A halhatatlan sztorija

Üdvözlet!

Öt éve jelent meg az első regényem a Publionál, Halál és Gloria címmel. Ez volt az én első nyílt szini debütálásom a nagyközönség előtt íróként.

A mai bejegyzést ennek a könyvnek szentelem. Mi az oka? Mert eszembe jutott, mennyire szerettem írni a történetet, mennyi érdekességet ismertem meg én magam is a mesélés során. Az ókori Egyiptommal kapcsolatos dolgokat, tényeket nem nagyon kellett vadásznom, azokat már tudtam, hiszen ez az egyik kedvenc topikom. De minden más ősi téma nekem is új felfedezésekkel járt.

Ez a könyv a magam részéről egyfajta szerény tisztelgő főhajtás az ősi Egyiptom, az örök szerelem előtt. Igazi kalandregény.

A Halál és Gloriában nem kifejezetten halhatatlanok kardozós összecsapásait szerettem volna kiemelni, hanem inkább átérezni, milyen, ha egy kiszolgáltatott(?)asszony örök életre ítélve évezredeken keresztül próbál ellavírozni, miközben megbirkózik a felmerülő kihívásokkal és százszor tépi darabokra a szívét a kényszerű veszteség. Hogyan válik a kényelmes udvari élethez szokott nemes nőből, önmagát mások élete árán megvédelmező erős harcos, aki közben makacsul ragaszkodik az elveihez. Gloria orvos, életeket ment, a törékeny halandóságot védelmezi. A maga módján óvja az élet szentségét. Törvényszerűen elveszít mindent és mindenkit maga körül az úton, hiszen rajta kívül minden más mulandó.

Igyekeztem a hosszú kalandos útját megszínesíteni a hiteles és valóságban létezett régi helyszínekkel, néhol történelmi személyekkel.

Nem titok, hogy egy másik könyvsorozatom számomra igen kedves karaktere is szerepet kapott ebben a regényben. Talán éppen Ő adta az ötletet, hogy a különböző történeteket elmesélő könyveimet bizonyos ponton összetalálkoztassam. Így eshetett meg, hogy a Halál és Gloria főhőse vendégszerepelhetett a Fekete kristályban, ami a vámpírsorozatom hetedik része.

Kifejezetten öröm volt az összevonás és a csapattal ebben a formában dolgozni. Olyannyira megszerettem ezt a módszert, hogy a jelenleg készülő regényemmel is hasonló terveket szövögetek. :)

Így a végén, valamennyi paranormális írásom eseményei vagy szereplői valahogyan kapcsolódni fognak egymással, mintha egy nagy egység részei lennének. Talán azok is.

Izgalmas kihívás.

 Itt egy kicsi részlet a könyvből ízelítőnek- vagy emlékeztetőnek:

"Pontosan ismertem az utat a főpap házához. Köpenybe burkolózva osontunk Nestorral, akár az éjszaka cserkelő vadállatok.

Hepuszeneb szép nagy házban élt, jómód vette körül. Amikor nem éppen főpapi hivatását gyakorolta és nem Amont dicsőítette, akkor szolgákkal teli kényelmes házát és gazdagságát élvezte. Az ország kincstárából az egyházának befolyó összegből jutott neki is bőven. Semmiben nem szenvedett hiányt, az egész Amon papság a felügyelete alá tartozott. A hatalom és álnokság veszélyes kombináció és Hepuszeneb nem válogatott az eszközök között, ha az érdekei úgy kívánták. Most majd meglátjuk, mennyire bátor, ha utolérik a gaztettei.

Könnyedén átmásztunk a kert falán, észrevétlenül osontunk a bokrok takarásában, egészen a ház hátsó bejáratáig. A torkomban dobogott a szívem az izgalomtól, vérem forrón zúgott az ereimben. Nem féltem egyetlen pillanatig sem, ártani akartam Hepuszenebnek, mindegy hogyan. A bosszú erővel töltött el és elszántsággal. Nem törődtem a nyilvánvaló esztelenséggel, milyen veszélynek teszem ki magam, hogy behatolok a főpap házába. Ízlelgettem az érzést, amit átitatott az adrenalin. Meg akartam ölni Hepuszenebet, elvágni a torkát, vagy ugyanúgy hasba szúrni, ahogy a núbiai tette velem. Ezt érdemelné az aljas féreg.

Nestor ügyesen kifeszítette az egyik földszinti ablakot és bemászott. Fél pillanat múlva kinyújtotta a kezét értem, hogy besegítsen. Hepuszeneb hálószobája az emeleten volt. A ház népe már rég aludt, miattuk nem kellett aggódnunk. Valahogy olyan érzésem támadt, hogy a szerencse hozzánk pártolt és segítette a terveinket. Egyiptom istenei olykor nagyon szeszélyesek, de néha napján igen bölcsek tudnak lenni. Magamban hálaimát rebegtem nekik.

A főpap ajtaja alatt sárgás fénycsík szűrődött ki. Odabent mécses világított, tehát a ház ura még minden bizonnyal ébren volt. Sokkal jobb volt így, minthogy álmából kéne felriasztanunk.

Nestor a vállamra tette a kezét és némán a szemembe nézett, mintha csak józanságra intene. Örültem, hogy velem van, ő majd megóv tőle, hogy végzetes hibát kövessek el.

Eligazítottam a csuklyát a fejemen és óvatosan kinyitottam az ajtót, majd hangtalanul besurrantam. Átéreztem, mennyire abszurd a helyzet. Egy nő, akinek halottnak kéne lenni, meglátogatja a gyilkosságának értelmi szerzőjét és kérdőre vonja. Jól tudtam, ha elkapnak, felkoncolnak és halvány fogalmam sem volt róla, hogy a halhatatlanságom meddig ment meg.

Hepuszeneb a szoba másik végében egy széken ült és papirusztekercseket tanulmányozott elmélyülten. Olyannyira lefoglalta a tevékenység, hogy észre sem vette, hogy már nincs egyedül. A kellemes félhomály nekem kedvezett. Mérhetetlen haragot és gyűlöletet éreztem iránta, ahogy ott álltam, alig pár lépésnyire mögötte és a hájas kopasz tarkóját néztem. Ha puszta kézzel akartam volna megfojtani, nem értem volna át a nyakát.

  - Amon lát téged – suttogtam lágy hangon.

A férfi súlyos alkatát meghazudtoló gyorsasággal fordult felém ültében. Amint meglátott, szeme elkerekedett, arca megkövült. Egyik kezét önkéntelenül megemelte, majd le is eresztette. Felhördült és felállt, majdnem fellökte a széket igyekezetében.

  - Mi ez? – hebegte szemeit erőltetve, hogy jobban lásson.

Leengedtem a csuklyát a fejemről, felfedtem az arcomat, hogy tökéletesen lásson és felismerjen.

  - Ez nem lehet! – horkant és megcsillant a szemében a bizonytalanság szikrája.

És még valami, ami elégedettséggel töltött el: a rettegés.

  - Megismersz-e engem? Ó, hát persze. Pontosan tudod, ki vagyok.

  - Te meghaltál – jelentette ki határozottan.

  - Úgy van. Meghaltam, és elég csúful, ha engem kérdezel.

  - Szellem vagy? – nézett rám értetlenül.

Nem akarta hinni, amit lát, de kénytelen volt, hisz ott álltam előtte.

  - Visszajöttem hozzád a sírvilágból, Hepuszeneb. Ozirisz nem ereszt be a Tuatba, az Alvilágba, amíg el nem viszem neki a gyilkosom szívét – mondtam és kezdtem élvezni ezt a gonosz játékot.

  - Nincsenek szellemek! Ez valami megtévesztés. Te nem lehetsz Tija, őt láttam holtan kiterítve. Imposztor vagy!

  - Én vagyok az, Hepuszeneb – mosolyodtam el lassan. – A merénylet sikerült, Mabuba jó munkát végzett neked. Elvette az életemet, elkövette a gyilkosságot, amivel megbíztad.

A főpap megdermedt.

  - Hazugság! Semmi közöm az egészhez – ellenkezett.

Úgy tűnt, kezdi visszanyerni a lélekjelenlétét és magabiztosan felegyenesedett.

  - Ne feledd, szellemként sok mindent látok és hallok, olyan helyeken is jelen tudok lenni, ahol a halandók nem érzékelnek!

  - Ez szélhámosság! Nem más, mint szemfényvesztés! – gúnyolódott.

  - Nem jártál-e tegnap reggel Nestor hadvezér házában, ahol elmondtad, mennyire elégedett vagy, hogy eltávolítottál a fáraó közeléből? Nem adtál-e aranyat neki fizetségül a hallgatásért, és mert megölte Mabubát? Nestor nem teljesítette a megbízást, de a szolgád igen.

A főpap elsápadt.

  - Ezeket te nem tudhatod, ez mind nem igaz!

  - Minden egyes szót tisztán hallottam – mondtam lassan, hangsúlyosan. – Nem akartad, hogy a fáraó felesége legyek, féltél, hogy keresztül húzom a számításaidat. A körülötted élőket ámíthatod, becsaphatod a kenetteljes viselkedéseddel, de az isteneket nem tévesztheted meg. Érdemtelenül birtoklod és élvezed a címet, amit viselsz, és a fáraó kegyét!

