Mindenkinek nagyon boldog, békés ünnepeket kívánok!
Szeretem ezt az időszakot. Ilyenkor minden kicsit lelassul, megnyugszik, valóban békésebb lesz. Jobban odafigyelünk a másikra, türelmesebbek vagyunk, ami bizony a rohanó, hektikus hétköznapokban nehezen, vagy sehogy sem megy.
Sok minden történt ebben az évben, magánéletben is - amiről itt nem fog szó esni -, és írás terén egyaránt.
Megírtam két új könyvet, a Halál és Gloria -t, és a Suttogó völgy -et.
Dolgozom egy harmadik könyvön, a fejemben máris készen van a negyedik, bár ennek még egy sorát sem írtam le, csak a szinopszist.
Az Ulpius-ház Kiadó meghirdetett pályázatára beküldtem egy részletet a Sápadt Árnyak-ból / a vámpíros sorozat 4. kötetéből a vérbálos jelenetet /. Ez alapján bekérték olvasásra az egész regényt, továbbá náluk van a Suttogó völgy kézirata is.
Talán 2012. tavaszára lesz valami eredmény.
Nem vagyok elbizakodott, tisztában vagyok az írásaim hiányosságaival és erősségeivel. Ha látnak benne lehetőséget a kiadásra, nagyon fogok örülni, ha nem, akkor majd később valami más munkámmal újra megpróbálom.
A Könyvmolyképző Kiadó által meghirdetett Aranymosás Irodalmi Magazin játékára is pályáztam. Egy regény első fejezetét kellett beküldeni. Először a Halál és Gloria-t küldtem, el is fogadták. Lehetőségem volt más anyagot is megmutatni, így a Suttogó völgyet is elküldtem. Megkapta az esélyt ez is. Választanom kellett a kettő között, melyiket akarom a játékba indítani. Az utóbbit küldtem, mégpedig azért, mert korábban nem írtam klasszikus romantikus regényt. Ez egy próba volt. Tudni akartam, milyenre sikerült. Pörgős akcióregényeket már írtam párat, ismerem a közeget, a ritmust, a fordulatokat. Egy romantikus történetnél viszont ezekből semmit sem használhattam fel. Hát...nem volt diadalmenet, sem osztatlan siker. Kaptam rossz és jó véleményeket is.
Ugyan meggyőződésem, hogy 4-5 oldalnyi anyagból messze nem ismerhető meg a történet, sem a szereplők, és nem vonható le reális következtetés, mégis úgy érzem, ezzel a próbálkozással be is fejeztem az ilyen jellegű könyvek írását. Pedig komolyan mondom, élvezetes kis kiruccanás volt. :)
Már az is öröm, hogy bekerülhettem az Aranymosásra.
Sok kezdő írótársam próbálkozott még rajtam kívül, ezért belinkelem az oldalt, ha valakit érdekel az amatőr írópalánták szárnybontogatása:
http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/
Nézzetek körül! Érdemes.
Számomra tanulságos volt ez a kis 'játék'. Megismerhettem mások írásait, gondolatvilágát, tanulhattam néhány fogást.
Az oldal szerkesztője Varga Bea rengeteg hasznos tanáccsal látott el minket. Végtelen türelméért és munkájáért köszönet illeti!
Hogy mit hoz a jövő?
Tőlem nektek pár új regényt biztosan... :)
Vigyázzatok magatokra! Olvassatok sokat!
Üdvözlettel:
Ash
Szia Ash, bízom benne, hogy lesz eredménye a beküldött műveknek. A Halál és Glória a szívem csücske. Várom az újabb műveket is, örök rajongód:)))
VálaszTörlésKöszönöm Kelly!
VálaszTörlésErősítenem kell magamban a hitet, hogy akkor is írjak újabb történeteket, ha elutasítást kapok. Talán ez a legnehezebb. De mindig, amikor már azt hiszem, kisodródom és feladom, történik valami apró pozitív dolog, ami visszaránt.
Utólag is boldog karácsonyt, és én is nagyon remélem, mihamarabb lesz eredmény, mert ilyen vagy olyan formában szeretném olvasni mindkettőt:) vagy mindhármat, na, az összeset:)
VálaszTörlésSzia Ashley!
VálaszTörlésMár nagyon régen jártál erre!!! Elég nagy bánatomra! Ez a kaptam jót és rosszat - ne bántson! Az emberiség nagyobb része irigy (köztük én is)minden másra, amit saját maga nem tud megalkotni! Röhej, de így vagyunk genetikailag kódolva. Én szívesen és örömmel veszem bármely írásodat, amit megosztasz velünk olvasóiddal. Fel a fejjel, nagyon jól írsz, sőt szerintem sokkal jobban, mint néhány mostanában megjelent regény, olyan íróktól akik a K.M.Kiadónál publikáltak. Szóval én imádlak!! - olvasni. XDD
Dirge!
VálaszTörlés:))) Úgy lesz! Köszi!
Ha visszadobják, kapnak a könyvek egy-egy csinos blogot, 'oszt ennyi'. :)
Helsinga! Szia!
VálaszTörlésKöszi ezt a kitartó, feltétlen bizalmat.
Nem hinném, hogy irigység van mögötte.
Nem vagyok technikailag annyira jó. Ha az volnék, már lenne eredménye.
Nagyon örülök, hogy így is szeretitek olvasni az írásaimat. Köszönöm.:)