Ma egy kis részletet hoztam A béke ára című fantasyből.
Rétegműfaj, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne nagyon izgalmas.
" A díszteremben
hosszú asztalsor körül ültek a vendégek a királyi
párra várakozva.
Az asztalok roskadoztak az étkektől, a sültek
fűszeres illata
ott hullámzott a levegőben. A nemesek sugdolózása
elcsendesedett,
ahogy a pár belépett és helyet foglaltak az asztalfőn,
Urul és vele
szemben Narya.
A lakoma
kezdetét vette, evőeszközök és poharak csilingeltek,
az urak
szégyenkezés és finomkodás nélkül falták az étkeket, nyakalták
a testes
vörösbort. Narya nem evett, csendes szemlélődéssel figyelte a
barlingokat maga
körül. Mostantól fogva ők lesznek a honfitársai, alattvalói,
akik között élni
fog. Különös érzés volt, mégsem riasztó, inkább érdekes.
Felfigyelt a
vele szemben ülő hét elegáns nőre. Egytől egyig igazi
barling
szépségek voltak, drága ruhákban, villogó ékszerekkel felékesítve.
Leplezetlenül
méregették, pillantásukkal szinte zavarba hozták.
A
mellette ülő Aduranhoz hajolt és halkan megkérdezte.
– Kik ezek a
szép hölgyek?
A férfi
ugyanolyan csendesen válaszolt.
– Ők Omak
özvegyei.
Narya feléje
kapta a tekintetét.
– Mind a heten?
Aduran halvány
mosolyt engedett meg magának.
– Igen, úrnőm.
Omak feleségei most arra várnak, a király miként
dönt a
sorsukról. Nőül veszi–e őket, vagy marad a sógorság.
– Ah, értem –
nyögte Narya és pillantása Urulra siklott.
A férfi elmerülten
beszélgetett a jobbján ülő idősebb barling nemessel, de
most a tekintete
találkozott az asszonyéval. Narya libabőrös lett
a szép vörös
ruha alatt. Egyszeriben nem akarta, hogy Urul másik
feleségeket
fogadjon maga mellé, nem akarta, hogy osztoznia kelljen
rajta. Pedig
pontosan emlékezett rá, miben állapodtak meg.
Ostoba
féltékenység kúszott a torkára és rádöbbent, nincs joga
elvárni semmit a
férfitól.
Urul felemelte
boros kupáját és megszólalt, hogy mindenki
hallhatta.
– Barátaim!
Élvezzétek ki a lakomát, érezzétek jól magatokat!
Mulassatok!
Ünnepeljük meg, hogy szeretett hitvesem, a lengoni
boszorkány
megérkezett hozzánk, hogy mellettem legyen, kedves
személyével és
szeretetével enyhítse hosszú magányomat! Igyunk
Naryára!
Mindenki
éljenzett, majd kortyoltak boraikból. Urul folytatta,
miközben szemét
le nem vette Naryáról. Csak őt nézte, sötét tüzes
pillantása
perzselte az asszony arcát.
– Most pedig
eljött az idő, hogy a királynőm és én visszavonuljunk
és
megpecsételjük e nászt, ahogy az illendő – felállt a székéről.–
Jöjj, Narya!
Csatlakozz hozzám! A hálótermemben várok
rád. – Látva a nő
piruló arcát, komisz fél mosollyal még hozzátette:
– Ne várass
soká! – Majd megfordult és suhogó palástjában
elhagyta a
termet.
A társaság
nevetgélni kezdett, kétértelmű megjegyzéseket tettek,
Naryát lesve
sugdolóztak.
Ő megkövülten
ült, nem is bírt megmoccanni. Azt hitte, menten
elsüllyed.
Megértette, hogy a barlingok mindenben szókimondók
voltak, a
szenvedélyt sem titkolták, ahogyan a vérszomjukat
sem rejtegették,
felvállalták az ösztöneiket.
Az asszonyok
sugdosni kezdtek felé:
– Eredj! Mire
vársz? Menned kell! Ő a király. Szerencsés
asszony! Bár a
helyedben lehetnénk! Urul remek férfi, ne várasd!
Siess! Tedd,
amit kell! Menj! Menj már, boszorka!
Narya nem bírta
tovább hallgatni, felpattant és olyan hirtelen
lépett el az
asztaltól, hogy igyekezetében hosszú ruhájával majdnem
fellökte a
székét. Sietségét félreértették, kuncogtak rajta.
Azonnal négy
megtermett őr szegődött mellé kísérőként
és védelmezőként,
ahogy az a királynőnek kijár.
Örökkévalóságnak
érezte, ahogy a folyosókon haladt, maga
mögött hagyva a
díszes társaságot és az egyre távolabbi morajlást.
Szeretett volna
tisztán gondolkodni, de nem bírt. Csak
az járt a
fejében, hogy most Urul hálóterme felé tart és nincs
hatalmában
befolyásolni a dolgokat.
A négy őr egészen az ajtóig kísérte, ott
megtorpantak, jelezve,
ők ott fognak várakozni, akár órákon át, akár
egész éjjel.
Narya kifújta a
bent tartott levegőt, kihúzta magát és benyitott az ajtón.
