Sziasztok!
Hoztam egy kis részletet a Halál és Glóriából.
Ez volt az első kiadott könyvem a Publionál 2012-ben.
Azóta a könyv egy-két szereplőjével találkozhattatok más írásomban is.
Az új olvasóimnak ajánlom jó kis nyári kikapcsolódásnak.
"Hepuszeneb
szép nagy házban élt, jómód vette körül. Amikor nem éppen főpapi hivatását
gyakorolta és nem Amont dicsőítette, akkor szolgákkal teli kényelmes házát és
gazdagságát élvezte. Az ország kincstárából az egyházának befolyó összegből
jutott neki is bőven. Semmiben nem szenvedett hiányt, az egész Amon papság a
felügyelete alá tartozott. A hatalom és álnokság veszélyes kombináció és
Hepuszeneb nem válogatott az eszközök között, ha az érdekei úgy kívánták. Most
majd meglátjuk, mennyire bátor, ha utolérik a gaztettei.
Könnyedén
átmásztunk a kert falán, észrevétlenül osontunk a bokrok takarásában, egészen a
ház hátsó bejáratáig. A torkomban dobogott a szívem az izgalomtól, vérem forrón
zúgott az ereimben. Nem féltem egyetlen pillanatig sem, ártani akartam
Hepuszenebnek, mindegy hogyan. A bosszú erővel töltött el és elszántsággal. Nem
törődtem a nyilvánvaló esztelenséggel, milyen veszélynek teszem ki magam, hogy
behatolok a főpap házába. Ízlelgettem az érzést, amit átitatott az adrenalin.
Meg akartam ölni Hepuszenebet, elvágni a torkát, vagy ugyanúgy hasba szúrni,
ahogy a núbiai tette velem. Ezt érdemelné az aljas féreg.
Nestor ügyesen
kifeszítette az egyik földszinti ablakot és bemászott. Fél pillanat múlva
kinyújtotta a kezét értem, hogy besegítsen.
Hepuszeneb hálószobája az emeleten
volt. A ház népe már rég aludt, miattuk nem kellett aggódnunk. Valahogy olyan
érzésem támadt, hogy a szerencse hozzánk pártolt és segítette a terveinket.
Egyiptom istenei olykor nagyon szeszélyesek, de néha napján igen bölcsek tudnak
lenni. Magamban hálaimát rebegtem nekik.
A főpap ajtaja
alatt sárgás fénycsík szűrődött ki. Odabent mécses világított, tehát a ház ura
még minden bizonnyal ébren volt. Sokkal jobb volt így, minthogy álmából kéne
felriasztanunk.
Nestor a
vállamra tette a kezét és némán a szemembe nézett, mintha csak józanságra
intene. Örültem, hogy velem van, ő majd megóv tőle, hogy végzetes hibát
kövessek el.
Eligazítottam
a csuklyát a fejemen és óvatosan kinyitottam az ajtót, majd hangtalanul
besurrantam. Átéreztem, mennyire abszurd a helyzet. Egy nő, akinek halottnak
kéne lenni, meglátogatja a gyilkosságának értelmi szerzőjét és kérdőre vonja.
Jól tudtam, ha elkapnak, felkoncolnak és halvány fogalmam sem volt róla, hogy a
halhatatlanságom meddig ment meg.
Hepuszeneb a
szoba másik végében egy széken ült és papirusztekercseket tanulmányozott
elmélyülten. Olyannyira lefoglalta a tevékenység, hogy észre sem vette, hogy
már nincs egyedül. A kellemes félhomály nekem kedvezett. Mérhetetlen haragot és
gyűlöletet éreztem iránta, ahogy ott álltam, alig pár lépésnyire mögötte és a
hájas kopasz tarkóját néztem. Ha puszta kézzel akartam volna megfojtani, nem
értem volna át a nyakát.
- Amon lát
téged – suttogtam lágy hangon.
A férfi súlyos
alkatát meghazudtoló gyorsasággal fordult felém ültében. Amint meglátott, szeme
elkerekedett, arca megkövült. Egyik kezét önkéntelenül megemelte, majd le is
eresztette. Felhördült és felállt, majdnem fellökte a széket igyekezetében.
- Mi ez? –
hebegte szemét erőltetve, hogy jobban lásson.
Leengedtem a
csuklyát a fejemről, felfedtem az arcomat, hogy tökéletesen lásson és
felismerjen.
- Ez nem
lehet! – horkant és megcsillant a szemében a bizonytalanság szikrája.
És még valami,
ami elégedettséggel töltött el: a rettegés.
- Megismersz-e
engem? Ó, hát persze. Pontosan tudod, ki vagyok.
- Te meghaltál
– jelentette ki határozottan.
- Úgy van.
Meghaltam, és elég csúful, ha engem kérdezel.
- Szellem
vagy? – nézett rám értetlenül.
Nem akarta hinni,
amit lát, de kénytelen volt, hisz ott álltam előtte.
- Visszajöttem
hozzád a sírvilágból, Hepuszeneb. Ozirisz nem ereszt be a Tuatba, az Alvilágba,
amíg el nem viszem neki a gyilkosom szívét – mondtam és kezdtem élvezni ezt a
gonosz játékot.
- Nincsenek
szellemek! Ez valami megtévesztés. Te nem lehetsz Tija, őt láttam holtan
kiterítve. Imposztor vagy!
- Én vagyok
az, Hepuszeneb – mosolyodtam el lassan. – A merénylet sikerült, Mabuba jó
munkát végzett neked. Elvette az életemet, elkövette a gyilkosságot, amivel
megbíztad.
A főpap
megdermedt.
- Hazugság!
Semmi közöm az egészhez – ellenkezett.
Úgy tűnt,
kezdte visszanyerni a lélekjelenlétét és magabiztosan felegyenesedett.
- Ne feledd,
szellemként sok mindent látok és hallok, olyan helyeken is jelen tudok lenni,
ahol a halandók nem érzékelnek!
- Ez
szélhámosság! Nem más, mint szemfényvesztés! – gúnyolódott.
- Nem jártál-e
tegnap reggel Nestor hadvezér házában, ahol elmondtad, mennyire elégedett vagy,
hogy eltávolítottál a fáraó közeléből? Nem adtál-e aranyat neki fizetségül a
hallgatásért, és mert megölte Mabubát? Nestor nem teljesítette a megbízást, de
a szolgád igen.
A főpap
elsápadt.
- Ezeket te
nem tudhatod, ez mind nem igaz!
- Minden egyes
szót tisztán hallottam – mondtam lassan, hangsúlyosan. – Nem akartad, hogy a
fáraó felesége legyek, féltél, hogy keresztül húzom a számításaidat. A
körülötted élőket ámíthatod, becsaphatod a kenetteljes viselkedéseddel, de az
isteneket nem tévesztheted meg. Érdemtelenül birtoklod és élvezed a címet, amit
viselsz, és a fáraó kegyét!
- Elég legyen
ebből! – szólt dühösen.
Most már nem
sápadt volt, hanem nagyon is vörös. Az indulattól majd szétrobbant a feje.
- Mindjárt
idehívom a katonákat és a szolgákat! Meglátjuk, mennyire leszel bátor! –
sziszegte ingerülten.
- Bátor? Nem
kell bátornak lennem, Hepuszeneb. Szellem vagyok, meghaltam, nincs többé
szükségem gyarló emberi tulajdonságokra, nincs mitől félnem. Hívasd csak a
katonákat, akit akarsz, de bolondnak néznek majd, hiszen ők nem láthatnak
engem, egyedül csak te.
- Nem! –
hebegte, fejét ingatva.
- Kergess el
és én visszajövök minden éjjelen, hogy kísértselek! Zörgetek az ajtódon,
felriasztalak álmodból, feldúlom a házadat, ürülékkel kenem be a falaidat, és
mindenütt felbukkanok majd. Nem lesz nyugtod tőlem, gyötörlek majd és
megőrjítelek. Az istenek többé nincsenek veled, elvesztetted a jóindulatukat,
magadra hagytak a bűneiddel! – mondtam élesen.
- Takaródj
innen, te szuka! – fröcsögte és felém lendült, hogy nekem essen a puszta
ökleivel.
Ekkor a
félhomályból egy fekete árny suhant elé, közénk siklott és megakadályozta, hogy
hozzám érhessen. Tőr feszült a főpap torkának, mélyen a bőrébe nyomódva.
Hepuszeneb megdermedt, nem mert moccanni.
Nestor
mesterien csinálta, engem is lenyűgözött. Úgy állt, hogy a testével takart
engem, arca láthatatlan maradt a fekete csuklya elfedte, így csak egy nagy
árnynak tűnt.
- Vigyázz
Hepuszeneb, Amon főpapja! Nem vagyok védtelen, és nem vagyok egyedül. Mindig a
nyomodban leszek, lesek rád, figyellek és lecsapok, ahányszor aljasságra
vetemedsz!
- Meghaltál,
nem lehetsz itt! – vicsorogta makacsul fújtatva.
Hátrébb
léptem, lassan széttártam a köpenyem, kibukkant fehér ruhám, sápadt bőröm. A
nálam lévő tőrt előhúztam, felhasítottam vele a ruhám elejét, majd a vékony
anyagot széthúztam. Nem törődtem vele, hogy kivillan a meztelenségem. Látszott
a sértetlen, heg és seb nélküli ép bőröm a hasamon.
- Mások
számára meghaltam, de neked nagyon is valóságos vagyok. Nem szabadulhatsz tőlem
soha. Halálodig foglak kínozni, azután pedig, ha elpusztulsz, feldúlom a
sírodat, szétrombolom a mumifikált maradványaidat, hogy sohase nyugodhass
békében, hogy a bűnös lelked örökké elveszettként bolyongjon két világ között –
mondtam izzó szemekkel.
Hepuszeneb
arca megvonaglott, megtántorodott, egyik kezével hadonászni kezdett. Nestor
elvette a tőrt a nyakától, de továbbra is készenlétben állt.
A főpap
összeszorította a fogait és nyöszörgő hangot hallatott, majd bukdácsolva térdre
rogyott. Nem éreztem szánalmat, rezzenéstelenül néztem, ahogy előrebukik, és a
feje koppan a kövön. Mozdulatlanul hevert előttünk, súlyos teste
magatehetetlenül terült ki.
Nestor
leguggolt hozzá. Amikor felegyenesedett rám nézett.
- Meghalt? –
suttogtam.
- Nem, de
közel jár hozzá. Szélütése van.
A lábamnál
fekvő alakra meredtem. Nestor megfogta a csuklómat.
- Ezt akartad,
nem?
- Nem! Meg
akartam ölni.
- Indulás!
Tűnjünk el innen! – vezényelt.
- Hagyjuk itt?
Mi lesz, ha szétkürtöli mindenhol? – kérdeztem.
A férfi
megrázta a fejét.
- Senki sem
hinne neki. De nem valószínű, hogy mostanában képes lesz mesélni bármiről is.
Hepuszeneb
továbbra sem mozdult, én pedig, kegyetlen nemtörődömséggel léptem el mellőle,
hogy távozzunk ugyanazon az útvonalon, ahol érkeztünk."
