Ebben a hőségben - amit utáááálok - bevillant ma egy jelenet, ami a következő volt:
A Két lépésre a mennyországtól című könyvemből a sivatagi piknik a legvonzóbb ördöggel:
„Mesmira
fejbőrét forróság öntötte el, a szíve rángatózott a bordái ketrecében. Képtelenségnek
tartotta a férfi szavait, mégis tudta, hogy igazak. Sírni szeretett volna,
hangosan zokogni, helyette csak ült dermedten. Valamit tennie kellett.
Felpattant, hogy eltávolodjon Sayid közeléből.
De itt hová futhatna előle?
Már
ott is volt mellette.
– Mesmira…
A lány
úgy kapta felé a fejét, mintha rá akarna ugrani, hogy széttépje a torkát.
– Nálad
aljasabb rohadékot nem hordott a föld a hátán! – fulladozott a haragtól.
Könnyekkel telt meg a szeme. – Hogy tehetted?! Miért én?
Sayid
feszülten állt előtte, a szemöldökét összehúzva nézett rá.
– Mert
magamnak akartalak és akarlak most is. Először még nem szándékoztalak feleségül
venni téged, de menet közben felötlött bennem, hogy így magamhoz köthetlek és
egy törvényes kapocs nem téphető el olyan könnyen.
– Te
normális vagy?! Hogy jutott eszedbe ilyen bődületes baromság? Erőszakkal és
kényszerrel semmire sem mész. Csupán azt érted el, hogy gyűlöljelek és
megvesselek. Jó ez így neked? Most elégedett vagy a csodás terveddel?! –
kiáltotta a lány. Zöld írisze szikrázott a nap gyengülő fényénél.
– Nem,
Mesmira. Bármilyen abszurdnak hangzik, el akarom érni, hogy megkedvelj és
szeress engem. Nem tudom, mennyi időre lesz szükség, talán évekre, de el fogunk
jutni arra a pontra mi ketten, ebben biztos vagyok.
– Ezt
gondolod? Ki a jó büdös francot érdekel, hogy te mit akarsz?! Hm? Mert engem
nem! Az eszement elképzeléseidet dugd fel a seggedbe! Mégis mit hittél? Hogy
ettől a romantikus kis kirándulástól megenyhülök és kitörlöm az agyamból, hogy
megerőszakoltál? Vagy, hogy imponálni fog, ha bevallod ezeket a dolgokat? Hát
tévedtél, Sayid! Eddig csak gyűlöltelek és viszolyogtam tőled, de ezek után,
hogy tudom, mire vagy képes, már félek is.
Mesmira
a kézfejével letörölte a könnyeit és zihálva szedte a levegőt. Halkabban szólalt
meg.
– Nem
játszadozhatsz más emberek életével. A szeretetet és főként a szerelmet sosem
kaphatod meg zsarolással vagy kényszerrel. Nem foglak szeretni, Sayid,
semmikor. Nem tudok rád úgy nézni vagy gondolni, hogy a vonzó férfit lássam
benned.
– Nem vagyok
hozzászokva, hogy a nők visszautasítanak és viszolyognak tőlem. Elismerem, hogy
nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Bármit teszek nálad valahogy fordítva
sülnek el a dolgok – mondta Sayid.
– Rém
egyszerű. Lásd be, hogy ez nem vezet sehová, nincs együtt se jelenünk, se
jövőnk! Eressz el! Engedj haza és fejezzük be ezt a cirkuszt! – Mesmira most
határozott volt. Mintha a sokk visszaadta volna az erejét.
A
férfi tekintete elsiklott a sötétülő ég felé, úgy beszélt.
– Az a
furcsa, hogy néha teljesen ellentétben áll a viselkedésed azzal, amit mondasz
és ez elbizonytalanít. Amikor nem figyelsz oda a gyűlölködésre, kizökkensz a
durcás sértett áldozat szerepéből, képes vagy nagyon kedves és közvetlen lenni
velem. Szeretem ezeket a perceket és azt kívánom, bár mindig így lehetne. Látom
a nőt a páncél mögött, azt a Mesmirát szeretném magam mellett. Rá van
szükségem. – a lány szemébe nézett. Közelebb lépett és megérintette az arcát. – Engedd, hogy elcsábítsalak, hogy
kényeztesselek!
– Azt
hiszed, ez segítene? – pillantott fel Mesmira
– Biztos vagyok benne. Ha hozzád érhetnék…
– A
szex nem old meg semmit.
– Azért
tehetnénk egy próbát. – Sayid a lány száját nézte. A tekintete sóváran cikázott
Mesmira szeme és ajka között. – Csak egyszer.
Nagyon
közel álltak, a hasukon egymáshoz ért a ruhájuk. Sayid illata belopakodott a
lány orrába, tenyere az arcát tartotta.
– Lehetetlent kérsz. "
És micsoda megkönnyebbülés, hogy már a folytatását is megírtam!
