Jöjjön a vallomás!
Pár hónapja új könyvön dolgoztam. Nem árultam el, mi az, csak sunyítottam.
Meglepetésnek szántam.
2012-ben írtam egy regényt, 2014-ben meg is jelent a Publionál. Nagyon sokan szerettétek, és természetesen, akadt akit kiakasztott. Mindenféle reakciót kiváltott, és ez pontosan így volt jól, mert egy könyv akkor jó, ha megmozgatja a fantáziát, az érzelmeket.
A Két lépésre a mennyországtól című könyvemről van szó.
Egy próbálkozás volt a romantikus műfajban. Nem tartozott a kedvenceim közé, elismerem. Azóta megtanultam értékelni, mivel sok mindent köszönhetek ennek a regénynek. Magánéletben is, amiről diszkréten illik hallgatni, és ami nagyon fontos, ez a könyv elhozta nekem a Könyvmolyképző Kiadó ajánlatát, hogy dolgozzunk együtt.
Azóta eltelt néhány év, igazából sok is, sok minden történt a könyvpiacon, az én életemben is, de még most is van, aki olvassa a Két lépést(ahogy én hívom).
Úgy egy évvel korábban felötlött bennem, vajon mi lenne, ha elmesélném Mesmiráék további életét? Érdekelhet ez valakit? Aztán Mesmira egyre hangosabban duruzsolt a fülembe és a történet összeállt. Csak a megfelelő időre kellett várnom, hogy leírhassam.
Igen, erről szól ez a bejegyzés.
Elkészült a folytatás, Örök sziklaszirt munkacímen.
Nagyon izgalmas volt megírni olyan szereplők további életét, akiket már ismerünk és azt gondoljuk, mindent tudunk a sorsukról. Csak szólok, semmi sem úgy történik, ahogy a kedves olvasó elvárná.
Az Örök sziklaszirt más, mint a Két lépés. Évek teltek el a két történet között, a szereplők érettebbek lettek és ... De nem árulok el semmi!
A könyv előolvasóknál van teljes titoktartás terhe mellett. 😶 Még vár rá némi csiszolgatás, finomítás.
Hogy mi lesz a sorsa? Mikor kerül kiadásra és a ti kezetekbe?
Arra még várni kell kicsit. Ez a jövő zenéje. Kicsit most pihentetem, mert más projekteken fogok dolgozni. De remélem, örültök, hogy elkészült és felkeltettem a kíváncsiságotokat.
A száraz tények nem könnyítik meg a kézirat sorsát, mivel az első kötet másik kiadónál van, mint ahol én most elköteleződtem. Lehet kampányolni, drukkolni, hogy lásson benne lehetőséget a KMK és rábólintson, amikor majd eléjük kerül az anyag.
Ha esetleg ez nem jön össze, más utat választok.
Spoiler!
Közben idén sem maradtok új Carrigan regény nélkül, mert hamarosan nekiállunk szerkeszteni a könyvet, amire rábólintott a kiadó. Ez lesz az én szívem csücske. Erről majd később!
Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, szívesen fogadom a véleményeteket.