Látogatók

2018. október 21., vasárnap

Új infó.

Van még egy friss hírem.
Éppen most fejeztem be a Negin kéziratát. Hajnali kettő körül.
Azért húzódott el ilyen sokáig, mert menet közben két másik könyvem miatt ezzel le kellett állnom.

Kicsit több lett, mint a szokásos adag. 
A hosszú hétvége tökéletesen alkalmas lesz rá, hogy az egészet elolvassam egyben. Utána pedig kezdem a begépelést.
Korábban már hoztam erről a könyvről infókat, hogy nem romantikus, hanem misztikus, paranormális, akciókkal teli izgalmas, és meglehetősen sötét történet. A régebbi írásaimat idézi.

Nem a finom lelkűeknek való. Ezt a regényt azok fogják szeretni, akik a pörgős, aktív, vagány és különleges sztorikat olvassák szívesen. Itt aztán nemcsak ülünk a babérjainkon és ábrándozunk, hanem nagyon durván nyomjuk. 😀 A hátborzongató jeleneteket kifejezetten éjszakai olvasásra ajánlom. 👍👻
Vannak benne régi mitológiai elemek, figurák, de a történet nagyon is mai. Két kedves ismerős is feltűnik a könyvben vendégszereplőként korábbi regényeimből. 😉🙊💣De erről nem árulhatok el többet.
Könnyen lehet, hogy lesz második része is a távoli jövőben, bár így szólóban is kerek a történet.

Közben nincs túl nagy fellélegzés, mert vár az új munka. 
(A Bittersweet átdolgozása.)






2018. október 20., szombat

Hamarosan!

Sziasztok!

A kiadónál folynak a munkálatok, hogy elkészülhessen még idén a Suttogó völgy.
Alig várom, hogy a kezemben tarthassam. Ez lesz a karácsonyi ajándékom. 

Ennek a könyvnek több évre visszamenőleges történelme van. Eredetileg 2011-ben írtam, és ha őszinte akarok lenni, soha nem gondoltam komolyan, hogy egyszer lehet majd esélye a kiadásra bárhol is. 
Akkoriban a sok vámpír és misztikus témájú könyveim írása közepette valahogy megszületett a kósza gondolat, hogy ki kellene próbálni, milyen lenne egy igazi klasszikus romantikus történetet írni. Olyant, amilyeneken zsenge lánykoromban merengtem és álmodoztam. (Pokoli régen volt!) 
Mindössze egyetlen jelenet járt a fejemben és lassacskán köré épült maga a történet. 
Aztán megírtam, páran elolvasták, szerették és biztattak, hogy kezdjek vele valamit. De ugyebár ez a "kezdj vele valamit" nem volt simán kivitelezhető akkoriban. Nem is nagyon éreztem hozzám illőnek a regényt, mert egészen más hangulat uralta az életemet. Így szépen eltettem a szekrénybe a többi sok más kézirat közé és az évek alatt el is felejtettem, mert annyi minden mást írtam. Azóta pedig az eddig megjelent könyveim alapján szerintem, senki sem várna tőlem egy klasszikus romantikus regényt. Ez lesz a meglepetés!

Most, hét év múlva egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem és tettem vele egy próbát a kiadónál.Tényleg csak egy laza próba volt. Ha nem, - nem. Nincs akkor sem tragédia. Eldöntöttem, hogy majd más úton-módon megtalálom a megfelelő helyet ennek a könyvnek.
Én lepődtem meg a legjobban, amikor megkaptam a rábólintást a Könyvmolyképzőtől. 😍

Csodálatos szerkesztőt kaptam a munkához, akivel nagyon jól tudtunk együtt dolgozni és könnyen is ment. Kicsit megcsiszoltuk a művet, hogy minden vonatkozásban megfeleljen az adott kornak, amelyben játszódik a történet.
Megígérhetem nektek, hogy nagyon szerethető, igazi romantikus könyv született. Aki kedveli ezt a zsánert, örülni fog neki és természetesen kötelező olvasnia. 😊
Ez a regényem sokban eltér az eddigiektől, nyelvezetben, a sztori kivitelezésében, az eszközökben, amiket használhattam, ellentétben az eddigiekkel. Itt ne keressen senki vad, csatakos, unásig elcsépelt szaftos jeleneteket, vagy ferde hajlamú, esetleg sérült lelkű macsó kanokat, és butácska szexéhes hölgyeményeket! Ez nem az a kategória.
Aki ilyesmiket akar olvasni, annak mást kell választania.
A Suttogó völgy más közönség réteghez fog eltalálni.Nem mintha nélkülözné a szenvedélyt és más erős érzelmi töltést.
Szóltam előre. 
Válasszátok bátran, ha kedvelitek az eddigi írásaimat!

Ahogy eddig sem, így határozottan most sem a tizenéveseknek írtam, hanem a felnőtteknek. Szükségeltetik hozzá némi élettapasztalat és érzelmi (vagy akár szellemi) érettség, amit az ember úgy szed magára, hogy megjárja az élet buktatóit és felnő a felelősséghez a hosszú évek alatt.

Fogalmam sincs, hogy a sok akció- és misztikus kalandregényeim sorában honnan jött ez az idillikus állapot, hogy megírtam a Suttogó völgyet. Ráadásul ez még a Két lépésre a mennyország előtt volt egy évvel. Szóval, becsapott az ihlet Őnagysága és én engedelmeskedtem. Ez sült ki belőle.

Nagyon köszönöm a kiadónak a bizalmat, hogy felvállalták a könyv megjelentetését. Ami még nagy öröm számomra, hogy az Arany pöttyös kategóriában jelenik meg.

Itt olvashatjátok a fülszöveget.

Még nem kaptam meg a végleges borítót, ezért azt még nem tudom kitenni. De az is érkezik hamarosan.

Addig is itt van ez.