Részlet az Igézőkből. Egy pörgős összecsapás. Csupa energia.
Megjelent a Publio Kiadónál.
https://publioboox.com/hu_HU/igezok
Az
Igézők egy új izgalmas, titkokkal teli világot ismertet meg velünk, ahol egészen más szabályok uralkodnak.
Azóta elkészült a folytatása is 2017-ben és a sorsára vár.
„A kitartó és
szívós démonok nem féltek az Igézőktől. Egyre csak jöttek, támadtak. Egymás
sarkát tiporva igyekeztek eleget tenni gazdájuk utasításainak. A vámpír a maga
brutális módján csatázott, csontokat tört, izmokat szaggatott. A mozgásán nyoma
sem látszott a korábbi sérülésének. A fajtájuk csodás regenerálódásra volt
képes, ez volt az egyik legjobb tulajdonságuk.
A démonok fittyet
hánytak a gravitáció törvényeire és könnyedén röpködtek, himbálóztak a híd
acélkábelein, mintha majmok volnának. Doran keményen csépelte őket, de nem a
puszta öklével, hanem a mágiával. Suhintott és a démonok becsapódtak a betonba,
ám ez nem fékezte le őket, újratámadtak.
Max ekkor ismerte
fel az egyik fekete gúnyában ugrándozó alakot. Bastien, a warlock éppen Gabriel
körül forgolódott. Gyorsan helyükre ugrottak a fejében az összefüggések. Ezek
nem Sil démonai voltak, hanem Bastien szolgái. Vele kell elsősorban végezni és
a démonok gazda nélkül, parancsoló nélkül maradnak. Egyszerre két rusnya,
szürke bőrű, hegyes fogú démon ugrott a lányra. Ugyanebben a pillanatban
Haashim jelent meg közvetlenül a háta mögött. Hozzádöntötte a mellkasát és a
jobb karját együtt mozdítva vele a tenyerébe nyomta a kard markolatát. Maxine szélsebesen
pördült meg, a sötét tündekard készségesen táncolt a levegőben. A penge
villogott, suhogott és elcsípte a démonokat, fekete vérüket ontotta.
Sil távolabbról
figyelte, ahogy sorra pusztulnak el Bastien szolgái. Haashim is beszállt a
buliba és egyenesen a warlock ellen csatázott. Ketten nagyon egymásra találtak.
Bastien semmiféle mágikus hatalommal nem bírt a dzsinn felett, így csak a nyers
fizikális verekedés maradt neki. Gabriel egy termetesebb démonnal dulakodott, a
dög csaknem kifogott rajta, de ő az ösztöneibe kapaszkodva belemart a fickó
felkarjába. Ez egy pillanatra lebénította a démont, aztán kirántotta a fogait a
sebből és letépte a torz fejet. Azután meggörnyedt és a földre köpködte a
fekete vért és undorodva törölgette a száját a kézfejével.
Bastien ezt a
pillanatot érezte megfelelőnek, hogy bedobja aljas trükkjét. A semmiből,
valahonnan a gúnyája rejtekéből hosszú tőrt varázsolt elő és aljasul Haashim
oldalába mártotta. A dzsinn összerándult, még kiáltani is elfelejtett az éles
fájdalomtól. Mellkasával a warlocknak dőlt és elkerekedő szemekkel meredt a
káoszba. Bastien nem elégedett meg ennyivel, a pengét megrántotta oldalirányba.
Haashim lecsúszott a földre és elterült.
Maxine mintha
megérezte volna, odakapta a fejét. Megdermedt, a gyomra összerándult. Haashim
vére leblokkolta. Nem tudta, hogy egy dzsinn megsebesülhet, vérezhet. A kard
markolatába kapaszkodott, olyan erővel szorította, hogy az ujjai belesajdultak.
A düh forró csóvákban tekeredett a testére, elborította az agyát, a füléig ért,
és ahogy elrugaszkodott az ugráshoz, már kitöltötte az ereje. Úgy repítette át
a több méteres távolság felett, mintha mágnes rántaná Haashimhoz. Bastient
váratlanul érte. Még sütkérezett önnön sikerének csalóka fényében, hogy
legyőzött egy valódi dzsinnt. Maxet a nyakába kapta, frontálisan,
megfékezhetetlenül. Nem volt ideje trükkök után kutatni, vagy másik kést
előhúzni. Felkapta a fejét és a tekintete találkozott Maxine kék szemével. Az
aranykarikák ott izzottak a lány íriszében. Merev arccal, de biztos kézzel
csapott le a warlockra. A tündekard belemart a testébe, megszabta a karját, a
mellkasát keresztben és a másik alkarját. Bastien hörgött és hátratántorodott.
