Elkezdtem írni a Negin második részét.
Már munkacíme is van. Tűzvarázsló
Hogy milyen lesz?
Vagány, sötét, misztikus, fordulatos, szenvedélyes....és szexi. Az első rész méltó folytatást kap, a főszereplők pedig méltó ellenfelet.
Tudom, tudom, még csak itt a blogon meséltem róla, de legyetek csak türelemmel! 😉
Alig várom, hogy megismerhessétek Negint!
Volt egy regénysorozatom, amit 1999-2015-ig írtam és nyolc kötetet ölel fel. Igen, a Morwen sorozatról van szó. Minden része a Publionál jelent meg. Sokan vagytok, akik erről a sorozatról ismertetek meg, még blogos koromból és akkor kezdtetek olvasni tőlem és követni a további lépéseimet. Még jól emlékszem, amikor minden este a blogra felkerültek az új fejezetek és ti nagyon vártátok. Akik azóta is velem vagytok ezen a hosszú úton, köszönöm Nektek és kérlek tartsatok ki, mert jövök még hasonló témákkal. Amikor
1999-ben elkezdtem írni az első részt, még nem volt hazai szerző, aki
ezzel a témával próbálkozott volna. Egyébként az írói álnevem is ekkor
keletkezett, mert a műfaj, amiben hosszú ideig írtam, ezt követelte meg.
Ez pedig tökéletesen egybevágott az én elképzelésemmel, az írással és a
szerzői név használatával kapcsolatosan. Azóta rengeteg dolog történt, sok minden mást írtam, belefolytam más műfajokba is, kipróbáltam magam ebben-abban, kisebb-nagyobb sikerrel, de be kell vallanom, Morwen és társai örökké a szívemben élnek. Hiába tekintem befejezettnek a történetünket, azért az nem megy ilyen egyszerűen. Túl sok időt töltöttem el velük és rengeteg élmény köt hozzájuk. Még mostanában is megesik, hogy felszikrázik bennem, egy-egy új ötlet, milyen új sztorival folytatnám a meséjüket. Morwen árnya mindig ott áll mögöttem és vár. A vámpír érának azonban most jó hosszú időre leáldozott, így biztosan nem születik új kötet, legfeljebb csak saját magamnak. Mert az írónak is kijár a kis önző szórakozás. 😉 Manapság, ha valakinek megemlítem, hogy van egy vámpírsorozatom, elhúzza a száját az illető, mert hát ez a téma véres és különben is... vagy a Twilight jut eszébe, amit inkább hagyjunk... Az előítéletek megfosztják az olvasókat valami jótól. Mert a Morwen sorozat hiába vámpírokról szól, a legkevésbé sem a vérivást ünnepli. Nem tapicskolunk a vérben, nem horror, nem az a lényeg. Rengeteg izgalmas akciójelenet, dráma és nem kevés erotikus feszültség van benne, (amint azt az alábbi részlet is jól megmutatja) és első kézből nyújt betekintést a vérivók színes élményeibe, a politikai és hatalmi játszmáikba, a komplikált kalandjaikba. És ne feledkezzünk meg az elragadó karakterekről sem! Mert ki ne akarná, hogy egy olyan pasi kínálná fel neki a halhatatlanságot, mint Melkor, Udimu, vagy Tristan, esetleg Gabriel? Az alábbi részlet a lezáró kötetből, a Megtorlásból van és az Udimu team-nek kedvez.😀💓 Nosztalgiázzunk!
Átsasszéztam a nappalin, amikor egyszeriben különös
érzés csapott le rám. Nem voltam egyedül, mint ahogy azt addig a pillanatig
hittem.
A galambszürke modern kanapén Udimu ült kényelmesen
hátradőlve. Zöld írisze ragyogott a hajnali erőtlen fényben.
A szívem ugrándozott a mellkasomban.
– Mióta vagy itt? – Halk volt a hangom a
meglepetéstől és az elfojtott örömtől.
– Egy ideje.
– Mit akarsz?
– Már mondtam, hogy beszélnünk kell. Nem tértél
vissza, így én jöttem hozzád – felelte puha, mély hangján.
– Egyedül?
– Igen.
– Könnyelmű vagy, hogy Harland nélkül járkálsz
ebben a városban.
– Ehhez nincs rá szükségem – felkelt a kanapéról
és közelebb jött.
A tekintete és a mozdulatai határozottságot
árasztottak. Királyi jelenség volt most is, mint mindenkor. Mindegy volt, hogy
a matt szürke hajnali fényárnyékos lakásom nyújtotta a színfalakat, vagy a Tuat
lenyűgöző ősi környezete. Mereven álltam vele szemben. Tetőtől talpig
borzongtam a jelenlététől. Hiába telt el annyi év nélküle, a hatása most is
éppolyan intenzív volt rám, mint régen.
– Nem kell tartanod tőlem – mondta.
– Csak óvatos vagyok.
– Semmi sem változott, Morwen.
Zavaromban halkan nevettem és a szívem nehéz lett.
– Dehogyisnem! Épp ez az! Minden megváltozott,
Udimu. Egyikünk sem ugyanaz már, mint a kezdetekkor, amikor először találkoztunk
és együtt kalandoztunk. Te király lettél, Melkor meggyengült és örök ellentét
állt közénk. Én is más lettem, keserűbb és rosszabb. Ha azt a nőt keresed
bennem, akivel rövid kis liezonod volt, akkor hiába jöttél. Olyan dolgok
történtek, amik elveszik a lehetőségét, hogy a korábbi életünket folytassuk.
Nem látom a jövőt, nem tudom, hogyan tovább.
– A liezon előtt is barátok voltunk és utána is. Az
érzéseim nem változtak. Igen, látom rajtad a változást, de ellentétben veled,
szerintem ez a folyamat nem olyan sötét, mint hiszed. Pontosan így értékellek,
ahogy vagy, amilyennek formálódtál. Közelebb lépett egyet, én pedig hátráltam
előle.
– Nem szeretném, ha tévesen jobbnak hinnél annál,
ami az igazság. Szörnyűségeket műveltem, mióta nem találkoztunk. A fekete
kristály ügye túl sokat követelt tőlem. Pont olyan rohadt dög lettem, akiket
mindig is megvetettem. Elfordultam tőle és a hatalmas ablaktáblához mentem. Távol az ég alja sárgás szürkén kezdte felfedezni a
hajnalt magának. Mivel tél volt, ez nem ment gyorsan és ragyogóan.
Udimu a hátam mögé lépett.
– Javarészt miattam kellett elszenvedned, mert a
Tanács nekem akart ártani. Szeretnélek valahogy kárpótolni.
– Erre nincs szükség. Különben is, mi nem szoktunk
lelkizni. Hagyjuk ezt! – mondtam anélkül, hogy ránéztem volna.
– Érted jöttem vissza – szólalt meg komoran.
– Azt hiszem, nem is maradt más választásom, mint
veled menni. Itt nincs túl jó hírem és nem látnak szívesen – jegyeztem meg
fanyarul.
– Nem így értettem. Ne tégy úgy, mintha nem tudnád,
miről beszélek! Ahhoz túlságosan árulkodóan vibrálsz az izgalomtól.
Erre már rá kellett néznem. Az arcom valóban égett.
– Kérlek, ne csináld ezt! Nekem nincs költői szép
lelkem, angyali türelmem, nem vagyok önzetlen, odaadó és kedves. Minden olyasmi
hiányzik belőlem, ami méltóvá tehetne az érzelmeidre.
Lassan, élvezettel elmosolyodott, majd mélyen a
szemembe nézett.
– Amikor Melkorral elmentél a Vérbálra, arra a
küldetésre, tudtam, hogy visszaszerez tőlem és elveszítelek. Nem tűrte, hogy
nem vagy az övé. Nem fogadta el, hogy máshoz kötnek érzelmek. Ő sosem tudott
veszíteni, nem viseli el a kudarcot.
– Van, aki igen?
– Néha meg kell hoznunk ezt az áldozatot másokért.
– Nem kellett kényszerítenie semmire –
emlékeztettem. – Én is akartam. Sajnálom, hogy megbántottalak és csalódást
okoztam. Akkoriban boldog voltam…
– Elfogadtam. Legyőztem a saját vágyaimat, elzártam
őket az érzéseimmel együtt. Házassági szertartást celebráltam nektek és hinni
akartam, hogy ez a helyes lépés mindannyiunk számára. Azt reméltem, a Tuat
vezetése, a hatalom megszilárdítása elegendő figyelmet és elkötelezettséget
kíván majd tőlem, hogy ne kelljen rád gondolnom.
Elakadt a lélegzetem. Hova fog kilyukadni?
– Valójában Melkor és te a kezdetektől fogva
valamiféle kimondatlan harcot vívtatok egymással. Mindketten túl erősek
vagytok, egyikőtök sem képes engedni, behódolni a másiknak. Ő mindig is azt az
elvet vallotta, hogy a sarjai és az asszonyai alá tartoznak, rendelkezik
felettük.Veled sincs ez másként, csak
te kilógsz a sorból, mert nem engeded föléd kerekedni.
