Köszönetnyilvánítás

Sziasztok!

Az összesítések adatai alapján még mindig ez a könyvem a legkedveltebb, két esztendővel a megjelenés után is.

Még mindig fel-felbukkan a Publio TOP10 listáján és a Bookline e-könyes sikerlistáján is.

 

Köszönöm mindazoknak, akik megvásárolták és ezzel megszavazták a bizalmat ennek a regénynek!

Miközben írtam, és még utána sokáig nem gondoltam, hogy Mesmira és Sayid története ennyi embert érdekelhet. Sokan írtatok nekem a könyvvel kapcsolatos élményetekről. Minden egyes véleményt köszönök.

Remélem, a többi regényem is felkelti az érdeklődéseteket és a későbbiekben megjelenő írásaimra is kíváncsiak lesztek majd!

Üdv!

Ash

Munka közben

Sziasztok!

Haladok az Igézők második kötetével.

Egy teljesen új világot építek, hogy megmutassam az Igézők népének ősi otthonát és társadalmi berendezkedését.

Lesznek fontos új szereplők, de a régieket sem hagyjuk ki.

Csupa érdekes titok derül ki a múltról és nehéz helyzeteket tartogat a jelen is.
Az érzelmi galibákra is lesz gondom, úgymint csalódás, szerelem, gyűlölet, bosszú, és ha valaki a nagy HEA-t várja, akkor tuti nem ebben a részben találja meg.

Nagyon írom, nagyon beszippantott és komoly koncentrációt kíván tőlem, hogy megtartsam az egészséges egyensúlyt a fikció és a valós mindennapok között. (Ez amolyan írós nyavalya.) Hasonlóképpen, ahogy Maxnek is ügyesen kell egyensúlyoznia Avalon múltja és az ő saját jelene között, mert a kettő óhatatlanul összeolvad, eggyé válik.

Az író arca

Sziasztok!

Sok-sok éve - egészen pontosan hat - kezdtem bloggal jelentkezni, amikor megosztottam az írásaimat.

Eddig még soha egyetlen egyszer sem tettem fel fotót magamról.

Nekem az a fontos, hogy az írásaim érdekeljék az olvasókat.

Most új korszakot nyitok.

Ím egy kép rólam - mert az írói etikett ezt kívánja.
Tessék! Én követem el azokat a bizonyos könyveket.

Majd, ha lesz professzionálisabb, akkor lecserélem.

Üdv!

Ashley

A portál

Az Igézők II. kéziratában elértem egy fontos ponthoz.
Átléphetünk a kapun és megismerhetjük a legendás és varázslatos őshazát, az Igézők otthonát.

Aki olvasta az első részt, biztosan várja, milyen is a párhuzamos világ.
Izgalmas feladat egy világot és egy társadalmat megteremteni.
Alig várom.

Mit szólnátok egy aprócska villantáshoz az Árnyjátékos-ból?

Aki figyeli a munkásságomat, tudhatja, hogy most nyár elején fejeztem be az új romantikus - én még a 'szenvedélyes és akciódús' címkét is rásütném - regényemet, az Árnyjátékost.

Valakinek a gépén a sorsára vár a kézirat. :)

Azt szoktam róla mondani, hogy több benne a szex, mint a Két lépésre a mennyországtól c. könyvemben, és kevesebb a nyavalygás. 

Gondoltam, mutatok belőle egy picit.

Akinek van kedve, olvasson bele ebbe a kis részletbe!

Jelzem, nagyon nyers. (Így a minőséget illető fikázás bőven ráér majd ha kijött a könyv. Thx.)

"A külvárosban lévő szerény, de annál barátságosabb kis étteremben alig tartózkodott más vendég. A hangulatos berendezés és a puha fények éppen megfelelő színfalakat ígértek egy kellemes vacsorához. Kihozták az ételt, aminek már az illata is remek volt.

– Én sem választhattam volna jobb helyet – ismerte el Gillian.

– Komolyan veszem a feladatomat. Nem hozom kínos helyzetbe az ügyfeleimet. Ez egy szövetség kettőnk között.

A nő a tányérjába meredt, úgy szólalt meg.

– Nem szeretem, ha a munkádként beszélsz erről. Ettől valahogy rosszabbnak és olcsónak érzem magam – mondta, aztán újra felnézett. – Hagyd meg nekem az illúziót, kérlek!

Nick tekintete megváltozott, mintha váratlanul érte volna a kérés.

– Nincs ebben semmi rossz. Sőt, ha innen nézzük, becsületesebb felállás, mint egy hazug párkapcsolat.

Gillian idegesen elnevette magát.

– Ebben igazad lehet. Remekül érted azonnal, miről beszélek.

Nick hátradőlt a székén.

– Ez egy fair játék. Mindenki annyit tesz bele, amennyiről megegyeztünk.

Gillian komoran viszonozta a tekintetét.

– Ez egy pokoli játék.

– Miért?

– Nem tűröm jól a korlátokat. Itt ugyanúgy be kell tartani a szabályokat.

– Mire gondolsz? A szabályokat te hoztad. Nem jó ez így neked? El kell mondanod. Én azt gondoltam, hogy elégedett vagy.

Gillian aprót biccentett.

– Az vagyok.

– Akkor mi a baj?

– Semmi. Ezek csak a titkos vágyaim – legyintett a nő és kicsit zavarban volt.

– Pontosan azért vagyok itt, hogy a titkos vágyaidat megvalósítsam. – Nick arckifejezése csupa ravaszság és játékosság lett. – Éppen én vagyok az a személy, akinek ezt elmondhatod.

– Azt kívánom, bár ne lennél, ami vagy. Hogy egyikünket se kötnének a bilincseink.

Nick arcáról leolvadt az évődős finom mosoly. Gillian tovább beszélt.

– Nem tudok mit kezdeni egy prostival. Nem tudom helyretenni magamban ezt a tényt. Nem lehetek együtt veled csak titokban és folyton résen kell lennem, nehogy kitudódjon, mert megbélyegeznének érte. Nem okos dolog veled lennem, ez az igazság.

– De hát tisztában voltál vele, mi vagyok.

– Igen. De azt nem tudtam, hogy ez ilyen. Hogy így működik. Hogy lehet ilyen jó… – Gillian nyelt egyet. – Ez csak szex. Rendben. De azt hogyan kell megmondani, ha ennél többet akarok?

Nick megvonta a szemöldökét.

– Többet? Vagy többször? Mert nem mindegy.

Gillian elvörösödött.

– Nem többet! Mit akarhatnék többet egy prostitól?! Mi ketten nem lépünk innen tovább. Nem fogunk érzelmeket idekeverni és nem fogunk a csillagos eget bámulva romantikusan összebújni. A találkozásainkat szeretném rendszeressé tenni, ha lehetséges.

Nicholas vizsgálódva nézte, majd tett a kezével egy könnyed mozdulatot.

– Miért ne?  Megbeszélhetjük a fix időpontokat, ha igényt tartasz rám.

Gillian felemelte a borospoharát és hosszút kortyolt belőle.

– Sokan vannak?

Nick nem tett úgy, mint aki nem érit a kérdést.

– Fontos ez?

Gillian lerakta a poharat és elnézett a férfi mellett a terem másik végébe. Pár pillanatig nem szólt, csak magában emésztette saját válaszát.

– Hagyjuk! – mondta aztán.

Nick most előrébb hajolt és halkabban beszélt.

– Őszintén kimondtad, amit szeretnél. Viszonzásul én is elárulok valamit. Igaz, hogy nagyon rövid ideje találkoztunk és keveset voltunk még együtt, de valamit tudnod kell. Örülök, hogy úgy döntöttél, nem csókolózunk. Ne is engedd meg! Mert ha megtennénk, attól tartok elindulna valami, amit aztán nem tudunk megállítani kettőnk között. Ez egyikünknek sem volna jó, csak bajt szülne és talán sok fájdalmat. Maradjunk a jelenlegi szinten, és ha mindketten betartjuk a saját játékszabályainkat, sokáig jól érezhetjük magunkat mi ketten.

Néhány falrepesztően feszültséggel teli pillanatig úgy nézték egymást, hogy az asztali gyertyáknak, ha lett volna önálló akaratuk, akkor azonnal csonkig olvadnak.

– Gyönyörű és izgalmas nő vagy. Az alatt az idő alatt, amiért fizetsz, én megőrülök érted, elveszed az eszemet és tobzódni akarok a testedben. De amint vége a fizetett együttlétnek, én elmegyek és kizárlak téged az elmémből, egészen a következő alkalomig, mert ezt csak így lehet. – Nick bársonyos hangja körülölelte a nőt és libabőrösre ingerelte a bőrét a combjától a karjáig.

