatérsz hozzám, hiszen mindig így volt. Mindig visszakaptalak. A teremtőd vagyok, a férjed, szeretjük egymást. Minket nem választhat szét semmi. Te mégis eltávolodtál és el is tűntél évekre. Csak reméltem, hogy egy nap megértesz majd és megbocsátasz.
Mély és rekedt volt a hangom, amikor megszólaltam. A szívem keserű volt és fekete.
– A szerelem nevében rég megbocsátottam. A tiszteletem mindig a tiéd lesz, elkötelezetted vagyok.
– Mégsem tudsz közelebb jönni hozzám.
Kinyújtotta a kezét felém. A semmibe markolt, majd néhány néma pillanat után lehanyatlott a karja. Szürke szemében szomorúság terpeszkedett, eluralta szép arcát is.
– Egyenes út nem vezet vissza hozzád. Találjuk ki együtt, mit tegyünk! – mondtam.
– Nem ilyen könnyű ez, Morwen. Még nem találkoztunk ilyen esettel a sok-sok év alatt. A vérünk megpecsételi ezt is. Ez az ösztön erősebb nálunk, legyőzi a civilizált embert bennünk, illetve azt, ami még megmaradt belőle. Harcolhatsz ellene, de csak magadnak okozol szenvedést. Ha elég kitartóan küzdesz a démonoddal, a végén beleőrülsz. Ezt nem várhatom el és nem kérem tőled.”
e-könyv és nyomtatott:https://publioboox.com/termek/megtorlas-ekonyv/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj megjegyzést: