Látogatók

2021. február 21., vasárnap

Két könyv között

 Sziasztok!

Két könyv között vagyok. Adtam magamnak egy kis időt, hogy kitisztuljon a fejemből az a sok minden, a három könyv, amiket az elmúlt hónapokban írtam. Már készülnek a jegyzetek az új projekthez és igazából bármelyik nap berobbanhat a sok feszítő jelenet és akkor elkezdem írni.

Pontosabban kettőről is szó van. Sorsot kéne húznom, melyikkel kezdjek, de a szívem nagyon az egyik felé húz. Mindkettő nagyon készülődik. Az egyik azért izgalmas, mert új misztikus egyedekről szól, ...nos, a másik pedig azért, mert nagyon is szívemhez közeliekről. 

Mik lesznek ezek? Nemsokára elmondom.

Addig egy kis részlet a Megtorlásból- Morwen 8. kötet.

Morwen itt találkozik Susannával.

"Egy fa takarásából léptem ki, lassan, nem fenyegetően. A csavargóktól zsákmányolt kabát kicsit javított a külsőmön, ha nem is eleget. Bizalomgerjesztő, az nem voltam így sem.

Annyira sétáltam ki az útra, hogy a jármű ne tudjon kikerülni és a sofőr kénytelen legyen megállni.

Tenyeremet hálás gesztusként a meleg motorháztetőre fektettem és előrehajoltam.

A kocsiban egy nő ült. Csinos, harmincas. Értetlenül és gyanakvóan nézett rám, aztán résnyire leeresztette az ablakot.

– Igen? – kérdezte morcosan, ami nagyjából annyit jelentett: Mi a fenét akarsz?

Nem örült, hogy egy idegen feltartja, vagy csak általában utálta ezt a korai napszakot. Talán a munkahelyét is.

– Jó reggelt! – köszöntem kedvesen.

Ha már a kinézetem katasztrofális volt, legalább a modorom legyen kifogástalan.

– Kérem, el tudna vinni egy darabon? Nagy szükségem volna a segítségére.

Egy pillanatra az útra nézett maga előtt, aztán megint rám.

– Sajnálom, de dolgozni megyek. Nem tudom bevinni a városba.

– Értem – bólintottam. – Akkor esetleg bemehetnék magával a munkahelyére telefonálni? Kiraboltak, ellopták a mobilomat. Taxit szeretnék hívni.

– Azt hívhat az én telefonomról is – ajánlotta a nő. – Vagy majd inkább én.

Elővette szabad jobb kezével a telefonját és már fel is villant a numerikus billentyűzet képernyője.

– Várjon! A mosdóba is mennem kellene, hogy kicsit rendbe szedjem magam. Nem vagyok túl jól – mondtam zavart színlelve.

– Azt látom – megálltak az ujjai a kijelző felett.

– Nagyon kérem, segítsen nekem!

Követtem a tekintetét, ahogy végignéz rajtam és a földtől mocskos körmeimre mered.

– Utána nem zaklatom, eltűnök – ígértem.

– Rendben. Jöjjön!

Kinyitotta a másik ajtót, én pedig beültem mellé. Jól esett az utastér melege. Atyavilág! De még milyen jól.

Az autó megindult tovább az úton.

– Bántalmazták? – kérdezte a nő.

– Úgy is mondhatjuk – morogtam.

Rám nézett.

– Akkor talán inkább a rendőrségre vagy orvoshoz kellene vinnem.

Az út végén feltűntek az épületek. Eljött az én időm, hogy előadjam a műsoromat, amivel eltérítem a nőt az eredeti céljától.

Homlokomat a tenyerembe hajtottam, mintha rosszul lennék.

– Nem! Azt ne! Én csak szeretnék biztonságban lenni. – Fejemet az ülés fejtámlájára döntöttem. – Szédülök – sóhajtottam elesetten.

– Hányingere van? – A nő hangján éreztem a feszültséget.

Nagyon nem akarta, hogy a kocsijába rondítsak ezen az amúgy sem derűs korai reggelen.

Letekertem az ablakot magam mellett és látványosan mély levegőt vettem.

– Mindjárt jobb lesz.

Alapvetően szörnyen nézhettem ki, erre még rásegítettem a szenvedő képemmel.

A nő fékezett. Felé fordultam és megszorítottam a karját, miközben esdeklően néztem rá.

– Kérem, vigyen el innen! Vigyen a városba! El kell rejtőznöm. Senki sem találhat rám.

– De hát én mit csináljak? Majd a rendőrök…

– Nem! A rendőrségre semmiképp nem mehetek. Csak el kell tűnnöm. Nagyon kérem, segítsen nekem! Nincs senki, akihez fordulhatok.

– Nem akarok belekeveredni semmi gyanús dologba! – tiltakozott ijedten.

– Csak mára adjon menedéket! Utána elmegyek, nem okozok gondot.

– Ez lehetetlen! Nekem dolgozni kell mennem. Nem én vagyok a megfelelő ember, aki segíthet magának.

Az ellenkezéséből úgy tűnt, nagyon elszánt és nem adja be a derekát.

Bár nem szívesen nyúltam becstelen eszközökhöz, most mégis a cél érdekében bevetettem a mentális manipulációt. Ez a képességem valamiért sosem működött tökéletesen, én másban voltam jó. Azért ennyire talán még futotta.

Rákényszerítettem a nőre a saját akaratomat. Fel kellett adnia az ellenállását.

Egy sóhajtásnyi ideig egymásra meredtünk, néma csendben, rezzenéstelenül. Azután megrebbent a szeme.

– Jól van. – Csak ennyit mondott, azután sportos kanyarral megfordította az autót és visszafelé haladtunk a bekötőúton."


 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írj megjegyzést: