Könyvfesztivál karanténosan Nr.5

Most pedig folytassuk a Publionál megjelent könyveimmel!

Elsőként a szívemnek első számú kedvencem jön, az Igézők

A misztikus regényeim világának újabb szereplőcsoportját ismerhetitek meg, az Igézőket. 

A halandók között élnek, belesimulnak a mindennapjaikba, mintha idetartoznának. Csakhogy a vérükben lüktető hatalmukkal csodálatos dolgokra képesek. Máshol van a hazájuk, egy párhuzamos világban, ahol teljesen fordított a társadalmi berendezkedés alapja, és ami mindnyájukat visszahúzza és előbb-utóbb engedelmeskedniük kell ennek a hívásnak. A mágiájuk olyan hatalmat nyújt nekik, hogy még a hétpróbás vámpírjaim is a tenyerükből esznek és rajongva csodálják őket. :) (Csak mondom.)

Max a polgárháború zűrzavaros időszakában tudja meg magáról az igazságot, hogy ki is ő és honnan származik. Ragyogó fénypontként vonzza magához az ellenségeket, akik mind a fejét akarják és sorban az is kiderül, hogy miért. Fantasztikus társakkal hozza össze a sors, akik hol a segítségére vannak, hol pedig hátráltatják.
Olyan függővéggel kedveskedtem nektek, ami halál biztosan  egekbe lövi az agyatokat.

Részletecske:

Maxine nem bírta tovább, ez még neki is sok volt. Arcát a két tenyerébe temette. Szeretett volna elrejtőzni mindenki elől. Ő hozta a bajt erre a családra, sőt, a többiekre is, akiket Silgor már az uralma alá hajtott. Hirtelen túlcsordult benne a düh, ki akart spriccelni a torkán, a fülén az indulat. A vére sebesen dobolt az ereiben. Felkapta a fejét.

 – És én ott álltam vele szemközt, az apám gyilkosával! A saját gyilkosommal! A rohadék a képembe vigyorgott, mulatott rajtam, próbára tett! Az a szemét behízelegte magát közénk! – felpattant és az ajtóhoz ugrott. Osmond azonnal a sarkában volt, nagy tenyerét az ajtóra támasztotta, megakadályozva, hogy a lány kinyissa.

 – Hová mész? – kérdezte.

 – Megölöm! Meg akarom ölni!

 – Érthető, de egyelőre maradj veszteg! – kérte a férfi magára erőltetett nyugalommal.

 – Hát nem érted?! Miatta van minden. Miatta vagyok itt, miatta haltam meg és kerültem át ide, hogy nyomorult halandóként tengődjek és végigjárjam ezt az utat! Eljött értem és most harcolni fogunk.

Doran közelebb lépett.

– Mindennek eljön az ideje, de nem most. Még nem vagy elég erős. Sil egyetlen átokkal legyőzne. Jelenleg még ő az erősebb. Ez meg fog változni és neked ki kell várnod.

 – Várjam meg, míg elkap és kinyír? Ennél jobban ismersz, Doran.

 – Addig vagy némileg biztonságban, amíg el tudod játszani neki, hogy nem ismerted fel, nem emlékszel rá és a hatalmad csekély. Addig nem fog tartani tőled, fölényben érzi magát – magyarázta Doran.

 – Hiszen ténylegesen nem emlékszem rá.

Clarence felemelte a fejét jelezve, hogy szólni kíván.

 – Együtt kerültünk ebbe a kényelmetlen helyzetbe, közösen kell kimásznunk a csávából. Személyesen felelősnek érzem magam. Ha nem vonom be magukat a családba, és nem erőltetem a kapcsolatunkat, akkor Silgor talán még mindig nem talált volna magukra. Nem áll szándékomban behódolni neki, semmilyen körülmények között. Javaslom, fogjunk össze. Felajánlom a támogatásomat minden olyan irányú elgondoláshoz, ami arra vonatkozik, hogy megszabaduljunk ettől az alaktól.

Doran bólintott.

 – Egyetértünk.

Maxine a padlóra meredt. A mágia felágaskodott a bensőjében, szétterpesztette óriási szivárványos szárnyait és kifeszült fölöttük. Megpattant benne valami és tehetetlenül hagyta, hogy elragadja a részegítő, fájó mégis élvezetes sodrás. Nem érzékelte a szobát maga körül, sem az embereket. A gondolatai elúsztak, a józansága leköszönt és csak a belső tűz emésztő forróságában lebegett, eltávolodva a jelentől. Saját mágiájának poklában perzselődött, érinthetetlen távolságban.

A szobában mély dörgő hang kíséretében megmoccantak a kisebb tárgyak és zörögve, csörömpölve leestek a helyükről. Nessa felpattant és riadtan nézett körbe. Az ablakkeretben recsegett-ropogott az üvegtábla, azzal fenyegetve, hogy akármelyik pillanatban szétrobban. A férfiak is felemelkedtek. A falak pattogó hangot adtak ki.

Doran a lányhoz lépett.

 – Maxine! Hagyd ezt abba! Állj le!

 – Mit csinál? – Clarence a plafon felé kapta a tekintetét.

 – Nem tudja még teljes biztonsággal kontrollálni a hatalmát – mondta Doran. Kinyújtotta a kezét Max felé, de mintha acélfalba ütközött volna.

 – Ne! – szólt rá Osmond. – A védelmem alatt áll.

 – Le kell csillapítani, különben lerogyasztja a hotelt, egyenesen a fejünkre! – intett az idős Harland.

