Látogatók

2018. augusztus 12., vasárnap

Farkasok...

Ha a Facebook-ról jöttél, itt az idézett rész folytatása, az egész jelenettel a Farkasok között című könyvemből.
„Újabb pohár pezsgőért járultam a büféasztalhoz, de ahogy a gyöngyöző itallal teli pohárért nyúltam, valaki megfogta a csuklómat.
Richard mögöttem állt és halkan szólalt meg, hogy más ne hallja a szavait.
– Tiszta fejjel akarok beszélni veled.
Elrántottam tőle a kezemet és azért is felemeltem a poharat, tüntetően beleittam. Az erős buborékok csípték az orromat.
– Nem te mondod meg, mennyit iszom. Ha becsípek az én dolgom.
– Muszáj ellenkezned velem, igaz?
– Menj a francba, Richard! – felhajtottam a maradék pezsgőt is. Átkozottul jól esett.
Hátrahajtottam a fejemet és a mélykék csillagos égre meredtem.
– Veszélyes dolgok történhetnek, ha sokat iszol – mondta jelentőségteljesen.
Kék szemébe néztem. Pontosan értettem, mire céloz.
– Ó, nem! Ne aggódj! Soha többé nem eshet meg közöttünk olyasmi. Miért nem hagysz engem békén? Mi az a színjáték? Mit akarsz demonstrálni a drágalátos családod előtt?
– Miattad csinálom.
– Miattam?! – hidegen elmosolyodtam. – Ez roppant figyelmes tőled, de kösz, nem tartok igényt a társaságodra. Boldogulok egyedül is.
– Védelmet nyújtok neked. Tudomásul kell venniük, hogy nem bánom, ami történik és nem törődöm a pletykákkal. Büszke vagyok a lányomra, nem tagadom meg. Vállalom a megcsalást, a házasságom nem emiatt ment tönkre. Nem vagy hibás és azt akarom, hogy ezt mindenki jól vésse az eszébe. Minden új szenzációs hír hamar megkopik. Nem leszünk sokáig téma. De most arra van szükséged, hogy melletted álljak és a védelmem alá vegyelek. Engedd ezt meg nekem, hogy felelősséggel cselekedhessek! Bármilyen erős vagy, most bízd rám magad, kérlek!
Indulatosan kifújtam a levegőt a tüdőmből.
– Az ördögbe! Miért olyan nehéz ez?
– Mert folyton ellenkezel velem.
Farkasszemet néztem vele.
– Túlságosan hozzá vagy szokva, hogy mindenki behódol neked.
A szemöldöke alól lesett rám.
– Kivéve téged.
Elnevettem magam.
– Mennyire unalmas volna, ha nem bosszantanálak.
– Gyönyörű vagy ma este – mondta hirtelen és elkomolyodott. – Mindig az vagy.
– Richard, ne! – súgtam.
Egy néma percig az arcomat nézte.
– Gyere! – fejével a többi vendég felé bökött. – Táncolj velem!
Észrevette a habozásomat.
– Emlékszem, hogy amikor legutóbb erre kértelek, elutasítottál, mert nem akartál közel kerülni hozzám. Most tégy engedményt! Legalább egyszer.
Lassan fordultam meg a hosszú ruhámban és a táncosok felé indultam. Ő némán követett.
A pezsgő forrón égette a bensőmet, szétáradt a tagjaimban. Úgy éreztem, egyetlen ugrással át tudnám szelni az egész hatalmas kertet. A táncparketthez értünk. Richard a kezét nyújtotta. Óvatosan a tenyerébe csúsztattam a kezemet, alig érintve a bőrét. Úgy zárta a kézfejemre az ujjait, mintha attól tartana, hogy visszarántom tőle. Átfogta a derekamat és táncolni kezdtünk. Nem hittem, hogy ez valaha megtörténik. Ahogy forogtunk a kellemes zene ritmusára, közelebb vont magához. A tenyere meleg volt és olyan lágyan tartotta a derekamat, hogy elöntött a forróság. Az orrom megtelt az illatával. Emlékeztem erre az illatra, a testének közelségére. Ott az ágyamon is ezt éreztem, amikor a gyászomban vigasztalva ölelt és összebújva elaludtunk. Az édes-bús emlék vért kergetett az arcomba. Kék szeme nem eresztette a tekintetem. Úgy nézett, hogy kioltotta bennem a tiktakozás szikráját. Sosem volt rám hatástalan, hiába hazudtam ezt konokul magamnak. Már erősebben zárta a markába a kezemet és én is belekapaszkodtam. Állát a halántékomhoz hajtotta, a mellkasunk és hasunk egymáshoz nyomódott. A kezemet önkéntelenül a válláról felcsúsztattam a nyaka felé. Az ujjaim hegyével hozzáértem a hajához. Lehunytam a szemem és pár pillanatra megengedtem magamnak, hogy hasson rám a bűvölet. Richard légzése elnehezült, úgy fordította az arcát, hogy az orrát a hajamba fúrhassa. Úgy éreztem, felrobbanok és ezer meg ezer szikrára szóródva libbenek szét az éjszakában.
Már rég megszűntek körülöttem a többiek, csak elmosódott imbolygó árnyak voltak. Richard keze feljebb simított a hátamon, megérintette a bőrömet a ruha kivágása felett. Libabőrös lettem és belül elöntött az édes meleg vágy.
A zene elhallgatott és egyszeriben mintha víz alól bukkannék fel, kitisztult a kép. Hátraléptem, elhúzódtam tőle, kénytelen volt elengedni. El kellett távolodnom, hogy észhez térhessek.
Amikor felfogtam a körülöttünk lévőket, a kíváncsi pillantások között megláttam Margareth rosszalló arckifejezését. Látta az egészet és nem tetszett neki.
– Bocsáss meg! – motyogtam és suhogó szoknyával otthagytam Richardot.
Vakon siettem előre, magam sem tudtam, hová. A nagy ház mellett végig a kertből egy árnyékos sétány vezetett a bejárati kapu felé. Arra indultam. Levegőre volt szükségem és el akartam tűnni innen.
Az esti félhomályban itt- ott hangulatos kis fényfüzéreket aggattak a lugas ágai közé. Bizonytalanul inogtak a cipősarkaim a kavicsos ösvényen.
Richard igyekezett mögöttem, utolért és a csuklómnál fogva visszatartott.
– Várj! Hová szöksz?
– Elmegyek.
– Megint elfutsz előlem?
Még a testemen éreztem az iménti érintését és máris hiányzott a közelsége.
– Én ezt nem tudom csinálni – nyögtem olyan őszintén, amennyire telt tőlem.
– Mit? Nem történt semmi. Gyere vissza, táncolj még velem!
– Nem, Richard.
– Talán nem volt jó?
Fájdalmasan szépnek láttam őt és ellenállhatatlannak.
– Az nem tánc volt, te is tudod, hanem csábítás – mondtam halkan.
Kissé kinyílt a szája és alig hallhatóan sóhajtott. A pillantása égette az arcomat.
– Ne félj tőlem, Robyn!
Azt akartam mondani, hogy de igen, félek, helyette lesütöttem a pilláimat.
– Szóval, így történt akkor is?
– A bűnbeesésünk? Igen, valahogy így – felelte mély hangján, ami olyan hatást keltett, mintha a bőrömet cirógatná egészen titkos helyeken is. – Vonzol magadhoz, nem tudok ellenállni. Nem is akarok. Miért nem adsz egy esélyt?
– Mert nem vagyok alkalmas a szórakozásra, a kalandra. Én nem vagyok egy azok közül a lányok közül, akik havonta váltják egymást az oldaladon és az ágyadban. Nem megy nekem a laza párkapcsolat.
Egyenesen nézett a szemembe.
– Rossival nem voltak ilyen kétségeid, vele bátran játszadoztál. Simán belementél a könnyed kalandba.
– Igen. Megtehettem, mert nem kockáztattam semmit.
– Akkor velem miért nem teszel egy próbát?
– Mert te más vagy.
A csuklómnál fogva közelebb vont magához.
– Nem kalandot keresek, hanem komolyabban és hosszabban tervezek veled. Gyere és költözz hozzám Laurával, éljünk együtt!
Hitetlenkedve nyikkantam.
– Hogy képzeled?
– Egyszerűen. Legyünk igazi család!
– Ez nem így működik – ellenkeztem.
– De igen. Túl régóta húzódik már ez közöttünk. Nem akarok várni, nem hagyhatom, hogy megint jön valaki, aki elcsábít. Most rajtam a sor.
Összevontam a szemöldökömet.
– Az, hogy te vagy a gyerekem apja, még nem jogosít fel semmilyen beleszólásra az életembe. Meg sem kérdezed, hogy én akarom-e? El tudom-e képzelni, hogy mi ketten egy pár legyünk? Közlöd, te mit akarsz, de nem veszed figyelembe, hogy az elvárásaid felforgatnák az életemet. Amiről ábrándozol egy fantáziakép. Ahhoz az kellene, hogy minket romantikus és szenvedélyes érzelmek fűzzenek össze. De erről szó sincs.
– Tényleg nincs? Talán nem érzed a feszültséget és ezt az erős vonzást kettőnk közt? – kérdezte halkan és a számra kúszott a pillantása.
– Nem tagadhatom, csakhogy ez édeskevés a közös élethez, különösen, hogy egy kisgyerek érdekeit kell figyelembe vennünk. Felejtsük el ezt a beszélgetést, az lesz a legjobb!
El akartam lépni, megszabadulni a vérforraló közelségétől. Nem engedett. Ő sosem enged, egészen addig, míg fel nem fal, meg nem kapja, amit akar.
Komor ábrázattal tartott vissza.
– Ne menj el Ausztráliába! – kérte.
– Ah! Szóval mégis olvastad a kérvényt?
– Igyekeztem minél későbbre kitolni a megbeszélését. Tudom, hogy mindegy mit mondok, ha akarsz, úgyis elmész.
– Ez igaz. Lehet, hogy pont erre van most szükségünk. Jót fog tenni a nagy távolság.
Richard szája sarka megrándult.
– Nem. Nekem biztosan nem.
– Majd feltalálod magad. Lehiggadsz és kiversz a fejedből.
Közelebb rántott és az arcom fölé hajolt.
– Hogy tudsz ilyen rideg lenni hozzám? Ennyire nem számítok neked?
– De számítasz, nagyon is – hebegtem és éreztem, hogy kifut belőlem az erőm, ami az ellenálláshoz kellene.
Nem engedte el a csuklómat, hátravezette a hátam mögé és úgy húzott magához. Másik kezét a nyakamra simította, megtámasztotta a tarkómat. Elzsibbadtam.
– Akkor engedd, hogy veled lehessek! Szeretnélek megérinteni, ahogy akkor.
Olyan puhán ért a számhoz, hogy a vérem azonnal tüntetően dübörögni kezdett a fülemben és tudatta velem, hogy elvesztem. Belesimultam a csókba. Hiába tiltakoztam, a testem jobban tudta a konok fejemnél, mi kell nekem.
A derekába kapaszkodtam és nekidőltem, mialatt csókolóztunk. Amikor elengedett, rángatózó szívvel néztem érzelmektől csillogó szemébe. Sírni tudtam volna attól a bús és fájdalmas felismeréstől, hogy most megbántom.
Ebben a fontos pillanatban a döntésem összezúzza a vakmerő reményeit, elutasítja a vágyait. Elléptem hátra a bűvöletből és a fejemet rázva néztem a szemébe.
– Nem lehet, nem tudok... – motyogtam vérző szívvel.
Magamban azt hajtogattam: ’Nem mondtad ki a varázsszót! Richard, a varázsszót!’
A szemem sarkából észrevettem, hogy az ösvény elején tőlünk alig néhány méterre Margareth áll megkövülten. Minket nézett és valószínűleg mindent látott, talán a szavainkat is hallotta.
Találkozott a tekintetünk. Most nem bírtam ezzel törődni. Richard csalódott arca örökre bevésődött az elmémbe, ahogy hátráltam tőle.
– Várj! – nyúlt volna utánam, de megráztam a fejemet, hogy ne tegye.
Megragadtam a hosszú szoknyámat, megfordultam, és mint egy menekülő Hamupipőke, elfutottam az ösvény homályába."








2018. augusztus 4., szombat

Sziasztok!

Lassan a végéhez érek a legújabb kéziratnak, a Neginnek. Már nem sok van vissza és ezt is befejezem.
Ez lesz a 22. készre írt regényem, amik közül 16 már megjelent és azon dolgozom, hogy sorban a többi is kövesse őket. Igen, 22! - Döbbenet. - Nekem is.
Három másik itt van a fejemben, majd sorra kerülnek azok is.

Ti, akik régebb óta követtek és ismeritek az írásaimat, tudjátok, hogy nem mindig ugyanabban a műfajban dolgozom és azt is, hogy tulajdonképpen nem a romantikus zsáner volt a kezdet. Szeretem váltogatni a történeteim műfaját és nem leragadni egynél. Nem szeretem sokáig ugyanazt csinálni, mert unalmassá válik a megszokás. Valakinek az egyik tetszik, másoknak a másik. Mindenki megtalálhatja a maga ízlésének és igényének valót.
A Negin nem romantikus habos-babos-cukormáz, hanem inkább hasonlít a korábbi regényeimre, ahol akció van, izgalom és misztikus elemek, no meg azért egy picike érzelmesség is.

És, hogy mi a következő projekt? Egy régebbi anyagot fogok elővenni és átdolgozni, kibővíteni és lehetőleg még erősebbre, durvábbra, úgymond: rázósabbra csiszolni. A Bittersweet-ről van szó. De pssszt!!



Köszönöm a türelmeteket!😊 Köszönöm, hogy várjátok az új könyveimet és érdeklődtök, mikor jön  ki valami újdonság.

Üdv!
Ash