Látogatók

2016. szeptember 21., szerda

Részlet A félvér című regényből.

Sziasztok!

Hoztam egy kicsi részletet A félvér című fantasy regényemből.

Talán valaki kedvet kap hozzá és a folytatásához is. :)
Mert ezt a műfajt is kipróbáltam.

"Egyik késő estén egy fogadóba tért be, ott keresett szállást éjszakára. Porlepte köntösében, kardjával az oldalán a magányos nő nem kis feltűnést keltett a kocsma cifra közönsége körében. Senki nem rezzent össze láttára, errefelé nem ismerték fel, nem tudták kicsoda, csak egy kósza lengoni asszony volt. 
A csapossal elintézte a szobafoglalást, aztán letelepedett az egyik padra, hogy jóféle sörrel lemossa torkáról az út porát. Várúrnő létére könnyedén elvegyült a sokszínű vendégsereg között. 
Volt ott mindenféle szerzet, hangoskodó törpök vitáztak az egyik sarokban jócskán borgőztől fűtötten, gazdálkodó parasztok vigadtak a háta mögött. Akadt néhány katona és kalmár is a társaságban, vagy durva mozgású, hangos beszédű, lomha hegyi emberek, akiknek feszülő izomkötegek dagadoztak szerte a testükön. Asszony kevés akadt a forgatagban, ha mégis, azok italt, ételt szolgáltak fel a konyhából előrohangálva. Egy fiatal lány táncot lejtett némi zeneszóra. A rögtönzött muzsikusok dobszóval ösztönözték a csábos csípőringatásra és élesen füttyögettek hozzá kíséretként.
Narya igyekezett nem odafigyelni a jelenetre, hűvös sörét kortyolgatta, gondolataiba merülve töprengett. Rémesen kimerült volt, szeme majd lecsukódott, válla elnehezült, csak az alvásra tudott koncentrálni.
Egy alak lépett mellé, szorosan az oldalánál megállt. A lány orrát megcsapta valami kimondhatatlan émelyítő szag. Felnézett a jövevényre.
Nagydarab, durva vonású hegyi ember méregette őt, alig titkolt szándékkal tekintetében. Izmos testét állatbőrök borították itt-ott és némi saját szőrzet mellkas és válltájékon.  A haja, már ahol volt, gubancosan tekergőzött a nyakába, úgy általában meglehetőst mosdatlan benyomást keltett.
Lehajolt Naryához.
- Figyellek már egy ideje onnan szemből. Egyre jobban tetszel nekem. Látom, egyedül vagy, magadban utazol. Nem veszélytelen ám ilyesmi egy asszonynak errefelé – mondta.
Beszéd közben felvillantak fogainak komoly hiányosságai.
Narya az arcába csapó lehelettől lassan émelyegni kezdett, de higgadtságot erőltetett magára.
– Szemrevaló fehérnép vagy, szívesen elszórakoznék veled ma éjjel. – durva ujjai közé fogta a lány kapucniját és hátrarántotta az arcából, felfedve őt.
Narya hárítóan félretolta a kezét és egy pillanatra felmérte, hogy saját vékony karja jó, ha fele a férfiénak.
- Meg ne bántódj, de az érdeklődésed nem talál viszonzásra. Most pedig hagyj magamra, kérlek! – mondta halkan.
Az izomkolosszus elkapta a karját és megszorította.
- Ugyan már, ne kéresd magad! Nálam különbet úgysem találsz itt. Felugrunk a szobádba és jól érezzük magunkat, kedvünket töltjük egymással, aztán reggel mehetsz, ha még tudsz – vigyorgott öntelten és másik kezével megszorította az ágyékát takaró bőrdarabot, amit ruha gyanánt viselt.
Narya elsápadt, nem akarta az erejét használni ez ellen az ostoba, kőagyú fickó ellen, nem állt szándékában feltűnést kelteni.
- Engedj el! – mondta keményen.
A férfi durván megszorította a karját, félő volt, hogy elroppantja a csontot, aztán megmarkolta a csípőjét.
- Mert, mi lesz, leszúrsz a kardocskáddal? – vihogott fojtott hangon, azon igyekezett, hogy megcsókolja a lányt.
Egy mély hang azonban megállította a mozdulatát.
- Vedd le a kezed a hölgyről, de azonnal!
A közjátékot leső arcok egy magas, fekete köpenybe burkolózó férfit néztek, aki lassan kivált a tömegből és a párocskához lépett. Kámzsája elfedte arcát, de köpenye alatt jól látható volt széles válla, délceg termete.
Ahogy közelebb jött, egészen a hegyi ember fölé tornyosult, jóval magasabb volt nála. Narya meglepve és kíváncsian várta a folytatást.
- És ki mondja ezt? – szívóskodott az izomagyú.
- A hölgy velem van. Azt ajánlom, kotródj a közeléből, míg szépen mondom!
A lány karján lazult a szorítás, sőt, a következő pillanatban szabad volt.
A fickó hátrébb lépett a magas alak elől. Gyorsan felmérte magában az esélyeit, látta, ő itt csak a rövidebbet húzhatja. Nem kerülte el a figyelmét a fekete köpeny alól kivillanó ugyancsak fekete mellvért és a pompás kard sem. Valahogy nem kívánt egy idegen asszony miatt verekedésbe keveredni, magát nevetségessé tenni pedig végképp nem állt szándékában.
- Rendben pajtás, talán veled kezesebb lesz! – vigyorgott és elhátrált.
Narya felemelte az arcát az ismeretlenhez.
- Köszönöm, de magam is elbántam volna vele.
A férfi hátravetette kámzsáját és bezsebelhette a lány tekintetében végbemenő meglepetést.
- Ezt én is tudom – mondta Urul.
Narya csak bámulta a szép barlingvezért, hosszú fényes fekete haját, ajkának vonalát és elsápadt, térdei megremegtek.
Urul sötét szeme elmosolyodott.
 - Látom, sikerült meglepnem téged.
A lány tétován a kardjáért nyúlt, de a férfi fekete kesztyűs tenyerébe zárta a kezét.
- Erre most nincs szükség.
- Mit akarsz tőlem? – hebegte Narya. Érezte, hogy elönti a félelem.
- Gyere velem! – mondta Urul és szorosan markolva kezét, maga után húzta, ő pedig kábultan követte. Meg sem álltak az emeleti szobáig, amit Narya bérelt ki, bementek és a barling becsukta az ajtót.
- Merna is itt van valahol? – kérdezte a lány, közben próbálta összeszedni magát.
- Nagyon rémültnek látszol, Narya. Ne aggódj, nincs itt! – mondta Urul. – Hol van az elszánt boszorkány, akit én ismerek? Hol az a harcias, bátor nő?
- Azért jöttél, hogy megölj? – Narya kihúzta a kardját és maga elé emelte. – Tudom, hogy sokkal erősebb vagy nálam, de nem fogom megkönnyíteni a dolgodat.
Urul háttal az ajtónak dőlt, mellkasa előtt összekulcsolta karjait.
- Nyugodtan elrakhatod a kardod, nem áll szándékomban harcolni veled. Különben is, mindketten tudjuk, az erőddel könnyedén végezhetnél velem.
Csakhogy ez valamiért nem sikerül – gondolta a lány kétségbeesve.
- Elárulod végre, miért vagy itt? Gondolom, követtél már egy ideje, mert nem hiszek az ilyesféle véletlenekben, hogy épp itt bukkansz elő.
- Az utolsó találkozásunk nem sikerült túl fényesre, csúnya sebbel ajándékozott meg a fivéred. Jó időbe telt, mire Merna segítségével visszanyertem a régi formámat. Komoly terveink és reményeink dőltek romba azon a napon, elvesztettünk mindent, amit addig sikerült elérnünk. Akkor kellett volna megöljelek… - Urul tekintete elsötétült egy pillanatra. – De talán majd most adódik rá alkalom bőven.
- Szóval, Merna küldött értem, hogy végezz velem?
A férfi leoldotta válláról köpenyét és a közeli székre dobta, fekete vértjén tompán fénylett a gyertyák lángja.
- Azt a kis csetepatét ő celebrálta a határnál, nem volt nehéz dolga, hogy összeugrassza az amúgy is ellenséges érzületűeket. Magától értetődött, hogy Runtulon a legmegbízhatóbb csatlósait küldi majd, hogy így vagy úgy rendet tegyenek. Valóban engem küldött érted, de te ismét tapintatlanul beletenyereltél a terveinkbe azzal, hogy váratlanul útnak indultál. Ezért aztán kicsit változtatnom kellett a dolgokon és utánad eredtem, most pedig itt vagyok. Innentől egyetlen lépést sem teszel nélkülem, elviszlek arra a helyre, ahová Merna rendelte.
- Hogyan? – nyekkent Narya.
Urul tekintete gúnyosan vidám lett.
- Terveim vannak veled. – fél kézzel maga elé emelte a nehéz fa széket és délceg testét levetette rá. Karjait összefonta mellkasa előtt és sötét íriszű szemével a lány arcát fürkészte. 
– Ma éjjel itt alszunk. Próbálj pihenni, mert még jócska út áll előttünk!
Narya düh és kétségbeesés között vívódva azon töprengett, miért is nem képes mágiával megbénítani a férfit.
- Amíg te?! Csak nem gondolod, hogy egy szobában töltöm veled az éjszakát? –méltatlankodott és lenézően méregette Urult, hangsúlyával nyomatékosítva megvetését.
- Csak nem gondolod, hogy akár egyetlen pillanatra szem elől tévesztelek, hogy alkalmat adjak a szökésre? – utánozta a lány hangját, aztán előre hajolt széles felsőtestével. – Figyelmeztetlek, én elvégzem, amivel Merna megbízott, elviszlek arra a helyre, ahová parancsolta! Csakis rajtad múlik milyen lesz az utunk. Ha nem akarod, hogy a szeretteidnek baja essék, akkor okosan viselkedsz.
Narya hátrahőkölt.
- Micsoda aljas féreg vagy te, Urul! – mondta rekedten a gyűlölettől.
A férfi hirtelen, mint egy vadállat felpattant, fölé tornyosult, az arcához hajolt, törzsét kissé megdöntve és fenyegető pillantást vetett rá.
- Vigyázz a nyelvedre, asszony! A kezemben vagy és sok minden történhet veled, míg elérjük a célunkat – sziszegte, aztán valami különös tűz lobbant a szemében." 




Elérhető nyomtatott formátumban és e-könyvben itt:

Vagy itt: