2017.

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Jövőre vidám új hírekkel és eseményekkel jövök és persze új könyvekkel.

G.M-nek...

Ez a bejegyzés most más lesz.
Nem a megszokott írásaimról fog szólni, nem kapcsolódik a könyveimhez sem.
Mondanám, hogy semmiféle köze nincs az írói mivoltomhoz, de azt hiszem, ha jobban belegondolok, ez így mégsem annyira igaz.

Aki a 80-as években volt tini, vagy fiatal, pontosan tudja, nekünk mit jelentett akkoriban a synthpop és a new wave - vagyis az új hullám- zenében, külsőségekben, életérzésben. Számunkra akkor nyiladozott meg a világ nyugatibb fele és a fiatalokat mi más fogja meg elsőként, ha nem a zene és ezzel együtt a popsztárok, akikért rajongtunk.
14 éves voltam, amikor 1983-ban felfedeztem magamnak a Wham nevű angol duót és azonnal beleestem George hangjába. 
Igen, ez a bejegyzés George Michael emlékének szól.

Azzal az eszközzel emlékezem rá, ami a rendelkezésemre áll; a blogomon.

Ő volt az ikon, az a fickó, akit szünet nélküli kitartással és feltétlen rajongással az eltelt 33 évben szerettem és szeretni fogok, míg tehetem. Tiniként a szobám fala az ő plakátjaival volt tele, hogy a tapéta ki sem látszott egy centiméteren sem. Este az ő képét láttam utoljára és reggel elsőként. Ha valamelyik német Bravo-ban kijött egy képe, már rohantam is beszerezni. A dalait annyit hallgattam, hogy mindegyik belém vésődött. Ifjú, meghatározó éveimben minden kisebb-nagyobb lelki-mizériára George-ot hallgattam. Fel a fülhallgató és már magunkra is zártam a világot. Igen, bizony, szerelmes is voltam belé. A jó égbe is csajok, ki nem?! 
Sokat adott nekem, egybeforrt a fiatal éveimmel és később felnőttként a komolyabb hullámvölgyeken is végigkísért, mint egy fiktív társ. A többi banda és zenész lassan elhalványult nálam a sorban, de ő maradt.
Soha nem tudta megtörni az iránta érzett rajongásomat semmilyen botránya, amikből azért adódott pár. Nem érdekelt, hogy meleg, mert ettől még ugyanaz a művész maradt. Nekem ő mindig az előadóművész volt, aki perfekcionista volt a munkájában és mindig ezer százalékot nyújtott a közönségének. A hangja pedig bekúszott a bőröm alá, megszoktam, mint a fényt, a szelet, vagy a levegőt.
Nem ismerhettük a magánembert, nem tudhatjuk, mit miért tett, miért csapta szét az életét ez az istenadta tehetség és legfőképpen nem vagyunk senkik, hogy elítéljük bármiért is. Ő nekünk csak adott. Csodákat adott.
Talán ott bicsaklott meg az élete, amikor elvesztette a szerelmét, majd imádott édesanyját, akivel szoros volt a kapcsolata és soha többé nem tudta összekapni magát. A show biznisz sokakat bedarál.

Volt szerencsém élőben látni a koncertjét, ami életem egyik legjobb élménye volt. 
Végtelenül kedves, jó humorú, aranyszívű pasas volt. A tehetsége, a művészete kétségkívül óriási ajándékot hagyott nekünk. Olyan előadóművész volt, akit az egész egyetemes zenész szakma elismer.

Még nagyon sokat kellett volna alkotnia, sok dalt írni és énekelni nekünk. Túl korán ment el.
Éppen a 2017-es visszatérésén dolgozott. Nagyon vártam...
Az égieknek nagyobb szükségük volt rá. Magukhoz vették őt.
Nehéz elfogadni, hogy George nincs már közöttünk, csak a képei maradtak, az interjúk és a csodálatos dalai.
Elment az idol, aki végigkísérte az eddigi életem jelentősebb részét, elment és most olyan érzés mintha a fejemben a fiatalságomról őrzött kép repedt volna meg. 
És miért írtam az elején, hogy köze lehet az írásaimhoz? Mert a sok-sok év során a dalai ébresztette érzelmek és gondolatok erősen befolyásolták a lényemet és egészen biztosan lenyomatot hagytak bennem, amiket így vagy úgy beleviszek a könyveimbe.  
Ha ezt hallaná, jót mosolyogna rajta és tetszene neki.

Továbbra is hallgatom a dalait, mindig, csak mostantól sajog majd érte a szívem.

Önző módon azt kívánom, bár örökké élnél! Ezerből te vagy az egyik, akire ez nagyon igaz.
Íróként egyet tehetnék érted, halhatatlanná formálhatnálak. Megtehetném...
Te már így is halhatatlan vagy a számunkra. 

( Igen, belecsempésztelek kicsit két regényembe is. Te voltál Dexter, a boszorkánymester A hóhér vérében és a főellenség Nestor a Halál és Gloriában.)

Drága George, találj békességet ott, ahol most vagy! Vigyázzanak rád az égiek!
A hiányod pótolhatatlan. Köszönöm.
Szeretlek! 

Ui: Héj, 2016! Elég volt! Falánk Halál pajtásoddal eleget zabáltatok idén. Takaródjatok a fenébe!

        

Betonkával beszélgettünk.... Interjú féle csevegés csajok közt.

 

 Sziasztok!

Wass Betonka beszélgetésre invitált egy este és én örömmel válaszoltam.

Ha valaki még nem ismeri Betonka munkásságát, sürgősen pótolja, mert kihagyhatatlan üde és egyedi színfoltja a könyvbloggereknek. Élvezetes beszámolókban adja vissza a véleményét az általa olvasott könyvekről, - szerintem. Mindig feldob a lendületes stílusa. Bevallom, a könyveket nem is olvasom el, amikről ír, de a kritikáit mindig.

 Őszintén örültem, amikor felvetette, hogy rólam szeretne írni. 

Egy fáradt hétfő este leültünk és elkezdtünk dumálni... 

 

 

Mondjuk a magunkét... Ashley Carrigannal

Négy év, tizennégy könyv, s mellé még néhány kiadatlan kézirat. Nem olvastam Ashley valamennyi könyvét, sőt, ha őszinte akarok lenni, csak két címet pipálhatok ki, mert a fantasy nem az én asztalom, ő viszont imádja... írni és olvasni is.

Ismeretségünk – ha annak lehet nevezni –, akkor kezdődött, amikor egyik könyvéről írtam a blogban, és egy ideje, időnként szoktunk “beszélgetni”… úgy mindenről ami eszünkbe jut.

Az ő tudtával és beleegyezésével kerül a nagyérdemű elé ez a beszélgetés… nem interjú, attól ez olyan messze áll, mint Makó Jeruzsálemtől. S hogy miért…? Csupán annyit mondhatok, hogy nekem személyes érdekem, minden további magyarázat etikátlan, vagy akár sértő is lehet mások számára. Semmiképpen nem reklámból – nem is hinném, hogy Ashley Carrigannek szüksége lenne az én reklámozásomra. És ingyen könyvet sem szoktam tőle kapni. Tisztázzuk indulásból.

Továbbá kérjük ezt tiszteletben tartani:

© Ashley Carrigan

© Betonka

Hát akkor mondjuk a magunkét… Ashley Carrigannal.

– Mesélsz nekem?

– Miről is?

– Bármiről... ami eszedbe jut. Még mindig jobb, ha te mesélsz, mintha én kérdeznék... Például mesélj nekem arról, hogy kicsoda Ashley Carrigan, amikor nem Ashley Carrigan...

– Hiába ez egy álnév, az író páncélja, már nincs olyan, hogy felöltöm/leveszem. Mindig író vagyok, fejben, lélekben. Amikor a civil munkámat végzem, akkor stresszes, kapkodós, idegbajos a tempó – sajnos. Nem ideális. Az nem én vagyok. A nagypofájú, pöccre robbanós, harcias hárpiaszerepet "az élet" rántja elő belőlem. De amint visszaereszkedek a saját terepemre, minden nagyon, de nagyon oké. Tök hétköznapi vagyok, nem túl színes, nem társaságkedvelő, nem feleslegesen fecsegő és nincs szükségem mesterséges ingerekre. Nekem van saját fantáziám, hogy felragyogtasson. Mint egy jól megsodort joint. ☺ Ilyesmire gondolsz?

– Én nem gondolok semmire... te mesélsz nekem, amit akarsz... Ez most nagyon hülyén fog hangzani, de mindig tudtad, hogy írni akarsz?

– Nem hangzik hülyén. Tény, hogy általánosban már javában kitaláltam történeteket és zsibbasztottam vele a többieket. Mindig hosszú fogalmazásokat írtam a suliban és mindig a magyar vizsgákon, nekem kellett plussz papírért kimenni a tanári asztalhoz. ☺ De gyerekkori barát is felemlegette már rólam, hogy ő emlékszik, milyen jó kis sztorikat meséltem neki a sötét szobában, amikor kiscsajok voltunk. És tényleg, rémlik is valami. De a legcukibb dolog, amit az anyukám szokott felidézni. Állítólag lehettem olyan hároméves körüli, amikor arra jött be a szobába, hogy nagyban dumáltam. Megkérdezte, hogy kihez beszélek?(mert nem volt ott senki). Én pedig azt feleltem, hogy hát mesélek a kitalált babáknak. Unatkoztam és feltaláltam magam ilyen kis szórakozással. Szóval, azt hiszem, lógott valami a levegőben, csak nagyon hosszú idő kellett hozzá, hogy a dolog úgy istenigazából kiforrhassa magát. ☺ Mert hiába írogattam én 13 éves koromtól, nem mutogattam senkinek. Ez az én külön bejáratú szórakozásom volt, és titkom is.

– Rendes anyukád van... az enyém csak azt emlegeti, hogy öt éves koromig állandó bérletünk volt a sebészetre és hányszor férceltek össze itt-ott. A családban még volt "nagy mesemondó", vagy te voltál az első?

– Enyém a világ egyik legjobb anyukája és apukája. ♥Én vagyok ilyen "hengerfejes". A többiek aránylag normálisak. Nekem nem lett dicső, okos nagy karrierem, (amivel lehet villogni) mert nem voltam hajlandó olyasmire pazarolni az időmet, ami nem érdekel. Most sem.

– Feltételezem, hogy úgy tekintesz az írásaidra, mint a saját gyermekeidre – mondd, ha nem így van! Nehéz volt megmutatni a világnak őket? Egyáltalán mi, vagy ki vett rá arra, hogy mindazt, ami addig csak a tiéd volt másoknak is megmutasd, és ezen konkrétan a kiadásra gondolok.

Az első kiadott könyv: Halál és Gloria, Publio, 2012

– Pont így van. Önkéntelenül is túl sokat tesz bele az ember saját magából, aztán amikor erre rádöbbensz, akkor már nem is annyira van merszed tök idegeneknek megmutogatni, mert azért ez egyfajta kitárulkozás is. Nagyon sokáig csak alig egy szűk maroknyi ember olvasta az írásaimat. Olyanok, akikben megbíztam, vagy tőlük nem fájt volna annyira, ha nem tetszik nekik. (De tetszett.) Azóta ez sokat változott. Már nem majrézok ilyeneken. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs bennem egy egészséges izgalom, hogyan fogadják az új munkáimat.

Tíz évig aztán nem látta senki a közben elkészült könyveimet. Csak szaporodtak a kéziratok a szekrényben. Néha én elolvastam belőlük valamit.

Mi vett rá? Azt hiszem, gyűlt bennem a vágy, hogy más is olvassa. Aztán volt egy ismerős, aki felvetette a blog lehetőségét. Hogy miért nem teszem fel a könyveket blogra, ahol a "nép" olvashatja? Mi bajom eshet? Addigra már készen volt legalább úgy öt regényem. Szerettem volna visszajelzést kapni, miután akkoriban már a kiadókhoz is küldözgettem a kéziratokat, teljesen hiába. Így kerültek fel a vámpíros Morwen sorozat első kötetei blogra, ahol online olvashatóak voltak. Nagyon izgalmas időszak volt. Szerettem. Jöttek a visszajelzések, a pozitív vélemények és sok olyan ismerőst, barátot abból az időből kaptam pont a blogon keresztül, akik ma is mellettem vannak. Biztattak a kiadásra. De ugyebár a kiadóktól még egy nemleges válasz sem jött, illetve olyan helyről jött kedvező ajánlat, amelyik mára megszűnt. Felszívtam magam és akkor megkaptam a Publio linkjét. 2012-ben pedig bepróbálkoztam a self publishing keretein belül az első regényemmel a nyilvánosság előtt.

– Tegyünk félre udvariasságot, álszerénységet, meg minden ilyen embertévesztő katyvaszt. Ha a tükörbe nézel egy sikeres nő néz vissza onnan?

– Még nem. Ahhoz még sokat kell dolgoznom és többet elérnem.

– A te értékrendszered szerint mikor leszel sikeres? Vagy elégedett magaddal?

– Akkor leszek elégedett, amikor a saját elképzeléseim szerint alakíthatom a mindennapjaimat és nem mások szabályait kell követnem. Értsd: a saját magam által fontosnak tartott munkával el tudom magam tartani és az időm jelentősebb részét arra fordíthatom. Az már a sikert is jelentené. A sikernek valamilyen jelentős, lehetőleg pozitív változást kell hoznia. Még nem tartunk itt. Azonban piszok keményen elhatároztam, hogy teperek érte.

– Ezt értsem úgy, hogy az írás lépne elő főfoglalkozássá egy ideális világban?

– Az szuper lenne! Igen! ☺ Pattog a zománc... Hát nem minden önjelölt írónak ez a titkos vágya? Képes lennék rá. Ötletben/ihletben nincs hiány.

– Tudom, hogy nem illik ilyent kérdezni, de melyik könyved áll hozzád a legközelebb? Ami igazán a szíved csücske...

– De illik, miért ne? Tudtam, hogy egyszer eljön ez a kérdés és nagyon nem fogom tudni rávágni, melyik is. Az egyik ezért kötődik hozzám jobban, a másik azért. Talán mindig, amelyiket éppen írom. De ez így túl sablonos. Morwent nagyon közelinek érzem, de ez nem is csoda, hiszen nyolc kötet és sok-sok év erősen összeolvasztott vele és a társaságával. Rengeteg mindenen mentünk keresztül együtt és csúcs szuper volt. Vele lélegeztem, rezdültem, még a hülye hibái is az enyémek voltak. A sorozat befejezése után is, ha új könyvön dolgoztam, azon kaptam magam, hogy Morwenként gondolkozok, az ő figurája reagálja le az új sztoriban az eseményeket. Igazi jó kis meghasonulás. Nagy kedvencem az Igézők, de van olyan is, ami még nem jelent meg, a Bittersweet. Azt pedig már most érzem, hogy a soron következő könyvemet is nagyon szeretni fogom. Annyi viszont biztos, hogy nem az a kedvencem, ami a legnagyobb úgymond sikert hozta.

– A Két lépésre a mennyországtól.... mi bajod van vele? Persze, azon túl, hogy nem fantasy, tehát alapból nem lehet a szíved csücske....

– Kicsit túl érzelgős lett, túl nyálas - nekem. Nem is tudom, hogyan történhetett. Szabályosan kirobbant belőlem, ahogy a sárkány pofájából a tűzgolyó. Három hónap alatt pakkra megírtam. Elhiheted, nálam jobban senkit sem lepett meg, hogy mennyire jó lett a fogadtatása. Persze, kapott hideget-meleget, de ez így van rendjén. A való életben Sayidot szétcsaptam volna, de a karakterével jól lehetett dolgozni.

– Rohadtul unalmas lenne, ha mindenki szeretné a könyveid, nem gondolod? Így legalább érzed, hogy élsz. Én a buta emberektől pöccenek be. Te mitől?

– Az aljasságtól

– Tág fogalom. Kifejtenéd?

– Ha valaki szánt(hátsó)szándékkal, alattomosan árt a másiknak. Az ilyeneknek mindig meg kellene kapniuk cserébe, ami nekik jár.

– Akkor most még egyszer megkérdezem kicsoda Ashely Carrigan... hogy issza a kávéját? Mit csinál mikor nem dolgozik és nem is ír? – ne mondd, hogy alszol, mert visítok!!!

Ó, igen! Ezt Ashley Carrigan rajzolta...

– 22 éve sehogy sem issza a kávét. Sajnos nem alszik. Pedig szeretne. Ha éppen nem ír, akkor megpróbálja kilazítani az agyát némi pazar, úri semmittevéssel, mint a filmnézés, online barangolás, esetleg olvasás és fejből kibámulással. Semmi extra. Régebben sokat rajzoltam és nyomtam éjszakákon át a Tomb Raidert, de erre már nincs időm.

– Mit szoktál olvasni?

– Anne Rice, őt bármikor, akárhányszor. Nekem Ani néni a királynő. Szeretem a misztikus regényeket, a klasszikus romantikusokat, kiváló történelmi regényeket. Sokat olvastam az ókori Egyiptomról szakkönyveket és regényeket is. Ha igazán ki akarok kapcsolódni, akkor Rejtő. Régebben sok sci-fit is faltam és komoly gyűjteményem van Vavyan Fable könyveiből. Kortárs írók könyveire nagyon kevés időm jut, pedig hosszú a lista, akiktől mindenképpen szeretnék olvasni. Különösen azoktól a magyar szerzőktől, akiket ismerek is.

– Legféltettebb titkod?

– Hehe! Ügyes próbálkozás! Az az is marad.

– Az ember próbálkozik... Szerintem most már elmondhatjuk azt, hogy az olvasók tudják, hogy Ashley Carrigan magyar író. Azt is bátran kijelenthetjük, hogy nem igazán keringenek információk arról, hogy kicsoda vagy a magánéletben. Mit mondanál magadról, ha egyetlen mondatnyi lehetőséged volna rá?

Bekukkantás az Ígézők 2 kéziratába

– Mert a magánélet nem tartozik a közönségre. ☺  De ha a tervek jól valósulnak meg, akkor hamarosan kicsit többet mutathatok meg magamból. Igen, remélem, hogy lassan szétszivárog, hogy magyar szerzőt takar a név. Realista vagyok, az összes többit kiélhetem a könyveimben. Ehhez a ponthoz eszembe jutott egy nagyon kedves eset, amikor valaki megjegyezte az olvasói véleményében, hogy jó a fordítás. ☺

– Nem is volt az marhaság. Olvastam könyvet, ami megbírt volna egy fordítást magyarról magyarra. Tudom, hogy még nem beszélhetünk a tervekről... illetve konkrétan nem mondhatunk ki bizonyos dolgokat, de mi lesz a következő könyv és mikorra várható?

– Egy olyan könyvről van szó, ami eredetileg romantikus/erotikus műfajnak indult, de menet közben hangsúlyosan átszőtték az akciódús események. Így kicsit többet ad majd. Remélhetőleg tavasszal. *Fingers crossed*

– Köszönöm szépen a beszélgetést... akkor most igyunk, az legalább meglátszik rajtunk. Pálinkát?

– Ó, igen! Mindenképpen. Egi! Én köszönöm szépen!

– Volt még valami, amit elmondtál volna és én nem kérdeztem meg?

– Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a magyar szerzők felé nyitottabb és elfogadóbb hozzáállás sokat segítene. Hiszen csodálatos magyar íróink voltak, vannak és lesznek. Most már sokadszorra futok bele olyan kijelentésekbe, hogy "magyar írótól amúgy sem olvasok semmit". Miért is?

– Jó, jó… akkor most már ihatunk?

A linken megtalálható Betonka szerint a világ blog:

Ajánlom figyelmetekbe!

https://betonkabulija.blogspot.hu/ 

Miközben lassacskán az Igézők 2. utolsó jeleneteihez közeledek, úgy érzem, belassultam. Nem azért, mert ne tudnám mi jön, milyen fordulatok, ellenkezőleg. Inkább arról van szó, hogy rájöttem, ha befejezem, leírom az utolsó szót, utána nagyon-nagyon sokára kerül majd sor a harmadik részre (mert más regények jönnek). Megint el kell majd engednem a társaságot. Ezért nyújtom még az időt. hogy velük lehessek. 

Addig is hoztam egy képet az egyik új szereplőről.

Rakesh a történet vége felé tűnik fel és az első pillanattól fogva megnyerő lesz a karaktere, az ellene felmerülő kételyek dacára.

