Két lépésre a mennyországtól
Most úgy tűnik, pokoli régen volt 2012, amikor ezt írtam. Hogy egyáltalán rászántam magam egy romantikus témájú regényre... Egy próba volt.
Ez a könyvem erős érzelmeket mozgatott meg az olvasókban, mondhatom, hogy egészen szélsőségeseket is, ami jól van így, hiszen ez volt a cél.
Azóta sok minden történt. Mai fejjel már nem ugranék neki ennek a történetnek, ezért örüljünk az akkori gyenge pillanatomnak, hogy megtettem. 😊
„A szobába érve Mesmira egyszeriben nagyon zavarónak érezte, hogy
kettesben maradtak. Az iménti beszélgetésük túl sok érzelmet mozgatott meg
benne, kibillentette az egyensúlyából.
Sayid újra felé fordult.
– Tehát, vissza az előbbi
témához. Kérj tőlem bármit, nem számít mi az! Jóvá szeretném tenni, amit
műveltem.
– Bármit? – lesett fel a lány
kihívóan.
– Szoríts sarokba! – bátorította
Sayid.
– Eressz haza!
A férfi hallgatott pár pillanatig, mintha mérlegelné, mit válaszoljon.
– Ez olyan kérés, ami kívül esik
a megállapodásunkon.
– Úgy van. Mégis ez a
legfontosabb nekem. Azt gondoltad, hogy valami drága tárgyat kérek? Ékszert,
autót, ilyesmit? Sayid, engem ezek a dolgok nem érdekelnek. A szüleimet akarom
látni, velük lenni.
– Ez nem ilyen egyszerű. A
feleségem vagy, hivatalosan hozzám tartozol.
A lány közbeszólt.
– Hivatalosan igen, de sehogy
máshogy.
– Nem kockáztatom meg, hogy
hazaengedlek, és nem térsz vissza hozzám.
A lány meglepetten pillantott rá. Miből gondolja Sayid, hogy létezik
bármi is a világon, ami őt vissza tudná kényszeríteni hozzá, ha egyszer végre
elszabadul tőle?
– Kérj mást! – mondta Sayid.
– Nem kell más.
– Úgy látom, ezen a
végtelenségig vitázhatnánk.
Mesmira röviden bólintott.
– Úgy van. Én folyton ezt fogom
hajtogatni, te pedig mindig nemet mondasz.
Sayid az ajkát összepréselve elfordult, bosszús volt.
– Nehéz veled – dörmögte aztán
újra ránézett. – Tényleg ennyire rossz mellettem? Ilyen taszító vagyok?
Mesmira akaratlanul elmosolyodott, aztán összeszedte magát és igyekezett
komoly maradni.
– Nem erről van szó, Sayid.
Kényszerből kell veled élnem, akaratom ellenére. Nem szerelemből és nem
barátságból. Ebből sosem lesz normális viszony, de hiába hajtogatom, nem akarod
elfogadni. – Tétován felemelte a kezét, majd visszaejtette a törzse mellé. –
Miért kellett egyetlen szobát foglalnod kettőnknek? Ha azt hiszed, ezzel
előbbre jutsz, nagyon tévedsz.
– Elszöknél.
– Sayid, nem vagyok kisgyerek,
hogy megszökjek mellőled. El fogsz engedni, mert rájössz, hogy az lesz a
legjobb.
– Ne hidd, hogy önként lemondok
rólad!
Sayid közelebb lépett, túl közel. Behajlított mutatóujját a lány álla
alá támasztotta. Mesmira elrántotta a fejét.
– És ne érj hozzám!
A férfi szeme megvillant, élesen és ravaszul.
– Ha megérinthetlek, itt-ott, ahogy
én szeretném, akkor talán tárgyalhatunk egy rövid látogatásról Angliába.
Mesmira elvörösödött, először zavarában, rögtön utána dühében.
– Baszd meg! – szaladt ki a
száján. Alig kapott levegőt.
Sayid remekül szórakozott rajta, a mosoly már a szemét is megtöltötte.
Mesmira berohant a hálószobába, kirángatta az ágytakaró alól az egyik párnát és
a paplant. Sayid ott volt mögötte.
– Mit művelsz?
– Lefekvéshez készülök. Miért,
minek látszik? – A lány arca még mindig
égett.
– Azt hittem, a teraszos jelenet
után, hogy még csókolózunk kicsit – mondta Sayid gonoszkodó vidámsággal.
– Álmodban, Sayid, álmodban! –
vágta oda a lány.
– Igen, álmomban azt teszek
veled, amit csak akarok. – Sayid szándékosan lassan, elmélyített hangon
beszélt.
Mesmira olyan gyilkos szemmel nézte, ahogy kitelt tőle.
– Az eszem megáll, komolyan
mondom! – szűrte a fogai között és kimasírozott a nappaliba. A kanapéra dobta a
párnát és a paplant, úgy vonult a fürdőszobába, hogy rá sem nézett a férfira.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj megjegyzést: