Látogatók

2021. április 14., szerda

Száműzöttek királysága


 Sziasztok!

Második alkalom, hogy megemlítem az új projektet, amin dolgozom. Jól haladok, már több mint fele van meg. Azt ígértem, hogy később bővebben mesélek róla. Most van a később.

Ez a hír talán feldobja a régebbi olvasóimat, akik a KMK előtti időszakban is olvastak már tőlem ezt+azt. Az újabbaknak pedig remélhetőleg érdekes lehet, mert valami olyanról hallanak, ami később felkelti a kíváncsiságukat.

Ugyanis jelenleg - hat év után - megint vámpírkönyvet írok, ami szorosan kapcsolódik a Morwen sorozathoz, de nem róluk szól. Nincs benne Morwen, Udimu és Melkor, de ugyanott vagyunk, ugyanazokkal a problémákkal nézünk szembe, és a helyzet sem jobb. Miért is lenne? Elvégre Morwen és a drága vérvonala a távozásakor szépen odavágott az öntelt, hataloméhes Tanácsnak. Mondhatni, beintettek. Ez egy önálló kötet totál új szereplőgárdával. A sorozat nyolcadik, utolsó kötetében ismerhettétek meg Morwen legifjabb teremtményét, akiben a reményt látta, hogy a tragikus körülmények között elvesztett lányát (a vérben) talán pótolhatja az új sarja, Susanna. Nos, ez a könyv róla szól és a sok gebaszról, amibe belekeveredik. Remek karakterek jönnek és rohadék ellenfelek, a vámpírpolitika pedig most is egy nagy szívás.

Mondjuk ki! Leáldozott a vámpíros sztoriknak mostanában, nem divat olvasni (Kivéve, ha nem JR. Wardnak♥ hívnak), de ezt én igen magasról és igen nagy ívben semmibe veszem. Ugyanis már jóóó hosszú ideje azt írok, amit akarok, ami jön belülről és ez bizony elég régóta készülődött már. Eddig elnyomtam, mert nem piacképes, nem érdekli a jó népet, blablabla.... Odabent egy hang (a belső istennőm? Haha! Sicc!) azt mondogatta, hogy áh, hagyjuk ezt a jó fenébe, aztán megelégeltem és ráléptem a banya szájára, hogy ácsi! Ez jön a sorban és kész! Meg hát írtam én már egynéhány olyan könyvet, ami a szekrény fogja maradt, aztán egyszer csak mégis lett belőle valami. Aztán az elmúlt egy évben annyi mindent elvesztettem és sok mindenről le kellett mondanom kényszerűségből, hogy úgy döntöttem, oké, az egész univerzum bekaphatja, de tövig! Ha annak idején 1999-ben ugyanezen kérdés miatt behúztam volna a kéziféket, hogy úgysem érdekel majd senkit, amit írok, most nem volna közel harminc könyvem (meg az apró, amik odavesztek az időviharban, értsd: megsemmisültek, mert daradokra téptem).

Tehát az, hogy mi lesz majd vele, ha elkészül, legyen a jövő kérdése. Nem foglalkozok most ezzel, nincs még itt az ideje, csak írom és állatira élvezem. Nem piacképes? Ugyan már! Baromság! Ha jó egy könyv, akkor érdekli az olvasókat.

 Nálam sosem a vérszívás volt a lényeg, vagy a hentelés, aki olvasta a sorozatot, pontosan tudja. Aki meg még nem, hát nem ártana, mert jó kis akcióregény-sorozattá nőtte ki magát. A kezdeti botladozásból elég masszív sztori lett a végére.

Megnyugtató visszatérni a saját közegembe, a műfajba, amivel indultam. Olyan, mintha hazaértem volna. Nem szoktam eltitkolni, hogy nem annyira szeretek erotikus jeleneteket írni, mert bármennyire közkedveltek, én unom. Viszont itt, a vámpírjaim között még ez is simán megy, tele lesz vele a könyv. Mondjuk, amilyen pasik vannak benne, nem is csoda. 

Könnyű dolgom van ezzel a történettel, mert az egész háttérvilágot már egyszer létrehoztam a szabályaival, korlátaival. Susanna újszülött vámpír, még csak húsz éve tanulja a szakmát és nem lesz belőle második Morwen. Ő más. Ettől függetlenül úgy belekeveredik a szószba, hogy még én sem tudom, hogyan fogom kimosdatni. 

Itt tartok jelenleg és dolgozom a könyvön. 

Üdv!

Ash


 


 

 

6 megjegyzés:

  1. Ódenagyonizgi :D Már nagyon-nagyon várom. Nem titok, 1x-2x már kifejeztem a Morwen-sztorik iránti imádatomat,a vámpíros kedvenclistán első helyen áll :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És írni is izgi. Remélem, jót tudok összehozni. :)

      Törlés
  2. Kedves Ashley!
    Alig várom, mert én imádom a könyveidet, főleg a fantasy alkorásaidat. Jó munkát neked!
    Üdv Lola

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Igyekszem. Én is várom, hogy olvashassátok ezt is.

      Törlés
  3. A Morwen sorozat nagy rajongója vagyok (többször olvastam)és nagyon várom ezt a történetet. Én biztosan megveszem azonnal ahogy megjelenik. Igaz eddig minden könyveddel így voltam. JÓ munkát kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszönöm, Ági.
      Nagyon jól esik, hogy ilyen bizalommal vagytok a munkáim iránt-irántam.

      Törlés

Írj megjegyzést: