Látogatók

2022. április 25., hétfő

Dedikálás

Sziasztok!


Nagyon korán és nagyon idejében jelzem nektek, hogy az Ünnepi Könyvhéten június 10-én pénteken fogok dedikálni a Könyvmolyképzőnél.
Ha dolgoztok és nem tudtok jönni, akkor küldjetek ki valaki ismerőst, rokont, barátot az adott könyvvel, aki arra jár és tudtok dedikáltatni. Aki pedig el tud jönni személyesen, annak nagyon fogok örülni.


 

 

2022. április 17., vasárnap

Részlet a táltosokból

 Sziasztok!

 

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Hoztam egy részletet a most készülő táltos könyvből. Nagyon a vége felé járok és az oldalszámokkal máris túlléptem az eredetileg tervezett mennyiséget. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A levél minden szava mellbe vágott, mert azt mutatta, hogy ő hitt kettőnkben és elkötelezte magát. Úgy éreztem, sokkal több erőt feltételez rólam, mint amennyit valójában birtoklok.

Végigdőltem az ágyon és a plafont bámultam. Azt terveztem, egészen addig így maradok, míg Drawen visszajön. Mennyi lehet az? Napok, hetek, esetleg hónapok? Eltelt húsz perc, aztán egy óra, majd kettő. Valahol a konyhában csengett a mobilom, de nem akaródzott tudomást vennem róla. Senki problémája nem érdekelt, megvolt nekem a sajátom és épp elég szarul alakult a napom, hogy ignoráljak minden mást.

Ezt a drámát nem bírtam józanul elviselni, ezért lementem a földszintre és először a kis bársarokból magamhoz vettem a vodkás üveget. Pohárba töltöttem az italt és ittam, aztán a második kör után felfedeztem a korszakalkotó gondolatot, hogy igazából nincs is szükségem pohárra. Az üvegből ittam ki a maradékot. A nyelvem elzsibbadt az erős alkoholtól és köhögve görnyedtem a mosogató fölé. Mintha tűzokádó sárkány lett volna a torkomban. Könnybe lábadt a szemem az erőlködéstől. Drawen elment és már biztosan megérkezett Tianához. Hogy örvendezhet az a dög, hogy sikerült őt elvennie tőlem! Végül ő nyert.

Kivettem a következő üveget a bárszekrényből, ami whisky volt és letelepedtem vele a kanapéra. Bekapcsoltam a tévét, hogy ne csak a pusztító gondolataim harsogjanak a fejemben. Találomra váltogattam a csatornákat és lényegében nem számított milyen műsorok ugrándoznak a szemem előtt. A vodka már javában lobogott a véremben, átforrósította a gyomromat és kezdte elvenni az eszemet. Helyes, ez a cél.

Keserűen emlékeztem vissza Drawen intő figyelmeztetésére, hogy a táltosoknak nem szabad sokat inniuk, mert kiszolgáltatottá teszi őket az alkohol. Mit számított ez most? Arra vágytam, hogy kilőjem a tudatomat a csillagos űrbe és ne kelljen semmire se gondolnom, azt se tudjam mi a nevem és hol vagyok. Nem bírtam szembesülni a kudarccal, hogy alul maradtam.

Azon töprengtem, Tiana vajon miért gyűlöl engem ilyen magas hőfokon? Azon felül persze, hogy mindketten ugyanazt a pasast akartuk magunknak. Kellett lennie még valaminek, ami ennyire hajtotta ellenem. Talán a régi életemben kellene keresni az okot, de azt cseszhettem emlékek nélkül.

A whisky-s üveg felénél járhattam, amikor a sok benyakalt alkohol irányt váltott és felfelé törekedett. Bukdácsolva értem el a mosogatóig és öklendezve kiadtam magamból. Aztán folytattam a vedelést, mert az agyam még mindig működő képes volt és nem leltem benne semmi örömöt. Négykézláb másztam fel az emeletre és a nagyjára nem is emlékeztem rá, de mégis valahogy eljutottam a szobámba az ágyamig, aztán ott elszakadt a film.

