Látogatók

2022. január 29., szombat

Tíz évvel korábban...


 Sziasztok!

 

Tíz évvel korábban írtam egy könyvet, aminek akkor még Bittersweet volt a címe. Nem tudom, van-e közöttetek, aki emlékszik még rá.

Tettem ide fel kisebb részleteket is belőle és  azt mondogattam, hogy majd lesz vele valami, majd ez, majd az... Nagyon szerettem volna kiadásban látni és átadni nektek ezt a történetet.

Valójában évekig hevert a szekrényben, aztán 2020-ban elővettem és az egészet E/3-ból átírtam E/1-be, ami kifejezetten jót tett neki, és kiszíneztem, felturbóztam, új címet kapott SILVER néven, majd megint csak pihenőre küldtem, mert a közben készülő friss regényeim vitték el az időt és az energiát minden figyelmemmel együtt.

De most, hölgyeim és uraim! Most elérkezik az idő, a tizedik évfordulón, hogy ez a könyv elindul az útján.

Mivel eléggé rázós a téma és az érzékeny lelkűeket ki fogja akasztani, kérdéses, hogy a kiadó bevállalja-e.

Bármi is lesz majd a döntésük, én elindítom az útján az anyagot, aztán majd meglátjuk.  Drukkoljatok, mert ha a dolog összejön, végül kaptok egy kicsit hátborzongató paranormális elemekkel megszórt, misztikus, izgalmas és érzelmes történetet érdekes szereplőkkel.

Annak idején ez volt a fülszöveg-terv.

Mit szólnál hozzá, ha a testedet és az elmédet nem csak kizárólag Te uralnád? Ha valaki olyannal osztoznál, akinek az ereje hihetetlen dolgokra tesz képessé?
Mi van akkor, ha a benned lakozó régi szellem birtokol és szörnyűségeket vagy képes elkövetni általa? Ki irányít kit? Ki használja fel a másikat?
Ki a bűnösebb, a megrögzött gonosztevő, vagy Te, aki elkapod, önkényesen igazságot szolgáltatsz és bosszút állsz az áldozataiért?
Meddig lehet fenntartani az ártatlanság csalfa látszatát, megőrizni a rettenetes titkot?
Mit kellene tenned, ha éppen az a személy jelenti a lebukás veszélyét, akit a legjobban szeretsz? Talán vele is végezned kell, miként a többiekkel?
…Mindezt úgy, hogy még csak huszonéves vagy...

Precízen véghez vitt sorozatgyilkosságok, misztikum, kusza érzelmi szálak, egy titkos társaság és a régmúlt árnyai.

Ezt a regényemet csakis éjszaka szabad olvasni, egy pohár bor vagy egy kis csokoládé mellett, amikor a padló recseg valahol a lakásban, a szemed sarkából egy árnyat vélsz látni elsuhanni, noha tudod, rajtad kívül nincs ott senki.

És, ha esetleg felmerül a kérdés, hogy mit is csinálok mostanság.... Várom a kiadótól a lektori véleményt a Száműzöttek királyságára. Ha negatív lesz, akkor sem kell elkeseredni, más úton viszem tovább. Ez biztos, mint a halál. 
Ha pozitív lektorit kap, akkor megy majd a maga útján.
Jelenleg a táltos sztorim vége felé járok, nincs már sok vissza.
Már az azt követő könyvötletem is startra kész. És az azutáni is. Haha! Viccen kívül sok a terv, csak idő kell hozzá, hogy meg tudjam valósítani. 
 
Addig is olvassátok a TŰZVARÁZSLÓT és az első részét Az oroszlán árnyékában-t.
Köszönöm mindenkinek, aki eddig megkeresett és levélben elmondta milyen élményeket adtak neki a könyveim!

Puszi!
Ash

 




 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írj megjegyzést: