Látogatók

2022. február 17., csütörtök

Napra pontosan két éve....

 Betonka volt olyan kedves és szólt, hogy napra pontosan kettő éve jelent meg egy blogbejegyzése az akkor friss Az oroszlán árnyékában - Negin 1. című könyvem kapcsán, aminek én voltam a témája.

Azóta nagyon sok minden megváltozott az életemben. Már megszámolni sem tudom. Jobban mondva azt kellene számolni, mi maradt meg, mert azzal hamar végigérnék. Pedig csak két év volt.... 

De ezt a mostani verziót jobban szeretem.

Azóta másik cica van, amik a felsorolásban szerepelnek finomságok és kedvenc kaják, azokat már nem eszem, ellenben leadtam 22 kilót eddig. Már nem nézek sorozatokat sem, mert arra sincs kapacitásom, nem igazán dohányzom-bár piszkosul hiányzik. Unicum és társai is már a múlté. Másik munka, új barátok, teljesen új ruhatár- ez utóbbi kényszerből, még kevesebb alvás, új kedvenc íróim is lettek, J.R. Ward, Kresley Cole, L J. Shen, Sarah J. Maas és így tovább....

Ami pedig óriási öröm, hogy azóta megjelent a Negin folytatása, a Tűzvarázsló is!

Olvassátok el, mert Betonka képes volt rávenni, hogy eláruljak egy-két olyan apróságot, amit nem szoktam.

https://betonkabulija.blogspot.com/2020/02/ashley-carrigan-az-oroszlan-arnyekaban.html?fbclid=IwAR3bS9MJiv56Nijr59ric70hy42TDx5gVmaAfYgmu_r0VssgIzby-kzZ90Y 


2022. február 16., szerda

Ez már szinte retrónak számít.

Korábban már volt itt, de ma újra rátaláltam és jót mosolyogtam rajta, így aztán kiteszem megint és kész! 

Egy kis nosztalgiázás. 😁

Karakter kérdőív

100 kérdés- 100 válasz.

Sikerült Morwent leültetni és válaszokat kapni a Karakter kérdőív kérdéseire.
Íme a mélyinterjú!
Hogy műsoron kívül mit mondott a kérdések kiagyalójára, azt inkább nem idézem.
--------------

Karakter-kérdőív: Morwen


 

1. Hogy hívnak? Mi a beceneved?

Morwen - Engem nem nagyon szoktak becézni.


2. Milyen idős vagy? Mikor van a születésnapod?

Egy hölgytől ilyet??!! Krisztus kénytelen osztozni velem ezen a dátumon és eseményen. Az enyém körül lényegesen kisebb volt a felhajtás. 


3. Hol születtél? Hol élsz most? Hazafias vagy?

Minden válaszom erre a mostani életemre vonatkozik, mivel ez maradt csupán.
Tehát: New York. Hol élek? Mindenhol és sehol. Nem, rohadtul nem vagyok hazafias. Más problémáim vannak.


4. Kik a szüleid? (nevük, foglalkozásuk, személyiségük)

Apukákban bővelkedem. (Ó, és ha jobban belegondolok, mindegyikükkel elég bensőséges kapcsolatban voltam/vagyok. Semmi Ödipus- vagy Elektra-komplexus, nálunk ez már csak így megy.)


5. Van testvéred? Ha van(nak), akkor milyen/milyenek?

Vannak testvéreim a vérben, mint ez nemrégiben kiderült. A régi életemből van egy húgom, Miranda. 


6. Mi a foglalkozásod?

Végrehajtó vagyok – kevésbé finoman kifejezve: hóhér.


7. Milyen magas vagy? Mennyi a súlyod?

170 cm. A súlyom ideális. 


8. Milyen színű a hajad? És a szemed?

A hajam sötétbarna, a szemem mézszínű.

9. Melyik fajba tartozol?

 
*vicsorog, majd rögtön utána bájosan elneveti magát*


10. Melyik társadalmi osztályhoz tartozol?

¿Perdón? – Ahhoz, amelyik sokat megengedhet magának.


11. Szerinted vonzó vagy? Mások szerint?

Hm. Fogjuk rá! Igen.

12. Hogyan öltözködsz?

Változatosan. Mindig az alkalomhoz megfelelően - öléshez feketébe.


13. Van sebhelyed? Tetkód? Anyajegyed? Bármi egyedi külső tulajdonságod?

Leótól van egy apró tetkóm a csuklóm belső oldalán. Birtoklást fejezett ki. Érvényét vesztette. Hajlamos vagyok megfeledkezni róla. Rég volt… Halványul, de még ott van.

14. Allergiás vagy? Szenvedsz valami betegségben? Van valami sérülésed?

Ó, igen! Meglehetősen allergiás vagyok a tűzre. Nem a körmöm miatt szoktam aggódni, vagy hogy kibicsaklik a bokám. A sérüléseim külön-külön nagyon durvák voltak.


15. Jobb vagy bal kezes vagy?

Jobbkezes.

16. Milyen a hangod?

Kicsit mélyebb, karcosabb - különösen, ha feldühítenek. 

17. Milyen a szókincsed? Hogy beszélsz általánosan? Milyen szavakat használsz?

*nevet* A férjem szerint, mocskos szám van, mégis szereti. Igen, gyakran eleresztem magam és nem érdekel.

18. Sorolj fel három rád jellemző cselekvést!

Előbb jár el a kezem, minthogy gondolkoznék, minden más ebből következik. 


19. Milyen gyakran fürdesz? Használsz parfümöt?

Szerintem, átlagos és normális gyakorisággal. A munkámból adódó mocsok miatt néha talán sűrűbben és továbbtart lecsutakolni a vért. Főként köröm alól…

Parfümöt? Igen. Illatbuzeráns vagyok. 


20. Általában milyen képet vágsz (gyilkosan nézel, fáradtan mosolyogsz)?

Nem látom magam kívülről. 

21. Használsz testbeszédet? Hogyan?

Gondolom, igen. Nem figyelek erre. Ösztönös. De mondjuk, a középső ujjam merev felmutatása gyakran előfordul. 


22. Vannak gyakran használt szófordulataid? Mik
?

Hajjaj! Vulgárisak, nem idézném. 


23. Mi a legelső emléked?

Csúful végződő karácsonyi éjjel egy régi ódon házban. A hideg éjszaka, hó és éhség. A vérszomj.


24. Mi a legmagasabb végzettséged? Hová jártál? Élveztél tanulni?

Néha úgy érzem, még ma is tanulok.


25. Hol tettél szert a legtöbb tudásra és képességekre?

A Tanácsban. A képességeimet a teremtőmtől kaptam.


26. Hogy írnád le a gyermekkorodat általánosságban?

Boldog. Olyan távoliak az emlékek, mintha nem is az enyémek volnának, hanem filmen láttam volna valahol régen.

27. Gyerekként mi szerettél volna lenni, ha felnősz?

Csillagok háborújában Jedi és pilóta.

28. Mikor és kivel volt az első csókod?

Megint csak az agyaras korszakról beszélek: Melkorral. Éppen Gyávának álcázta magát odalent a Tanács termeiben. Hm…, jó volt és érdekes. A kezeim összekötözve, ő kámzsában, az arca rejtve… mégsem volt abban semmi BDSM!

29. Szűz vagy? Ha nem, mikor és kivel veszítetted ez a szüzességedet?

Nagyon nem vagyok az. 

30. Van hírhedt vagy ünnepelt ősöd? Volt ez rád valamilyen hatással?

Van ám! Udimu. Ha többet akarsz tudni róla, nézz utána! Érdemes!


31. Mit tartasz az eddigi legfontosabb eseménynek az életedben?

Hogy visszajöttem, még itt vagyok. Nekem ez elég fontosnak tűnik.


32. Mit tartasz az eddigi legnagyobb eredményednek?

Az előbbi választ ide is bevésheted.

33. Mit bánsz a legjobban?

Aailisht, és a szüleimet.

34. Mi a legkínosabb vagy legszégyenletesebb dolog, ami valaha történt veled?

Nálunk a szégyen jelentőségét veszti. 

35. Vannak titkaid? Ha igen, mik azok?

Nagyon kapd be! *vigyorog*

36. Mi volt a leggonoszabb dolog, amit valaha csináltál?

Tristant a fiammá tettem. Önző voltam és elvakított a harag, a fájdalom.
Még ma is mélyen vezeklek magamban ezért.

37. Mikor féltél a legjobban?

A szeretteimet mindig féltem. 

38. Utaztál már valaha is külföldre? Ha igen, hová?

Állandóan utazom a munkámból kifolyólag. Lehet ezt így mondani? 

39. Melyik nemhez vonzódsz?

A másikhoz, de ahhoz nagyon. 

40. Alapvetően optimista vagy, vagy pesszimista?

Realista.

41. Hiszel a fensőbb hatalomban? Ha igen, akkor melyikben?

Nem. Van valahol lent a Tanácsban egy figura, aki látja a jövőt. Egyszer szívesen leülnék vele pár szóra, de ennyi.

42. Hiszel a túlvilágban?

Nem. Csak sötétség van ott. Megjártam.

43. Mitől rettegsz a legjobban?

Nem mitől, hanem miért. Az enyémiért.

44. Mitől jössz dühbe? Mitől leszel szomorú? Boldog? Miért?

Ez elég kaotikus nálam. 

45. Az emberek alapvetően gonoszok vagy jók?

Embere válogatja. Nekem keveset számít. A verőér mindegyiken ugyanolyan.

46. Milyen a politikai nézeted? Mi a vallásod?

Politika? Nagy ívben teszek rá. Vallás? A vérben hiszek.

47. Mit gondolsz a szerencsejátékról, hazugságról, lopásról, gyilkolásról?

Igen, köszönöm, művelem.

48. Milyen messzire mész el, hogy megvédd a saját véleményed?

Én inkább cselekvős típus vagyok, nem az a pofázós.


49. Mennyit ér neked a pénz?


Eszköz. Csaknem mindenhez kell, szerencsére van belőle.


50.Szerinted, mi a legszörnyűbb dolog, amit egy ember elkövethet?

Egy ideje más értékrend szerint ítélkezem. Az ő világuk csak háttér, színfalak sokasága az én életemnek.

51. Hiszel abban, hogy néha fel kell magunkat áldozni a fensőbb jóért?

Talán.

52. Hiszel az igaz szerelemben, és a lelki társban?

Masszívan. *merengve félre pillant, majd megint visszafordul és hozzáteszi:* Dacára mindannak, ami történt.


53. Babonás vagy?

Na, ezt a szarságot nem engedhetem meg magamnak.


54. Mennyire tartod tiszteletben mások hitét, véleményét?

Változó. 


55. Mennyire mutatod ki az érzéseidet? Megosztod a gondolataidat másokkal?

El sem tudnám rejteni. Latin nő vagyok. Szerinted??!!


56. Előítéletes vagy?


Olykor-olykor súg ezt-azt a rutinom.


57. Ki a legfontosabb ember az életedben? Miért?

Ember? Halandók közül az unokahúgaim és Christian. Az én fajtámból lassan, ha így utánagondolok, egyre többen vannak. Elsőként mégis Melkort mondom.


58. Kit tisztelsz a legjobban? Kit a legkevésbé? Miért?

Nálam a tisztelet olyan bensőséges dolog. Néha még az ellenfelemre is kiterjed. Nem nevesítenék.

59. Létezik valaki különleges az életedben? Ki?

Csak különlegesek léteznek, mindegyikük másért az. 

60. Sok barátod van? Ki a legjobb barátod?

Igazi barátom egy van. Udimu. *nevet* Fura, hogy őt mondom. 


61. Hogy viselkedsz a veled egy nembe tartozókkal?

Nősténye válogatja.


62. Hogy viselkedsz veled ellenkező nembe tartozókkal?

Szintén.


63. Voltál már szerelmes? Ha igen, mondd el, mi történt.

Haha! Voltam és vagyok, de erről pont most nem beszélnék inkább. 


64. Mi az eseted?

Legyen méltó társam – és hidd el! – ez nem csekélység az én esetemben.


65. Milyen közel állsz a családodhoz?

A vér nagyon szoros kötelék. Magyarázzam?

66. Szeretnél megházasodni, családot, gyereke(ke)t?

Ezen túl vagyok. Kipipálva.

67. Vitázol az emberekkel, vagy inkább kerülöd a konfliktust?


Nem kerülöm a konfliktust, de a hiábavaló, sehová sem vezető győzködés nem az én műfajom.

68. Beszélő vagy hallgató vagy?

Is-is.

69. Mennyi időbe telik, hogy megbízzál valakiben?

Van, hogy egészen rövid idő alatt eldöntöm. És mielőtt megkérdeznéd, igen, volt, hogy ráfáztam. Az illető már nem él.

70. Haragtartó vagy?

Igen.


71. Vezéregyéniség vagy?


Vannak, akik meg akarnak győzni erről. Még tiltakozom.

