Első ötven

Tegnap este és éjjel begépeltem az első ötven oldalt és egy nagy lélegzettel elküldtem az egyik oszlopos és örök előolvasómnak, hogy kóstoljon bele. Mivel fogalmam sincs, hogy amit írtam, milyen, így izgultam. (Mindig izgulok egyébként.)
Mert ugye teljesen más megírni valamit, és megint más, amikor egy kívülálló olvassa el először. Máshogy látom én, és máshogy az olvasó.

Ezt a választ kaptam mára:

„Te jó ég, hogy te miket tudsz. Ez valami fantasztikus. Annyira tökéletes, szerintem még szerkesztőt sem igényel. Honnan jön ez belőled?? És mi lenne, ha még szeretnél is "romantikus nyálat" írni? Leborulok előtted, komolyan. A történet mellett a szerkezet is nagyon bejön, egyből a közepébe, aztán fokozatosan derül ki, mi vezetett idáig. Bár X.(szereplő neve) egy rohadék, nagyon szépen írod le a folyamatot, ami a váláshoz vezetett. Nagyon-nagyon várom a teljes történetet (de ne áruld el, mi lesz a vége).”

Szóval, van némi remény rá, hogy akár jó is lehet....