Besötétedett, mire magamhoz tértem. Sajgó fejjel botladoztam le újabb adag italért, aztán felpakolva visszavackoltam magam a szobámba, mint valami főhadiszállásra. Semmi sem érdekelt, csak el akartam zsibbadni és azt, hogy senki ne szóljon hozzám. Rosszul voltam az italtól, szaggatott a fejem, szédültem és égett a gyomrom. Evésről szó sem lehetett. Halványan rémlett, hogy össze kéne kaparnom magam, mert így könnyű préda vagyok bárkinek, ha éppen most kapnék a nyakamba egy frankó támadást. Egyik felem talpra akart kecmeregni, a másik nagy ívben tett rá.

Amikor újabb üveg ürült ki, csodával határosan feltápászkodtam és átküzdöttem magam Drawen szobájába. Belöktem az ajtót és felnyögtem a katonás rend látványától. Sehol egy ottfelejtett holmi, egy félrecsúszott tárgy, semmi. Mintha soha ott sem járt volna, csak az illatát éreztem még a szoba levegőjében. Elszorult a torkom, előredőltem és kiszaladt a talpam alól a talaj. Miközben vitt a lendület, bravúrosan lefejeltem az ajtófélfát és ezzel egy csapásra elintéztem magamnak, hogy kiürüljön a tudatom, amire annyira áhítoztam.

 

 

A testem rázkódott, mintha teherautó platóján zötykölődnék és ettől kongani kezdett a fejem. Ólomnehéz volt a szemhéjam, ahogy kilestem, mi a fene ez a pocsék támadás. Valaki a vállamnál fogva rázogatott, mint egy zsákot. A fejem ide-oda billegett és a földhöz koccant, amitől komoly kínok jelentkeztek a koponyám belsejében.

– Sasha! Hallasz engem? Mi történt? Nézz rám!

Egy férfi, vagy lehet, hogy egy angyal térdelt mellettem aggódó arccal és próbált észhez téríteni. Fenrír volt az.

– Ne! – nyöszörögtem összepréselt fogakkal.

Haragudtam rá, amiért ki akart rángatni a puha sötét öntudatlanságból, ahol olyan jól elvoltam.

– Ébredj! Gyerünk, nyisd ki a szemed! – ülőhelyzetbe emelt és megtartott. – Mi ez a homlokodon?

– Hagyj békén! – Alig bírtam beszélni.

Fenrír az arcomat fürkészte, a tenyerébe fogta az állkapcsomat.

– Megütött valaki?

– Nem…

– Bevérzett a jobb szemed.

– Bevertem a fejemet…, azt hiszem…

Vissza akartam dőlni a földre, de nem engedett lehanyatlani. Ellöktem a kezét, ami inkább csak hadonászásra sikeredett.

A férfi összevonta a szemöldökét.

– Te seggrészeg vagy!

– Zsenikém! – fintorogtam rá. Utáltam, hogy oda teleportált, vagy akárhogyan is jutott be a házba és felébresztett.

– Na, ebből elég!

Megragadott, felráncigált a földről, átfogta a derekamat és magával húzott. Forgott velem minden és veszélyesen kerülgetett a hányinger. A vér az orromba tódult, hogy kevés tartott vissza az ájulástól. Fenrír behurcolt a fürdőszobába, a zuhanyfülkébe tuszkolt, és úgy ahogy voltam ruhástól kegyetlenül rám nyitotta a jéghideg vizet, ami telibe kapott. Sikítottam, ahogy a bőröm és az izmaim összerándultak a hideg vízpermet alatt. Ki akartam törni onnan, de nem engedett, stabilan a víz alatt tartott, az sem érdekelte, ha ő is elázik részlegesen. Prüszköltem, köhögtem és nem láttam jóformán semmit az arcomba zúduló víztől. A hideg zuhany a koponyámon dobolt, elszívta a levegőt és fájt mindenem, ahogy a testemre préselte az átázott ruhát.

Fenrír vasmarokkal fogott le és nyomott a csempéhez, hogy ne mozdulhassak.

– Térj észhez!

– Menj a picsába! – kiabáltam rá.

Dühödten nekifeszültem, aztán lendületesen az arcába ütöttem, majd villámgyorsan másodszor is. Sziszegve rázta meg a fejét és máris visszakaptam a maflást, hogy beleszikrázott a szemem. A nyakamra szorította a kezét.

