Látogatók

2019. január 1., kedd

BUÉK!

Nagyon Boldog Új évet kívánok Nektek!
Tartsatok velem ebben az új évben is!
Nem lesz könnyű, de sosem az.
Nem fogadok meg semmit, mert én az elhatározásokban hiszek és a kemény melóban. 
Köszönöm, hogy velem vagytok és támogattok!
2019-re is készülök új regényekkel. Drukkoljatok, hogy átmenjenek a rostán és megjelenhessenek!

2018. december 30., vasárnap



Részlet az Igézőkből. Egy pörgős összecsapás. Csupa energia.

Megjelent a Publio Kiadónál.
https://publioboox.com/hu_HU/igezok

Az Igézők egy új izgalmas, titkokkal teli világot ismertet meg velünk, ahol egészen más szabályok uralkodnak.

Azóta elkészült a folytatása is 2017-ben és a sorsára vár.


„A kitartó és szívós démonok nem féltek az Igézőktől. Egyre csak jöttek, támadtak. Egymás sarkát tiporva igyekeztek eleget tenni gazdájuk utasításainak. A vámpír a maga brutális módján csatázott, csontokat tört, izmokat szaggatott. A mozgásán nyoma sem látszott a korábbi sérülésének. A fajtájuk csodás regenerálódásra volt képes, ez volt az egyik legjobb tulajdonságuk.
A démonok fittyet hánytak a gravitáció törvényeire és könnyedén röpködtek, himbálóztak a híd acélkábelein, mintha majmok volnának. Doran keményen csépelte őket, de nem a puszta öklével, hanem a mágiával. Suhintott és a démonok becsapódtak a betonba, ám ez nem fékezte le őket, újratámadtak.
Max ekkor ismerte fel az egyik fekete gúnyában ugrándozó alakot. Bastien, a warlock éppen Gabriel körül forgolódott. Gyorsan helyükre ugrottak a fejében az összefüggések. Ezek nem Sil démonai voltak, hanem Bastien szolgái. Vele kell elsősorban végezni és a démonok gazda nélkül, parancsoló nélkül maradnak. Egyszerre két rusnya, szürke bőrű, hegyes fogú démon ugrott a lányra. Ugyanebben a pillanatban Haashim jelent meg közvetlenül a háta mögött. Hozzádöntötte a mellkasát és a jobb karját együtt mozdítva vele a tenyerébe nyomta a kard markolatát. Maxine szélsebesen pördült meg, a sötét tündekard készségesen táncolt a levegőben. A penge villogott, suhogott és elcsípte a démonokat, fekete vérüket ontotta.
Sil távolabbról figyelte, ahogy sorra pusztulnak el Bastien szolgái. Haashim is beszállt a buliba és egyenesen a warlock ellen csatázott. Ketten nagyon egymásra találtak. Bastien semmiféle mágikus hatalommal nem bírt a dzsinn felett, így csak a nyers fizikális verekedés maradt neki. Gabriel egy termetesebb démonnal dulakodott, a dög csaknem kifogott rajta, de ő az ösztöneibe kapaszkodva belemart a fickó felkarjába. Ez egy pillanatra lebénította a démont, aztán kirántotta a fogait a sebből és letépte a torz fejet. Azután meggörnyedt és a földre köpködte a fekete vért és undorodva törölgette a száját a kézfejével.
Bastien ezt a pillanatot érezte megfelelőnek, hogy bedobja aljas trükkjét. A semmiből, valahonnan a gúnyája rejtekéből hosszú tőrt varázsolt elő és aljasul Haashim oldalába mártotta. A dzsinn összerándult, még kiáltani is elfelejtett az éles fájdalomtól. Mellkasával a warlocknak dőlt és elkerekedő szemekkel meredt a káoszba. Bastien nem elégedett meg ennyivel, a pengét megrántotta oldalirányba. Haashim lecsúszott a földre és elterült.
Maxine mintha megérezte volna, odakapta a fejét. Megdermedt, a gyomra összerándult. Haashim vére leblokkolta. Nem tudta, hogy egy dzsinn megsebesülhet, vérezhet. A kard markolatába kapaszkodott, olyan erővel szorította, hogy az ujjai belesajdultak. A düh forró csóvákban tekeredett a testére, elborította az agyát, a füléig ért, és ahogy elrugaszkodott az ugráshoz, már kitöltötte az ereje. Úgy repítette át a több méteres távolság felett, mintha mágnes rántaná Haashimhoz. Bastient váratlanul érte. Még sütkérezett önnön sikerének csalóka fényében, hogy legyőzött egy valódi dzsinnt. Maxet a nyakába kapta, frontálisan, megfékezhetetlenül. Nem volt ideje trükkök után kutatni, vagy másik kést előhúzni. Felkapta a fejét és a tekintete találkozott Maxine kék szemével. Az aranykarikák ott izzottak a lány íriszében. Merev arccal, de biztos kézzel csapott le a warlockra. A tündekard belemart a testébe, megszabta a karját, a mellkasát keresztben és a másik alkarját. Bastien hörgött és hátratántorodott. Maxine megemelte szabad bal kezét, mire a férfi testét felrántotta az erő és áthajította a híd magas acélkorlátja felett és a mélységbe ejtette. Nem törődött vele él-e a warlock vagy sem, csak a földön fekvő Haashimot látta.
Gabriel és Doran az utolsó démonokat intézték el, amikor Silgor megmoccant és közeledni kezdett. Doran vette észre elsőként, hogy a lány irányába tart.
– Max, vigyázz! – kiáltotta.
Maxine hallotta ugyan, de úgy becsülte, van még elég ideje lehajolni a dzsinnjéhez és felmérni az állapotát. Haashim rosszul volt, erősen vérzett és zihált. Féloldalasan, arccal a beton felé feküdt, próbálta megtartani magát. Max leguggolt mellé és megérintette a karját. Meglátta az elkínzott arcát és megijedt.
– Mit csináljak? – hebegte kétségbeesetten.
A vér mennyisége drámaivá tette a helyzetet és szörnyen valóságossá a felismerést, hogy a dzsinnek is lehet csúnyán ártani.
– Kórházba viszlek – hadarta.
Közben Doran hangja elért a fülébe.
– Max!
Felpillantott és meglátta Silgort, ahogy feléjük lépdel. Előtte hömpölygött a hatalma, tolta, burokként ölelte körül, amin nem hatolhat át semmi, amit ő nem akar.
– Hívj vissza! – nyögte Haashim erőtlenül és izzó szeme Silgorra tapadt.
Maxine ajka megrándult. A férfi tudta, hogy neki szüksége van rá, de nem tudott a segítségére lenni, csak hátráltatná, ezért inkább távozni akart az útból.
– Haashim, nem veszíthetlek el!
– Hívj vissza!
– De akkor…
– Meggyógyulok, Max. Eltart majd egy ideig, de regenerálódok.
A lány lehajtotta a fejét, nem volt idő több szóra.
– Térj vissza! – suttogta és Haashim abban a szempillantásban eltűnt a kezei közül. Nem hevert ott a lábai előtt, csak a betonon vöröslő vére tanúskodott a súlyos sérüléséről és a tőr.
Silgor ekkor ért oda. Max lassan emelkedett fel, el nem eresztette volna a kardját semmi pénzért, akkor sem, ha tudta, Sil ellen nem sokat ér.
– Sejtettem én, hogy átversz. Többé nem jelent védelmet az álcád – mondta a szőke férfi.
Jeges kék szeme ráérősen vizsgálta a lány arcát, mintha nem is egy összecsapás közepén lennének.
– Örömmel látom, hogy túlélted a mérgezést. Micsoda pazarlás lett volna, ha belepusztulsz.
– Megoldódott volna egy problémád – morogta Max.
– Ó, koránt sem! Darla azóta megtanulta, hogy nem hozhat önhatalmú döntéseket. Különösen nem, ha azok a hitvesemet érintik.
Maxine összeszorította a fogait és az orrán fújta ki a levegőt, próbált higgadt maradni.
– Mit műveltél vele?
– Kivel? Darlával? A büntetését tölti.
– Bántottad? – meredt rá a lány.
– Igen, elvégre majdnem keresztülhúzta a számításaimat – felelte Silgor és kissé közelebb hajolt.
– Nem engedlek kicsúszni a markomból, ha már egyszer megtaláltalak. – A pillantása ellágyult, mintha valóban érzelmek kötnék össze kettejüket, mint valaha régen, abban a másik világban.
Maxine emlékezett a felvillanó képekre és kissé összezavarodott. Doran hangja rántotta vissza a valóságba.
– Ne hagyd magad a bűvkörébe vonni! – figyelmeztette a lányt.
Silgor odakapta a tekintetét és kihúzta magát. Az arca megváltozott, vonásai megkeményedtek, mintha kőből faragták volna.
– A jó öreg, Doran! A hűséges Őrző, az aranyvértes lovag! – gúnnyal telt meg a hangja, kék szeme izzott. Lassan ellépett Maxtől és Doran felé mozdult.
– Rég találkoztunk utoljára és nem is túl kellemes körülmények között. Ügyesen rejtegetted őt, rengeteg fáradtságodba kerülhetett. Elpazarolod az erődet ebben a világban. Feladtál mindent egy álomért, egy kilátástalan ügyért. Ő az enyém és az is marad. Nem akadályozhatod meg, hogy megszerezzem, amit akarok.
Maxine égő arccal hallgatta, aztán megkapaszkodott a kardjában és engedte, hogy a mágia elöntse, kitöltse és a tudatát teljesen elnyelje. Gabriel feléje kapta a tekintetét és megfeszült. Mindannyian érezték a változást.
 Silgor megvonta a szemöldökét.
– Hagyd őt! Lépj hátra! – szólalt meg Maxine nagyon józanul. Jelentőségteljes mozdulattal suhintott egyet a karddal a combja mellett.
Silgor élesen nézett a szemébe.
– Igen, már majdnem a régi vagy. Ez az igazi éned.
– Fogd be!
– Mi mindennel tömte tele a fejedet Doran? Miféle hazugságokkal, ferdített féligazságokkal nevelte beléd a gyűlöletet ellenem? Nem szabad vakon hinned neki! Borzalmas dolgokat titkol.
– Te bezzeg őszinte vagy! Ahogy a házasságunk és a szerelmünk is az volt! Ne strapáld magad!
– Erről beszélnünk kéne – mondta Silgor komoran.
– Nem érdekelnek a hazugságaid. Én téged nem ismerlek. Fogd már fel, hogy nem az a nő vagyok! A nejed halott, te ölted meg. Világos?!
– Ha én nem teszem, megtette volna más. Veszélyes voltál, megfékezhetetlen és elvesztetted a kontrollt. A veszett kutyáknak ez a sorsuk, elintézik őket. Saját életemet is kockára tettem.
– Annyira megható! – sziszegte Max.
– Nem is gondolnád. Különösen, mivel a saját apám akart megölni. – Silgor hirtelen leszegte a fejét, majd Doranra pillantott. – Igaz, apa? Vagy azt állítod, hogy ez is hazugság?
Doran arca szobormerev volt, csak kék szeme meredt Silre üvegesen, hidegen fénylően.
Maxine összefacsarodó szívvel figyelte, és ha az agya azt is harsogta, hogy ez a világ legnagyobb képtelensége, a lelke mélyén megérezte, hogy ez a fájdalmas igazság. A felismerés beledöngölte a Brooklyn híd öreg betonjába. Esdekelve nézett Doranra, hogy tiltakozzon, tagadjon, de a férfi búsan állt és Silgorra meredt.
Max szája megkeseredett. Silt látta hibásnak mindenért, Doran fájdalmáért, amit a szemében látott, az ő ostoba vakságáért, hogy soha nem volt képes mélyebbre látni az őrzője lelkében. Fellendítette a kardját és dühösen rontott Silgorra. A férfi azonnal reagált. Ijesztően gyors volt és erős. Karját fellendítette, de nem azért, hogy hárítsa a csapást. Tánclépésnek tűnt, ahogy közben hátrált. A kezéből bitang erős lökéssel áramlott ki a hatalma. Mellkason kapta Maxet és röppályára állította, a lány átszelte a sávokat és több méterrel távolabb csapódott be.
Gabriel azonnal közéjük ugrott, hogy védelmezze a lányt. A levegő megtelt fullasztó energiával, a hullámok átsöpörtek a hídon, felkapták a vámpírt és durván a korlátnak vágták. Silgor alig moccant, a hatalma így is uralkodott minden fölött. Határozottan megindult a földön fekvő, kardját elhullajtott lány felé.
– Most már elég! Nincs mire várni. Magammal viszlek. – Halkan beszélt, Max mégis tisztán hallotta, pedig csúnyán beverte a fejét és a vállát. A fenekén csúszva hátrált, a tenyereit használta segítségnek.