Maxine megemelte szabad bal kezét, mire a férfi testét felrántotta az erő és
áthajította a híd magas acélkorlátja felett és a mélységbe ejtette. Nem
törődött vele él-e a warlock vagy sem, csak a földön fekvő Haashimot látta.
Gabriel és Doran
az utolsó démonokat intézték el, amikor Silgor megmoccant és közeledni kezdett.
Doran vette észre elsőként, hogy a lány irányába tart.
– Max, vigyázz! –
kiáltotta.
Maxine hallotta
ugyan, de úgy becsülte, van még elég ideje lehajolni a dzsinnjéhez és felmérni
az állapotát. Haashim rosszul volt, erősen vérzett és zihált. Féloldalasan,
arccal a beton felé feküdt, próbálta megtartani magát. Max leguggolt mellé és
megérintette a karját. Meglátta az elkínzott arcát és megijedt.
– Mit csináljak? –
hebegte kétségbeesetten.
A vér mennyisége
drámaivá tette a helyzetet és szörnyen valóságossá a felismerést, hogy a dzsinnek
is lehet csúnyán ártani.
– Kórházba viszlek
– hadarta.
Közben Doran
hangja elért a fülébe.
– Max!
Felpillantott és
meglátta Silgort, ahogy feléjük lépdel. Előtte hömpölygött a hatalma, tolta,
burokként ölelte körül, amin nem hatolhat át semmi, amit ő nem akar.
– Hívj vissza! –
nyögte Haashim erőtlenül és izzó szeme Silgorra tapadt.
Maxine ajka
megrándult. A férfi tudta, hogy neki szüksége van rá, de nem tudott a
segítségére lenni, csak hátráltatná, ezért inkább távozni akart az útból.
– Haashim, nem
veszíthetlek el!
– Hívj vissza!
– De akkor…
– Meggyógyulok,
Max. Eltart majd egy ideig, de regenerálódok.
A lány lehajtotta
a fejét, nem volt idő több szóra.
– Térj vissza! –
suttogta és Haashim abban a szempillantásban eltűnt a kezei közül. Nem hevert
ott a lábai előtt, csak a betonon vöröslő vére tanúskodott a súlyos sérüléséről
és a tőr.
Silgor ekkor ért
oda. Max lassan emelkedett fel, el nem eresztette volna a kardját semmi
pénzért, akkor sem, ha tudta, Sil ellen nem sokat ér.
– Sejtettem én,
hogy átversz. Többé nem jelent védelmet az álcád – mondta a szőke férfi.
Jeges kék szeme
ráérősen vizsgálta a lány arcát, mintha nem is egy összecsapás közepén
lennének.
– Örömmel látom,
hogy túlélted a mérgezést. Micsoda pazarlás lett volna, ha belepusztulsz.
– Megoldódott
volna egy problémád – morogta Max.
– Ó, koránt sem!
Darla azóta megtanulta, hogy nem hozhat önhatalmú döntéseket. Különösen nem, ha
azok a hitvesemet érintik.
Maxine
összeszorította a fogait és az orrán fújta ki a levegőt, próbált higgadt
maradni.
– Mit műveltél
vele?
– Kivel? Darlával?
A büntetését tölti.
– Bántottad? –
meredt rá a lány.
– Igen, elvégre
majdnem keresztülhúzta a számításaimat – felelte Silgor és kissé közelebb
hajolt.
– Nem engedlek
kicsúszni a markomból, ha már egyszer megtaláltalak. – A pillantása ellágyult,
mintha valóban érzelmek kötnék össze kettejüket, mint valaha régen, abban a
másik világban.
Maxine emlékezett
a felvillanó képekre és kissé összezavarodott. Doran hangja rántotta vissza a
valóságba.
– Ne hagyd magad a
bűvkörébe vonni! – figyelmeztette a lányt.
Silgor odakapta a
tekintetét és kihúzta magát. Az arca megváltozott, vonásai megkeményedtek,
mintha kőből faragták volna.
– A jó öreg,
Doran! A hűséges Őrző, az aranyvértes lovag! – gúnnyal telt meg a hangja, kék
szeme izzott. Lassan ellépett Maxtől és Doran felé mozdult.
– Rég találkoztunk
utoljára és nem is túl kellemes körülmények között. Ügyesen rejtegetted őt, rengeteg
fáradtságodba kerülhetett. Elpazarolod az erődet ebben a világban. Feladtál
mindent egy álomért, egy kilátástalan ügyért. Ő az enyém és az is marad. Nem
akadályozhatod meg, hogy megszerezzem, amit akarok.
Maxine égő arccal
hallgatta, aztán megkapaszkodott a kardjában és engedte, hogy a mágia elöntse,
kitöltse és a tudatát teljesen elnyelje. Gabriel feléje kapta a tekintetét és
megfeszült. Mindannyian érezték a változást.
Silgor megvonta a szemöldökét.
– Hagyd őt! Lépj
hátra! – szólalt meg Maxine nagyon józanul. Jelentőségteljes mozdulattal
suhintott egyet a karddal a combja mellett.
Silgor élesen
nézett a szemébe.
– Igen, már
majdnem a régi vagy. Ez az igazi éned.
– Fogd be!
– Mi mindennel
tömte tele a fejedet Doran? Miféle hazugságokkal, ferdített féligazságokkal
nevelte beléd a gyűlöletet ellenem? Nem szabad vakon hinned neki! Borzalmas
dolgokat titkol.
– Te bezzeg
őszinte vagy! Ahogy a házasságunk és a szerelmünk is az volt! Ne strapáld
magad!
– Erről beszélnünk
kéne – mondta Silgor komoran.
– Nem érdekelnek a
hazugságaid. Én téged nem ismerlek. Fogd már fel, hogy nem az a nő vagyok! A
nejed halott, te ölted meg. Világos?!
– Ha én nem
teszem, megtette volna más. Veszélyes voltál, megfékezhetetlen és elvesztetted
a kontrollt. A veszett kutyáknak ez a sorsuk, elintézik őket. Saját életemet is
kockára tettem.
– Annyira megható!
– sziszegte Max.
– Nem is
gondolnád. Különösen, mivel a saját apám akart megölni. – Silgor hirtelen
leszegte a fejét, majd Doranra pillantott. – Igaz, apa? Vagy azt állítod, hogy
ez is hazugság?
Doran arca
szobormerev volt, csak kék szeme meredt Silre üvegesen, hidegen fénylően.
Maxine
összefacsarodó szívvel figyelte, és ha az agya azt is harsogta, hogy ez a világ
legnagyobb képtelensége, a lelke mélyén megérezte, hogy ez a fájdalmas igazság.
A felismerés beledöngölte a Brooklyn híd öreg betonjába. Esdekelve nézett
Doranra, hogy tiltakozzon, tagadjon, de a férfi búsan állt és Silgorra meredt.
Max szája
megkeseredett. Silt látta hibásnak mindenért, Doran fájdalmáért, amit a szemében
látott, az ő ostoba vakságáért, hogy soha nem volt képes mélyebbre látni az
őrzője lelkében. Fellendítette a kardját és dühösen rontott Silgorra. A férfi
azonnal reagált. Ijesztően gyors volt és erős. Karját fellendítette, de nem
azért, hogy hárítsa a csapást. Tánclépésnek tűnt, ahogy közben hátrált. A
kezéből bitang erős lökéssel áramlott ki a hatalma. Mellkason kapta Maxet és
röppályára állította, a lány átszelte a sávokat és több méterrel távolabb
csapódott be.
Gabriel azonnal
közéjük ugrott, hogy védelmezze a lányt. A levegő megtelt fullasztó energiával,
a hullámok átsöpörtek a hídon, felkapták a vámpírt és durván a korlátnak
vágták. Silgor alig moccant, a hatalma így is uralkodott minden fölött.
Határozottan megindult a földön fekvő, kardját elhullajtott lány felé.
– Most már elég!
Nincs mire várni. Magammal viszlek. – Halkan beszélt, Max mégis tisztán
hallotta, pedig csúnyán beverte a fejét és a vállát. A fenekén csúszva hátrált,
a tenyereit használta segítségnek.
Gabriel
összeszedte magát és újra közéjük vetődött, de Silgor most sem engedte
beleavatkozni. Megint ráküldte az erejét és áthajította az úton, kevés híján
bele a mélységbe. Doran ekkor ocsúdott fel a dermedtségből és teljes erejéből
feléjük rohant. Az arcán szörnyű elszántság vibrált, ahogy Sil felé lendült. A
fiatal férfi azonban gyorsabb volt. Kinyújtott keze nyomán az erő elérte Dorant
és meglódította, a kőszegélyhez vágta. Hallani lehetett a becsapódáskor a test
roncsolódását. Doran egy pillanatig nem moccant, feküdt hanyatt és az éjszakai
égre meredt. Megemelte a karját, hogy a könyökére támaszkodjon. A feje vérzett
és fél arcáról ledarálódott a bőr. Silgornak ennyi nem volt elég. Odament
hozzá.
– Mindkét világ
szűk kettőnknek. Számunkra nem létezik béke többé. Elveszem őt tőled és tudnod kell,
hogy örömmel teszem. Hiába óvtad, hiába választottad őt és nem engem – lehajolt
és mágiával elszorította Doran légcsövét. A férfi levegő után hápogva meredt a
fia szemébe. Az ereje ott zúgott körülötte, nekifeszült Silgornak,
belekapaszkodott, harcolt ellene. Sil hadakozott vele, szorosabbra vonta a
saját mágiáját és elszántan fojtogatta az apját.
Max egyszeriben
nem érzékelte saját fájdalmait, csak Doran rángatózó alakját látta.
– Nem! – motyogta
maga elé, miközben felkapaszkodott.
Az ereje vérvörös
palástként borult rá, elszívta a rettegését és kioltotta a testi kínjait.
Felpumpálta a szívét, égetően lüktetett az ereiben. Silgor mögé lépett és mire
a férfi észrevette, ő már rá is zúdította a hatalmát. Sil megtántorodott és
elbotorkált Doran közeléből. Maxine úgy vágta neki a mágiát, hogy a férfi a
földre zuhant, nem is engedte feltápászkodni onnan. Testét a kő mellvédnek
vágta, majd újra.
Sil felvette vele
a harcot és ellene fordította saját hatalmát. Max úgy érezte, leszakadnak az
inak és az izmok a csontjairól, hogy a koponyavarratai recsegnek a bitang mágia
alatt. Eleredt az orra vére, a szíve irtózatos sebességgel rángatózott a
mellkasában.
– Lerogyasztom ezt
az átkozott hidat, ha nem hagyod abba! – kiáltotta Silgor.
Maxine állta a
tekintetét. Sütött róla a nyers vágy, hogy megölhesse a férfit. Az
acélszerkezet hangosan pendült az erejétől.
– Kelj fel! –
utasította a férfit.
Silgor talpra
állt.
– Figyelmeztetlek,
nem vagy erősebb nálam! Nagyon megbánod még ezt az esztelenséget.
– Igen, biztosan.
– Max rekedt hangját elnyomta a dübörgés, amit ő szított fel az erőhullámmal.
– Takaródj a
talpnyalóiddal együtt!
Felkiáltott az
erőlködéstől, a nyakán pattanásig feszültek az erek, ahogy a hatalmát
ráeresztette a szerteszét heverő démonokra. A testek felemelkedtek a földről és
lendületesen átzuhantak a lenti vízbe. Aztán a mágia megragadta Silgort és
hiába vágott meglepett arcot, hogy ez vele megeshet, Max őt is a mélybe
hajította.
Hirtelen lett
csend. Mintha vákuum szippantotta volna be a lányt, ahogy az elnémult hídon
állt megroggyanó térdekkel. A szíve fájdalmasan vonaglott, az orrából továbbra
is csepegett a vére. Az ujjai zsibbadtak a mérhetetlen energiáktól. Úgy érezte,
menten elájul. Hangosan zihált, ez volt az első hang, amit felfogott.
Gabriel szólongatta
és próbált törött csontjai dacára a földön fekvő Doranhoz kúszni, mászni. Max
hisztérikusan elcsukló hangon majdnem zokogni kezdett, de elfojtotta a
kényszert. Ingatag járással Doranhoz lépkedett, térdre rogyott mellette és a
sérüléseit kezdte felmérni. Gabriel is odaért, zúzott, véres sebek voltak
rajta, egyik válla eltörött és a bokája is természetellenesen lógott.
– Doran! Hallasz
engem? – Max megérintette a férfi arcát, de nem kapott visszajelzést.
– Eszméletlen –
állapította meg Gabriel.
– Segítség kell –
nyögte a lány reszkető szájjal.
– Kérlek, vond
vissza az erődet! Rohadt nehéz így a közeledben lenni – mondta Gabriel.”
