Látogatók

2020. augusztus 16., vasárnap

 Dolgozom valamin.

Közel tíz éve írtam egy regényt Bittersweet munkacímmel. Majd másik címet kell neki találnom, mert azóta már van egy ilyen a piacon. Bosszantó, mert ennek tökéletesen találó címe lehetett volna. Pont úgy illett rá, mint Hamupopócskára az üvegcipellő. Hát, ...ezt sajna buktuk.

A régi olvasóim, követőim már korábban hallhattak erről a könyvről. 

A regény nem volt még elég érett, hogy bármit is kezdjek vele, és amúgy is várni akartam, mert rázós a témája és megosztó lehet. 

Most elővettem az anyagot és olyasmit csinálok vele, amit eddigi írói pályafutásom alatt még egyszer sem.  E/3-ból az egészet átírom E/1-be. Kicsit feltupírozom.

Nem annyira könnyű meló, mert azoknál a részeknél, ahol eddig kívülről volt látható a jelenet, vagy a szereplők, most mindent egyetlen személy szemszögéből kell bemutatnom. 

Lesz, amit kihagyok, lesz amit újként hozzáírok, vagy picit megváltoztatok az eredeti változathoz képest.

Majd meglátjuk, mi lesz belőle.

 



4 megjegyzés:

  1. Igen, igen, volt olyan ismerős, aki olvasta is :) Örülök ennek, jó lesz :)

    VálaszTörlés
  2. Ó, köszi szépen! És arra is emlékszel, hogy egy apró pillanatra feltűnik benne egy Kelly nevű nő...akinek becsület szavamra semmi köze hozzád...?

    VálaszTörlés

Írj megjegyzést: