2017.

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Jövőre vidám új hírekkel és eseményekkel jövök és persze új könyvekkel.

G.M-nek...

Ez a bejegyzés most más lesz.
Nem a megszokott írásaimról fog szólni, nem kapcsolódik a könyveimhez sem.
Mondanám, hogy semmiféle köze nincs az írói mivoltomhoz, de azt hiszem, ha jobban belegondolok, ez így mégsem annyira igaz.

Aki a 80-as években volt tini, vagy fiatal, pontosan tudja, nekünk mit jelentett akkoriban a synthpop és a new wave - vagyis az új hullám- zenében, külsőségekben, életérzésben. Számunkra akkor nyiladozott meg a világ nyugatibb fele és a fiatalokat mi más fogja meg elsőként, ha nem a zene és ezzel együtt a popsztárok, akikért rajongtunk.
14 éves voltam, amikor 1983-ban felfedeztem magamnak a Wham nevű angol duót és azonnal beleestem George hangjába. 
Igen, ez a bejegyzés George Michael emlékének szól.

Azzal az eszközzel emlékezem rá, ami a rendelkezésemre áll; a blogomon.

Ő volt az ikon, az a fickó, akit szünet nélküli kitartással és feltétlen rajongással az eltelt 33 évben szerettem és szeretni fogok, míg tehetem. Tiniként a szobám fala az ő plakátjaival volt tele, hogy a tapéta ki sem látszott egy centiméteren sem. Este az ő képét láttam utoljára és reggel elsőként. Ha valamelyik német Bravo-ban kijött egy képe, már rohantam is beszerezni. A dalait annyit hallgattam, hogy mindegyik belém vésődött. Ifjú, meghatározó éveimben minden kisebb-nagyobb lelki-mizériára George-ot hallgattam. Fel a fülhallgató és már magunkra is zártam a világot. Igen, bizony, szerelmes is voltam belé. A jó égbe is csajok, ki nem?! 
Sokat adott nekem, egybeforrt a fiatal éveimmel és később felnőttként a komolyabb hullámvölgyeken is végigkísért, mint egy fiktív társ. A többi banda és zenész lassan elhalványult nálam a sorban, de ő maradt.
Soha nem tudta megtörni az iránta érzett rajongásomat semmilyen botránya, amikből azért adódott pár. Nem érdekelt, hogy meleg, mert ettől még ugyanaz a művész maradt. Nekem ő mindig az előadóművész volt, aki perfekcionista volt a munkájában és mindig ezer százalékot nyújtott a közönségének. A hangja pedig bekúszott a bőröm alá, megszoktam, mint a fényt, a szelet, vagy a levegőt.
Nem ismerhettük a magánembert, nem tudhatjuk, mit miért tett, miért csapta szét az életét ez az istenadta tehetség és legfőképpen nem vagyunk senkik, hogy elítéljük bármiért is. Ő nekünk csak adott. Csodákat adott.
Talán ott bicsaklott meg az élete, amikor elvesztette a szerelmét, majd imádott édesanyját, akivel szoros volt a kapcsolata és soha többé nem tudta összekapni magát. A show biznisz sokakat bedarál.

Volt szerencsém élőben látni a koncertjét, ami életem egyik legjobb élménye volt. 
Végtelenül kedves, jó humorú, aranyszívű pasas volt. A tehetsége, a művészete kétségkívül óriási ajándékot hagyott nekünk. Olyan előadóművész volt, akit az egész egyetemes zenész szakma elismer.

Még nagyon sokat kellett volna alkotnia, sok dalt írni és énekelni nekünk. Túl korán ment el.
Éppen a 2017-es visszatérésén dolgozott. Nagyon vártam...
Az égieknek nagyobb szükségük volt rá. Magukhoz vették őt.
Nehéz elfogadni, hogy George nincs már közöttünk, csak a képei maradtak, az interjúk és a csodálatos dalai.
Elment az idol, aki végigkísérte az eddigi életem jelentősebb részét, elment és most olyan érzés mintha a fejemben a fiatalságomról őrzött kép repedt volna meg. 
És miért írtam az elején, hogy köze lehet az írásaimhoz? Mert a sok-sok év során a dalai ébresztette érzelmek és gondolatok erősen befolyásolták a lényemet és egészen biztosan lenyomatot hagytak bennem, amiket így vagy úgy beleviszek a könyveimbe.  
Ha ezt hallaná, jót mosolyogna rajta és tetszene neki.

Továbbra is hallgatom a dalait, mindig, csak mostantól sajog majd érte a szívem.

Önző módon azt kívánom, bár örökké élnél! Ezerből te vagy az egyik, akire ez nagyon igaz.
Íróként egyet tehetnék érted, halhatatlanná formálhatnálak. Megtehetném...
Te már így is halhatatlan vagy a számunkra. 

( Igen, belecsempésztelek kicsit két regényembe is. Te voltál Dexter, a boszorkánymester A hóhér vérében és a főellenség Nestor a Halál és Gloriában.)

Drága George, találj békességet ott, ahol most vagy! Vigyázzanak rád az égiek!
A hiányod pótolhatatlan. Köszönöm.
Szeretlek! 

Ui: Héj, 2016! Elég volt! Falánk Halál pajtásoddal eleget zabáltatok idén. Takaródjatok a fenébe!

        

Betonkával beszélgettünk.... Interjú féle csevegés csajok közt.

 

 Sziasztok!

Wass Betonka beszélgetésre invitált egy este és én örömmel válaszoltam.

Ha valaki még nem ismeri Betonka munkásságát, sürgősen pótolja, mert kihagyhatatlan üde és egyedi színfoltja a könyvbloggereknek. Élvezetes beszámolókban adja vissza a véleményét az általa olvasott könyvekről, - szerintem. Mindig feldob a lendületes stílusa. Bevallom, a könyveket nem is olvasom el, amikről ír, de a kritikáit mindig.

 Őszintén örültem, amikor felvetette, hogy rólam szeretne írni. 

Egy fáradt hétfő este leültünk és elkezdtünk dumálni... 

