Részlet

Sziasztok!

Most látom csak, milyen régen jelentkeztem. Ennek oka a nyári szabadság és a szerkesztési munka.
Vagy nem is tudom, mire kenjem.😄

De mára hoztam nektek valami kis finomat.

Egy részlet a Morwen sorozat hetedik kötetéből. a Fekete kristályból.

Aki még emlékszik erre a részre, tudja, hogy a vége elég megrázó és végérvényes változásokat hoz a kedves szereplőink sorsában. Oberon szörnyű dolgokat művelt a kedvenceimmel. Meg is kapa érte, ami jár. Azok voltak ám a csodálatos harcos évek és sztorik! 

De ez a részlet itt most még nem arról szól. 😊
A régi hűséges olvasóimnak ajánlom!
Az újabbak pedig esetleg találhatnak benne valami érdekesnek ígérkezőt...

Morwen és Oberon:

  – Morwen, maga felkeltette az érdeklődésemet. Tudja jól, ugye? Nem gyakran esik meg ilyesmi.

  – Érezzem magam megtisztelve?

  – Ne gúnyolódjon, kérem!

 Élesebben néztem rá.

  – Megszokta, hogy mindent megkap?

 Szomorkás mosollyal tette le a pezsgőjét.

  – Nem volt ez mindig így.

  – Ó, ne legyen álszent! Máris visszaadom a bókot. Maga vitathatatlanul remek külső adottságokkal rendelkezik. Biztosan megkönnyítette a sorsát a szépsége.

Oberon ajka mellett elmélyültek a vonások, szeme egy árnyalattal sötétebbre változott. Megint a borús felhőkkel csatázó óceán színe jutott eszembe róla. Éreztem, nagyon közel állok hozzá, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból.

  – Vagy éppen megnehezítette – mondta. – Azt hiszi, minden az ölembe hullott? 

  – Miért? Talán nem? Fogadni mernék, hogy valamilyen nemesi családba született és úri sora volt. Ezt sugallja minden mozdulata, gesztusa és ez nem a vámpír évei alatt felszedett manír.

  – Ha fogadna, nyerne.

 Beharaptam az alsó ajkamat és úgy néztem rá, hogy rávegyem a mesélésre.

  – Nem szokásom feltárni a múltamat – mondta csendesen és most először éreztem őszinteséget a hangjában.

  – Ha nem akarja, ne tegye.

  – Amikor ilyen szép asszony néz rám kíváncsiságtól csillogó szemmel? – mosolyodott el a fejét ingatva. – Egészen ügyesen manipulál, Morwen.

  – Oké, hagyjuk! – elfordultam, mintha ott akarnám hagyni.

 Megérintette a kézfejemet, a bőre meleg volt.

  – Maradjon! – közelebb hajolt az asztal felett. – India északi részéről származom és valóban uralkodói családba születtem. A Gupta dinasztia tagja voltam. Gupta kornak hívják azt az időszakot, vagyis aranykornak. A négyszázas évekről van szó.

  – Sosem hallottam róla – vallottam be.

  – Az indiai művészet legszebb alkotásai akkor keletkeztek. Apám rádzsa volt, pompában éltünk, mérhetetlen gazdagságban. Herceg voltam. Valóban mindent megkaptam. Aztán az apám uralmát megdöntötték, a családját és a híveit leöldösték a lázadók. Menekülnöm kellett, az életemért futnom, elbujdosni a pórnép között. Kamasz voltam, egy suhanc. Semmit sem tudtam az élet nyers oldaláról, hiszen addig burokban éltem. Földönfutó lettem, névtelen senki. Megismertem az éhezés gyötrelmét, a szegénység kegyetlen arcát. Rabszolga kereskedők markába kerültem, gyötörtek, egészen addig, míg megvásárolt egy kereskedő. A külsőm megszabta a további sorsomat. Amiről azt gondolja, hogy előnyömre szolgált, éppen az taszított kegyetlen sáfárok karmai közé. Erőszakkal kitanítottak a testi vágyak szolgálatára, a kéjes örömök titkaira, anélkül, hogy az saját élvezetemet megadná.

  – Szexrabszolga – suttogtam.

  – Igen.

 Nem tudtam és nem is akartam elrejteni a megrökönyödésemet.

Oberon szeme hideg volt és szomorú.

  – Úgy nőttem fel és serdültem férfivá, hogy mindent megtanultam a szexről, az élvezetet és a fájdalmat egyaránt. Gazdagokat szolgáltam, asszonyokat és férfiakat. Szép összegeket fizettek a gyönyörért vagy éppen az erőszakért.

  – Megerőszakolták?

