Morwen és Melkor...
Az arany maszk - Morwen sorozat 6. rész
„Egymást néztük, mindketten ugyanarra gondoltunk, arra a fél
évvel korábban feltett kérdésre, amire még adós voltam a válasszal.
– Beszélnünk kellene – mondta Melkor.
– Oké, a nappaliban leszek. – el akartam lépni mellőle, de
utánam nyúlt, elkapta a karomat és visszatartott.
– Nem kell kimenned, amíg felöltözöm.
Elhúztam tőle a karomat, és mégis kimentem a szobából.
Elhúztam tőle a karomat, és mégis kimentem a szobából.
A nappaliban fel s alá járkáltam, aztán kimentem a konyhába,
a mosogatóban elöblítettem Cortez otthagyott kávéscsészéjét. Melkor utánam
jött, a fekete póló hibátlan volt rajta, de a farmer egy kicsit szűknek tűnt. Tristan
nyurgább volt, Melkor egy leheletnyivel izmosabb.
Háttal a pultnak támaszkodtam, várakozóan néztem fel rá. A
pasas megállt előttem.
– Talán nem ez a legalkalmasabb idő, hogy felhozzam a témát,
de mivel nem tudhatjuk, mi vár ránk, mégis beszélnünk kell róla. Tudnom kell,
hogy döntöttél. Hozzám jössz?
– Te tényleg akarod ezt? Úgy akarsz élni velem, hogy
összeköt minket egy fogadalom? Engem választasz párodnak, egy akaratos, konok
nőszemélyt? Biztos vagy benne, hogy én boldoggá tehetlek?
Melkor megtámasztotta kezeit a pulton a két oldalam mellett
és közelebb hajolt.
– Már ezt csinálod egy ideje, édesem. Te nem bennem
kételkedsz, hanem magadban. Nem azért szeretlek, mert könnyű eset vagy, hanem
annak ellenére. Veled akarok lenni, hozzád visszatérni, tőled elindulni.
Szóhoz sem jutottam. Néztem imádott arcát, a vonásokat,
amiket ha lehunyom a szemem, akkor is élesen kristálytisztán látok magam előtt.
Halandó kislány koromban nem arról álmodoztam, hogy egy öreg, veszélyes és
szexi vámpír neje leszek. Azóta a világ kifordult a sarkából, legalábbis
számomra.
– Igazad van, tényleg vannak kételyeim, de egy valamiben
biztos vagyok – kezdtem érzelmektől fulladozva. – Amióta megismertelek, hozzád
akarok tartozni. Eleinte talán ez nem volt tudatos, csodáltalak, felnéztem rád
és szépen beléd estem. Volt idő, amikor szentül meggyőztem magam, hogy nélküled
is frankón létezik élet. Igen, létezik, na de milyen az és mit ér? Amikor elszántan
utáltalak, mert jól esett a lelkemnek, akkor is érted sóvárogtam. Megkínoztál
engem a magad kegyetlen módján, megleckéztettél, akkor is, ha ez neked is fájt.
És most végre kimondhatom, amit hosszú hónapok óta csak magamban hajtogattam,
félve, hogy valami rossz történik veled, és nem tudod meg soha. Igen, az
asszonyod akarok lenni. A válasz, igen.
Melkor szürke írisze megcsillant, szája szeglete
megvonaglott, mintha mosolyogni készülne, de nem nevetett. Alig néhány
centiméter választott el minket, vibrált a levegő körülöttünk.
Két tenyerét a derekamra csúsztatta, lehajolt a számra, hogy
megcsókoljon, aztán egyszer csak hátrébb húzódott.
– Ne haragudj! Tapintatlan vagyok. A történtek után
gondolom, nem nagyon kívánod, hogy egy férfi hozzád érjen – elengedett.
Lehajtottam a fejemet, úgy éreztem, lángol az arcom, annyira
vágytam rá.
– Elborult az agyam, amikor megláttam, mit művel veled,
képes lettem volna megölni, szétszaggatni! – dühöngött. Keze ökölbe szorult az
emlékkép puszta gondolatára is. – Hogy mert hozzád érni, megütni, a véredbe
kóstolni az a szemét!?
Elé léptem, kezemet ráfontam kemény öklére és az ajkamhoz
emeltem, csókot nyomtam rá.
– Felejtsd el, Melkor!
– Nem tudtalak megmenteni a karmai közül, nem bocsátom meg
magamnak – morogta. – Végig kellett néznem, amit művel veled.
A harag egyre nőtt benne, állkapcsán megvonaglott a bőr.
Erős tenyerébe fogta a nyakamat, magához vont. Éreztem, mennyire meg akar
érinteni, de visszatartotta a bizonytalanság, hogy eltaszítom, elutasítom. A
derekába kapaszkodtam, kezemet hátracsúsztattam, a hátába markoltam és közelebb
húztam magamhoz.
– Csókolj meg! – súgtam.
Melkor az ajkamra forrt, úgy csókolt, mintha először tenné.
Óvatos volt, visszafogta hevességét, úgy tartott a karjában, akárha pillangót
egyensúlyozna a kezén. Szorosan hozzásimultam, testéhez préseltem a melleimet,
combjaimat, másik kezem betévedt a pólója alá, meztelen bőrét simogattam. Ettől
felbátorodott, tenyerét a hátamra csúsztatta, majd le a csípőmre. Forró ajka
égette az enyémet, lobogó vérünk együtt suhogott. Zihálva a pultnak
tántorodtunk, Melkor erős törzsébe kapaszkodtam.
– Érezni akarlak, ahogyan régen – súgtam a szájába. – És nem
kell óvatosnak lenned. Szeress engem! – nyelvemmel végigcirógattam az ajkát,
hegyes szemfogát, aztán felnyársaltam magam, hogy vérem kiserkent a szánkba
buggyant. Melkor szomjazva csapott le rám, energiája áthömpölygött a testemre.
Felnyögtem a szenzációs érzéstől. Felemelte a fejét, szeme szürkéjét felfalta
fekete pupillája. Lehajolt és a karjába kapott, mint vőlegény a menyasszonyt és
bevitt a hálószobába. Letett az ágyra majd gyors mozdulattal áthúzta a pólóját
a fején és elhajította. Élvezettel figyeltem izmainak játékát, ahogy kibújt a
végképp szűkké vált farmerből és velem szemben feltérdelt az ágyra. Megfogta a
kék pólóm nyakát, és izgatóan biztos rántással leszakította rólam.
Halkan elnevette magát.
– Remélem, Tristan megbocsátja – mondta, aztán ujjait
végighúzta a nyakamon, kulcscsontomon, megérintette a mellemet, majd ajka
követte a keze nyomát. Mohó száját a nyakamra szorította, pontosan oda, ahol
Ozirisz megmart. Nyelve a bőrömön siklott, égető gyönyörhullámok gyűrűztek át
rajtam. Kimosta az agyamból a rossz emlékeket és csodálatos újakat adott.
Kezeim a csípőjére simultak, bekalandozták gyönyörű testét. Pontosan tudtuk,
hol kell megérintenünk a másikat, ismertük egymás testét, mi okoz gyönyört,
mitől veszítjük el a fejünket és lépünk át egy másik, kézzel megfoghatatlan,
szavakkal leírhatatlan dimenzióba.
Hosszú hónapok teltek el, hogy nem szeretkeztünk, kiéheztünk
egymás testére, érintésére és energiájára. Hangos sikollyal fogadtam magamba
Melkort, amikor végre összeforrtunk. Ahogy a kagylóhéja csukódik össze, vagy a
virágszirmok záródnak be, ha leszáll az éjszaka sötétje. Melkor édes csókkal
pecsételte le a számat, hogy aztán vad ritmussal dübörgő szívvel együtt
vágtázzunk.
Hosszan és kitartó lelkesedéssel szerettük egymást,
többször is egymást követően. Az éjszaka szürke hajnalba kanyarodott és mi még
egy percre sem engedtük el egymást. Kivilágosodott mire egymásba gabalyodva
elaludtunk, de ahányszor valamelyikünk felébredt, csókra éhes szánk máris
megtalálta a másik ajkát, matató kezünk ráfonódott a testére és kezdődött a
lángolás elölről.”