 

 

Mondjuk a magunkét... Ashley Carrigannal

Négy év, tizennégy könyv, s mellé még néhány kiadatlan kézirat. Nem olvastam Ashley valamennyi könyvét, sőt, ha őszinte akarok lenni, csak két címet pipálhatok ki, mert a fantasy nem az én asztalom, ő viszont imádja... írni és olvasni is.

Ismeretségünk – ha annak lehet nevezni –, akkor kezdődött, amikor egyik könyvéről írtam a blogban, és egy ideje, időnként szoktunk “beszélgetni”… úgy mindenről ami eszünkbe jut.

Az ő tudtával és beleegyezésével kerül a nagyérdemű elé ez a beszélgetés… nem interjú, attól ez olyan messze áll, mint Makó Jeruzsálemtől. S hogy miért…? Csupán annyit mondhatok, hogy nekem személyes érdekem, minden további magyarázat etikátlan, vagy akár sértő is lehet mások számára. Semmiképpen nem reklámból – nem is hinném, hogy Ashley Carrigannek szüksége lenne az én reklámozásomra. És ingyen könyvet sem szoktam tőle kapni. Tisztázzuk indulásból.

Továbbá kérjük ezt tiszteletben tartani:

© Ashley Carrigan

© Betonka

Hát akkor mondjuk a magunkét… Ashley Carrigannal.

– Mesélsz nekem?

– Miről is?

– Bármiről... ami eszedbe jut. Még mindig jobb, ha te mesélsz, mintha én kérdeznék... Például mesélj nekem arról, hogy kicsoda Ashley Carrigan, amikor nem Ashley Carrigan...

– Hiába ez egy álnév, az író páncélja, már nincs olyan, hogy felöltöm/leveszem. Mindig író vagyok, fejben, lélekben. Amikor a civil munkámat végzem, akkor stresszes, kapkodós, idegbajos a tempó – sajnos. Nem ideális. Az nem én vagyok. A nagypofájú, pöccre robbanós, harcias hárpiaszerepet "az élet" rántja elő belőlem. De amint visszaereszkedek a saját terepemre, minden nagyon, de nagyon oké. Tök hétköznapi vagyok, nem túl színes, nem társaságkedvelő, nem feleslegesen fecsegő és nincs szükségem mesterséges ingerekre. Nekem van saját fantáziám, hogy felragyogtasson. Mint egy jól megsodort joint. ☺ Ilyesmire gondolsz?

– Én nem gondolok semmire... te mesélsz nekem, amit akarsz... Ez most nagyon hülyén fog hangzani, de mindig tudtad, hogy írni akarsz?

– Nem hangzik hülyén. Tény, hogy általánosban már javában kitaláltam történeteket és zsibbasztottam vele a többieket. Mindig hosszú fogalmazásokat írtam a suliban és mindig a magyar vizsgákon, nekem kellett plussz papírért kimenni a tanári asztalhoz. ☺ De gyerekkori barát is felemlegette már rólam, hogy ő emlékszik, milyen jó kis sztorikat meséltem neki a sötét szobában, amikor kiscsajok voltunk. És tényleg, rémlik is valami. De a legcukibb dolog, amit az anyukám szokott felidézni. Állítólag lehettem olyan hároméves körüli, amikor arra jött be a szobába, hogy nagyban dumáltam. Megkérdezte, hogy kihez beszélek?(mert nem volt ott senki). Én pedig azt feleltem, hogy hát mesélek a kitalált babáknak. Unatkoztam és feltaláltam magam ilyen kis szórakozással. Szóval, azt hiszem, lógott valami a levegőben, csak nagyon hosszú idő kellett hozzá, hogy a dolog úgy istenigazából kiforrhassa magát. ☺ Mert hiába írogattam én 13 éves koromtól, nem mutogattam senkinek. Ez az én külön bejáratú szórakozásom volt, és titkom is.

– Rendes anyukád van... az enyém csak azt emlegeti, hogy öt éves koromig állandó bérletünk volt a sebészetre és hányszor férceltek össze itt-ott. A családban még volt "nagy mesemondó", vagy te voltál az első?

– Enyém a világ egyik legjobb anyukája és apukája. ♥Én vagyok ilyen "hengerfejes". A többiek aránylag normálisak. Nekem nem lett dicső, okos nagy karrierem, (amivel lehet villogni) mert nem voltam hajlandó olyasmire pazarolni az időmet, ami nem érdekel. Most sem.

– Feltételezem, hogy úgy tekintesz az írásaidra, mint a saját gyermekeidre – mondd, ha nem így van! Nehéz volt megmutatni a világnak őket? Egyáltalán mi, vagy ki vett rá arra, hogy mindazt, ami addig csak a tiéd volt másoknak is megmutasd, és ezen konkrétan a kiadásra gondolok.

Az első kiadott könyv: Halál és Gloria, Publio, 2012

– Pont így van. Önkéntelenül is túl sokat tesz bele az ember saját magából, aztán amikor erre rádöbbensz, akkor már nem is annyira van merszed tök idegeneknek megmutogatni, mert azért ez egyfajta kitárulkozás is. Nagyon sokáig csak alig egy szűk maroknyi ember olvasta az írásaimat. Olyanok, akikben megbíztam, vagy tőlük nem fájt volna annyira, ha nem tetszik nekik. (De tetszett.) Azóta ez sokat változott. Már nem majrézok ilyeneken. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs bennem egy egészséges izgalom, hogyan fogadják az új munkáimat.

Tíz évig aztán nem látta senki a közben elkészült könyveimet. Csak szaporodtak a kéziratok a szekrényben. Néha én elolvastam belőlük valamit.

Mi vett rá? Azt hiszem, gyűlt bennem a vágy, hogy más is olvassa. Aztán volt egy ismerős, aki felvetette a blog lehetőségét. Hogy miért nem teszem fel a könyveket blogra, ahol a "nép" olvashatja? Mi bajom eshet? Addigra már készen volt legalább úgy öt regényem. Szerettem volna visszajelzést kapni, miután akkoriban már a kiadókhoz is küldözgettem a kéziratokat, teljesen hiába. Így kerültek fel a vámpíros Morwen sorozat első kötetei blogra, ahol online olvashatóak voltak. Nagyon izgalmas időszak volt. Szerettem. Jöttek a visszajelzések, a pozitív vélemények és sok olyan ismerőst, barátot abból az időből kaptam pont a blogon keresztül, akik ma is mellettem vannak. Biztattak a kiadásra. De ugyebár a kiadóktól még egy nemleges válasz sem jött, illetve olyan helyről jött kedvező ajánlat, amelyik mára megszűnt. Felszívtam magam és akkor megkaptam a Publio linkjét. 2012-ben pedig bepróbálkoztam a self publishing keretein belül az első regényemmel a nyilvánosság előtt.