– Amíg együtt vagyunk, azt teszel velem, amit akarsz, a tied vagyok, Gillian. Ne feszélyezzen semmi, se a gátlásaid, se a jól nevelt kislány ott mélyen benned! Engedd szabadon magad! Az első alkalommal, amikor a lakásban találkoztunk és nem szexeltünk, láttam mennyire elszánt voltál. Fejben eldöntötted, hogy te ezt akarod. Csakhogy ez nem így működik, ahogy akkor este be is bizonyosodott. A nyers vágy, a szenvedély kell ide, az éhség.

– Ezt már úgy hívják szerető – jegyezte meg Gillian szűk torokkal.

– Bizonyos értelemben azok is vagyunk. Hiszen az előbb kimondottak alapján nem pusztán csak a rideg üzlet köt össze minket.

– Mondod ezt annak ellenére, hogy tisztában vagy vele, ki vagyok? – kérdezte Gillian,

– Egy asszony vagy, akinek arra van szüksége, amit én nyújtok. Talán te is észrevetted, milyen jól összepasszolunk. Éppen úgy jó neked, ahogy én csinálom és nekem is ugyanúgy veled. Honnan tudod, hogy nem neked kell tartanod tőlem?

– Kell?

– Nem.

Gillian halkan sóhajtott.

– A veled való beszélgetés felér egy előjátékkal – súgta és az ajka megrándult az önkéntelenül előmerészkedő mosolytól, hiába akarta elfojtani.

Nick pont ezt az ajkat figyelte.

– Akkor nem mehetnénk haza? Most?

Gillian bólintott és közben arra gondolt, bárcsak ne lenne rajtuk kívül más az étteremben, mert akkor az asztalon rántaná magára a férfit. A szék nem biztos, hogy épségben kibírná a kettejük lendületét. Bizony, bizony! Ő gondolt ilyeneket és alig várta, hogy hazaérjenek.

Némán ültek a kocsiban, ahogy siklottak a kései forgalom nélküli utakon. Azok után, amik elhangzottak, nem lehetett hétköznapi profán semmiségekről fecserészni. Mindegyikük a másik érintésére vágyott, akár egyetlen szó nélkül.

A semmiből vágott eléjük a furgon és szorította le őket az útról. Hangos fékcsikorgással fékezett mindkét jármű. Az abroncsok sikítottak a betonon kínjukban. Férfiak ugráltak elő a furgonból és körbevették a kocsit, feltépték az ajtókat. Nem maradt esély a gyors tolatásra, ahogyan semmi másra sem, mert mindkettejüket kirángatták az ülésről. Kisportolt, csupa daliás fickók voltak, akik nyilván sok időt töltöttek edzőteremben.

Nicholas azonnal nekifeszült az ő két ellenfelének és addig dulakodott velük, míg sikerült teret nyernie. Akkor egy erős és lendületes ütéssel belevágott az egyikük képébe. A másik alak le akarta fogni, de ő nem adta magát könnyen. Durva verekedés kezdődött közöttük. Gillian sem tétlenkedett a sipítozó áldozat szerepében. Kiperdült az erős marokból és fejjel előre a férfi széles mellkasába rontott. Sikerült megtántorítania, hiszen arra nem volt felkészülve a pasas, hogy ő faltörő kost játszik. Aztán lendületet vett, előreugrott és könyökkel felfelé ívesen állon vágta a fickót. Addigra már mögötte is volt a másik társa és úgy tűnt, meg akarja mutatni neki, hogy egy nő ne próbáljon erősködni.

Gillianben reflexszerűen működött az alaposan belé nevelt nindzsa és reagált is. Hátravetette a teljes testsúlyát és bár nem ért fel a súlya a férfiével, de jól tudta, a lendületét használni. Mindketten megbillentek és elzuhantak a betonon. A pasas alulra került, ő pedig hamar kiszabadult a kezei közül. Mire felugrott, már a fickó is talpra szökkent, de elkésett. Gillian új lendületet vett, a felsőtestével mélyen előrehajolva felfelé félkörívesen szép nagyot rúgott. A férfi arcát sikerült telibe kapnia, de nem állt itt le. Megperdült és jobb könyökcsúccsal koponyán csapta. Az előző ellenfele újra támadt, ezúttal pisztoly volt a markában. A nő azonnal hárított és vipera gyorsasággal bemutatott rajta egy példaértékű lefegyverző mozdulatsort.