72. Szereted a csapatmunkát?

Igen, azt hiszem. 


73. Milyen jól fejezed ki magad?

Hogy jól-e, azt nem tudom, de ritkán vagyok félreérthető.

74. Mennyi idő alatt ítélsz meg másokat?

Gyorsan.

75. Érdekel, mit gondolnak rólad mások?

Kevesen vannak, akiknek a véleménye igazán számít nekem.

76. Vannak ellenségeid? Miért az ellenségeid?


Dögivel. Szakmai ártalom. Ha egy cukrászda süteményes pultjában állnék kis kötényben, szépen mosolyogva, biztosan más volna a helyzet. De nagyon nem így van, mint tudod.


77. Mi a kedvenc időtöltésed? Színed? Kajád?


Egy szó: vér

78. Hogyan szórakozol? Melyik művészeti ágat szereted?

Úgy általában kedvelem a képzőművészetet. Valaha szépen rajzoltam. Ó, és míg el nem felejtem, a szép szobrokat is imádom! *kacsint*


79. Dohányzol/iszol/kurvázol/drogozol? Miért vagy miért nem?

Beesik ilyesmi. Persze, a kurvákat kivéve. Nincs velük bajom, míg elkerülik a férjemet.

80. Hogyan töltesz el egy tipikus szombat estét?

Mi az a szombat?


81. Mi a féltve dédelgetett álmod?

Annak már lőttek…

82. Mennyi ideig tudsz figyelni?

Tessék?

83. Sokat nevetsz? Mit tartasz viccesnek?


A finom és fanyar humor legkisebb rezgését kedvelem.


84. Hogy lehet megdöbbenteni/megsérteni téged?

Akad azért még olyasmi, amitől megdöbbenek. Sértegetni nem igazán szoktak. Egy hóhért??!! Ó, menj már! Ki olyan hülye?


85. Hogyan bírod a stresszt?

Rosszul, barátom. Nagyon rosszul.


86. Sportos vagy? Melyik művészeti ágban vagy jó?

Harcművészet egészen egyedi kifejlesztésű. sokrétegű ágában. Főként karddal kivitelezve, de a testi kontaktus is elég jól megy. 


87. Szereted az állatokat? És a gyerekeket?

Vészhelyzetben, nélkülözés idején, bármelyikük megteszi. – Jó, ez durva volt, még tőlem is. Gyerekekre nem vadászom.


88. Spontán vagy, vagy előre tervezel?

Muszáj spontánnak lennem, mert állatira hiába tervezek.

89. Mik a rigolyáid?

Kérdezd Melkort! – Ha mered. 

90. Miben vagy a legjobb? Miben a leggyengébb?

Mindenben veszett jó vagyok. Oké. A telepátiát kivéve.

91. Ha valamit megváltoztathatnál magadon, mi lenne az?

Ha meggebednék sem tudnék változtatni.

92. Alapvetően nyílt vagy, vagy magadba forduló?

Nyíltnak tartom magam, azonban bizonyos dolgokról mélyen hallgatok. Ki nem?

93. Szereted magad?

Igen.

94. Van napirended? Hogy érint, ha megzavarnak benne?

Nincs.

95. Mi az a cél, amit el akarsz élni a következő hat hónapban? És az életedben?

Cél? * elborul a tekintete* Most nagyon elevenemre tapintottál. Fontos dologban kell megtalálnom a megoldást. Vissza kell szereznem egy fontos személyt és döntést hoznom egy igazán sorsfordító kérdésben. 

96. Hogy látod magad öt év múlva? Tíz év múlva? Húsz év múlva?

Sokban függ az imént említettek alakulásától.

97. Ha választhatsz, hogy szeretnél meghalni?

Sehogy, bakker!

98. Mire szeretnéd, ha emlékeznének veled kapcsolatban miután meghaltál?

Hogy jó voltam pár dologban, és akiket szerettem, jó érzéssel tartanak meg az emlékeikben. Ironikus, igaz? 

99. Melyik három szóval tudnád magad a legjobban leírni?

Ösztönös, hirtelen haragú, szenvedélyes. 

100. Melyik három szóval írnának le mások?

??? Őket kell megkérdezned. Én is kíváncsi lennék a válaszokra.

Ó! Végeztünk is? Egy italt?
Ne nézz ilyen riadtan! *nevet szép teljes vámpírfogsorral*

Köszönöm, Morwen a válaszokat.