Száműzöttek királysága - státusz

 Sziasztok!

Lassacskán a Száműzöttek királysága című új regényem végéhez közeledek az írással.

Nincs már sok vissza. Ez a könyv egy szélvihar, nincs benne lazsálás, pörögnek az események, akció, érzékiség, politika, aljasság. Érdekes új szereplőgárda jött össze, furcsa szövetségek alakultak közöttük, olyan is, amit az elején még én sem láttam. :)

Nem akartam ilyen gyorsan megírni, de így sikerül. Hiszen annyi év önkéntes távolmaradás után még csak most merültem bele a vérivók rázós világába és mindjárt vége is...

részlet a Száműzöttek királyságából

 Sziasztok!

Hoztam egy kis részletet a készülőfélben lévő anyagból. 

 

Száműzöttek királysága 

 Két óra volt vissza hajnalig, mire a házamhoz értünk. Babel bekísért, aztán a konyha ajtófélfának támaszkodva figyelte, ahogy leveszem a dzsekimet és a pultra pakolom a fegyvereimet.

– Mi van közöttetek? – kérdezte kertelés nélkül.

– Nem tudnám megmondani. Egyszerűen csak hatással van rám. A demonizált alakja a valóságban olyan karizmatikus személy, akinek elég bátorsága van, hogy sziklaszilárdan álljon a Száműzöttek élén. Nem acsarkodik, nem mesterkedik, hanem azokért tesz meg mindent, akik bíznak benne. Nem fél a Tanácstól és ez lenyűgöz engem. Olyan kevesen vannak hozzá hasonlók. Mellette szégyellem a saját megalkuvásomat, hogy eltékozoltam, amit a teremtőm felkínált nekem. Morwen szabadságot biztosított és én szeszélyből nem őt választottam, hanem ezt – mutattam körbe.

– Úgy vélem, hogy a saját szabadságvágyad megtestesülését látod benne és ez romantikus figurává magasztalja őt a szemedben.

Fáradtan mosolyogtam.

– Biztosan.

– Tetszel neki. Úgy néz rád, mintha fel akarna falni, te pedig, mint aki alig várja.

– Letagadom – nevettem rekedten.

Ebben a pillanatban kivágódott a bejárati ajtó és négy megtermett vámpír rohant a házba. Az egyikük Lothar volt. Nyílegyenesen felém vágtázott és behúzott egy jobbost a képembe, hogy szikrázott a szemem. Megtántorodtam, de nem estem el.

– Te szuka! – fröcsögte.

Talán, jó estét, vagy valami? – gondoltam megütközve. Ha leköpi a szőnyegemet, nagyon pipa leszek!

Babel azonnal belendült és el akarta kapni Lothar nyakát, mire ketten nekiugrottak és pillanatok alatt kemény pofoncsata bontakozott ki. Zuhogtak az öklök és tompa elfojtott nyögések adták hírül, hogy mind be is találtak.

– Miért nem tartod magad távol tőlünk?! Behálózod a Vezérünket, elgyengíted, közben kiszaglászod a titkainkat! Félrevezeted őt és tőrbe csalod. Csak bajt hozol ránk! Mi lesz a következő húzásod? Megint bemászol az ágyába és elvágod a nyakát?! – ordította eltorzult arccal.

Nem tudhatta, hogy segítettem nekik megúszni egy rajtaütést és ennek így is kellett maradnia.

– Nem készülök ilyesmire – mondtam tompán és megmozgattam az állkapcsomat, nem tört-e el, aztán a nyelvemmel ellenőriztem, hogy a fogaim mind megvannak-e.

– A Kupola új módszere eredményesnek tűnik. Védelemre és segítségre szoruló nő képében küldi a kémet közénk, hogy elaltassa Dalen gyanúját. – Rám vicsorgott. – Kevéssé hihető a hirtelen támadt ragaszkodásod hozzá. Rávetted, hogy megossza veled a vérét, amire nem gyakran láttunk példát.

– Az ő döntése volt.

– A farkánál fogva vezeted! – kiáltotta, mintha ez olyan szörnyűség volna.

Én meg arra gondoltam, mennyire messze jár a valóságtól, hiszen semmi közöm Dalen farkához.

– Ennyire nem bízol a Vezéredben? Azt hiszed, hogy egy nő kijátszhatja? Térj már észhez!

Lothar keserűen összehúzta a szemét.

– Fogalmad sincs, mi mindenen mentünk már keresztül. Régebben tartunk ki egymás mellett, minthogy te megszülettél!

– Akkor tudhatnád, hogy ti vagytok neki az elsők.

– Ne gyere többet oda és tartsd magad távol tőle! Nem akarom látni az álszent pofádat!

A tekintete fenyegetéstől volt sötét.

– Szerinted, hol érdekel engem, hogy te mit akarsz? Ezt a hisztériát befejezheted, Lothar! Takaródj a házamból és vidd a csicskáidat is! De kifelé még bocsánatot kell kérned!

– Nocsak! Tlaloc cafkája milyen elbizakodott! Azt hiszed, mert a hóhér teremtett, tőled is félnek a vámpírok? Te egy senki vagy! Egy jelentéktelen újszülött, aki a férfiak ágyán keresztül akar feljebb jutni!

Most én mostam be neki egyet nyitott tenyérrel. A pofon hangosan csattant és rögtön kivörösödött tőle a képe. Egy másodpercig meglepve bámult, aztán rám ugrott. Épphogy csak félre tudtam kapni tőle a fejemet, így az ökle súrolta a járomcsontomat. Jött, mint a bulldózer, el akart taposni, a földbe döngölni, összetörni a csontjaimat. Néhány ütése be is talált, lezúzta a bőrt az arcomról, vért fakasztott a felrepedt szemöldökömből és a bordáimat is összekócolta.

Hiába voltam új a vámpírszakmában, rendes kiképzést kaptam és egyáltalán nem állt távol tőlem a brutalitás. Képes voltam az érzelemmentes agresszióra, ha szükséghelyzetbe kerültem. Ezt most annak nyilvánítottam. Főleg miután a szemem sarkából láttam, hogy Babel és a két ellenfele a küzdelem közben összetörnek néhány dísztárgyat és a berendezés is elvesztett pár darabot az igényesen összeválogatott dizájnelemekből lassacskán leamortizálva a nappalimat. Francba! Francba! Nem lehetett véletlen, hogy régen az úri népek a párbajokat zöldhajnalban réten, vagy tisztáson intézték, nem a szépen berendezett házakban.

Lothart meglepte, hogy nem tojom össze magam tőle és nem csak állom az ütéseit, de gyönyörűen vissza is adom. Lehetett ő jóval öregebb seggfej vérszopó nálam, a vérem tartogatott némi extrákat, ami alkalmassá tett rá, hogy a speciális csapat tagja legyek. Tlaloc nem volt hülye, amikor beválasztott. Pontosan tudta, mit miért tesz. Nem voltam egy kiemelkedően szuper predátor, de a közelharcban hiba nélkül működtem.

A kivéreztetés ugyan legyengített, Dalen vére és valahogy a Vérmámor testet szétfeszítő, égő kéjes vágyhullámai felturbóztak. Lothar orrából vér folyt, a szája felrepedt és zihálva kereste a kitérőket előlem. Látszott a szemén, hogy nem erre számított, azt tervezte, hogy laposra vernek, és majd meghunyászkodok, esetleg megijedek.

A negyedik fickó, aki eddig csak őrt állt az ajtónál, talán azt lesve, hogy a szomszédok kihívják-e a zsarukat a hangossá vált dulakodás miatt, most úgy döntött, beszáll. Míg Lothar hátrált, hogy lélegzethez jusson, a pasas elkapott, megragadta a vállamat és a térdével az ágyékomba rúgott. Hátralöktem a medencémet és mivel nem volt tököm, amit elérhetett, meghiúsítottam az aljas tervét, viszont frontálisan belefejeltem a pofájába. Valami hangosan reccsent és csak reméltem, hogy nem az én homlokcsontom. Egy pillanatra elsötétült előttem a csatatér képe és vér szaga tódult az orromba. A fickó orrnyerge ferdén állt a töréstől és vér folyt az állára.

Harag öntötte el az agyamat, amiért ezek négyen idejöttek, hogy letámadjanak egy nőt, egy újszülöttet, akiről feltételezték, hogy úgyis alulmarad. Benne volt a pakliban, hogy még egy csoportos erőszakot is terveztek ellenem, miután kiütöttek.

Az ellenfelem üvöltve káromkodott, aztán megszorította a vállamat, hogy eltörje a csontot, csakhogy ezt a támadást vagy ötezerszer gyakoroltuk a kiképzőimmel és Morwen nem hagyott lazsálni. Most hálát adtam neki a szigorúságáért. Rámarkoltam a faszi csuklójára, csavartam rajta egyet és közben kiperdültem oldalra, a karja alá kerültem, az övét megfeszítettem a hajlásszöggel ellentétes irányba és a csontja máris eltört. Úgy üvöltött a fülembe, azt hittem, megsüketülök. A lábamat búcsúzóul még beakasztottam a bokája mögé és hanyatt löktem.

Lothar azonnal rám rohant, őt a jobb könyökcsúcsommal fogadtam, eltaláltam a szegcsontján, mire elakadt a lélegzete. Bal kézzel nem voltam annyira jó, de azért beleküldtem az öklömet az arcába, hogy ébresztőként hasson rá, mégis ki a picsával akar baszakodni.

Lerogyott a szőnyegre és maga alá temette a kicsi könyvespolcomat, a Buddha szobrommal együtt. Nem tudtam mindenhová egyszerre figyelni, így csak most vettem észre, hogy Babel is végzett. A két ellenfele a földön volt és már nem akartak tovább kakaskodni.

Babel hanyag mozdulattal a kézfejével letörölte a bíbor vérét a szája sarkából. Hosszú hamvasszőke sörénye kibomlott a harc hevében és most a vállára terült, mint egy ezüst palást.

–  Az új haverjaid egy cseppet idegesítenek, szivi! – mondta és láttam, hogy a fogai is véresek. – Odaszólnál a lovagodnak, hogy ugorjon már ide és szedje össze a kutyáit?

Nem bírtam nevetni, pedig jó lett volna. Előhúztam a telefonomat a farzsebemből, ami meglepő módon épségben átvészelte a harcot és kikerestem a Montague nevet, de annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam rányomni. Babel kivette az ujjaim közül a telefont, ránézett a névre, elhúzta a száját, aztán elindította a hívást. Egészen röviden vázolta a helyzetet Dalennek, akinek az erős hangját még ott is jól hallottam, ahol álltam. A Vezér nagyon ideges lett.

Babel átnyújtotta a készüléket.

–  Nyugtasd meg, hogy élsz!

A fülemhez emeltem a telefont.

–  Susan! Jól vagy? Rohadt életbe! Mi történt ott? Vedd fel a fegyveredet és fogd rájuk, amíg odaérek! – A hangjától majdnem szétpattant a telefon aprócska hangszórója. – Hallod, amit mondok? Már elindultam.

–  Rendben vagyunk – mondtam szuszogva. – Ne kapj agyvérzést!

–  Sietek. – Azzal kinyomta a telefonját.

A szememet a négy megszégyenült pasin tartva a konyhába hátráltam, felvettem a pisztolyomat, jól hallhatóan kibiztosítottam és rájuk fogtam a csövet.

Babel elővette a saját telefonját és maga elé tartva körbeforgatta a romos nappaliban.

–  Mit csinálsz? – kérdeztem.

–  Bocs, de ezt muszáj megörökítenem, annyira menő és a memorizálás nem megbízható az én koromban – vigyorgott.

Kétszáz éves volt, tündék között ez a kor fiatalnak számított. A szememet forgatva elfordultam és a vámpírokat figyeltem.

Dalen rekordidő alatt futott be és vele volt Knox meg még négy vámpír. Két kocsival jöttek, így a házam körül egész szép gyülekezet alakult ki. Bemasíroztak a Vezérrel az élen, felmérték a támadóimat, konstatálták a leamortizált lakásbelsőt. Dalen egyenesen hozzám sietett. Annyira felindult volt, hogy a szeme sarka aprókat rángatózott. Megnézte a lezúzott arcomat, a vérző szemöldökömet, a véres bütykeimet az öklömön. Erre már az állkapcsán is megrándult az ideg. Látta Babel kisebb sérüléseit is, aztán a négy önbíráskodó vámpírra meredt.

–  A magánakciótoknak meglesz a következménye. Nem tűröm az alattomos módszereket! Lothar! Ez a második alkalom, hogy rátámadsz Susanra. Figyelmeztettelek, hogy a személyes védelmem alatt áll. Mi nem volt érthető?

–  Hibát követsz el, ha őt veszed védelmedbe velem szemben! Sokaknak nem tetszik a jelenléte köztünk és veszélyt látnak benne. Elpuhultál, Vezér!

Dalen felemelte az állát és most sokkal higgadtabbnak tűnt.

–  Egyetlen újszülött nőben látod a Száműzöttek fenyegetését? Ezért jöttetek ide négyen túlerővel? Nem szedett ki belőlem titkokat, ő adott át nekem. A te seggedet is megmentette. – A társaira pillantott, akikkel érkezett. – Vigyétek őket ki innen! Rögtön jövök én is.

Miközben kiterelték a fickókat, Dalen odalépett Babelhez és kezet rázott vele, váltottak néhány csendes rövid mondatot, aztán intett Knoxnak.

–  Adj öt percet! – Rám pillantott. – Beszélhetnénk?

Intettem, hogy jöjjön velem és elindultam előtte a vendégszoba felé.  Amikor odaértünk, kinyitottam az ajtót és ő átvette az irányítást, megragadta a karomat, magához húzott, aztán a falhoz nyomta a hátamat. Olyan szorosan állt előttem, hogy a hasa súrolta az enyémet. Egyik kezét a tarkómhoz emelte, a markába szorította a hajamat, a csípőjével a falhoz szegezett. Az előszobából beszüremlő fénynél láttam a szemében izzó felindultságot. Volt abban még más is, vágy, aggodalom és düh. A szám fölé hajolt és a csontjaim máris elkocsonyásodtak.

–  Azt hiszem, megőrültem.  Nem bírom elviselni, ha bántanak, ha valaki hozzád mer érni. – Szabad kezét az oldalamra simította. A tarkómnál fogva még feljebb emelte az arcomat a sajátjához, a szája az enyémet cirógatta, de nem csapott le. Lehunytam a szemem és élveztem a közelségét, az érintését és a forróságot, amivel betakart. Lothar tévedett az imént, Dalen messze volt az elpuhulástól. A merevedése az alhasamnak nyomódott, ahogy rám dőlt.

–  Nem kell magyaráznom, mennyire kívánlak, ugye? – Elfúló hangjától és az intenzív ingerektől nedvesség öntötte el az ágyékomat.

Felcsúsztattam a kezemet a derekán, eredetileg azért, hogy eltoljam, de valahogy egy simogatás lett belőle.

–  Ezt csak a mámor miatt érzed így, mert felhergel, ahogy engem is – motyogtam a szájára.

–  Azon már túl vagyok. Segítettem magamon. Nem kell a harapásnak megtörténnie, anélkül is ezt váltod ki belőlem, Susan és most már az is elég, ha rád gondolok.

–  Látod, mi történik, ha kapcsolatban maradunk? Most már mindkét oldalról jön a figyelmeztetés, hogy ennek nem szabad folytatódnia. El kell távolodnunk és kijózanodni.

Halkan nevetett, hogy odakint a nappaliban más ne hallja.

–  Nem érdekel, mások mit gondolnak. Veled akarok lenni. Engedd, hogy itt maradjak nappalra! Vigasztalnálak és megnyugtatnálak. – Úgy csillogott a szeme, hogy egyértelmű volt, hogyan is tervezi ezt a törődést.

–  Babel lesz itt mellettem – mondtam halkan.

–  Ne csináld ezt velem! Akkor találkozzunk valahol semleges területen! Ne mondd, hogy te nem ugyanezt érzed! Először is az arcodra van írva, másodszor érzem az illatodat. Vagy van egy olyan személy, aki miatt nem adsz esélyt kettőnknek?

Még mindig közel volt az arcunk egymáshoz.

–  Nincs. A te vonzerőd amúgy is elsöpörne mindenki mást. Nem ez tart vissza, hanem a józan ész. Nem látod a figyelmeztető jeleket?

–  Én csak téged látlak – mormogta és közben a szája szinte súrolta az enyémet.

–  Egy könnyű kalandért képes lennél olyan sokat kockára tenni? És ugyanezt elvárod tőlem is?

Egyszeriben felegyenesedett, elengedte a tarkómat, úgy nézett rám, mintha tűvel szúrtam volna meg, én pedig folytattam.

–  Tlaloc nem fogja elnézni, hogy a törvénytelenek vezetőjével cicázok és az embereid sem, amint azt a mellékelt ábra is mutatja.

–  Cicázol?

–  Szórakozok, kalandba bocsátkozom, alkalmi kefélésekkel színesítem a programomat. Kifelé kérdezd majd meg Lothartól, hogy miért négyen jöttek ide, amikor úgy tudták, hogy egyedül találnak! Nem csak megverni akartak, hanem megerőszakolni és megalázni, hogy eszembe se jusson a közeledbe menni. Szerintük, kém vagyok és ártok neked. Ha pedig már itt tartunk, a teremtőm aligha lenne nyugodt, ha olyan helyre dörgölőzök a puncimmal, ahol esetleg neki is diplomáciai problémákat okozok.

Pár pillanatig némán emésztette, amit hallott, aztán elmosolyodott.

–  Ezek kifogások, Susan. És hogy a te szavaiddal éljek, oda dörgölöd a puncidat, ahová akarod, ha csak nem arról van szó, hogy félsz tőlem.

A keze még a derekamon nyugodott és a tenyere alatt forró volt a bőröm.

–  Két alkalommal ittam belőled és mindkétszer elvesztettem az önuralmamat veled. Igen, tényleg ijesztő, hogy hatalmad van felettem, mert nem vagyok olyan, aki ezt eltűri.

–  Tlaloc az, aki a markában tart, szépségem – figyelmeztető volt a hangneme, ami megmutatta, mennyire utálja ezt a tényt.

–  Lehet, hogy őt jól ismered, de engem nem és fogalmad sincs bizonyos dolgokról. Elkönyveltél magadban, mint egy fiatal, irányítható pincsikutyát, aki Tlaloc játékszere. Szedd össze magad, Dalen! Ha a libidóm diktálna, már rég megkapott volna, de jelenleg is az engedélyemért epekedik. Nem félek tőled, csak eszemben sincs néhány szenvedélyes kefélés miatt magamra rántani a szarcunamit. Igazad van, kívánlak, de ennyiért nem kockáztatok.

A másik kezét is a derekamra zárta és visszahúzott magához, ahogy a szemembe súgott.

–  Ne hozz ilyen döntést, amíg nem tudod, miről mondasz le!

Idegesen elnevettem magam.

–  Te most a szexről beszélsz?

Komoly maradt.

–  Szexről velem.

–  Dalen! – sóhajtottam. – Ez a beszélgetés nagyon elcsúszott.

–  Százezerből mi vagyunk az az ’egy’ pár. Nem kellene ezt ignorálnod. Én nem tudom.

–  Vagyis a Vérmámor nélkül nem is lennék érdekes, ha jól értem. Engedj el, kérlek, és ne érj hozzám!

Azonnal elhúzta a kezét, lehajtotta a fejét.

–  Mennem kell.

Sarkon fordult és döngő léptekkel kisietett a házból. Knox szó nélkül követte, aztán az egész bagázs távozott a házam elöl. Mi volt az Knox arcán, döbbenet, csalódottság vagy szomorúság?

Babel biccentett.

 –  Ez szép volt.

–  Mindent hallottatok? – kérdeztem, bár sejtettem, hogy feleslegesen.

–  Hát, nem fogtátok vissza magatokat és amúgy is jó a fülünk.

–  Bassza meg! – nyögtem. Elfordultam és a derekamra tettem a kezemet. – Nem akartam durva lenni vele.

–  Azért próbálod távol tartani magadtól, hogy megóvd Tlaloctól és rajta keresztül a Kupolától. Igazam van?

–  Itt maradsz velem? – A romokra néztem és nagyon fáradtnak éreztem magam.

–  Igen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Száműzöttek királysága

 Sziasztok!

Második alkalom, hogy megemlítem az új projektet, amin dolgozom. Jól haladok, már több mint fele van meg. Azt ígértem, hogy később bővebben mesélek róla. Most van a később.

Ez a hír talán feldobja a régebbi olvasóimat, akik a KMK előtti időszakban is olvastak már tőlem ezt+azt. Az újabbaknak pedig remélhetőleg érdekes lehet, mert valami olyanról hallanak, ami később felkelti a kíváncsiságukat.