Egy harmadik gorilla került mögé, a tarkóján belemarkolt a hajába és elkapta a bal karját. Hatalmasat rántott rajta és ez a lendület egyenesen a furgon hátuljához csapta a koponyáját, vállát és a fél mellkasát. Sikerült az arcával belecsókolnia a burkolat éles szélébe és szinte hallotta a bőr hasadását. Azonnal meleg vér buggyant ki a sebből és folyt le az arca jobb oldalán.

– Elég! – bődült egy hang. – Állj!

Az erős fickók engedelmeskedtek, az ütlegelés abbamaradt és mereven megálltak a két megtámadott áldozat mellett.

Nick a nőre meredt és kék szeme dühtől szikrázott. A ráfogott pisztolyt leste.

Gillian megismerte az akcentust még mielőtt a látóterébe került a tulajdonosa.

Jaromír Glogowski bárminemű feltűnő izgalom nélkül lépett eléjük. Az emberei csettintésre várva strázsáltak a helyükön, jól idomított vérebekhez méltón.

– Miért? – zihálta Gillian és kézfejével próbálta letörölni a vért. Érezte, hogy a járomcsontja is lezúzódott.

– Nem könnyű az ön figyelmét elnyerni, Mrs. McKenna.

– Óriási hibát követ el! – sziszegte a nő dühtől égő szemmel."

/Tudom, kilóg a szöveg, de nem érdekel./

Na?

Munka közben...

Sziasztok!

A nyári szabadságom alatt kitűztem magam elé, hogy az Igézők második kötetével kb. mennyi oldalszámig kell eljutnom.

Elég jól haladok, hogy ezt teljesítsem.

Annak ellenére, hogy szabadságon voltam, továbbra is csak késő estétől a hajnali óráig tudok írni. Napközben valahogy nem megy. Ez valami defekt lehet nálam. 

De most legalább következmények nélkül megtehettem, hogy hajnal háromig írtam, mert másnap nem szólt az a rohadék vekker.

Szóval, írok rendületlenül.
Ez a 19. könyvem. Hihetetlen, nem?

Legyetek jók!

Kellemes hétvégét!

Igézők 2 új karakterek

Az Igézők második részében sok új szereplő lesz.

Íme hárman közülük.

Granius, a Sötét Tünde  és Solla ne Rass, aki nem lesz Max kedvence.
Harmadikként Vikanda. Ő nem Max mamája. 

Katt a képre! Nézd meg nagyban!

Részlet.

Sziasztok!

Hoztam egy kis részletet a Halál és Glóriából.

Ez volt az első kiadott könyvem a Publionál 2012-ben.

Azóta a könyv egy-két szereplőjével találkozhattatok más írásomban is.

Az új olvasóimnak ajánlom jó kis nyári kikapcsolódásnak.

Részlet:

"Hepuszeneb szép nagy házban élt, jómód vette körül. Amikor nem éppen főpapi hivatását gyakorolta és nem Amont dicsőítette, akkor szolgákkal teli kényelmes házát és gazdagságát élvezte. Az ország kincstárából az egyházának befolyó összegből jutott neki is bőven. Semmiben nem szenvedett hiányt, az egész Amon papság a felügyelete alá tartozott. A hatalom és álnokság veszélyes kombináció és Hepuszeneb nem válogatott az eszközök között, ha az érdekei úgy kívánták. Most majd meglátjuk, mennyire bátor, ha utolérik a gaztettei.

Könnyedén átmásztunk a kert falán, észrevétlenül osontunk a bokrok takarásában, egészen a ház hátsó bejáratáig. A torkomban dobogott a szívem az izgalomtól, vérem forrón zúgott az ereimben. Nem féltem egyetlen pillanatig sem, ártani akartam Hepuszenebnek, mindegy hogyan. A bosszú erővel töltött el és elszántsággal. Nem törődtem a nyilvánvaló esztelenséggel, milyen veszélynek teszem ki magam, hogy behatolok a főpap házába. Ízlelgettem az érzést, amit átitatott az adrenalin. Meg akartam ölni Hepuszenebet, elvágni a torkát, vagy ugyanúgy hasba szúrni, ahogy a núbiai tette velem. Ezt érdemelné az aljas féreg.

