„Nergal ráérősen tanulmányozta a lány meglepett arcát, majd
megszólalt.
– Kevés olyan dolog van, ami rávehet, hogy elhagyjam az
Irkallát és átkeljek a kapun a ti világotokba.
Negin igyekezett észhez térni. Úgy érezte, cérnavékony a
hangja, amikor végre kinyitotta a száját és csak butaság jött ki rajta.
– Tényleg? Akkor most mi hozott ide?
– Az engedetlenséged – felelte a férfi.
Egy pillanatig sem feszélyezték a bámészkodó járókelők, ő
csak Neginre figyelt.
– Olyan sokáig halogattad a visszatérést az Alvilágba, hogy
kezdtem azt hinni, megfeledkeztél a kötelezettségedről.
Tökéletesen beszélte a nyelvet, mégis volt egy kicsi
akcentusa, ízes hangzása a kiejtésének.
Negin kínosan feszengett. Nem nagyon tudta, mit hozzon fel
mentségére. Már a tény is abszurd volt, hogy Nergal ott áll vele szemben.
– Nem felejtettem el.
– Akkor talán ki akarsz bújni az egyesség alól?
– Nem. Csak még nem állok készen.
– Ez kifogás. Nem
fogadom el. A halogatás gyengeség és te nem vagy az. – Nergal ellentmondást nem
tűrő hangnemben folytatta: – Nincs több engedmény. Ettől a perctől a
rendelkezésemre kell állnod.”(Ashley Carrigan: Tűzvarázsló Negin 2.)