  – Hol ők engem, hol én őket. Mikor miért fizettek. A vámpírrá válásom csak segített mindezt tökéletesíteni. Megszabadultam a rabságból, sokfelé eljutottam a világban, kalandoztam, elvettem mindent, amire vágytam. Kiélveztem a vámpírlét nyújtotta lehetőségeket, kitapasztaltam a korlátokat. Kérem, ne nézzen rám ilyen elborzadva! Mindez nagyon régen történt. Ne sajnáljon!

  – A gyermeket sajnálom, aki elszenvedte a nálánál erősebbek kegyetlenségeit – mondtam.

  – Ne tévessze meg a rossz emlékű múltam! Kemény jellem lettem, sikeresen kiölték belőlem az érzelmeket. Megedzettek azok az idők.

  – Hogy érti?

 Felsóhajtott.

  – Morwen! Jobb, ha nem tudja. Maga felébresztette a kíváncsiságomat. Felizgat.

  – Higgye el, nem szándékos.

  – Tudom. Kedvem van mindenféle játékhoz kegyeddel. Élvezetet adni és kapni. Ne értsen félre! Ez csupán színtiszta testiség, nyers vágy.

  – Szó sem lehet róla.

  – Ne hamarkodja el a döntést!

  – Nem kell döntenem semmiről. Megfeledkezik a férjemről! – figyelmeztettem.

  – Dehogy! Melkor öregebb magánál, elég rugalmatlan fickónak tűnik. Biztosan picit meglegyintette már a kapcsolatukat a megszokás fülledt szele.

  – Nem. Ön téved.

  – Ó, ugyan már! Én olyasmiket tennék magával, amitől az őrületig felpörögne, a testét széttépné a kéj. Minden módon kielégíteném.

  – Kösz, ez így is megvan.

  – Rájönne, mennyire igazam van.

  – Elég! Hagyja ezt abba!

  – Csak testiségről beszélek. Nem érzelmeket ajánlok fel, nem veszélyeztetné a férje iránti hűségét. Vérivók vagyunk, az ösztöneink vezérelnek. Engedje, hogy kényeztessem és mámort adjak!

  – Oberon! Nem fogok kefélni magával! Ez így elég érthető? Felejtse el! Nincs semmi, amivel rávehetne erre – mondtam most már keményebben.

  – Melkor miatt?

  – Mégis mit gondol? Pontosan miatta. Nem véletlenül vagyok vele. Hidegen hagy a maga szex virtuóz tehetsége, nem érdekel.

  – Mit nyújthat ő magának? Mit lát benne, amiről azt hiszi, én nem adhatom meg?

Incselkedve pimaszul nevettem.

  – Hogy mit? Tényleg tudni akarja? Pont olyan vad és szenvedélyes, amilyennek kívánom. Lenyűgöz a külseje, a jelleme, az ereje biztonságot nyújt. Élvezem, hogy bosszantja a nyakasságom. Úgy tud velem bánni, ahogyan senki. Imádom a veszekedéseinket is, mert felhergel és még erősebben akarom őt.

  – Úgy hangzik, mintha harcolnának egymással.

  – Mert talán így is van.

  – Kielégíti?

  – Azt hiszi, csak maga ért a női testhez? Ennyire elbizakodott? Melkor frenetikus az ágyban. Úgy kefél, mint egy isten. Mint egy sötét isten! Ezt akarta hallani? Boldoggá tesz és szeretem őt.

  – Valószínűleg irigyelnem kell őt, vagy jobban mondva, mindkettejüket. A jó öreg monogámia oltárán akar elvérezni?

  – Maga aztán alaposan kiégett. Néha engedjen meg magának érzelmeket is! Felemelő élmény.

  – Nem nekem való. Ne várjon el tőlem semmi romantikus, vagy fennkölt ostobaságot! Amit én akarok magától, ezekhez semmi köze és meg is fogom kapni. Megtaláljuk a módját.

 Nagy levegőt vettem, hogy valami bántót mondjak, de meggondoltam magam. Oberon egy mozdulattal mellettem volt, tenyerét a karomra simította és közelebb húzott magához, hogy a testünk összeért. Erős vonzás áradt belőle, elhittem, hogy a csábítás mestere, mégsem engedtem a hatalmát uralkodni.

 Elhúzódtam tőle, úgy néztem a szemébe, hogy érezze a határozott ellenállásomat. Ez a pár néma pillanat megalapozta a kettőnk álláspontját. Ő akart valamit, én nem. Azonnal tudtam, mindketten rendelkezünk annyi erővel, hogy ez akár ellenségekké tehessen minket. Ő nem enged, én nem alkuszom.