  - Elég legyen ebből! – szólt dühösen.

Most már nem sápadt volt, hanem nagyon is vörös. Az indulattól majd szétrobbant a feje.

  - Mindjárt idehívom a katonákat és a szolgákat! Meglátjuk, mennyire leszel bátor! – sziszegte ingerülten.

  - Bátor? Nem kell bátornak lennem, Hepuszeneb. Szellem vagyok, meghaltam, nincs többé szükségem gyarló emberi tulajdonságokra, nincs mitől félnem. Hívasd csak a katonákat, akit akarsz, de bolondnak néznek majd, hiszen ők nem láthatnak engem, egyedül csak te.

  - Nem! – hebegte, fejét ingatva.

  - Kergess el, és én visszajövök minden éjjelen, hogy kísértselek! Zörgetek az ajtódon, felriasztalak álmodból, feldúlom a házadat, ürülékkel kenem be a falaidat, és mindenütt felbukkanok majd. Nem lesz nyugtod tőlem, gyötörlek majd és megőrjítelek. Az istenek többé nincsenek veled, elvesztetted a jóindulatukat, magadra hagytak a bűneiddel! – mondtam élesen.

  - Takaródj innen, te szuka! – fröcsögte és felém lendült, hogy nekem essen a puszta ökleivel.

Ekkor a félhomályból egy fekete árny suhant elé, közénk siklott és megakadályozta, hogy hozzám érhessen. Tőr feszült a főpap torkának, mélyen a bőrébe nyomódva. Hepuszeneb megdermedt, nem mert moccanni.

Nestor mesterien csinálta, engem is lenyűgözött. Úgy állt, hogy a testével takart engem, arca láthatatlan maradt a fekete csuklya elfedte, így csak egy nagy árnynak tűnt.

  - Vigyázz Hepuszeneb, Amon főpapja! Nem vagyok védtelen, és nem vagyok egyedül. Mindig a nyomodban leszek, lesek rád, figyellek és lecsapok, ahányszor aljasságra vetemedsz!

  - Meghaltál, nem lehetsz itt! – vicsorogta makacsul fújtatva.

Hátrébb léptem, lassan széttártam a köpenyem, kibukkant fehér ruhám, sápadt bőröm. A nálam lévő tőrt előhúztam, felhasítottam vele a ruhám elejét, majd a vékony anyagot széthúztam. Nem törődtem vele, hogy kivillan a meztelenségem. Látszott a sértetlen, heg és seb nélküli ép bőröm a hasamon.

  - Mások számára meghaltam, de neked nagyon is valóságos vagyok. Nem szabadulhatsz tőlem soha. Halálodig foglak kínozni, azután pedig, ha elpusztulsz, feldúlom a sírodat, szétrombolom a mumifikált maradványaidat, hogy sohase nyugodhass békében, hogy a bűnös lelked örökké elveszettként bolyongjon két világ között – mondtam izzó szemekkel.

Hepuszeneb arca megvonaglott, megtántorodott, egyik kezével hadonászni kezdett. Nestor elvette a tőrt a nyakától, de továbbra is készenlétben állt.

A főpap összeszorította a fogait és nyöszörgő hangot hallatott, majd bukdácsolva térdre rogyott. Nem éreztem szánalmat, rezzenéstelenül néztem, ahogy előrebukik és a feje koppan a kövön. Mozdulatlanul hevert előttünk, súlyos teste magatehetetlenül terült ki.

Nestor leguggolt hozzá. Amikor felegyenesedett rám nézett.

  - Meghalt? – suttogtam.

  - Nem, de közel jár hozzá. Szélütése van.

A lábamnál fekvő alakra meredtem. Nestor megfogta a csuklómat.

  - Ezt akartad, nem?

  - Nem! Meg akartam ölni.

  - Indulás! Tűnjünk el innen! – vezényelt.

  - Hagyjuk itt? Mi lesz, ha szétkürtöli mindenhol? – kérdeztem.

A férfi megrázta a fejét.

  - Senki sem hinne neki. De nem valószínű, hogy mostanában képes lesz mesélni bármiről is.

Hepuszeneb továbbra sem mozdult, én pedig, kegyetlen nemtörődömséggel léptem el mellőle, hogy távozzunk ugyanazon az útvonalon, ahol érkeztünk."

A könyv nyomtatott és e-book formátumban elérhető a Publioboox áruházban és egyéb webáruházakban:
https://publioboox.com/hu_HU/halal-es-gloria