Max szemében élesen kirajzolódott az aranyszegély, mindannyian tisztán láthatták. Nem reagált rájuk, nem hallotta őket, távol járt, a hatalmában ringatózott. A szoba levegője sűrűvé változott, nehézzé téve a légzést, a csillárban hunyorogtak a villanyégők. A falak mind hangosabban morogtak, a parkettacsíkok élesen pattogtak ki a helyükből.

 – Doran! Állítsa le! – parancsolta Clarence.

 – Erősebb nálam, csak még saját maga sem tudja.

Araman előrelépett.

 – Megpróbálom – mondta.

Meg akarta ragadni a lány vállait, de Osmond rászólt.

 – Ne! Nem érhetsz hozzá. Majd én lefogom.

 – Mit csinálsz vele? – kérdezte Clarence az idősebb fiától botjára nehezedve.

 – Megpróbálom blokkolni, elszívni az erejét. Ez fájni fog neki. Fogd erősen! – intett Araman a fejével az öccsének.

 – Meg tudja tenni? – kérdezte Doran az idős férfi felé pillantva.

 – Araman félvér, az anyja tisztavérű volt. Vannak jó trükkjei a tarsolyában – kacsintott Clarence.

Osmond a lány mögé lépett, egyik izmos karjával átfogta a törzsét, leszorította, hogy ne mozdulhasson. Másik kezével megragadta az állát és satuba zárta. A lány megfeszült, ahogy Osmond hátulról nekipréselődött. Araman nagyon közel állt Maxhez, lehajtotta hozzá a fejét és az arcához, a szeméhez hajolt, mintha csókhoz készülődne. Nem ért hozzá, nem tehette Osmond védelmező mágiája miatt. A vészjóslóan dübörgő hangok közepette szemét Max aranyszegélyű íriszébe meresztette, hogy a pupilláján áthatolva kapcsolatba léphessen az elméjével és megragadja. A lány zihálva feszült Osmondhoz, még mindig távol járt tőlük. Araman ereje úgy éledt fel, mint egy forró nyári napon a frissítő, eget elfeketítő vihar. Puhán töltötte meg a szobát, áthullámzott mindenkin simogatóan, lágyan, mint az éj kék bársony. Erősen koncentrált, mire a hullámok visszasiklottak a többiekről és egészen körülfonták őt a lánnyal együtt. Szikrázó gyűrűbe foglalták kettejüket, még Osmondot is kívül rekesztve. Araman elmélyedt Max szemében, átsiklott azon a veszedelmesen érzékeny határon, ami két Igézőt összekapcsolhatott a legbensőségesebb pillanatokban, mint amilyen a halál vagy a szerelem.

A többiek némán és mozdulatlanul nézték őket. Az erők áramlása csaknem elviselhetetlen volt. Halandó ki sem bírta volna, az agyában rég megpattantak volna az erek. Araman egy leheletnyivel még közelebb hajolt a lány arcához. És akkor Max légzése lassúbb ütemre váltott, a megfeszülő nyakán már nem lüktetett olyan őrült tempóban az ér. Kék írisze megrebbent, felfogta Aramant, a szemét, az arcát, testének melegét, az illatát. A pillantása a férfi tekintetébe merült, de ezúttal lágyan, megadóan. Araman haloványan elmosolyodott és mély hangján odasúgta neki.

 – Már vége.

Maxine pillantása a férfi szájára siklott. Az erők elcsitultak, a szobában csend lett és a falak is stabilan álltak. A szíve még vágtatott, a testében érezte a bizsergető, édesen lüktető utózöngét, ahogy a kettejük ereje összekapcsolódott. Kábán átfutott rajta a gondolat, hogy ez majdnem olyan volt, mint a szerelmeskedést követő bódulat. Alig egy pillanat alatt tört rá a fáradtság. A tagjai elernyedtek és ha Osmond nem tartja meg, lecsúszott volna a földre. A szeme lecsukódott, mint aki elájul. A feje Osmond mellkasának dőlt, úgy pihegett.

Araman hátralépett.

 – Most már rendben lesz – mondta.

 – Ideje visszamenni a vendégekhez. Nessa, maradj itt velem és Dorannal! Osmond, vidd haza Maxet! Araman, menj velük a biztonság kedvéért! – vezényelt Clarence és elhagyni készült a szobát.

Maxine kezdte visszanyerni a lélekjelenlétét. Zavarban volt és szégyellte magát, amiért kicsúszott a kontroll a markából.

 – Sajnálom, ami történt. Nem akartam, de az indulataim elragadtak. Kérem, bocsássanak meg! – mondta rekedten, égő arccal.

Clarence szája sarka megrándult majd szórakozottan elmosolyodott.

 – Mit gondol, Maxine, a jelenlévők közül melyikünkkel nem történt még meg ugyanez? – azzal kiment a szobából, Nessával a háta mögött.

Max biztosra vette, az öreg azért mondta ezt, hogy ő kevésbé érezze magát olyan cudarul. Óvatosan felsandított Aramanra, de ő nem fűzött hozzá semmit az elhangzottakhoz. Kitárta előttük az ajtót.

 – Menjünk!

 A Könyvfesztivál ideje alatt az e-book 50%-os áron vásárolható meg. 

https://publioboox.com/termek/igezok-e-konyv/

Azóta készen van a második kötet is, ami lenyűgözően mutatja meg azt a bizonyos másik világot. De egyelőre vállalkozó kedvű kiadó híján még a szekrényemben van. És a történetnek még itt sincs vége.