Gabriel összeszedte magát és újra közéjük vetődött, de Silgor most sem engedte beleavatkozni. Megint ráküldte az erejét és áthajította az úton, kevés híján bele a mélységbe. Doran ekkor ocsúdott fel a dermedtségből és teljes erejéből feléjük rohant. Az arcán szörnyű elszántság vibrált, ahogy Sil felé lendült. A fiatal férfi azonban gyorsabb volt. Kinyújtott keze nyomán az erő elérte Dorant és meglódította, a kőszegélyhez vágta. Hallani lehetett a becsapódáskor a test roncsolódását. Doran egy pillanatig nem moccant, feküdt hanyatt és az éjszakai égre meredt. Megemelte a karját, hogy a könyökére támaszkodjon. A feje vérzett és fél arcáról ledarálódott a bőr. Silgornak ennyi nem volt elég. Odament hozzá.
– Mindkét világ szűk kettőnknek. Számunkra nem létezik béke többé. Elveszem őt tőled és tudnod kell, hogy örömmel teszem. Hiába óvtad, hiába választottad őt és nem engem – lehajolt és mágiával elszorította Doran légcsövét. A férfi levegő után hápogva meredt a fia szemébe. Az ereje ott zúgott körülötte, nekifeszült Silgornak, belekapaszkodott, harcolt ellene. Sil hadakozott vele, szorosabbra vonta a saját mágiáját és elszántan fojtogatta az apját.
Max egyszeriben nem érzékelte saját fájdalmait, csak Doran rángatózó alakját látta.
– Nem! – motyogta maga elé, miközben felkapaszkodott.
Az ereje vérvörös palástként borult rá, elszívta a rettegését és kioltotta a testi kínjait. Felpumpálta a szívét, égetően lüktetett az ereiben. Silgor mögé lépett és mire a férfi észrevette, ő már rá is zúdította a hatalmát. Sil megtántorodott és elbotorkált Doran közeléből. Maxine úgy vágta neki a mágiát, hogy a férfi a földre zuhant, nem is engedte feltápászkodni onnan. Testét a kő mellvédnek vágta, majd újra.
Sil felvette vele a harcot és ellene fordította saját hatalmát. Max úgy érezte, leszakadnak az inak és az izmok a csontjairól, hogy a koponyavarratai recsegnek a bitang mágia alatt. Eleredt az orra vére, a szíve irtózatos sebességgel rángatózott a mellkasában.
– Lerogyasztom ezt az átkozott hidat, ha nem hagyod abba! – kiáltotta Silgor.
Maxine állta a tekintetét. Sütött róla a nyers vágy, hogy megölhesse a férfit. Az acélszerkezet hangosan pendült az erejétől.
– Kelj fel! – utasította a férfit.
Silgor talpra állt.
– Figyelmeztetlek, nem vagy erősebb nálam! Nagyon megbánod még ezt az esztelenséget.
– Igen, biztosan. – Max rekedt hangját elnyomta a dübörgés, amit ő szított fel az erőhullámmal.
– Takaródj a talpnyalóiddal együtt!
Felkiáltott az erőlködéstől, a nyakán pattanásig feszültek az erek, ahogy a hatalmát ráeresztette a szerteszét heverő démonokra. A testek felemelkedtek a földről és lendületesen átzuhantak a lenti vízbe. Aztán a mágia megragadta Silgort és hiába vágott meglepett arcot, hogy ez vele megeshet, Max őt is a mélybe hajította.
Hirtelen lett csend. Mintha vákuum szippantotta volna be a lányt, ahogy az elnémult hídon állt megroggyanó térdekkel. A szíve fájdalmasan vonaglott, az orrából továbbra is csepegett a vére. Az ujjai zsibbadtak a mérhetetlen energiáktól. Úgy érezte, menten elájul. Hangosan zihált, ez volt az első hang, amit felfogott.
Gabriel szólongatta és próbált törött csontjai dacára a földön fekvő Doranhoz kúszni, mászni. Max hisztérikusan elcsukló hangon majdnem zokogni kezdett, de elfojtotta a kényszert. Ingatag járással Doranhoz lépkedett, térdre rogyott mellette és a sérüléseit kezdte felmérni. Gabriel is odaért, zúzott, véres sebek voltak rajta, egyik válla eltörött és a bokája is természetellenesen lógott.
– Doran! Hallasz engem? – Max megérintette a férfi arcát, de nem kapott visszajelzést.
– Eszméletlen – állapította meg Gabriel.
– Segítség kell – nyögte a lány reszkető szájjal.
– Kérlek, vond vissza az erődet! Rohadt nehéz így a közeledben lenni – mondta Gabriel.”