Új projekt.

Miután lezártam a hosszú sorozatot, lassan a következő munkára koncentrálok.

Egyszerre két könyv jár a fejemben.

Ez így kicsit rumlis, még nekem is. 

Az egyik az Igézők második kötete, amit úgy látom a visszajelzésekből, hogy nagyon vártok. (Én is) Ez azonban meglehetősen nagy lélegzetű feladat, így nem fogom elkapkodni, mert nem szeretném, ha a minőség rovására menne az "akarás".

A másik könyv az Árnyjátékos munkacímet viseli. 

Valószínűleg ez jön a sorban.

Hogy milyen lesz? Nem tudnám konkrétan rásütni most egyik műfaj bélyegét sem - talán, majd ha elkészülök vele. Biztos, hogy nem tisztán romantikus, mert amint azt korábban már jeleztem, nem az én műfajom. Bár írtam ilyent, kettőt is, de berzenkedek újra ilyesminek nekifutni. Sorry!

Ez annál több lesz. Próbálom ötvözni mindazokat a belevalókat, amikkel eddig is zsonglőrködtem.

Ugyan még a magamnak kiszabott pihenési időt töltöm (ízületi gyulladás a karban és karácsony címszavak alatt), de már jegyzeteket készítek.

A fejemben pedig rendesen megy már mindkét történet. 

Számomra a könyvgyártás nem a hype-ot, a sikerhajhászást, nem a reklámot és az eladott példányok számát jelenti. Ezek keveset számítanak. Magát az írást szeretem, az alkotás folyamatát, ahogyan megszületnek a szereplők és kialakul a történetük. Szerencsés esetben a végeredmény találkozik az olvasók elvárásaival és kedvelni fogják. Kevésbé szerencsés esetben, megint magamnak írtam valamit. Nem igazán okoz bánatot, mert tőlem senki sem veheti el az élményt. Szándékosan írok olyan történeteket és olyan karaktereket, amik/akik ezzel vagy azzal kiakasztják a kedves olvasót. Okozzon csak feszültséget! A langyos víz halál unalmas.

A következő könyvemben is lesznek rázós helyzetek, hogy a kritikusaimnak legyen min élesíteni a karmaikat. Jó alapanyag lesz hozzá.
Akik szeretik az írásaimat, ők könnyen veszik majd ezt az 'akadályt' is.  ;-)

Részlet(ecske)

Hoztam egy picike részletet a Megtorlásból.

Vajon kivel beszélget Morwen?   :)

Olvassátok el a könyvet és kiderül! Meg sok minden más is, amit senki sem hitt volna. 

"– Én kértem, hogy jöjjön. Nem engedlek egyedül vadászni. Elkísér – mondta, miközben közelebb lépett.

– Várjunk csak! Nincs szükségem testőrre.

– Máshogy látom. Én felelek érted. Mostantól hozzám tartozol.

Felemeltem az arcomat, mert közvetlen közelről akartam belenézni a szemébe. Egy lélegzetvételnyi időre feszült mozdulatlanság zárult kettőnkre.

– Önkényes döntéseket hozol felettem? Mit jelent neked, hogy hozzád tartozom?

A pillantása izzott, ahogy az arcomat figyelte. Ismertem ezt a forró energiát még régről. Finom borzongás futkározott a nyakamtól lefelé a gerincemen.

– Engedelmességet? – súgtam.

A számra kúszott a tekintete és ettől az elbizonytalanodó édes és vágyakozó arckifejezéstől, ami kimondott szavak nélkül is árulkodóan fecsegett, majdnem átszakadt bennem a gát, amit én magam emeltem kettőnk közé.

– Többek között. De már annak is örülnék, ha elfogadnád a kérésemet. – Lassan ejtette ki a szavakat azon a gyönyörű, simogató, mély hangján. Ha nem ismerném rásüthettem volna, hogy hatásvadászkodik. De pontosan tudtam, hogy én váltom ki belőle és ettől elszégyelltem magam. Ez nem játék. Nem itt, nem most és nem vele.

– Szóval, ez egy kérés?

– Szeretnék vigyázni rád.

Beleegyezően lehunytam a szememet.

Ha lehet, még egy hajszálnyival közelebb hajolt, pedig már így is csaknem összeért az arcunk.

– Ne érezd zsarnokoskodásnak. Nem akarom, hogy bajod essen. Féltelek.

– Én is azt szeretném, ha te vigyáznál rám – súgtam szinte hang nélkül.

Hátraléptem, színpadiasan meglengettem a karomat, miközben mélyen meghajoltam.

– Nagyuram! Engedelmeddel, távozom.

Amikor fellestem, észrevettem a mosolyt a szája szegletében. Tudta ő, hogy azért bohóckodom el a dolgot, mert túlságosan mélyen megérintett.

Tristannel a sarkamban ugrándozó szívvel masíroztam ki a házból.

– Ez mi volt? – kérdezte a srác, amikor már az utcán lépkedtünk.

– Most ő a főnök – vontam vállat.

– Én nem arra gondolok, hanem a kettőtök szemezős pettingjére.

– Tristan!"