– Ez így nagyon ki van sarkítva – szóltam közbe.
– Miért? Talán nem igaz?
A szívem mélyén tudtam, hogy jól látja. Az örökös
csatáink abból adódtak, hogy Melkornak nem voltak ínyére a döntéseim, a
lépéseim.
Felcsattantam.
– Akkor most elégedett lehetsz! Borult az idill!
Vége a kapcsolatomnak vele.
– Nem okoz örömöt, hogy ti ketten elvesztettétek a
boldogságot. De nem leszek álszent, beismerem, hogy ezért vagyok itt, mert
magamnak akarlak.
– A mindenit! Te aztán nem kertelsz – nyögtem.
Felemelte a kezét, megérintette az arcomat.
Elhúzódtam tőle.
– Mégis, hogy gondolod?
Alig hittem, hogy kimondta ezeket a szavakat, noha
a lelkem legmélyén mindig is tudtam, hogy miféle érzelmeket fojt el irántam.
Tudtam, de nem törődtem vele, mert önzően lubickoltam a Melkor nevű
szenvedélyben. Vak akartam maradni, mintha ez felmenthetett volna a korábbi
könnyelműségem alól. Álmokat kergettem, nagyon-nagyon sokáig. A keserű, szomorú
ébredés pedig felégette bennem a reményt, hogy még valaha megengedhetem
magamnak a boldogság nyújtotta szabadság érzését, a teljesség káprázatát. Már
nem hittem efféle romantikus mesékben, csak a nyers valóságban.
És most itt állt ő a lecsupaszított igazságával és
lerombolni készült az én nehezen felépített erődöm védőfalait, hogy mögéjük
férkőzzön, elérjen hozzám, a keménnyé fagyott szívemhez. Annyira szerettem
volna, ha sikerül neki…
Felhergelt a vágya és a határozottsága, ahogyan az
arcomba mondta. Mindenkinél jobban tudta, hogy hozzám csak feszítővassal lehet
eljutni a páncélom alá. Eljött a messzi birodalmából, hogy visszaszerezze, ami
az övé volt egy röpke boldogító időre. Hozzám nem a herceg jött el fehér
paripán, hanem egyenesen a király.
– Gyere el velem a Tuatba! Légy a párom! Állj
mellettem! – mondta halkan és a bársonyos mély baritonja a bőrömön táncolt.
– Van egy asszonyod a Tuatban. Dióra aligha nézné
ezt békésen. Megmentett. Eljött és segített rajtunk. Soha a büdös életben nem
tennék vele ilyen aljasságot. Ti ketten…
Udimu közbe vágott.
– Csak ez tart vissza tőlem?
Zöld szemét bámultam és a levegő átforrósodott
körülöttünk. Ordítani akartam, hogy igen.
– Mert akkor biztosíthatlak, hogy Dióra és én nem
vagyunk egy pár. Ő Kenna asszonya volt, őt szerette, nem engem.
A tekintetétől elolvadtam, a régi érzések úgy
robbantak elő bennem a hét lakat alól, hogy fulladoztam. Az nem lehet, hogy ez
a csodálatos félisten tényleg engem akar! Ilyen csak a mesében van.
– Ehhez én túlságosan romlott vagyok – szaladt ki a
számon.
Elhátráltam, nekiütköztem az ablaknak. Udimu utánam
moccant. Két tenyerét a hideg üveglapra szorította a fejem két oldalán. Fölém
hajolt.
– Ezt nekem hiába bizonygatod. Pontosan így
kellesz, ahogy vagy. Megőrülök a közelségedtől, érinteni akarlak, eggyé olvadni
veled. – A szavai a számat cirógatták. – Túl sokat vártam. Elfogyott a
türelmem, Morwen. Engedj magadhoz! Engedd, hogy szeresselek!
A vágy forró folyamként kúszott szét bennem, már
kihabzott a fülemen, égette az ölemet.
Lehajtottam az arcomat.
– El akarsz csábítani.
– Azon vagyok. – A nyakamhoz hajolt és mélyen
beszívta az illatomat.
Megfeszültem, annyira kívántam.
– Kérlek…! – sóhajtottam.
Felegyenesedett. Hosszú fekete szempillái alól
figyelte az arcomat.
– Nem jól értelmeztem a reakcióidat? Tolakodónak
veszed a közeledésemet? Túlságosan nyomulok? Akkor bocsáss meg, kérlek!
Belém nyilallt a bizonytalansága. Nem akartam, hogy
tévesen értelmezze a vonakodásomat.
Leeresztette a két kezét.
– Nem! Dehogy! Csak félek…, ettől az egésztől.
Tőled – suttogtam rekedten.
Újra megolvadt a tekintete. Megfogta a kezemet és
közelebb húzott magához.
– Ugyanaz vagyok. Ez majd emlékeztet. – A számra
hajolt és lassan, égetően forrón megcsókolt.
Az ajka lágy húsa bizsergetett, önként adtam magam
át az édes mámornak. Szabad karjával szorosan átölelt, a testünk egymáshoz
préselődött és én belekapaszkodtam. Apró tűzijátékok pukkantak bennem és
szították a vágyamat. Az energiák oly hosszú idő után felismerték egymást és
elkezdtek összekapcsolódni, csodás élményt nyújtva. A hosszú, szenvedélyessé
erősödő csók közben mindjobban éledezett a sürgető éhségünk, hogy csupasz bőrt
érinthessünk.
Udimu finoman az ablakhoz nyomott és az ölét az
enyémhez feszítette. A gerjedelmére rögtön reagált a testem. Hullámokban jött a
kínzó, mégis kábító remegés, az alsó kis izmaim rángatózása.
– Egek! – sóhajtottam vakon az élvezettől.
Udimu két tenyere a fenekemre csúszott és még
szorosabban húzott magához, miközben a számra suttogott.
– Ha kicsit is kedvelsz, most engedsz nekem.
Ajka a fülem mögött, a hajam tövénél kalandozott,
lehelete a bőrömet perzselte.
– Kicsit?! – vinnyogtam elfúló hangon.
A melleim égtek, ahogy összedörzsölődött a
mellkasunk.
– Igen – hebegtem lehunyt szemmel.
– Előbb hallanom kell, hogy te is így akarod.
Halkan nevettem.
– Most mondtam igent.
Felkapott, az ölére emelt, én pedig a lábaimat a
dereka köré kulcsoltam.
– Merre? – kérdezte.
Az állammal a megfelelő irányba böktem, amerre a
hálószoba volt.
Könnyedén lépkedett velem, mintha meg sem érezné a
súlyomat. Ahogy leeresztett az ágyra, magammal húztam.
– Bárcsak előbb jöttél volna el! – súgtam.
– Most már itt vagyok.
Megcsókolt és abban a pillanatban magával rántott a
türelmetlen, követelőző és mohó őrületbe.
Alig vártam, hogy a szép testét érinthessem, széles
vállát, izmos karjait, lapos hasát, hosszú combjait. Emlékeztem az illatára, a
súlyára és az értő szerelmi fogásaira, amik most még fokozottabban hatottak
rám. Éreztette velem, hogy neki örömünnep, ha hozzám érhet, és én viszonoztam a
szenvedélyét. Hangos nyögéssel fogadtam a testünk összeforrását és felajzott,
mennyire tudja, mit hogyan csináljon velem, hogy elveszítsem a maradék
önkontrollomat is. A kettőnk energiája bitangos hullámokkal keringett a
szobában, feszegette a falakat és az üvegtáblákat.
Nagyképűség volt azt hinnem, hogy a szeretkezésünk
kisülései hívták életre a kirobbanó vihart. Dörgött odakint a mocsárszínű
égbolt és a fekete, vészjósló felhők okádták az esőt, odavagdalták a hatalmas
ablaküvegekhez. Mégis nagyon passzolt a vad vágtánkhoz, a szívünk dübörgéséhez.
Udimu szeretett volna féltőn szeretni, óvni engem,
dédelgetni, de a gerjedelme kiütötte az óvatos úriembert és fenevadat csinált
belőle. Nem bántam.
Úgy rándultam össze az orgazmustól, mintha
villanyáram cikázna át az ölemen és végig felvágtatott a gerincemen, majd
landolt az agyamban és átrántott egy másik dimenzióba. Kapaszkodtam Udimuba,
mintha magammal akarnám vonni oda, abba a csodavilágba. Zihálva hajolt a
nyakamhoz. Nem kellett kérnie, tudta, hogy engedem és én is ezt akarom.
Szemfogai átdöfték a bőrt az ér felett és hosszú kortyokkal tobzódott a
véremben. Közben engem újra elragadott a mámor és az ölemben megint
összerándultak az izmok, de most Udimu is velem tartott és együtt zuhantunk a
fényességes semmibe.
És, ha már vámpírszex... akkor ez a zene... 😋
A Morwen sorozat kötetei: 1. Bukott angyal 2. A hóhér vére 3. Lángoló máglya 4. Sápadt árnyak 5. Üldözöttek 6. Az aranymaszk 7. Fekete kristály 8. Megtorlás
