Most pedig folytassuk a Publionál megjelent könyveimmel!
Elsőként a szívemnek első számú kedvencem jön, az Igézők
A misztikus regényeim világának újabb szereplőcsoportját ismerhetitek meg, az Igézőket.
A halandók között élnek, belesimulnak a mindennapjaikba, mintha idetartoznának. Csakhogy a vérükben lüktető hatalmukkal csodálatos dolgokra képesek. Máshol van a hazájuk, egy párhuzamos világban, ahol teljesen fordított a társadalmi berendezkedés alapja, és ami mindnyájukat visszahúzza és előbb-utóbb engedelmeskedniük kell ennek a hívásnak. A mágiájuk olyan hatalmat nyújt nekik, hogy még a hétpróbás vámpírjaim is a tenyerükből esznek és rajongva csodálják őket. :) (Csak mondom.)
Max a polgárháború zűrzavaros időszakában tudja meg magáról az igazságot, hogy ki is ő és honnan származik. Ragyogó fénypontként vonzza magához az ellenségeket, akik mind a fejét akarják és sorban az is kiderül, hogy miért. Fantasztikus társakkal hozza össze a sors, akik hol a segítségére vannak, hol pedig hátráltatják.
Olyan függővéggel kedveskedtem nektek, ami halál biztosan egekbe lövi az agyatokat.
Részletecske:
Maxine nem bírta tovább, ez még neki is sok volt. Arcát a
két tenyerébe temette. Szeretett volna elrejtőzni mindenki elől. Ő hozta a bajt
erre a családra, sőt, a többiekre is, akiket Silgor már az uralma alá hajtott.
Hirtelen túlcsordult benne a düh, ki akart spriccelni a torkán, a fülén az
indulat. A vére sebesen dobolt az ereiben. Felkapta a fejét.
– És én ott álltam vele szemközt, az apám gyilkosával! A
saját gyilkosommal! A rohadék a képembe vigyorgott, mulatott rajtam, próbára
tett! Az a szemét behízelegte magát közénk! – felpattant és az ajtóhoz ugrott.
Osmond azonnal a sarkában volt, nagy tenyerét az ajtóra támasztotta,
megakadályozva, hogy a lány kinyissa.
– Hová mész? – kérdezte.
– Megölöm! Meg akarom ölni!
– Érthető, de egyelőre maradj veszteg! – kérte a férfi
magára erőltetett nyugalommal.
– Hát nem érted?! Miatta van minden. Miatta vagyok itt,
miatta haltam meg és kerültem át ide, hogy nyomorult halandóként tengődjek és
végigjárjam ezt az utat! Eljött értem és most harcolni fogunk.
Doran közelebb lépett.
– Mindennek eljön az ideje, de nem most. Még nem vagy elég
erős. Sil egyetlen átokkal legyőzne. Jelenleg még ő az erősebb. Ez meg fog
változni és neked ki kell várnod.
– Várjam meg, míg elkap és kinyír? Ennél jobban ismersz,
Doran.
– Addig vagy némileg biztonságban, amíg el tudod játszani
neki, hogy nem ismerted fel, nem emlékszel rá és a hatalmad csekély. Addig nem
fog tartani tőled, fölényben érzi magát – magyarázta Doran.
– Hiszen ténylegesen nem emlékszem rá.
Clarence felemelte a fejét jelezve, hogy szólni kíván.
– Együtt kerültünk ebbe a kényelmetlen helyzetbe, közösen
kell kimásznunk a csávából. Személyesen felelősnek érzem magam. Ha nem vonom be
magukat a családba, és nem erőltetem a kapcsolatunkat, akkor Silgor talán még
mindig nem talált volna magukra. Nem áll szándékomban behódolni neki, semmilyen
körülmények között. Javaslom, fogjunk össze. Felajánlom a támogatásomat minden
olyan irányú elgondoláshoz, ami arra vonatkozik, hogy megszabaduljunk ettől az
alaktól.
Doran bólintott.
– Egyetértünk.
Maxine a padlóra meredt. A mágia felágaskodott a bensőjében,
szétterpesztette óriási szivárványos szárnyait és kifeszült fölöttük.
Megpattant benne valami és tehetetlenül hagyta, hogy elragadja a részegítő,
fájó mégis élvezetes sodrás. Nem érzékelte a szobát maga körül, sem az
embereket. A gondolatai elúsztak, a józansága leköszönt és csak a belső tűz
emésztő forróságában lebegett, eltávolodva a jelentől. Saját mágiájának
poklában perzselődött, érinthetetlen távolságban.
A szobában mély dörgő hang kíséretében megmoccantak a kisebb
tárgyak és zörögve, csörömpölve leestek a helyükről. Nessa felpattant és
riadtan nézett körbe. Az ablakkeretben recsegett-ropogott az üvegtábla, azzal
fenyegetve, hogy akármelyik pillanatban szétrobban. A férfiak is felemelkedtek.
A falak pattogó hangot adtak ki.
Doran a lányhoz lépett.
– Maxine! Hagyd ezt abba! Állj le!
– Mit csinál? – Clarence a plafon felé kapta a tekintetét.
– Nem tudja még teljes biztonsággal kontrollálni a hatalmát
– mondta Doran. Kinyújtotta a kezét Max felé, de mintha acélfalba ütközött
volna.
– Ne! – szólt rá Osmond. – A védelmem alatt áll.
– Le kell csillapítani, különben lerogyasztja a hotelt,
egyenesen a fejünkre! – intett az idős Harland.
