Hoztam egy kis részletet a Holdhercegből.
Még nagyon friss és nyers...
De nektek mindent. :)
„A dobozra böktem.
– Mi van benne?
– Nyisd ki!
Felhúztam a doboz fedelét, széthajtottam a fehér
selyempapírt. Egy mohazöld puha anyag lapult benne. Megfogtam és kiemeltem.
– Egy ruha holnap estére. Nem muszáj ezt felvenned, ha nem
akarod – mondta.
Annyit sikerült kivennem a ruha vonalából, hogy az elején
elég mély a kivágás, az alja viszont hamar véget ér.
– Ez ilyen rövid, vagy van még hozzá egy másik rész? –
kérdeztem a textil mögül.
– Ennyi az egész – Arion szája megrándult és elvigyorodott.
– Bocsáss meg!
– Ebben akarsz látni?
– Önző módon ki akarom használni az alkalmat, hogy talán
utoljára leszel mellettem.
– Értékelem az őszinteségedet – visszaengedtem a ruhát a
dobozba.
Arra gondoltam, ha ebben a semmi kis ruhában fog magához
ölelni, nekem végem lesz. Úgy éreztem, erről beszélnünk kéne.
Lassan ránéztem.
– A múltkor váratlanul ért az érintésed és az erőd a
testemen. Vagyis inkább a hatás, amit kiváltott. Erre Gwaidír nem tudott
felkészíteni.
Arion elkomolyodott.
– Igen, én is éreztem, hogy hevesen reagáltál rám. Jó élmény
volt, igaz? Nem kell zavarban lenned emiatt. Nekem is az volt. Nagyon is. – A
pillantása a számra siklott, de rögtön észbe kapott és megint a szemembe
nézett. – Holnap is hozzád fogok érni és te hozzám. Ez nem igazi, nem élek
vissza a lehetőséggel, de ezt már mondtam. Tiszteletben tartalak. Valódinak
kell látszania, de nem mindenáron.
Rekedt volt a hangom, amikor megszólaltam.
– Még soha nem találkoztam olyan férfival, amilyen te vagy.
Megvonta a szemöldökét és derűsen pislantott.
– Azt el is hiszem.
– Mi lesz, ha nem maradok veletek?
– Majd azt mondom a társaságnak, hogy dobtál, mert nem voltál
elégedett velem.
Most én pislogtam. Visszazártam a doboz fedelét.
– Felveszem ezt a ruhát, bármilyen rövid is és veled megyek.
Mutogass, mint egy trófeát! Nem zavar. Érd el a célodat!
– Miért egyezel bele?
Az ölembe meredtem, pár pillanatig töprengtem, elmondjam-e
neki, aztán a szemébe néztem.
– Mert olyasmit adtál nekem, amire szükségem volt, és amire
gyerekkorom óta hiába vágytam. Visszaadtál egy részt az anyámból, az erejéből.
Amikor a te hatalmadat érzem magamon, egy kicsit olyan, mintha vele lennék, az
ő emléke tükröződik az erődben. Ezt soha nem kaphattam volna meg, ha nem
találkozok veled és nem játszod velem ezt a játékot. Hiába vagyok tele
kétségekkel és félelmekkel, mert nem tudom, mi vagyok és mi ez az egész
körülöttem. Amit eddig kaptam, az a titokzatosságával együtt is fantasztikus.
– Nincs mitől félned – mondta Arion meleg hangon. – Annyi
mindent mutatnék még neked, ha mellettem maradnál.
Felálltam a kanapéról, odaléptem elé, lehajoltam és két oldalon,
a fotel karfáin megtámasztottam a kezeimet. Az arcát néztem. Éreztem, mennyire
meglepte a mozdulatom és ez a közelség.
– Miért változott meg a szemed? Vámpír vagy? Esetleg démon? Ki
sem merem mondani… Egy tündér?
– Egyik sem.
– Áruld el!
Talán húsz centiméter lehetett az arcunk között a távolság.
Arion tiszta kék írisze lassan elváltozott és megjelent benne a keskeny
aranykör. Lélegzet visszafojtva figyeltem. Forróság áradt felőle az arcomra és a
számra, mintha delej vonzana hozzá, az ajkához, a bőréhez, a testéhez, az
ölébe…
– Miattad van. Te váltod ki belőlem. Azt jelzi, hogy hozzám
tartozol, ha te is úgy akarod. Ezt nem én irányítom, ösztönös – mondta.
– Nem értem.
– Tudom, hogy nem. A szexhez és a termékenységhez van köze. Ahhoz,
ami kettőnk között történhetne. Pont ezért várnék még vele, hogy elmagyarázzam.
Hirtelen felegyenesedtem.
– A francba! – szaladt ki a számon.
A férfi elnevette magát.
– Nyugi! Ennyire nem rémes.
Elléptem a foteltől és felkaptam a dobozt.
– Én most hazamegyek.
– Sofia! Ne fuss el!
Azt is kérhette volna, hogy Sofia, légy felnőtt, de az most
nem ment.”
Holdherceg - Ashley Carrigan