– Tegyünk félre udvariasságot, álszerénységet, meg minden ilyen embertévesztő katyvaszt. Ha a tükörbe nézel egy sikeres nő néz vissza onnan?

– Még nem. Ahhoz még sokat kell dolgoznom és többet elérnem.

– A te értékrendszered szerint mikor leszel sikeres? Vagy elégedett magaddal?

– Akkor leszek elégedett, amikor a saját elképzeléseim szerint alakíthatom a mindennapjaimat és nem mások szabályait kell követnem. Értsd: a saját magam által fontosnak tartott munkával el tudom magam tartani és az időm jelentősebb részét arra fordíthatom. Az már a sikert is jelentené. A sikernek valamilyen jelentős, lehetőleg pozitív változást kell hoznia. Még nem tartunk itt. Azonban piszok keményen elhatároztam, hogy teperek érte.

– Ezt értsem úgy, hogy az írás lépne elő főfoglalkozássá egy ideális világban?

– Az szuper lenne! Igen! ☺ Pattog a zománc... Hát nem minden önjelölt írónak ez a titkos vágya? Képes lennék rá. Ötletben/ihletben nincs hiány.

– Tudom, hogy nem illik ilyent kérdezni, de melyik könyved áll hozzád a legközelebb? Ami igazán a szíved csücske...

– De illik, miért ne? Tudtam, hogy egyszer eljön ez a kérdés és nagyon nem fogom tudni rávágni, melyik is. Az egyik ezért kötődik hozzám jobban, a másik azért. Talán mindig, amelyiket éppen írom. De ez így túl sablonos. Morwent nagyon közelinek érzem, de ez nem is csoda, hiszen nyolc kötet és sok-sok év erősen összeolvasztott vele és a társaságával. Rengeteg mindenen mentünk keresztül együtt és csúcs szuper volt. Vele lélegeztem, rezdültem, még a hülye hibái is az enyémek voltak. A sorozat befejezése után is, ha új könyvön dolgoztam, azon kaptam magam, hogy Morwenként gondolkozok, az ő figurája reagálja le az új sztoriban az eseményeket. Igazi jó kis meghasonulás. Nagy kedvencem az Igézők, de van olyan is, ami még nem jelent meg, a Bittersweet. Azt pedig már most érzem, hogy a soron következő könyvemet is nagyon szeretni fogom. Annyi viszont biztos, hogy nem az a kedvencem, ami a legnagyobb úgymond sikert hozta.

– A Két lépésre a mennyországtól.... mi bajod van vele? Persze, azon túl, hogy nem fantasy, tehát alapból nem lehet a szíved csücske....

– Kicsit túl érzelgős lett, túl nyálas - nekem. Nem is tudom, hogyan történhetett. Szabályosan kirobbant belőlem, ahogy a sárkány pofájából a tűzgolyó. Három hónap alatt pakkra megírtam. Elhiheted, nálam jobban senkit sem lepett meg, hogy mennyire jó lett a fogadtatása. Persze, kapott hideget-meleget, de ez így van rendjén. A való életben Sayidot szétcsaptam volna, de a karakterével jól lehetett dolgozni.

– Rohadtul unalmas lenne, ha mindenki szeretné a könyveid, nem gondolod? Így legalább érzed, hogy élsz. Én a buta emberektől pöccenek be. Te mitől?

– Az aljasságtól

– Tág fogalom. Kifejtenéd?

– Ha valaki szánt(hátsó)szándékkal, alattomosan árt a másiknak. Az ilyeneknek mindig meg kellene kapniuk cserébe, ami nekik jár.

– Akkor most még egyszer megkérdezem kicsoda Ashely Carrigan... hogy issza a kávéját? Mit csinál mikor nem dolgozik és nem is ír? – ne mondd, hogy alszol, mert visítok!!!

Ó, igen! Ezt Ashley Carrigan rajzolta...

– 22 éve sehogy sem issza a kávét. Sajnos nem alszik. Pedig szeretne. Ha éppen nem ír, akkor megpróbálja kilazítani az agyát némi pazar, úri semmittevéssel, mint a filmnézés, online barangolás, esetleg olvasás és fejből kibámulással. Semmi extra. Régebben sokat rajzoltam és nyomtam éjszakákon át a Tomb Raidert, de erre már nincs időm.

– Mit szoktál olvasni?

– Anne Rice, őt bármikor, akárhányszor. Nekem Ani néni a királynő. Szeretem a misztikus regényeket, a klasszikus romantikusokat, kiváló történelmi regényeket. Sokat olvastam az ókori Egyiptomról szakkönyveket és regényeket is. Ha igazán ki akarok kapcsolódni, akkor Rejtő. Régebben sok sci-fit is faltam és komoly gyűjteményem van Vavyan Fable könyveiből. Kortárs írók könyveire nagyon kevés időm jut, pedig hosszú a lista, akiktől mindenképpen szeretnék olvasni. Különösen azoktól a magyar szerzőktől, akiket ismerek is.

– Legféltettebb titkod?

– Hehe! Ügyes próbálkozás! Az az is marad.

– Az ember próbálkozik... Szerintem most már elmondhatjuk azt, hogy az olvasók tudják, hogy Ashley Carrigan magyar író. Azt is bátran kijelenthetjük, hogy nem igazán keringenek információk arról, hogy kicsoda vagy a magánéletben. Mit mondanál magadról, ha egyetlen mondatnyi lehetőséged volna rá?

Bekukkantás az Ígézők 2 kéziratába

– Mert a magánélet nem tartozik a közönségre. ☺  De ha a tervek jól valósulnak meg, akkor hamarosan kicsit többet mutathatok meg magamból. Igen, remélem, hogy lassan szétszivárog, hogy magyar szerzőt takar a név. Realista vagyok, az összes többit kiélhetem a könyveimben. Ehhez a ponthoz eszembe jutott egy nagyon kedves eset, amikor valaki megjegyezte az olvasói véleményében, hogy jó a fordítás. ☺

– Nem is volt az marhaság. Olvastam könyvet, ami megbírt volna egy fordítást magyarról magyarra. Tudom, hogy még nem beszélhetünk a tervekről... illetve konkrétan nem mondhatunk ki bizonyos dolgokat, de mi lesz a következő könyv és mikorra várható?

– Egy olyan könyvről van szó, ami eredetileg romantikus/erotikus műfajnak indult, de menet közben hangsúlyosan átszőtték az akciódús események. Így kicsit többet ad majd. Remélhetőleg tavasszal. *Fingers crossed*

– Köszönöm szépen a beszélgetést... akkor most igyunk, az legalább meglátszik rajtunk. Pálinkát?

– Ó, igen! Mindenképpen. Egi! Én köszönöm szépen!

– Volt még valami, amit elmondtál volna és én nem kérdeztem meg?

– Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a magyar szerzők felé nyitottabb és elfogadóbb hozzáállás sokat segítene. Hiszen csodálatos magyar íróink voltak, vannak és lesznek. Most már sokadszorra futok bele olyan kijelentésekbe, hogy "magyar írótól amúgy sem olvasok semmit". Miért is?

– Jó, jó… akkor most már ihatunk?

A linken megtalálható Betonka szerint a világ blog:

Ajánlom figyelmetekbe!

https://betonkabulija.blogspot.hu/ 

Miközben lassacskán az Igézők 2. utolsó jeleneteihez közeledek, úgy érzem, belassultam. Nem azért, mert ne tudnám mi jön, milyen fordulatok, ellenkezőleg. Inkább arról van szó, hogy rájöttem, ha befejezem, leírom az utolsó szót, utána nagyon-nagyon sokára kerül majd sor a harmadik részre (mert más regények jönnek). Megint el kell majd engednem a társaságot. Ezért nyújtom még az időt. hogy velük lehessek. 

Addig is hoztam egy képet az egyik új szereplőről.

Rakesh a történet vége felé tűnik fel és az első pillanattól fogva megnyerő lesz a karaktere, az ellene felmerülő kételyek dacára.

Évforduló + műhelytitok

Sziasztok!

Abszurd időpontban írom ezt a bejegyzést. Vasárnap éjszaka van, most múlt éjfél, alig húsz perce.

Négy éve jelent meg a Halál és Gloria című könyvem a Publio Kiadónál. 

Ez volt a legelső publikált regényem. Ekkor hangzott el először, hogy író vagyok és ekkor szerepeltem először hivatalos szerződésben szerzőként.

Hihetetlen, hogy szalad az idő.                                                                                  

És hogy jön ide ez a kép a szépséges Skóciáról?

Van egy apró kis műhelytitok ezzel a regényemmel kapcsolatosan, amit senki sem tud.

Eredetileg a főhősnő visszatekintései között nemcsak ókori helyszínek és események szerepeltek.

Volt egy hosszabb rész, ami nem került bele a regénybe. Ez a rész a Skót felföldön játszódik az 1500-as évek közepén, amikor az angol elnyomók ellen folyik a küzdelem. Tija más álnéven élt abban a korban és részesévé vált a helyi konfliktusnak.

Természetesen feltűnnek jóvágású, hős skót vitézek körülötte, némi intrika, egy kis rivalizáló fehérnép is, alattomos mérgezés, szerelem, politika, mi egyéb ...

Most akadt a kezembe a megsárgult lapokból álló kézirat-csomagocska. Régi, csiszolatlan, de kellemes emlékeket hozott elő.

A részlet teljes egészében kimaradt a könyvből, az írós szekrényem legmélyére került hosszú-hosszú évekre.

Ennyi a mese.

:)

Jó éjszakát!

Sziasztok!

Titkokat még nem fedhetek fel, de néhány szóban felvázolom, mi várható tőlem nektek.

Az írás terén változások vannak folyamatban. 

Új lehetőségek találtak meg, amiknek az végeredménye szuper dolgokat tartogat.

Sok év és nagyon sok munka után, elfogadtam az új kihívást és feltétlenül ki akarom próbálni magam ebben a változatban is.

Mi is ez a változás és mi az új lehetőség?

Tavasszal valami olyasmi következik be az írói, úgymond pályámon, aminek nagyon itt volt az ideje.

Tudom, hogy azok az Olvasók, akik kedvelik a könyveimet, várják az új történeteket, az új megjelenést.

A korábbi menetrendet már nem követem, másként fogok rátok támadni a könyveimmel. 

Ígérem, nem fogjátok bánni.
Komoly kihívás ez, de keményen vagyok képes melózni, ha az írásról van szó. Ez nekem szent dolog.

Korábban már jeleztem, hogy nem lesz több e-könyv, mivel a lopások igen súlyos anyagi károkat okoztak nekem.  Ez ellen mindig és mindenhol fellépek és a törvény eszközeivel élve érvényt szerzek a jogaimnak.

Tehát, nyomtatott könyvben gondolkodjunk együtt!!! Nem a neten, hanem boltokban! :)

Most talán távolinak tűnhet a tavasz és az idő hosszúnak, amit várni kell addig, de hamar eljön. Sokkal hamarabb, mint most érezzük.

Remek dolgok készülnek. Nekem aztán elhihetitek, mert az izgalomtól alig bírom befogni a számat. :)

Addig sem lazsálok. Most az év végén lassan ráfordulok az Igézők 2. kötetének végére. Jó sok készen van már a kéziratból. Remélem, ha az év végi stresszes őrületnek vége lesz a munkahelyen és végre elérkezik a karácsonyi szünet, nekem is több időm és energiám lesz az írásra.

Ha azzal végzek, már jöhet is a következő regény, ami a fejemben mostanában öltött formát. Arról annyit súgok meg, hogy nagyon érzelmes, szívet, lelket próbáló történet lesz. Ahogy szeretitek.

Ha jól emlékszem, annak idején a Két lépésre a mennyországtól című könyvemet is valahogy így harangoztam be. Szóval, ebben az irányban kell gondolkozni...

Ha minden sikerül a tervekből, akkor tavasszal néhányotokkal akár még találkozunk is. De pszt!!

Köszönöm a türelmeteket és a mellettem kitartók hűségét! A sok pozitív visszacsatolás rengeteget jelent nekem. 

  

Idézzünk fel egy régi emléket, hangulatot!

Hoztam egy részletet a Két lépésre a mennyországtól című regényemből. 

Pokoli régen olvastam és most jól esett belekukkantani.

Csak szólok, hogy ez a könyv még idén karácsonyra is jó ajándék lehet.
Tudjátok! Publioboox, Bookline, stb....

"Sayid megállt az ajtónyílásban és halkan beszélt.

- Vedd fel a farmerodat és valami dzsekifélét! Lent várlak a bejárat előtt.

- Mit akarsz?

- Mutatok neked valamit.

Mesmira az ajtófélfába kapaszkodott jelezve, hogy mielőbb lezárná ezt a beszélgetést és becsukná az ajtót.

- Késő van, kimerültem. Szeretnék lefeküdni.

A férfi nem tágított.

- Nem tart sokáig. Kérlek! – a hangja szelíd volt.

Mesmira sóhajtott.

- Ha feltétlenül muszáj…

Sayid arckifejezése könnyed volt, mintha egy régi barátjával beszélne.

- Nem az éjszakát kérem tőled, csak egy órát. Megígérem, nem bánod meg.

- Adj öt percet! – mondta a lány.

Sayid behúzta maga mögött az ajtót, ő pedig kapkodva átöltözött. A ház csendes volt, amikor lesietett az emeletről. A bejárat előtti kikövezett sétányon egy metál-ezüst motor várakozott. Sayid két fekete bukósisakot tartott a kezében.

- Gyere! Bemutatom az én kis játszótársamat. - a szája szegletében mosoly bujkált.

Mesmira megcsodálta a motort. Ránézésre megveszekedetten vadnak és fékezhetetlen erejű dögnek látszott, gyönyörű áramvonalas ezüst borítólemezeivel, karcsú testével.

- Hm… klassz! – dünnyögte.

- Egy Suzuki Hayabusa GSX 1300-as. Az ön szolgálatára, hölgyem. - Sayid kissé meghajolt és átnyújtotta az egyik sisakot. – Vedd ezt fel!

- Még nem ültem ilyenen – vallotta be a lány és bizonytalanul méregette a járgányt.

- Ne aggódj, uralom a kis bestiát! – mosolygott Sayid.

- Lefogadom, hogy száguldozni fogsz.

- Igen – bólintott a férfi és közelebb lépett, hogy segítsen felvenni a sisakot. – Ha nem akarsz leesni, jól belém kell kapaszkodnod.

Mesmira elkerekedő szemmel tűrte, hogy ráigazítsa a sisakot és az álla alatt becsatolja. Erre eddig nem is gondolt, hogy ha felül hátulra, hozzá kell érnie a férfi testéhez. Bizsergett a fejbőre a sisak alatt.

- Vigyázok rád – mondta Sayid, aztán ő is a fejébe húzta a sisakot és felült a nyeregbe.

Várakozóan pillantott a lányra, megmutatta neki, hová tegye a lábát és a kezét nyújtotta. Mesmira sutának érezte magát, ahogy felült mögé. A hátsó ülés magasabban helyezkedett el és arra kényszerítette, hogy egészen rádőljön a férfira, gyakorlatilag hozzá kellett simulnia. Zavaros érzésekkel igyekezett megtalálni a kényelmes szöget ebben a pozitúrában. Sayid beindította a motort, ő pedig nem tehetett mást, mint ijedtében belekapaszkodott a dzsekijébe az oldalánál. A gép feldübörgött, morgott és remegett alattuk, mint egy nagytestű masszív vadállat. Amikor meglódult, Mesmira elég bizonytalanul tartotta magát. Azonnal rájött, hogy nem fog menni, ha azon ügyeskedik, hogy minél kisebb felületen érjen a férfi hátához. Semmi tapasztalata nem volt, hogyan kell biztosan ülni egy ilyen gépen és majrézott annyira, hogy a kezeit Sayid dereka köré kulcsolja és megkapaszkodjon. Kisuhantak a kapun és kezdetét vette az éjszakai száguldás.

Az utcákon elvétve közlekedtek autók, Sayid könnyedén eresztette szabadon az ő kis bestiáját. A város éjszakai fényei cikázva repkedtek körülöttük, úgy tűnt, ők mindennél gyorsabbak. A lány kezdeti gyomorremegős félelme oszladozott, átvette a helyét az izgalom. Égett az arca és szaporán vibrált a szíve, ahogy a melle Sayid hátához préselődött. Combjai között érezte a férfi izmait, a csípőjét, ahogy a kanyarokban bedőlve nekifeszül. Undorodnia kellett volna a puszta érintésétől, de semmi ilyen nem történt. Borzongott a puszta tudattól, hogy hozzásimul. Különös és összezavaró tapasztalás volt.

Szabadon siklottak a sugárutakon, akadálytalanul szelték az este hűvösét. Hamar megérezte ennek a száguldásnak az ízét, a repülés szabadságát. Hát ez Sayid kedvtelése? Tudta, hogy rábízhatja magát, ha máskor máshol nem is, de a motor nyergében biztosan.

Mijara lenyűgöző képet nyújtott éjszaka is. Egyetlen európai nagyvároshoz sem hasonlított, ahhoz túlságosan uralta az arab világ varázslata és misztériuma. Sayid a dübörgő jószágot egy hosszú emelkedő felé kormányozta. Időközönként a jobbjával hátranyúlt és megérintette a lány combját. Nem volt ebben semmi tolakodó, csak rutinmozdulat, hogy érezze az utasát. Mesmira rájött, hogy emiatt nem fog vitázni, volt az érintésében valami megnyugtató. 

Mialatt a Hayabusa felkapaszkodott az emelkedőre vezető úton, arra gondolt, vajon hány nő ült már Sayid mögött ezen a motoron?

Amikor felértek az emelkedő tetejére, a férfi megállította a motort és intett a lánynak, hogy szálljon le. A hátuk mögött magas kőfal meredezett, sárga fényű reflektorokkal kivilágítva éjszakára. A kövei megkoptak, az éles szegélyeket ledarálta az idő és a sivatagi szél. 

A sisakjaikat levéve egymásra meredtek. Mindkettejükben lobogott a vad száguldás és az érintés közös élménye.

Mesmira hátrarázta a haját és kipirulva nevetett.

- Ez fantasztikus volt! Ugyan még remegnek a lábaim, de nagyon élveztem.

- Bármikor megismételhetjük, amikor csak akarod – ajánlotta Sayid.

- Mi ez a hely?

- Egy régi erőd, illetve a fal nagy része, ami megmaradt. Úgy tudom, kedveled a romokat.

A kő mellvédhez sétált.

- Innen nyílik a legpazarabb látkép az egész városra.

Mesmira követte és lenézett a fényfüzérrel díszített városra.

- Gyönyörű – sóhajtotta.

A mellvédre könyökölt és az éjszakai szélnek tartotta az arcát, fent magasan a város felett, miközben az utcák szövevényét követő fénysávokat figyelte.

- Olyan ellentmondásos az országod, rengeteg korláttal, szabályokkal, mégis tele vad szépséggel és megmagyarázhatatlan harmóniával. Nem tudok itt élni veled, de el tudom képzelni, milyen lehet a mennyországban, ha valaki boldog itt és elégedett.

- Al Jannah nyitva áll előtted, csak be kell lépned – mondta Sayid és mellé könyökölt.

- Itt vagyok, vagy nem? Igaz, akaratom ellenére – vont vállat a lány.

- Nem, nem vagy itt. Csak várakozol valamire és kimaradsz az életből. A szíved és a lelked nincs itt.

- Nekem van egy életem, Sayid, csak te elraboltad. Hiányoznak a szüleim, a barátaim, az írás, minden.

A férfi feléje fordult.

- Meg sem akarod próbálni velem. – a hangja nyugodt maradt.

- Nem. Te azt várod tőlem, hogy beengedjelek az ágyamba, érzelmeket akarsz kicsikarni belőlem, odaadást és feltétlen alárendelést kívánsz. Már mondtam, hogy lehetetlen. Nem ismersz engem, nem tudod, milyen ember vagyok. Ha tudnád, nem várnál el ilyesmiket. Ezek közül semelyiket sem tudom megadni neked. Az erőszakot nem lehet semmissé tenni. Úgy használtad a testemet, mint egy utolsó ócska szajháét. Érzéketlenül, akaratom ellenére. – Mesmira hangja elcsuklott.

Levegőért kapkodott és elfordult. 

Sokkal halkabban folytatta:

- Fájdalmat okoztál, megaláztál és még ma sem tudom, miért. Mit csináltam rosszul? Nem szabadott volna idejönnöm? Az önzésem hozott Al Jannah-ba, mert látni akartam a francos romokat. Nem hallgattam a figyelmeztetésre, hogy itt kísérő nélkül nem tanácsos utazni egy nőnek. Annyira hülye voltam, hogy az már fáj.

Sayid égő szemmel nézte.

- Nem a te hibád, hanem az enyém. Meg akarok adni neked mindent, hogy kitöröljem azt az éjszakát.

Mesmira fájdalmasan meredt rá.

- Nem lehet! Hát nem érted? Se pénz, se zsarnokság nem segít, semmi. Megsebeztél.

- Mit tehetnék?

- Engedj el!

- Ezt ne kérd!

- Pedig a világon mindennél fontosabb nekem, hogy hazajussak – mondta a lány komolyan.

Sayid megrázta a fejét és fáradtan sóhajtott.

- Nem akarok veszekedni, Mesmira.

- Én sem. Kérlek, Sayid, válj el tőlem! Keress egy lányt, aki boldoggá tehet!

A férfi hirtelen mozdult meg, egy lépést közeledett, tenyerébe fogta a felesége arcát, nem engedte elhátrálni. Mesmira megfeszült.

- Nem tudok – mondta. – Adj nekem időt! Az erőszakot nem tudom meg nem történtté tenni. Részeg voltam és elvette az eszemet az izgalom, hogy az enyém vagy. Nem tudtam uralkodni magamon és az igazat megvallva, nem is akartam. Nem szabadott volna úgy hozzád nyúlnom. Most is megőrjít, hogy fél éve együtt vagyunk és nem érhetek a testedhez. Férfi vagyok, nekem ez nem megy, nincs ennyi önuralmam.

Olyan közel hajolt, hogy Mesmira biztos volt benne, meg akarja csókolni. De Sayid elengedte és hátralépett, ismét a kő mellvédnek dőlt.

- El foglak csábítani – jelentette ki hamiskás ábrázattal.

Mesmira elnevette magát.

- Nem, nem hiszem.

Sayid felvonta a fél szemöldökét.

- Egyszer te is elgyengülsz.

- Miért tenném? Nem vagy ellenállhatatlan – mosolygott a lány önkéntelenül.

- Van valakid? – kérdezte Sayid egyszeriben.

- Hat hónapja veled vagyok. Hogyan lehetne?

- Úgy értem, valaki, akit szeretsz, akihez vissza akarsz menni?

Mesmira elfordult. Richardra gondolt, az utolsó beszélgetésükre és az utolsó csókra. Hiányzott neki a férfi, őt ismerte, tőle nem kellett tartania.

Sayid a lány szomorú arcát figyelte, az érzelmeket, amik átsuhantak a vonásain.

- Értem – mondta halkan. – Úgy tudtam, nincs senkid.

Mesmira rápillantott.

- Változtat ez valamin?

Sayid lehajtotta a fejét.

- Nem.

A lány fázósan maga köré fonta a karjait.

- Visszavinnél?

- Persze. – a férfi a kezét nyújtotta felé és ő egy pillanatnyi habozás után elfogadta

A motorhoz mentek és a sisakokért nyúltak.

- Néha eljöhetnél velem egy-egy ilyen kiruccanásra, ha van kedved hozzá – ajánlotta Sayid. – Semmi hátsószándék, csak motorozás.

- Van kedvem – mondta a lány.