Max szemében élesen kirajzolódott az aranyszegély, mindannyian
tisztán láthatták. Nem reagált rájuk, nem hallotta őket, távol járt, a
hatalmában ringatózott. A szoba levegője sűrűvé változott, nehézzé téve a
légzést, a csillárban hunyorogtak a villanyégők. A falak mind hangosabban
morogtak, a parkettacsíkok élesen pattogtak ki a helyükből.
– Doran! Állítsa le! – parancsolta Clarence.
– Erősebb nálam, csak még saját maga sem tudja.
Araman előrelépett.
– Megpróbálom – mondta.
Meg akarta ragadni a lány vállait, de Osmond rászólt.
– Ne! Nem érhetsz hozzá. Majd én lefogom.
– Mit csinálsz vele? – kérdezte Clarence az idősebb fiától
botjára nehezedve.
– Megpróbálom blokkolni, elszívni az erejét. Ez fájni fog
neki. Fogd erősen! – intett Araman a fejével az öccsének.
– Meg tudja tenni? – kérdezte Doran az idős férfi felé
pillantva.
– Araman félvér, az anyja tisztavérű volt. Vannak jó
trükkjei a tarsolyában – kacsintott Clarence.
Osmond a lány mögé lépett, egyik izmos karjával átfogta a
törzsét, leszorította, hogy ne mozdulhasson. Másik kezével megragadta az állát
és satuba zárta. A lány megfeszült, ahogy Osmond hátulról nekipréselődött.
Araman nagyon közel állt Maxhez, lehajtotta hozzá a fejét és az arcához, a
szeméhez hajolt, mintha csókhoz készülődne. Nem ért hozzá, nem tehette Osmond
védelmező mágiája miatt. A vészjóslóan dübörgő hangok közepette szemét Max
aranyszegélyű íriszébe meresztette, hogy a pupilláján áthatolva kapcsolatba
léphessen az elméjével és megragadja. A lány zihálva feszült Osmondhoz, még
mindig távol járt tőlük. Araman ereje úgy éledt fel, mint egy forró nyári napon
a frissítő, eget elfeketítő vihar. Puhán töltötte meg a szobát, áthullámzott
mindenkin simogatóan, lágyan, mint az éj kék bársony. Erősen koncentrált, mire
a hullámok visszasiklottak a többiekről és egészen körülfonták őt a lánnyal
együtt. Szikrázó gyűrűbe foglalták kettejüket, még Osmondot is kívül rekesztve.
Araman elmélyedt Max szemében, átsiklott azon a veszedelmesen érzékeny határon,
ami két Igézőt összekapcsolhatott a legbensőségesebb pillanatokban, mint
amilyen a halál vagy a szerelem.
A többiek némán és mozdulatlanul nézték őket. Az erők
áramlása csaknem elviselhetetlen volt. Halandó ki sem bírta volna, az agyában
rég megpattantak volna az erek. Araman egy leheletnyivel még közelebb hajolt a
lány arcához. És akkor Max légzése lassúbb ütemre váltott, a megfeszülő nyakán
már nem lüktetett olyan őrült tempóban az ér. Kék írisze megrebbent, felfogta
Aramant, a szemét, az arcát, testének melegét, az illatát. A pillantása a férfi
tekintetébe merült, de ezúttal lágyan, megadóan. Araman haloványan
elmosolyodott és mély hangján odasúgta neki.
– Már vége.
Maxine pillantása a férfi szájára siklott. Az erők
elcsitultak, a szobában csend lett és a falak is stabilan álltak. A szíve még
vágtatott, a testében érezte a bizsergető, édesen lüktető utózöngét, ahogy a
kettejük ereje összekapcsolódott. Kábán átfutott rajta a gondolat, hogy ez
majdnem olyan volt, mint a szerelmeskedést követő bódulat. Alig egy pillanat
alatt tört rá a fáradtság. A tagjai elernyedtek és ha Osmond nem tartja meg,
lecsúszott volna a földre. A szeme lecsukódott, mint aki elájul. A feje Osmond
mellkasának dőlt, úgy pihegett.
Araman hátralépett.
– Most már rendben lesz – mondta.
– Ideje visszamenni a vendégekhez. Nessa, maradj itt velem
és Dorannal! Osmond, vidd haza Maxet! Araman, menj velük a biztonság kedvéért!
– vezényelt Clarence és elhagyni készült a szobát.
Maxine kezdte visszanyerni a lélekjelenlétét. Zavarban volt
és szégyellte magát, amiért kicsúszott a kontroll a markából.
– Sajnálom, ami történt. Nem akartam, de az indulataim
elragadtak. Kérem, bocsássanak meg! – mondta rekedten, égő arccal.
Clarence szája sarka megrándult majd szórakozottan elmosolyodott.
– Mit gondol, Maxine, a jelenlévők közül melyikünkkel nem
történt még meg ugyanez? – azzal kiment a szobából, Nessával a háta mögött.
Max biztosra vette, az öreg azért mondta ezt, hogy ő kevésbé
érezze magát olyan cudarul. Óvatosan felsandított Aramanra, de ő nem fűzött
hozzá semmit az elhangzottakhoz. Kitárta előttük az ajtót.
– Menjünk!
A Könyvfesztivál ideje alatt az e-book 50%-os áron vásárolható meg.
Azóta készen van a második kötet is, ami lenyűgözően mutatja meg azt a bizonyos másik világot. De egyelőre vállalkozó kedvű kiadó híján még a szekrényemben van. És a történetnek még itt sincs vége.
