Sziasztok!
Elkészültem a Tűzvarázsló című regényem kéziratával, ami a Negin 2. része.
Vaskos kis paksaméta lett. Ez itt kérem, 525 oldal kézzel lekaparva.
Öt boldog hónapig írtam és nagyon élveztem minden pillanatát, akárcsak az első résznél.
Csordultig van izgalmas, szórakoztató, kalandos és szenvedélyes jelenetekkel, különös figurákkal.
Alaposan kiélhettem magam.
Amíg az első rész megjelenésére készülünk, addig ez a regény is szépen megszületett.
Most átolvasom egyben az egészet, hogy lássam, mit is műveltem. Utána kezdődik a begépelés és csiszolgatás.
Azután pedig megy a tesztolvasóimhoz.
Addig is, amíg ezen melózok, nagyon várom, hogy Az oroszlán árnyékában című első kötet nyomdába kerüljön és végül megjelenhessen és ti olvashassátok.