Ugyanis jelenleg - hat év után - megint vámpírkönyvet írok, ami szorosan kapcsolódik a Morwen sorozathoz, de nem róluk szól. Nincs benne Morwen, Udimu és Melkor, de ugyanott vagyunk, ugyanazokkal a problémákkal nézünk szembe, és a helyzet sem jobb. Miért is lenne? Elvégre Morwen és a drága vérvonala a távozásakor szépen odavágott az öntelt, hataloméhes Tanácsnak. Mondhatni, beintettek. Ez egy önálló kötet totál új szereplőgárdával. A sorozat nyolcadik, utolsó kötetében ismerhettétek meg Morwen legifjabb teremtményét, akiben a reményt látta, hogy a tragikus körülmények között elvesztett lányát (a vérben) talán pótolhatja az új sarja, Susanna. Nos, ez a könyv róla szól és a sok gebaszról, amibe belekeveredik. Remek karakterek jönnek és rohadék ellenfelek, a vámpírpolitika pedig most is egy nagy szívás.

Mondjuk ki! Leáldozott a vámpíros sztoriknak mostanában, nem divat olvasni (Kivéve, ha nem JR. Wardnak♥ hívnak), de ezt én igen magasról és igen nagy ívben semmibe veszem. Ugyanis már jóóó hosszú ideje azt írok, amit akarok, ami jön belülről és ez bizony elég régóta készülődött már. Eddig elnyomtam, mert nem piacképes, nem érdekli a jó népet, blablabla.... Odabent egy hang (a belső istennőm? Haha! Sicc!) azt mondogatta, hogy áh, hagyjuk ezt a jó fenébe, aztán megelégeltem és ráléptem a banya szájára, hogy ácsi! Ez jön a sorban és kész! Meg hát írtam én már egynéhány olyan könyvet, ami a szekrény fogja maradt, aztán egyszer csak mégis lett belőle valami. Aztán az elmúlt egy évben annyi mindent elvesztettem és sok mindenről le kellett mondanom kényszerűségből, hogy úgy döntöttem, oké, az egész univerzum bekaphatja, de tövig! Ha annak idején 1999-ben ugyanezen kérdés miatt behúztam volna a kéziféket, hogy úgysem érdekel majd senkit, amit írok, most nem volna közel harminc könyvem (meg az apró, amik odavesztek az időviharban, értsd: megsemmisültek, mert daradokra téptem).

Tehát az, hogy mi lesz majd vele, ha elkészül, legyen a jövő kérdése. Nem foglalkozok most ezzel, nincs még itt az ideje, csak írom és állatira élvezem. Nem piacképes? Ugyan már! Baromság! Ha jó egy könyv, akkor érdekli az olvasókat.

 Nálam sosem a vérszívás volt a lényeg, vagy a hentelés, aki olvasta a sorozatot, pontosan tudja. Aki meg még nem, hát nem ártana, mert jó kis akcióregény-sorozattá nőtte ki magát. A kezdeti botladozásból elég masszív sztori lett a végére.

Megnyugtató visszatérni a saját közegembe, a műfajba, amivel indultam. Olyan, mintha hazaértem volna. Nem szoktam eltitkolni, hogy nem annyira szeretek erotikus jeleneteket írni, mert bármennyire közkedveltek, én unom. Viszont itt, a vámpírjaim között még ez is simán megy, tele lesz vele a könyv. Mondjuk, amilyen pasik vannak benne, nem is csoda. 

Könnyű dolgom van ezzel a történettel, mert az egész háttérvilágot már egyszer létrehoztam a szabályaival, korlátaival. Susanna újszülött vámpír, még csak húsz éve tanulja a szakmát és nem lesz belőle második Morwen. Ő más. Ettől függetlenül úgy belekeveredik a szószba, hogy még én sem tudom, hogyan fogom kimosdatni. 

Itt tartok jelenleg és dolgozom a könyvön. 

Üdv!

Ash

 

 

 

Holdherceg-re visszatérve...

 Sziasztok!

A Holdherceg című regényem kéziratát leadtam a kiadónak. Drukkoljatok!

Néhány hónap múlva kiderül, hogy elfogadják-e, vagy sem. 

Ha a válasz nemleges lesz, arról is beszámolok, hogy ne reménykedjünk és várjunk hiába.

Ha a válasz pozitív, akkor meg majd lehet örvendezni. :)