Sziasztok!
Megígértem, hogy ha éppen nem is szolgálok online olvasnivalóval,
az aktuális helyzetről adok tájékoztatást.
Dolgozom valamin. Nem sietek.
A Farkasok között című regény, a cím sugallatával
ellentétben nem misztikus történet ( és nem az állatvilág rejtelmeibe kacsint
be). Egyszerű halandó emberek életéről szól a kézirat. Egy vagyonos és befolyásos családot mutat be,
ahol a szereplők ugyanúgy hibáznak, gyűlölnek, szeretnek, vívódnak, titkolóznak
és hazudnak, mint azt teszi bármelyikünk.
Eddig szinte kivétel nélkül minden könyvemben jelen volt a
misztikum, a szereplőket szerettem sérthetetlennek tudni és természetfeletti
képességekkel felruházni. Ez az alaphelyzet ad egyfajta biztonságot nekem, a
szerzőnek, így a karakterekkel bátran művelhettem akármit, mert – a szerencsés
többség – mindig túléli a rázós szituációkat.
Ezúttal a szereplők ’csak’ emberek, a halandóságuk
pőreségében állnak a konfliktushelyzetek előtt és kiszolgáltatottak a
gyengeségeiknek.
Miért nem egy újabb akcióregény? Miért nem valami divatos misztikus urban
legend, vagy steampunk sci-fi?
Ó, persze, engem is vonzanak ezek a műfajok. Nem állítom,
hogy nem merészkedek majd új területekre….
Most azonban szeretnék más eszközökkel dolgozni, hétköznapi
közegben talpra állítani egy sztorit. Igyekszem nem csak egy kitaposott
ösvényen haladni.
Tudom, hogy nem minden választott irány és téma tetszhet
minden olvasómnak. Ezt elfogadom.
Becslésem szerint, a harmada van kész, tehát még sok van
vissza, annak ellenére, hogy a szinopszis végig kompletten kész és már papíron
várja, hogy pontról-pontra haladjak az eseményekkel a befejezésig.
Azt mondtam, hogy nem sietek.
Bőségesen akarok magamnak időt hagyni, hogy lélekben
felkészülhessek az ezt követő két könyvre.
Ha olvassátok a munkáimat, tudjátok, hogy a Fekete kristály
(7.) rész után lesz egy nyolcadik is. Ezt szánom a befejezésnek, ezért jól kell
sikerülnie. Valahol a szívem mélyén erre a fináléra készülök, és mivel utána
nem lesz több rész, már előre kicsit szomorú vagyok. Talán ezért is nem
siettetem a”Vértestvéreket” (8. rész munkacíme), mert utána el kell búcsúznom
Morwenéktől. Minél később fogom meg a ceruzát és a papírjaimat, hogy elkezdjem az utolsó részt, annál később kell elengednem őket.
Aztán érlelek egy másik teljesen új történetet is, ami
szintén komoly kihívás lesz nekem, de alig várom. Na, az aztán bővelkedni fog extrém fordulatokban!
:)
:)
Szóval, van egy kisebb káosz a fejemben, de uralom. :)
Üdv!
Ash
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzia Ash!
VálaszTörlésIde meg csak annyit jegyeznék meg, hogy volt szerencsém nem csak misztikus, fantasy regényedet olvasni, hanem egyszerű, halandó emberekről szólót is, és bátran állíthatom, hogy igenis abban is megállod a helyed, sőt, nálam még Morwenékkel is felveszi a versenyt :) (Ami nagy szó :D )
Puszi: Negra
:D
VálaszTörlésCsak az a műfaj most nem kurrens.
Kialakult egy kód - haha, mint Dexternél - hogy egy vagy két meredek akciós írás után valami lágyabb következik. Abban pihenem ki a sok extrát.
Nagyon köszönöm a dicséretet.
Puszi!
Drága Ash, jó hallani a terveidről:) Kíváncsian várom mindet. Különleges utazásra visznek, élmény valamennyi! Igazi érett író vagy, örülök, hogy olvashatlak, remélem még sokáig:) Puszi!
VálaszTörlésKelly!
VálaszTörlésNagyon köszönöm. Örülök, hogy benéztél ide és annak is, hogy Te olvasod a munkáimat. :)
Puszillak!