Egy kis édes nosztalgia

 Nem mindegyik könyvem áll egyformán közel a szívemhez. Mindegyiket másért kezdtem megírni és mindegyiket másért szeretem, vagy akad, amihez ma már nem is fognék hozzá.
Ez az egyik személyes kis kedvencem, talán, mert annyira emberi. A szereplők nem akarnak tökéletesek lenni, hibáznak és esendők, mint mi mindannyian. Aztán próbálnak valami jót kihozni az életükből, újra megtalálni a helyes utat. 

Farkasok között

Hoztam egy részletet.

Szomorú pillanatok, mégis én szeretem.

„Nem akartam senkit sem látni, ne kérdezzék, hogy vagyok, mivel segíthetnek, csak hagyjanak békén! Engedjék, hadd égjek a saját külön bejáratú poklom tüzében! Anyám kétszer is bejött a szobába, csendesen közelebb lépett, de hiába szólongatott, képtelen voltam válaszolni. Nem is akartam. Csak egy pontot bámultam meredten, mint egy élettelen kaucsukbaba.

Megemlítette, hogy orvost hív hozzám. Minek? Nem sikoltozok, nem őrjöngök, nem verdesem magam a falhoz. Csak belül fájok éktelenül. Nem orvosra és nyugtatóra van szükségem, hanem..., hanem nem is tudtam volna szavakkal megmondani.

Órák múltak el így. Ott hevertem a szoba és a ház neszeit hallgatva. Könnyem már nem maradt. Felhagytam a bőgéssel. Odalent ajtó csapódott, aztán morgó férfihang hallatszott. Talán anyám tényleg orvost hívott? Ó, anyu, ne fáradj!

Rövidesen megmoccant a kilincs és valaki belépett a szobába. A délutáni nap áttört az ablakon és fényes palástba vonta az alakot. Richard volt az.

Miért pont ő? - villant át rajtam.

Nem néztem rá, ugyanúgy hevertem az oldalamon, mozdulatlanul.

Az ágyhoz lépett, lehajolt, megtámaszkodott a matracon és engem figyelt. Miután nem mutattam reakciót, gondolt egyet és leheveredett mellém, ahogy keresztben feküdtem az ágyon. Elnyúlt és a karjait körém fonta, átölelt, magához húzott. Nem tiltakoztam. Ettől az óvó, védelmező gesztustól hirtelen sírás kaparászta a torkomat. Elgyengültem, hagytam a mellkasához vonni magam. Valahogy legyűrtem a könnyeimet, kissé megrendülten bújtam hozzá. Éppen ő jön vigasztalni, akinek magának is van elég bánata? Elvesztette a fiát, most a feleségét és a mesés házasságát, mégis nekem nyújt oltalmat? Mindketten sebesült vadállatok voltunk ebben a klánban, akik kifelé erőt mutattak és csak egymás előtt mertünk gyengének mutatkozni. Hálát éreztem iránta. Biztonságot nyújtott a közelsége.

A kusza gondolataimon át egyszer csak meghallottam a mellkasában dübörgő szívének erős ritmusát. Mint egy bús afrikai dob, úgy pergett az arcom alatt. Csendes béke szállt a szobára, kiebrudalta a lelkem zagyva képeit, lecsillapította a háborgását. Jó volt így lebegni vele. Most nem érdekeltek a valós dolgok, a tények és hazugságok. Richard varázsereje hatott rám és elringatott.

Szinte már teljesen besötétedett, amikor kinyitottam a szemem. Kissé rajtakapottan eszméltem rá, hogy elaludtam és most is Richarddal összebújva fekszem. A testünk összemelegedett. Fejem a vállán, a nyakgödrében pihent, kezem átfogta a mellkasát, egyik lábam átvetve az övén. Milyen banális helyzet? Ugyanakkor nagyon finom és természetes élmény volt.

Teleszívtam az orromat az illatával, nem mintha már így is ne itatott volna át. Óvatosan fellestem az arcára. Ő még lehunyt szemmel feküdt, talán aludt, vagy csak tettette. Fél karjával átfogta a vállamat, keze hátul a derekamon pihent. Ez egy soha vissza nem térő, megismételhetetlen idillikus pillanat volt.

Richard kinyitotta a szemét, egymást néztük jó közelről, aztán lassan elfordítottam a fejemet és a hátamra gördültem, el tőle. A plafont néztem, egyszeriben könnyűnek éreztem magam. Most egy percre megállt a világ és lábujjhegyen pipiskedve kivárta, míg a teljesség csalóka hulláma átjárja az elmémet. Igen, most jó. Miért nem maradhat minden így? A világmindenség elvette Samet, cserébe megajándékozott ezzel a perccel. Túl drágán fizettem meg érte.

Richard megmoccant, felkönyökölt, félig fölém hajolt. Az arca közel volt, ahogy a szemembe nézett. Óvatosan lehajolt hozzám, ajkát az enyémhez érintette. Puhán a szám húsát csókolta, mintha egy hosszabbra nyúlt puszi lenne. Nem volt bennem ellenkezés, hagytam megtörténni. Amikor az ajka elvált az enyémtől és felemelte a fejét ismét a szememet nézte. A tekintete vigasztaló volt és szeretettel teli

Egészen halványan elmosolyodott, lehunyta a szemét, mintha nyugtázta volna magában a perc csodáját. Aztán eltávolodott tőlem, felkelt és csendesen kiment a szobából.

Dermedten hevertem, a testem libabőrözött a különös új érzéstől. Az intim pillanat nem háborított fel, nem löktem el magamtól a férfit és nem gúnyolódtam vele. Megilletődtem. Nem hittem volna, hogy ő képes a puszta jelenlétével megvigasztalni. Pontosan azt adta, amire szükségem volt."