A hazafelé vezető úton már nem volt olyan nehéz Sayidba kapaszkodni, hozzádőlni. Mesmira úgy érezte, a férfi rideg énjét otthagyta a sivatagi oázisban. Mindössze egy napja voltak Mijarában, de a változás máris szembeszökő volt a viselkedésében."

Folyik a munka.
Az Igézők 2. részének már jóval több mint fele kész.

Nem olyan sokára kiderül, mi lesz ezzel a könyvemmel. Nincs elfelejtve, közel sem!

Amint tudni fogom, hírt adok róla.

Tudom, sokat kell várnotok. Nem ehhez vagytok szokva a megjelenéseket illetően. De változnak a dolgok, a lehetőségek és én is máshogy tervezek.

Árnyjátékos
Semmi misztika, semmi fantasy, csak romantika és erotika némi izgalmas kalandba csomagolva.

Addig is játszadoztam a gondolattal....
(a kép jelzésértékű)

Bookline

Íme a Bookline kínálat a könyveimből!

Lehet válogatni.

Van itt romantikus, kaland, misztikus, fantasy és vámpírregény.

Azt nem mondhatjuk, hogy kevés. Igazán nem lazsáltam az elmúlt években.(azóta sem)

A lista bővülni fog a jövőben. 

https://bookline.hu/szerzo/ashley-carrigan/237172

1. hely

Sziasztok!

A Két lépésre a mennyországtól című regényem 2014. nyarán jelent meg.

A mai napon a Bookline Romantikus kategória toplista első helyén áll.

Nyilván ez holnapra változik, de nagyon örömteli érzés látnom, hogy még ennyivel a megjelenése után is kedvelitek és a könyv Főnix madárként képes vissza-visszatérni a listára.

Köszönöm!

Üdvözlettel:

Ashley

Részlet A félvér című regényből.

Sziasztok!

Hoztam egy kicsi részletet A félvér című fantasy regényemből.

Talán valaki kedvet kap hozzá és a folytatásához is. :)

Mert ezt a műfajt is kipróbáltam.

"Egyik késő estén egy fogadóba tért be, ott keresett szállást éjszakára. Porlepte köntösében, kardjával az oldalán a magányos nő nem kis feltűnést keltett a kocsma cifra közönsége körében. Senki nem rezzent össze láttára, errefelé nem ismerték fel, nem tudták kicsoda, csak egy kósza lengoni asszony volt. 

A csapossal elintézte a szobafoglalást, aztán letelepedett az egyik padra, hogy jóféle sörrel lemossa torkáról az út porát. Várúrnő létére könnyedén elvegyült a sokszínű vendégsereg között. 

Volt ott mindenféle szerzet, hangoskodó törpök vitáztak az egyik sarokban jócskán borgőztől fűtötten, gazdálkodó parasztok vigadtak a háta mögött. Akadt néhány katona és kalmár is a társaságban, vagy durva mozgású, hangos beszédű, lomha hegyi emberek, akiknek feszülő izomkötegek dagadoztak szerte a testükön. Asszony kevés akadt a forgatagban, ha mégis, azok italt, ételt szolgáltak fel a konyhából előrohangálva. Egy fiatal lány táncot lejtett némi zeneszóra. A rögtönzött muzsikusok dobszóval ösztönözték a csábos csípőringatásra és élesen füttyögettek hozzá kíséretként.

Narya igyekezett nem odafigyelni a jelenetre, hűvös sörét kortyolgatta, gondolataiba merülve töprengett. Rémesen kimerült volt, szeme majd lecsukódott, válla elnehezült, csak az alvásra tudott koncentrálni.

Egy alak lépett mellé, szorosan az oldalánál megállt. A lány orrát megcsapta valami kimondhatatlan émelyítő szag. Felnézett a jövevényre.

Nagydarab, durva vonású hegyi ember méregette őt, alig titkolt szándékkal tekintetében. Izmos testét állatbőrök borították itt-ott és némi saját szőrzet mellkas és válltájékon.  A haja, már ahol volt, gubancosan tekergőzött a nyakába, úgy általában meglehetőst mosdatlan benyomást keltett.

Lehajolt Naryához.

- Figyellek már egy ideje onnan szemből. Egyre jobban tetszel nekem. Látom, egyedül vagy, magadban utazol. Nem veszélytelen ám ilyesmi egy asszonynak errefelé – mondta.

Beszéd közben felvillantak fogainak komoly hiányosságai.

Narya az arcába csapó lehelettől lassan émelyegni kezdett, de higgadtságot erőltetett magára.

– Szemrevaló fehérnép vagy, szívesen elszórakoznék veled ma éjjel. – durva ujjai közé fogta a lány kapucniját és hátrarántotta az arcából, felfedve őt.

Narya hárítóan félretolta a kezét és egy pillanatra felmérte, hogy saját vékony karja jó, ha fele a férfiénak.

- Meg ne bántódj, de az érdeklődésed nem talál viszonzásra. Most pedig hagyj magamra, kérlek! – mondta halkan.

Az izomkolosszus elkapta a karját és megszorította.

- Ugyan már, ne kéresd magad! Nálam különbet úgysem találsz itt. Felugrunk a szobádba és jól érezzük magunkat, kedvünket töltjük egymással, aztán reggel mehetsz, ha még tudsz – vigyorgott öntelten és másik kezével megszorította az ágyékát takaró bőrdarabot, amit ruha gyanánt viselt.

Narya elsápadt, nem akarta az erejét használni ez ellen az ostoba, kőagyú fickó ellen, nem állt szándékában feltűnést kelteni.

- Engedj el! – mondta keményen.

A férfi durván megszorította a karját, félő volt, hogy elroppantja a csontot, aztán megmarkolta a csípőjét.

- Mert, mi lesz, leszúrsz a kardocskáddal? – vihogott fojtott hangon, azon igyekezett, hogy megcsókolja a lányt.

Egy mély hang azonban megállította a mozdulatát.

- Vedd le a kezed a hölgyről, de azonnal!

A közjátékot leső arcok egy magas, fekete köpenybe burkolózó férfit néztek, aki lassan kivált a tömegből és a párocskához lépett. Kámzsája elfedte arcát, de köpenye alatt jól látható volt széles válla, délceg termete.

Ahogy közelebb jött, egészen a hegyi ember fölé tornyosult, jóval magasabb volt nála. Narya meglepve és kíváncsian várta a folytatást.

- És ki mondja ezt? – szívóskodott az izomagyú.

- A hölgy velem van. Azt ajánlom, kotródj a közeléből, míg szépen mondom!

A lány karján lazult a szorítás, sőt, a következő pillanatban szabad volt.

A fickó hátrébb lépett a magas alak elől. Gyorsan felmérte magában az esélyeit, látta, ő itt csak a rövidebbet húzhatja. Nem kerülte el a figyelmét a fekete köpeny alól kivillanó ugyancsak fekete mellvért és a pompás kard sem. Valahogy nem kívánt egy idegen asszony miatt verekedésbe keveredni, magát nevetségessé tenni pedig végképp nem állt szándékában.

- Rendben pajtás, talán veled kezesebb lesz! – vigyorgott és elhátrált.

Narya felemelte az arcát az ismeretlenhez.

- Köszönöm, de magam is elbántam volna vele.

A férfi hátravetette kámzsáját és bezsebelhette a lány tekintetében végbemenő meglepetést.

- Ezt én is tudom – mondta Urul.

Narya csak bámulta a szép barlingvezért, hosszú fényes fekete haját, ajkának vonalát és elsápadt, térdei megremegtek.

Urul sötét szeme elmosolyodott.

 - Látom, sikerült meglepnem téged.

A lány tétován a kardjáért nyúlt, de a férfi fekete kesztyűs tenyerébe zárta a kezét.

- Erre most nincs szükség.

- Mit akarsz tőlem? – hebegte Narya. Érezte, hogy elönti a félelem.

- Gyere velem! – mondta Urul és szorosan markolva kezét, maga után húzta, ő pedig kábultan követte. Meg sem álltak az emeleti szobáig, amit Narya bérelt ki, bementek és a barling becsukta az ajtót.

- Merna is itt van valahol? – kérdezte a lány, közben próbálta összeszedni magát.

- Nagyon rémültnek látszol, Narya. Ne aggódj, nincs itt! – mondta Urul. – Hol van az elszánt boszorkány, akit én ismerek? Hol az a harcias, bátor nő?

- Azért jöttél, hogy megölj? – Narya kihúzta a kardját és maga elé emelte. – Tudom, hogy sokkal erősebb vagy nálam, de nem fogom megkönnyíteni a dolgodat.

Urul háttal az ajtónak dőlt, mellkasa előtt összekulcsolta karjait.

- Nyugodtan elrakhatod a kardod, nem áll szándékomban harcolni veled. Különben is, mindketten tudjuk, az erőddel könnyedén végezhetnél velem.

Csakhogy ez valamiért nem sikerül – gondolta a lány kétségbeesve.

- Elárulod végre, miért vagy itt? Gondolom, követtél már egy ideje, mert nem hiszek az ilyesféle véletlenekben, hogy épp itt bukkansz elő.

- Az utolsó találkozásunk nem sikerült túl fényesre, csúnya sebbel ajándékozott meg a fivéred. Jó időbe telt, mire Merna segítségével visszanyertem a régi formámat. Komoly terveink és reményeink dőltek romba azon a napon, elvesztettünk mindent, amit addig sikerült elérnünk. Akkor kellett volna megöljelek… - Urul tekintete elsötétült egy pillanatra. – De talán majd most adódik rá alkalom bőven.

- Szóval, Merna küldött értem, hogy végezz velem?

A férfi leoldotta válláról köpenyét és a közeli székre dobta, fekete vértjén tompán fénylett a gyertyák lángja.

- Azt a kis csetepatét ő celebrálta a határnál, nem volt nehéz dolga, hogy összeugrassza az amúgy is ellenséges érzületűeket. Magától értetődött, hogy Runtulon a legmegbízhatóbb csatlósait küldi majd, hogy így vagy úgy rendet tegyenek. Valóban engem küldött érted, de te ismét tapintatlanul beletenyereltél a terveinkbe azzal, hogy váratlanul útnak indultál. Ezért aztán kicsit változtatnom kellett a dolgokon és utánad eredtem, most pedig itt vagyok. Innentől egyetlen lépést sem teszel nélkülem, elviszlek arra a helyre, ahová Merna rendelte.

- Hogyan? – nyekkent Narya.

Urul tekintete gúnyosan vidám lett.

- Terveim vannak veled. – fél kézzel maga elé emelte a nehéz fa széket és délceg testét levetette rá. Karjait összefonta mellkasa előtt és sötét íriszű szemével a lány arcát fürkészte. 

– Ma éjjel itt alszunk. Próbálj pihenni, mert még jócska út áll előttünk!

Narya düh és kétségbeesés között vívódva azon töprengett, miért is nem képes mágiával megbénítani a férfit.

- Amíg te?! Csak nem gondolod, hogy egy szobában töltöm veled az éjszakát? –méltatlankodott és lenézően méregette Urult, hangsúlyával nyomatékosítva megvetését.

- Csak nem gondolod, hogy akár egyetlen pillanatra szem elől tévesztelek, hogy alkalmat adjak a szökésre? – utánozta a lány hangját, aztán előre hajolt széles felsőtestével. – Figyelmeztetlek, én elvégzem, amivel Merna megbízott, elviszlek arra a helyre, ahová parancsolta! Csakis rajtad múlik milyen lesz az utunk. Ha nem akarod, hogy a szeretteidnek baja essék, akkor okosan viselkedsz.

Narya hátrahőkölt.

- Micsoda aljas féreg vagy te, Urul! – mondta rekedten a gyűlölettől.

A férfi hirtelen, mint egy vadállat felpattant, fölé tornyosult, az arcához hajolt, törzsét kissé megdöntve és fenyegető pillantást vetett rá.

- Vigyázz a nyelvedre, asszony! A kezemben vagy és sok minden történhet veled, míg elérjük a célunkat – sziszegte, aztán valami különös tűz lobbant a szemében." 

Elérhető nyomtatott formátumban és e-könyvben itt:

https://publioboox.com/hu_HU/a-felver

Vagy itt:

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Ashley_Carrigan_A_felver&id=11750&type=250