– Elég legyen! Szedd össze magad! – kiáltotta és rántott egyet rajtam, hogy a fejem koppant a csempén.

– Baszd meg! Baszd meg! – hörögtem kínlódva.

– Héj, kicsit visszafogottabban!

Reszkettem, annyira fáztam. Egyszeriben elbőgtem magam és elszállt a tiltakozásom. Fenrír eleresztette a nyakamat és tanácstalanul nézett rám.

– Ó, a francba! –  Közelebb vont magához és megölelt. – Sírj csak, kislány!

Belekapaszkodtam a vállába és a nyakába hajtottam az arcomat zokogás közben. Sokadjára zúgott végig rajtam a felismerés, hogy ez a férfi a barátom - valamikor az volt - hogy olyasmiken mentünk keresztül mi ketten együtt, amin kevesen, és ez összekovácsolt bennünket. Semmi zavarót nem találtam abban, hogy a testemre feszülő, átázott ruhában hozzábújok egészen intim helyzetben. Csak bizalmat éreztem és azt a felszabadító tudatot, hogy előtte lehetek gyenge. A hátamat simogatta, vigasztalt és ebben a percben ez mindent jelentett nekem.

Amikor csillapodott a sírás, megfogta a tarkómat és elhúzott, hogy láthassa az arcomat.

– Jobban vagy?

– Nem – nyögtem orrhangon.

– Mi a fene történt?

Elzárta a csapot, kinyúlt egy nagy törölközőért, amit éppen elért és körém tekerte, aztán kisegített a zuhanyfülkéből. Leültetett a kád szélére. Természetes mozdulattal lerángatta rólam a vizes pólót egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy melltartóban ülök előtte. Óvó, kedves mozdulatokkal törölgetett.

Hüppögve, kicsit akadozó nyelvvel elmondtam neki az egész történetet a Drawen elleni erőszakról és a szakításról. Az állkapcsán többször is megvonaglott az ideg, miközben végighallgatott.

– Ez elég durva. Így már értem a levelet – mondta komoran. – Bocs, de előbb találtam meg a papírlapot a szobádban, mint téged kiterülve és elolvastam. Tiana sosem volt egy jellemóriás, de ez a húzása túlmegy mindenen.

– Hogy kerülsz ide?

– Drawen üzenetet hagyott, hogy nézzek rád, mert szükséged lehet egy barátra – felelte.

– Ó, milyen figyelmes tőle! – vágtam oda gúnyosan.

– Aggódik érted.

– Aha. Ezzel kurvára elkésett.

Fenrír felsegített és lerángatta rólam a vizes nadrágot is, aztán bekísért a szobába. A gardróbba ment, találomra kiválasztott pár száraz holmit és rám adta. Átengedte nekem a lehetőséget, hogy kihalásszam a póló alól az elázott melltartót.

Ébredező tudattal figyeltem az arcát. Jóképű volt, sőt, ha őszinte akartam lenni, nagyon is vonzó férfi, akire akármelyik nő felfigyelhet. Az ezüst szőke hosszú haja, kék szeme és a tetszetős vonásai egészen tündeszerűek voltak. Magas termete, izmos testfelépítése és a megnyerő hangszíne csak fokozta az összhatást, és az illata isteni volt.

– Miért kell nekem mindig a problémás pasasokkal kezdenem? Miért nem szerettem beléd? Miért nem te vagy a párom? – kérdeztem kótyagosan és már kevésbé rázott a hideg.

Fenrír őszinte jókedvvel felnevetett.

– Talán, mert túl sokszor láttuk egymást vérző sebesülésekkel elesett helyzetben. És túl sokszor harcoltunk vállvetve kemény ütközetekben, ahol kis híján otthagytuk a fogunkat. Ha emlékeznél az előző életedre, biztosan tudnád. Vagy egyszerűen csak a sötét, háromajtós szekrény típusokra buksz, nem a szőkékre.

– Áh! Hülye vagy! – vigyorogtam.

Megfogta a vállamat.

– Szeretlek, Anna! Basszus! Sasha! Sashát akartam mondani.

– Ha jól sejtem, abban az életemben én is szerettelek téged.

 részlet: Ashley Carrigan - Faithfully - Hűségesen