Mára hoztam egy részletet a Két lépésre a mennyországtól című 2014-ben megjelent könyvemből.
Ajánlom figyelmetekbe a könyvet, ha kedvelitek a romantikus sztorikat.
Ez a történet nagyon megosztó, Egyszerre szítja fel az ellenérzéseket, ugyanakkor édesen borzolja a kedélyeket.
Egy biztos. Nem hagy érintetlenül.
"Alig hallotta meg a kopogtatást.
Sayid megállt az ajtónyílásban és halkan
beszélt.
– Vedd fel a farmerodat és valami
dzsekifélét! Lent várlak a bejárat előtt.
– Mit akarsz?
– Mutatok neked valamit.
Mesmira az ajtófélfába kapaszkodott
jelezve, hogy mielőbb lezárná ezt a beszélgetést és becsukná az ajtót.
– Késő van, kimerültem. Szeretnék
lefeküdni.
A férfi nem tágított.
– Nem tart sokáig. Kérlek! – a hangja
szelíd volt.
Mesmira sóhajtott.
– Ha feltétlenül muszáj…
Sayid arckifejezése könnyed volt, mintha
egy régi barátjával beszélne.
– Nem az éjszakát kérem tőled, csak egy
órát. Megígérem, nem bánod meg.
– Adj öt percet! – mondta a lány.
Sayid behúzta maga mögött az ajtót, ő
pedig kapkodva átöltözött.
A ház csendes volt, amikor lesietett az
emeletről. A bejárat előtti kikövezett sétányon egy metál-ezüst motor
várakozott.
Sayid két fekete bukósisakot tartott a
kezében.
– Gyere! Bemutatom az én kis
játszótársamat. – a szája szegletében mosoly bujkált.
Mesmira megcsodálta a motort. Ránézésre
megveszekedetten vadnak és fékezhetetlen erejű dögnek látszott, gyönyörű
áramvonalas ezüst borítólemezeivel, karcsú testével.
– Hm… klassz! – dünnyögte.
– Egy Suzuki Hayabusa GSX 1300–as. Az ön
szolgálatára, hölgyem. – Sayid kissé meghajolt és átnyújtotta az egyik sisakot.
– Vedd ezt fel!
– Még nem ültem ilyenen – vallotta be a
lány és bizonytalanul méregette a járgányt.
– Ne aggódj, uralom a kis bestiát! –
mosolygott Sayid.
– Lefogadom, hogy száguldozni fogsz.
– Igen – bólintott a férfi és közelebb
lépett, hogy segítsen felvenni a sisakot. – Ha nem akarsz leesni, jól belém
kell kapaszkodnod.
Mesmira elkerekedő szemmel tűrte, hogy
ráigazítsa a sisakot és az álla alatt becsatolja. Erre eddig nem is gondolt,
hogy ha felül hátulra, hozzá kell érnie a férfi testéhez. Bizsergett a fejbőre
a sisak alatt.
– Vigyázok rád – mondta Sayid, aztán ő
is a fejébe húzta a sisakot és felült a nyeregbe.
Várakozóan pillantott a lányra,
megmutatta neki, hová tegye a lábát és a kezét nyújtotta. Mesmira sutának
érezte magát, ahogy felült mögé. A hátsó ülés magasabban helyezkedett el és
arra kényszerítette, hogy egészen rádőljön a férfira, gyakorlatilag hozzá
kellett simulnia. Zavaros érzésekkel igyekezett megtalálni a kényelmes szöget
ebben a pozitúrában.
Sayid beindította a motort, ő pedig nem
tehetett mást, mint ijedtében belekapaszkodott a dzsekijébe az oldalánál. A gép
feldübörgött, morgott és remegett alattuk, mint egy nagytestű masszív vadállat.
Amikor meglódult, Mesmira elég bizonytalanul tartotta magát. Azonnal rájött,
hogy nem fog menni, ha azon ügyeskedik, hogy minél kisebb felületen érjen a
férfi hátához. Semmi tapasztalata nem volt, hogyan kell biztosan ülni egy ilyen
gépen és majrézott annyira, hogy a kezeit Sayid dereka köré kulcsolja és
megkapaszkodjon.
Kisuhantak a kapun és kezdetét vette az
éjszakai száguldás.
Az utcákon elvétve közlekedtek autók,
Sayid könnyedén eresztette szabadon az ő kis bestiáját. A város éjszakai fényei
cikázva repkedtek körülöttük, úgy tűnt, ők mindennél gyorsabbak. A lány kezdeti
gyomorremegős félelme oszladozott, átvette a helyét az izgalom. Égett az arca
és szaporán vibrált a szíve, ahogy a melle Sayid hátához préselődött. Combjai
között érezte a férfi izmait, a csípőjét, ahogy a kanyarokban bedőlve nekifeszül.
Undorodnia kellett volna a puszta érintésétől, de semmi ilyen nem történt.
Borzongott a puszta tudattól, hogy hozzásimul. Különös és összezavaró
tapasztalás volt.
Szabadon siklottak a sugárutakon,
akadálytalanul szelték az este hűvösét. Hamar megérezte ennek a száguldásnak az
ízét, a repülés szabadságát. Hát ez Sayid kedvtelése?
Tudta, hogy rábízhatja magát, ha máskor
máshol nem is, de a motor nyergében biztosan.
Mijara lenyűgöző képet nyújtott éjszaka
is. Egyetlen európai nagyvároshoz sem hasonlított, ahhoz túlságosan uralta az
arab világ varázslata és misztériuma.
Sayid a dübörgő jószágot egy hosszú
emelkedő felé kormányozta. Időközönként a jobbjával hátranyúlt és megérintette
a lány combját. Nem volt ebben semmi tolakodó, csak rutinmozdulat, hogy érezze
az utasát. Mesmira rájött, hogy emiatt nem fog vitázni, volt az érintésében
valami megnyugtató.
Mialatt a Hayabusa felkapaszkodott az
emelkedőre vezető úton, arra gondolt, vajon hány nő ült már Sayid mögött ezen a
motoron?
Amikor felértek az emelkedő tetejére, a
férfi megállította a motort és intett a lánynak, hogy szálljon le. A hátuk
mögött magas kőfal meredezett, sárga fényű reflektorokkal kivilágítva éjszakára.
A kövei megkoptak, az éles szegélyeket ledarálta az idő és a sivatagi szél. A
sisakjaikat levéve egymásra meredtek. Mindkettejükben lobogott a vad száguldás
és az érintés közös élménye.
Mesmira hátrarázta a haját és kipirulva
nevetett.
– Ez fantasztikus volt! Ugyan még
remegnek a lábaim, de nagyon élveztem.
– Bármikor megismételhetjük, amikor csak
akarod – ajánlotta Sayid.
– Mi ez a hely?
– Egy régi erőd, illetve a fal nagy
része, ami megmaradt. Úgy tudom, kedveled a romokat.
A kőből épült mellvédhez sétált.
– Innen nyílik a legpazarabb látkép az
egész városra.
Mesmira követte és lenézett a
fényfüzérrel díszített városra.
– Gyönyörű – sóhajtotta.
A mellvédre könyökölt és az éjszakai
szélnek tartotta az arcát, fent magasan a város felett, miközben az utcák
szövevényét követő fénysávokat figyelte.
– Olyan ellentmondásos az országod a
rengeteg korláttal, szabályokkal, mégis tele van vad szépséggel és
megmagyarázhatatlan harmóniával. Nem tudok itt élni veled, de el tudom
képzelni, milyen lehet a mennyországban, ha valaki boldog itt és elégedett.
– Al Jannah nyitva áll előtted, csak be
kell lépned – mondta Sayid és mellé könyökölt.
– Itt vagyok, vagy nem? Igaz, akaratom
ellenére – vont vállat a lány.
– Nem, nem vagy itt. Csak várakozol valamire
és kimaradsz az életből. A szíved és a lelked nincs itt.
– Nekem van egy életem, Sayid, csak te
elraboltad. Hiányoznak a szüleim, a barátaim, az írás, minden.
A férfi feléje fordult.
– Meg sem akarod próbálni velem. – a
hangja nyugodt maradt.
– Nem. Te azt várod tőlem,
hogy beengedjelek az ágyamba, érzelmeket akarsz kicsikarni belőlem, odaadást és
feltétlen alárendelést kívánsz. Már mondtam, hogy lehetetlen. Nem ismersz
engem, nem tudod, milyen ember vagyok. Ha tudnád, nem várnál el ilyesmiket. Ezek
közül semelyiket sem tudom megadni neked."
Nyomtatott könyv:
E-könyvben minden könyves webáruházban-