Nestor ügyesen kifeszítette az egyik földszinti ablakot és bemászott. Fél pillanat múlva kinyújtotta a kezét értem, hogy besegítsen. 

Hepuszeneb hálószobája az emeleten volt. A ház népe már rég aludt, miattuk nem kellett aggódnunk. Valahogy olyan érzésem támadt, hogy a szerencse hozzánk pártolt és segítette a terveinket. Egyiptom istenei olykor nagyon szeszélyesek, de néha napján igen bölcsek tudnak lenni. Magamban hálaimát rebegtem nekik.

A főpap ajtaja alatt sárgás fénycsík szűrődött ki. Odabent mécses világított, tehát a ház ura még minden bizonnyal ébren volt. Sokkal jobb volt így, minthogy álmából kéne felriasztanunk.

Nestor a vállamra tette a kezét és némán a szemembe nézett, mintha csak józanságra intene. Örültem, hogy velem van, ő majd megóv tőle, hogy végzetes hibát kövessek el.

Eligazítottam a csuklyát a fejemen és óvatosan kinyitottam az ajtót, majd hangtalanul besurrantam. Átéreztem, mennyire abszurd a helyzet. Egy nő, akinek halottnak kéne lenni, meglátogatja a gyilkosságának értelmi szerzőjét és kérdőre vonja. Jól tudtam, ha elkapnak, felkoncolnak és halvány fogalmam sem volt róla, hogy a halhatatlanságom meddig ment meg.

Hepuszeneb a szoba másik végében egy széken ült és papirusztekercseket tanulmányozott elmélyülten. Olyannyira lefoglalta a tevékenység, hogy észre sem vette, hogy már nincs egyedül. A kellemes félhomály nekem kedvezett. Mérhetetlen haragot és gyűlöletet éreztem iránta, ahogy ott álltam, alig pár lépésnyire mögötte és a hájas kopasz tarkóját néztem. Ha puszta kézzel akartam volna megfojtani, nem értem volna át a nyakát.

- Amon lát téged – suttogtam lágy hangon.

A férfi súlyos alkatát meghazudtoló gyorsasággal fordult felém ültében. Amint meglátott, szeme elkerekedett, arca megkövült. Egyik kezét önkéntelenül megemelte, majd le is eresztette. Felhördült és felállt, majdnem fellökte a széket igyekezetében.

- Mi ez? – hebegte szemét erőltetve, hogy jobban lásson.

Leengedtem a csuklyát a fejemről, felfedtem az arcomat, hogy tökéletesen lásson és felismerjen.

- Ez nem lehet! – horkant és megcsillant a szemében a bizonytalanság szikrája.

És még valami, ami elégedettséggel töltött el: a rettegés.

- Megismersz-e engem? Ó, hát persze. Pontosan tudod, ki vagyok.

- Te meghaltál – jelentette ki határozottan.

- Úgy van. Meghaltam, és elég csúful, ha engem kérdezel.

- Szellem vagy? – nézett rám értetlenül.

Nem akarta hinni, amit lát, de kénytelen volt, hisz ott álltam előtte.

- Visszajöttem hozzád a sírvilágból, Hepuszeneb. Ozirisz nem ereszt be a Tuatba, az Alvilágba, amíg el nem viszem neki a gyilkosom szívét – mondtam és kezdtem élvezni ezt a gonosz játékot.

- Nincsenek szellemek! Ez valami megtévesztés. Te nem lehetsz Tija, őt láttam holtan kiterítve. Imposztor vagy!

- Én vagyok az, Hepuszeneb – mosolyodtam el lassan. – A merénylet sikerült, Mabuba jó munkát végzett neked. Elvette az életemet, elkövette a gyilkosságot, amivel megbíztad.

A főpap megdermedt.

- Hazugság! Semmi közöm az egészhez – ellenkezett.

Úgy tűnt, kezdte visszanyerni a lélekjelenlétét és magabiztosan felegyenesedett.

- Ne feledd, szellemként sok mindent látok és hallok, olyan helyeken is jelen tudok lenni, ahol a halandók nem érzékelnek!

- Ez szélhámosság! Nem más, mint szemfényvesztés! – gúnyolódott.

- Nem jártál-e tegnap reggel Nestor hadvezér házában, ahol elmondtad, mennyire elégedett vagy, hogy eltávolítottál a fáraó közeléből? Nem adtál-e aranyat neki fizetségül a hallgatásért, és mert megölte Mabubát? Nestor nem teljesítette a megbízást, de a szolgád igen.

A főpap elsápadt.

- Ezeket te nem tudhatod, ez mind nem igaz!

- Minden egyes szót tisztán hallottam – mondtam lassan, hangsúlyosan. – Nem akartad, hogy a fáraó felesége legyek, féltél, hogy keresztül húzom a számításaidat. A körülötted élőket ámíthatod, becsaphatod a kenetteljes viselkedéseddel, de az isteneket nem tévesztheted meg. Érdemtelenül birtoklod és élvezed a címet, amit viselsz, és a fáraó kegyét!

- Elég legyen ebből! – szólt dühösen.

Most már nem sápadt volt, hanem nagyon is vörös. Az indulattól majd szétrobbant a feje.

- Mindjárt idehívom a katonákat és a szolgákat! Meglátjuk, mennyire leszel bátor! – sziszegte ingerülten.

- Bátor? Nem kell bátornak lennem, Hepuszeneb. Szellem vagyok, meghaltam, nincs többé szükségem gyarló emberi tulajdonságokra, nincs mitől félnem. Hívasd csak a katonákat, akit akarsz, de bolondnak néznek majd, hiszen ők nem láthatnak engem, egyedül csak te.

- Nem! – hebegte, fejét ingatva.

- Kergess el és én visszajövök minden éjjelen, hogy kísértselek! Zörgetek az ajtódon, felriasztalak álmodból, feldúlom a házadat, ürülékkel kenem be a falaidat, és mindenütt felbukkanok majd. Nem lesz nyugtod tőlem, gyötörlek majd és megőrjítelek. Az istenek többé nincsenek veled, elvesztetted a jóindulatukat, magadra hagytak a bűneiddel! – mondtam élesen.

- Takaródj innen, te szuka! – fröcsögte és felém lendült, hogy nekem essen a puszta ökleivel.

Ekkor a félhomályból egy fekete árny suhant elé, közénk siklott és megakadályozta, hogy hozzám érhessen. Tőr feszült a főpap torkának, mélyen a bőrébe nyomódva. Hepuszeneb megdermedt, nem mert moccanni.

Nestor mesterien csinálta, engem is lenyűgözött. Úgy állt, hogy a testével takart engem, arca láthatatlan maradt a fekete csuklya elfedte, így csak egy nagy árnynak tűnt.

- Vigyázz Hepuszeneb, Amon főpapja! Nem vagyok védtelen, és nem vagyok egyedül. Mindig a nyomodban leszek, lesek rád, figyellek és lecsapok, ahányszor aljasságra vetemedsz!

- Meghaltál, nem lehetsz itt! – vicsorogta makacsul fújtatva.

Hátrébb léptem, lassan széttártam a köpenyem, kibukkant fehér ruhám, sápadt bőröm. A nálam lévő tőrt előhúztam, felhasítottam vele a ruhám elejét, majd a vékony anyagot széthúztam. Nem törődtem vele, hogy kivillan a meztelenségem. Látszott a sértetlen, heg és seb nélküli ép bőröm a hasamon.

- Mások számára meghaltam, de neked nagyon is valóságos vagyok. Nem szabadulhatsz tőlem soha. Halálodig foglak kínozni, azután pedig, ha elpusztulsz, feldúlom a sírodat, szétrombolom a mumifikált maradványaidat, hogy sohase nyugodhass békében, hogy a bűnös lelked örökké elveszettként bolyongjon két világ között – mondtam izzó szemekkel.

Hepuszeneb arca megvonaglott, megtántorodott, egyik kezével hadonászni kezdett. Nestor elvette a tőrt a nyakától, de továbbra is készenlétben állt.

A főpap összeszorította a fogait és nyöszörgő hangot hallatott, majd bukdácsolva térdre rogyott. Nem éreztem szánalmat, rezzenéstelenül néztem, ahogy előrebukik, és a feje koppan a kövön. Mozdulatlanul hevert előttünk, súlyos teste magatehetetlenül terült ki.

Nestor leguggolt hozzá. Amikor felegyenesedett rám nézett.

- Meghalt? – suttogtam.

- Nem, de közel jár hozzá. Szélütése van.

A lábamnál fekvő alakra meredtem. Nestor megfogta a csuklómat.

- Ezt akartad, nem?

