Látogatók

2019. február 20., szerda

200

Sziasztok!

Egy hónapja kezdtem el írni az új regényem anyagát.
Ma eljutottam 200 oldalig, ami számításaim szerint a fele.
Az ütem jó, a tempó gyilkos, a lendület töretlen.

#titkosprojekt, #nincsalvas, #number23, #love, #meglepi


2019. február 3., vasárnap

Morwen és Melkor - még régen...


Morwen és Melkor...
Az arany maszk  -  Morwen sorozat 6. rész

  „Egymást néztük, mindketten ugyanarra gondoltunk, arra a fél évvel korábban feltett kérdésre, amire még adós voltam a válasszal.
   – Beszélnünk kellene – mondta Melkor.
  – Oké, a nappaliban leszek. – el akartam lépni mellőle, de utánam nyúlt, elkapta a karomat és visszatartott.
   – Nem kell kimenned, amíg felöltözöm.
 Elhúztam tőle a karomat, és mégis kimentem a szobából.
 A nappaliban fel s alá járkáltam, aztán kimentem a konyhába, a mosogatóban elöblítettem Cortez otthagyott kávéscsészéjét. Melkor utánam jött, a fekete póló hibátlan volt rajta, de a farmer egy kicsit szűknek tűnt. Tristan nyurgább volt, Melkor egy leheletnyivel izmosabb.
 Háttal a pultnak támaszkodtam, várakozóan néztem fel rá. A pasas megállt előttem.
   – Talán nem ez a legalkalmasabb idő, hogy felhozzam a témát, de mivel nem tudhatjuk, mi vár ránk, mégis beszélnünk kell róla. Tudnom kell, hogy döntöttél. Hozzám jössz?
   – Te tényleg akarod ezt? Úgy akarsz élni velem, hogy összeköt minket egy fogadalom? Engem választasz párodnak, egy akaratos, konok nőszemélyt? Biztos vagy benne, hogy én boldoggá tehetlek?
 Melkor megtámasztotta kezeit a pulton a két oldalam mellett és közelebb hajolt.
   – Már ezt csinálod egy ideje, édesem. Te nem bennem kételkedsz, hanem magadban. Nem azért szeretlek, mert könnyű eset vagy, hanem annak ellenére. Veled akarok lenni, hozzád visszatérni, tőled elindulni.
 Szóhoz sem jutottam. Néztem imádott arcát, a vonásokat, amiket ha lehunyom a szemem, akkor is élesen kristálytisztán látok magam előtt. Halandó kislány koromban nem arról álmodoztam, hogy egy öreg, veszélyes és szexi vámpír neje leszek. Azóta a világ kifordult a sarkából, legalábbis számomra.
   – Igazad van, tényleg vannak kételyeim, de egy valamiben biztos vagyok – kezdtem érzelmektől fulladozva. – Amióta megismertelek, hozzád akarok tartozni. Eleinte talán ez nem volt tudatos, csodáltalak, felnéztem rád és szépen beléd estem. Volt idő, amikor szentül meggyőztem magam, hogy nélküled is frankón létezik élet. Igen, létezik, na de milyen az és mit ér? Amikor elszántan utáltalak, mert jól esett a lelkemnek, akkor is érted sóvárogtam. Megkínoztál engem a magad kegyetlen módján, megleckéztettél, akkor is, ha ez neked is fájt. És most végre kimondhatom, amit hosszú hónapok óta csak magamban hajtogattam, félve, hogy valami rossz történik veled, és nem tudod meg soha. Igen, az asszonyod akarok lenni. A válasz, igen.
 Melkor szürke írisze megcsillant, szája szeglete megvonaglott, mintha mosolyogni készülne, de nem nevetett. Alig néhány centiméter választott el minket, vibrált a levegő körülöttünk.
 Két tenyerét a derekamra csúsztatta, lehajolt a számra, hogy megcsókoljon, aztán egyszer csak hátrébb húzódott.
   – Ne haragudj! Tapintatlan vagyok. A történtek után gondolom, nem nagyon kívánod, hogy egy férfi hozzád érjen – elengedett.
 Lehajtottam a fejemet, úgy éreztem, lángol az arcom, annyira vágytam rá.
   – Elborult az agyam, amikor megláttam, mit művel veled, képes lettem volna megölni, szétszaggatni! – dühöngött. Keze ökölbe szorult az emlékkép puszta gondolatára is. – Hogy mert hozzád érni, megütni, a véredbe kóstolni az a szemét!?
 Elé léptem, kezemet ráfontam kemény öklére és az ajkamhoz emeltem, csókot nyomtam rá.
   – Felejtsd el, Melkor!
   – Nem tudtalak megmenteni a karmai közül, nem bocsátom meg magamnak – morogta. – Végig kellett néznem, amit művel veled.
 A harag egyre nőtt benne, állkapcsán megvonaglott a bőr. Erős tenyerébe fogta a nyakamat, magához vont. Éreztem, mennyire meg akar érinteni, de visszatartotta a bizonytalanság, hogy eltaszítom, elutasítom. A derekába kapaszkodtam, kezemet hátracsúsztattam, a hátába markoltam és közelebb húztam magamhoz.
   – Csókolj meg! – súgtam.
 Melkor az ajkamra forrt, úgy csókolt, mintha először tenné. Óvatos volt, visszafogta hevességét, úgy tartott a karjában, akárha pillangót egyensúlyozna a kezén. Szorosan hozzásimultam, testéhez préseltem a melleimet, combjaimat, másik kezem betévedt a pólója alá, meztelen bőrét simogattam. Ettől felbátorodott, tenyerét a hátamra csúsztatta, majd le a csípőmre. Forró ajka égette az enyémet, lobogó vérünk együtt suhogott. Zihálva a pultnak tántorodtunk, Melkor erős törzsébe kapaszkodtam.
   – Érezni akarlak, ahogyan régen – súgtam a szájába. – És nem kell óvatosnak lenned. Szeress engem! – nyelvemmel végigcirógattam az ajkát, hegyes szemfogát, aztán felnyársaltam magam, hogy vérem kiserkent a szánkba buggyant. Melkor szomjazva csapott le rám, energiája áthömpölygött a testemre. Felnyögtem a szenzációs érzéstől. Felemelte a fejét, szeme szürkéjét felfalta fekete pupillája. Lehajolt és a karjába kapott, mint vőlegény a menyasszonyt és bevitt a hálószobába. Letett az ágyra majd gyors mozdulattal áthúzta a pólóját a fején és elhajította. Élvezettel figyeltem izmainak játékát, ahogy kibújt a végképp szűkké vált farmerből és velem szemben feltérdelt az ágyra. Megfogta a kék pólóm nyakát, és izgatóan biztos rántással leszakította rólam.
 Halkan elnevette magát.
   – Remélem, Tristan megbocsátja – mondta, aztán ujjait végighúzta a nyakamon, kulcscsontomon, megérintette a mellemet, majd ajka követte a keze nyomát. Mohó száját a nyakamra szorította, pontosan oda, ahol Ozirisz megmart. Nyelve a bőrömön siklott, égető gyönyörhullámok gyűrűztek át rajtam. Kimosta az agyamból a rossz emlékeket és csodálatos újakat adott. Kezeim a csípőjére simultak, bekalandozták gyönyörű testét. Pontosan tudtuk, hol kell megérintenünk a másikat, ismertük egymás testét, mi okoz gyönyört, mitől veszítjük el a fejünket és lépünk át egy másik, kézzel megfoghatatlan, szavakkal leírhatatlan dimenzióba.
 Hosszú hónapok teltek el, hogy nem szeretkeztünk, kiéheztünk egymás testére, érintésére és energiájára. Hangos sikollyal fogadtam magamba Melkort, amikor végre összeforrtunk. Ahogy a kagylóhéja csukódik össze, vagy a virágszirmok záródnak be, ha leszáll az éjszaka sötétje. Melkor édes csókkal pecsételte le a számat, hogy aztán vad ritmussal dübörgő szívvel együtt vágtázzunk.
  Hosszan és kitartó lelkesedéssel szerettük egymást, többször is egymást követően. Az éjszaka szürke hajnalba kanyarodott és mi még egy percre sem engedtük el egymást. Kivilágosodott mire egymásba gabalyodva elaludtunk, de ahányszor valamelyikünk felébredt, csókra éhes szánk máris megtalálta a másik ajkát, matató kezünk ráfonódott a testére és kezdődött a lángolás elölről.