Évforduló + műhelytitok

Sziasztok!

Abszurd időpontban írom ezt a bejegyzést. Vasárnap éjszaka van, most múlt éjfél, alig húsz perce.

Négy éve jelent meg a Halál és Gloria című könyvem a Publio Kiadónál. 

Ez volt a legelső publikált regényem. Ekkor hangzott el először, hogy író vagyok és ekkor szerepeltem először hivatalos szerződésben szerzőként.

Hihetetlen, hogy szalad az idő.                                                                                  

És hogy jön ide ez a kép a szépséges Skóciáról?

Van egy apró kis műhelytitok ezzel a regényemmel kapcsolatosan, amit senki sem tud.

Eredetileg a főhősnő visszatekintései között nemcsak ókori helyszínek és események szerepeltek.

Volt egy hosszabb rész, ami nem került bele a regénybe. Ez a rész a Skót felföldön játszódik az 1500-as évek közepén, amikor az angol elnyomók ellen folyik a küzdelem. Tija más álnéven élt abban a korban és részesévé vált a helyi konfliktusnak.

Természetesen feltűnnek jóvágású, hős skót vitézek körülötte, némi intrika, egy kis rivalizáló fehérnép is, alattomos mérgezés, szerelem, politika, mi egyéb ...

Most akadt a kezembe a megsárgult lapokból álló kézirat-csomagocska. Régi, csiszolatlan, de kellemes emlékeket hozott elő.

A részlet teljes egészében kimaradt a könyvből, az írós szekrényem legmélyére került hosszú-hosszú évekre.

Ennyi a mese.

:)

Jó éjszakát!

Sziasztok!

Titkokat még nem fedhetek fel, de néhány szóban felvázolom, mi várható tőlem nektek.

Az írás terén változások vannak folyamatban. 

Új lehetőségek találtak meg, amiknek az végeredménye szuper dolgokat tartogat.

Sok év és nagyon sok munka után, elfogadtam az új kihívást és feltétlenül ki akarom próbálni magam ebben a változatban is.

Mi is ez a változás és mi az új lehetőség?

Tavasszal valami olyasmi következik be az írói, úgymond pályámon, aminek nagyon itt volt az ideje.

Tudom, hogy azok az Olvasók, akik kedvelik a könyveimet, várják az új történeteket, az új megjelenést.

A korábbi menetrendet már nem követem, másként fogok rátok támadni a könyveimmel. 

Ígérem, nem fogjátok bánni.
Komoly kihívás ez, de keményen vagyok képes melózni, ha az írásról van szó. Ez nekem szent dolog.

Korábban már jeleztem, hogy nem lesz több e-könyv, mivel a lopások igen súlyos anyagi károkat okoztak nekem.  Ez ellen mindig és mindenhol fellépek és a törvény eszközeivel élve érvényt szerzek a jogaimnak.

Tehát, nyomtatott könyvben gondolkodjunk együtt!!! Nem a neten, hanem boltokban! :)

Most talán távolinak tűnhet a tavasz és az idő hosszúnak, amit várni kell addig, de hamar eljön. Sokkal hamarabb, mint most érezzük.

Remek dolgok készülnek. Nekem aztán elhihetitek, mert az izgalomtól alig bírom befogni a számat. :)

Addig sem lazsálok. Most az év végén lassan ráfordulok az Igézők 2. kötetének végére. Jó sok készen van már a kéziratból. Remélem, ha az év végi stresszes őrületnek vége lesz a munkahelyen és végre elérkezik a karácsonyi szünet, nekem is több időm és energiám lesz az írásra.

Ha azzal végzek, már jöhet is a következő regény, ami a fejemben mostanában öltött formát. Arról annyit súgok meg, hogy nagyon érzelmes, szívet, lelket próbáló történet lesz. Ahogy szeretitek.

Ha jól emlékszem, annak idején a Két lépésre a mennyországtól című könyvemet is valahogy így harangoztam be. Szóval, ebben az irányban kell gondolkozni...

Ha minden sikerül a tervekből, akkor tavasszal néhányotokkal akár még találkozunk is. De pszt!!

Köszönöm a türelmeteket és a mellettem kitartók hűségét! A sok pozitív visszacsatolás rengeteget jelent nekem.