- Nem! Meg akartam ölni.

- Indulás! Tűnjünk el innen! – vezényelt.

- Hagyjuk itt? Mi lesz, ha szétkürtöli mindenhol? – kérdeztem.

A férfi megrázta a fejét.

- Senki sem hinne neki. De nem valószínű, hogy mostanában képes lesz mesélni bármiről is.

Hepuszeneb továbbra sem mozdult, én pedig, kegyetlen nemtörődömséggel léptem el mellőle, hogy távozzunk ugyanazon az útvonalon, ahol érkeztünk."

Csak úgy...

Ahogy az előző bejegyzésben már említettem, elkezdtem az Igézők második részét.

Alig írtam pár oldalt és máris újra itt van ez az izgató, megszállott, mégis otthonos érzés, amit maga az írás nyújt nekem.
Belesimulok, élvezem, hogy húz befelé a történet és a szereplők nagyon akarják mesélni, mi történik velük. Velük együtt lélegzem, ilyenkor 'mindannyiuk én vagyok', minden karakter.

Ebben az időszakban nehéz másra figyelni, nem válthatja ki sem tv, sem másik könyv, sem egyéb szabadidős tevékenység, de még a civil munka sem ezt az élményt: AZ ALKOTÁST.

Fejben írni is szeretek-írótársaim tudják, miről beszélek-amikor még csak az elmémben érlelődik a sztori, kezdenek összeilleszkedni a részletek, és csak jegyzetek, papírfecnikre vetett ötletek jelzik, hogy itt készül valami új. Hiszen ez nagyon fontos és meghatározó része egy könyv előkészületének.

A legváratlanabb pillanatokban törnek rám az új fordulatok ötletei, legyen az utazás, takarítás, főzés, munka vagy egyéb hétköznapi tevékenység közben és ilyenkor természetesen nincs egy nyamvadt notesz sem a kezem ügyében, hogy lefirkantsam. Így aztán próbálom bevésni a kissé túlterhelt, kialvatlan agyamba, nehogy elvesszenek, ami sajnos gyakorta megesik.

Szóval, ez a bejegyzés arról szól, hogy milyen nagyon imádok írni. Ezek az aranypillanatok.
Nagyon-nagyon régóta csinálom, eleinte csak komolytalan kis hobbi volt, aztán kezdett tudatossá válni az írás.
Régen következmények nélkül írtam mindenféle történeteket, ma már felelősségem van, hiszen Ti, Olvasók lettetek a bíráim és kiszámíthatatlanok vagytok. Ez így van jól. Először ijesztő volt némelyek felfokozott reakciója, de a túlnyomó többség pozitívan fogadta az írásaimat.
Ettől az egész még izgalmasabb, mert érdekes látni, mennyire mások vagyunk, mennyire különböző az érzelmi és intelligencia szintünk, a válaszreakciók kifejezőképességénél és a befogadásnál is.
Mindenki a saját szintjén képes méltatni egy-egy elkészült művet.

Nem török klasszikus szépirodalmi babérokra, engem sosem fognak idézgetni a vélt vagy valós elmés világbölcsességeimért, mert ezektől tartózkodom, szándékosan. Én mindössze szórakoztatni szeretnék, élményt nyújtani, kiszakítani az Olvasót a hétköznapi rumliból. Hogy olvasson egy jót, kapjon egy jó kis könyvet, egy élményt.

Sokszor kapom meg a kérdést, hogy honnan jönnek ezek a könyvek, a történetek belőlem?
Hát, ilyenkor vigyorgok és nincs is rá igazi, magvas válaszom, mert nem tudom. Csak azt érzem, hogy itt vannak és újra meg újra megszületnek, nekem az a dolgom, hogy leírjam, átadjam nektek. Úgy tűnik, ez a feladatom. És őszintén örülök neki, mert ez a feladat szerencsésen összhangban van a lényemmel.

Nem muszáj másnak szeretni, nem akarom senki torkán legyömöszölni, ha nem tetszik, ha nem kell. De remélem, sokan vagytok/lesztek nyitottak és befogadóak a történeteimre.
Annyit tudok ígérni, hogy sok könyv van még, amit meg kell írnom.

Most pedig rohanok, mert hív a hétköznapi háziasszonyi kötelesség, ami takarítás formájában fog valóságot ölteni. De utána írok! :)

Szép vasárnapot!