Ebben a hőségben....

Ebben a hőségben - amit utáááálok - bevillant ma egy jelenet, ami a következő volt:

A Két lépésre a mennyországtól című könyvemből a sivatagi piknik a legvonzóbb ördöggel:

„Mesmira fejbőrét forróság öntötte el, a szíve rángatózott a bordái ketrecében. Képtelenségnek tartotta a férfi szavait, mégis tudta, hogy igazak. Sírni szeretett volna, hangosan zokogni, helyette csak ült dermedten. Valamit tennie kellett. Felpattant, hogy eltávolodjon Sayid közeléből.  De itt hová futhatna előle?

Már ott is volt mellette.

 –  Mesmira…

A lány úgy kapta felé a fejét, mintha rá akarna ugrani, hogy széttépje a torkát.

 –  Nálad aljasabb rohadékot nem hordott a föld a hátán! – fulladozott a haragtól. Könnyekkel telt meg a szeme. – Hogy tehetted?! Miért én?

Sayid feszülten állt előtte, a szemöldökét összehúzva nézett rá.

 –  Mert magamnak akartalak és akarlak most is. Először még nem szándékoztalak feleségül venni téged, de menet közben felötlött bennem, hogy így magamhoz köthetlek és egy törvényes kapocs nem téphető el olyan könnyen.

 –  Te normális vagy?! Hogy jutott eszedbe ilyen bődületes baromság? Erőszakkal és kényszerrel semmire sem mész. Csupán azt érted el, hogy gyűlöljelek és megvesselek. Jó ez így neked? Most elégedett vagy a csodás terveddel?! – kiáltotta a lány. Zöld írisze szikrázott a nap gyengülő fényénél.

 –  Nem, Mesmira. Bármilyen abszurdnak hangzik, el akarom érni, hogy megkedvelj és szeress engem. Nem tudom, mennyi időre lesz szükség, talán évekre, de el fogunk jutni arra a pontra mi ketten, ebben biztos vagyok.

 –  Ezt gondolod? Ki a jó büdös francot érdekel, hogy te mit akarsz?! Hm? Mert engem nem! Az eszement elképzeléseidet dugd fel a seggedbe! Mégis mit hittél? Hogy ettől a romantikus kis kirándulástól megenyhülök és kitörlöm az agyamból, hogy megerőszakoltál? Vagy, hogy imponálni fog, ha bevallod ezeket a dolgokat? Hát tévedtél, Sayid! Eddig csak gyűlöltelek és viszolyogtam tőled, de ezek után, hogy tudom, mire vagy képes, már félek is.

Mesmira a kézfejével letörölte a könnyeit és zihálva szedte a levegőt. Halkabban szólalt meg.

 –  Nem játszadozhatsz más emberek életével. A szeretetet és főként a szerelmet sosem kaphatod meg zsarolással vagy kényszerrel. Nem foglak szeretni, Sayid, semmikor. Nem tudok rád úgy nézni vagy gondolni, hogy a vonzó férfit lássam benned.

 –  Nem vagyok hozzászokva, hogy a nők visszautasítanak és viszolyognak tőlem. Elismerem, hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Bármit teszek nálad valahogy fordítva sülnek el a dolgok – mondta Sayid.

 –  Rém egyszerű. Lásd be, hogy ez nem vezet sehová, nincs együtt se jelenünk, se jövőnk! Eressz el! Engedj haza és fejezzük be ezt a cirkuszt! – Mesmira most határozott volt. Mintha a sokk visszaadta volna az erejét.

A férfi tekintete elsiklott a sötétülő ég felé, úgy beszélt.

 –  Az a furcsa, hogy néha teljesen ellentétben áll a viselkedésed azzal, amit mondasz és ez elbizonytalanít. Amikor nem figyelsz oda a gyűlölködésre, kizökkensz a durcás sértett áldozat szerepéből, képes vagy nagyon kedves és közvetlen lenni velem. Szeretem ezeket a perceket és azt kívánom, bár mindig így lehetne. Látom a nőt a páncél mögött, azt a Mesmirát szeretném magam mellett. Rá van szükségem. – a lány szemébe nézett. Közelebb lépett és megérintette az arcát.  –  Engedd, hogy elcsábítsalak, hogy kényeztesselek!

 –  Azt hiszed, ez segítene? – pillantott fel Mesmira

 –  Biztos vagyok benne. Ha hozzád érhetnék…

 –  A szex nem old meg semmit.

 –  Azért tehetnénk egy próbát. – Sayid a lány száját nézte. A tekintete sóváran cikázott Mesmira szeme és ajka között. – Csak egyszer.

Nagyon közel álltak, a hasukon egymáshoz ért a ruhájuk. Sayid illata belopakodott a lány orrába, tenyere az arcát tartotta.

 –  Lehetetlent kérsz. "

 

És micsoda megkönnyebbülés, hogy már a folytatását is megírtam!