Mialatt az Igézők-ről várom a
visszajelzéseket, nem tétlenkedek. /nem szokásom/
Belekezdtem a Morwen sorozat ( úgy tűnik,
már rajta marad ez a megnevezés) 3. kötetének átolvasásába, amit majd szépen
sorban követ a többi is. Hangolódok az utolsó rész megírására. A társaság már
mocorog a fejemben.
Addig is itt ez a kicsike részlet.
Amikor ezt olvastam, az jutott eszembe,
milyen távolra kerültünk azóta ettől a békés hangulattól és milyen nagyon sok
minden történt - csupa visszavonhatatlan dolog.
"Hozzábújtam és megöleltem, arcomat a
nyakához szorítottam, beszívtam a bőrének illatát.
Átfogta a derekamat, egyik
keze a hátamat simogatta.
- Néha ébren álmodozok - súgtam a bőrére, a
szempillámmal végig cirógattam az állkapcsát.
–Azt hazudom magamnak, hogy még
halandó vagyok, hogy normális életet élek. Ízletes ételeket
eszem, édességeket
majszolok, érzem az ízeket, a napfényben sétálok, barátnőim vannak, akikkel
ostoba nőcis dolgokról fecsegek. Elképzelem, milyen lenne, ha átlagos pár
lennénk, dolgoznánk,
aztán este alig várnánk, hogy munka után találkozzunk. Nem
lennének szuper képességeink,
nem lenne az életünk része a pusztítás, nem
ölnénk szemrebbenés és lelkiismeret furdalás nélkül. Gyerekeket csinálnánk,
akik ránk hasonlítanak, akik olyanok, mint te meg én… - mondtam.
Éreztem, hogy a
nyaki ütőere gyorsabban dobol az arcbőröm alatt. Úgy fordította a fejét, hogy a
szemembe nézhessen.
- Olyan édes, bús emlékfoszlányokat keltesz
életre bennem, amelyekről én már szinte meg is feledkeztem. Nem tudom, milyen
érzés embernek lenni, emberként élni. Elfeledtem, iszonyú régen
volt. Nincs
róla valóságos emlékem. Nem tudom milyen a gyümölcsök húsának íze, az öregedés
megállíthatatlan folyamata, a betegség, az egyszerű hétköznapi örömök mámora. A
fájdalmak
elkoptak, a vágyaim megváltoztak, átalakultak.
- És hiányzik? – kérdeztem halkan. Az arcán
láttam, hogy töpreng, mielőtt válaszol.
- Vannak dolgok, amik igen, viszont egy
csomó mindent nem cserélnék el a halandóságért, nem szoktam ezen töprengeni,
már nagyon régen nem.
- Akkor álmodj velem!"
/Lángoló máglya részlet
3. rész /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj megjegyzést: