Sziasztok!
Egy ideje bogarat ültettek a fülembe az ismerőseim ennek a könyvnek a kapcsán.
Volt 2011-ben egy gyönge próbálkozásom a klasszikus romantika műfajában. S bár igaz, hogy olvasni imádom ezt a műfajt, nekem idegen terep volt. Nem hiszem, hogy mostanában újra bemerészkedek oda.
Írtam egy regényt Suttogó völgy címmel.
Aztán el is dugtam a fiók legmélyére és el is felejtettem.
Akkor amilyen hamar kirobbant belőlem és életre kapott, olyan gyorsan el is hamvadt az egész történet bennem.
Hoztam belőle egy kis részletet.
Ha akad köztetek valaki, akit érdekel, tessék! olvassátok el!
Momentán még mindig eldugva lapul, nincs tervem vele.
A sztori 1840-ben játszódik az angliai Glastonbury-ben.
Suttogó völgy - részlet:
"... A férje és Alexis elmélyülten beszélgettek a szalonban, láthatóan nem
vártak rá a vacsorával. Chanti valószínűleg már nyugovóra tért.
Ahogy ő
belépett, Mrs. Hardy olyan pillantást lövellt felé, mintha bosszantaná a
felbukkanása.
- Jó estét, kedvesem! - állt fel Gray. – Már nem tudtam elképzelni, hol
maradsz ilyen sokáig.
- Azért látom, nem idegeskedtél túlságosan – jegyezte meg Catherine,
mire a férfi nem felelt semmit.
Lehúzta a kesztyűit és levette a kalapját, majd egy kis asztalra tette.
- El kell halasztanunk a bált, holnap korán le kell mondani az
ételszállítókat – mondta és minden mozdulatán látszott, hogy fáradt.
- Mi történt? – pillantott rá a férje.
- Több meghívott vendégünknek sem alkalmas az időpont.
Alexis megrázta a fejét, hogy nyomatékot adjon a szavainak.
- Ugyan! Ki hallott már olyat, hogy egy ilyen komoly szervezést és sok
munkát igénylő bált lemondjanak, csak mert pár személy nem ér rá? Vessenek
magukra, ha nem tudnak ott lenni!
Catherine ráemelte zöld tekintetét és hűvösen válaszolt.
- Vannak, akiknek előbbre valóbbak a kedves barátaik, mint saját önző
igényeik.
Alexis elértette a burkolt célzást, ajka elkeskenyedett, szemében gőg
villant. Lopva a férfira pillantott, arra várva, hogy a pártjára áll. Gray
azonban a feleségét figyelte.
- Tégy, ahogy jónak látod! – mondta.
- Megtudhatjuk, mi a konkrét ok, ami több vendéget is érint? –
kíváncsiskodott Alexis.
- Attól tartok, nem – felelte Cathy higgadtan, majd Grayhez fordult és
csakis hozzá intézte a szavait.
- Szeretnék veled négyszemközt beszélni, ha van rá mód.
- Természetesen. Utánad megyek a szobádba – intett a férfi. –
Félretettem neked a vacsorát, majd felviszem.
Catherine ajka elnyílt a meglepetéstől.
- Köszönöm. Nagyon figyelmes tőled. Megyek is. Jó éjszakát, Alexis!
Az asszony feszült mosollyal biccentett felé. Cathy a szobájába érve
először a cipőjét rúgta le, mert már sajgott a lába. Behúzta a függönyöket és
leült az ágyára.
Nem is gondolta, hogy ennyire fog örülni a férje kedvességének. Olyan
érzése támadt, mintha Francis tüntetőleg viselkedne vele ilyen előzékenyen,
hogy Alexis előtt kimutassa, bármennyire jó barátok, mégiscsak ő a felesége.
Sejtelme sem volt róla, hogy a férfi elmondta-e Alexisnek az igazságot a
házasságukról, vagy diszkréten elhallgatta. Francis rövid kopogás után lépett be a kis szalonba, kezében a
tálcával.
Catherine elé sietett és helyet csinált az asztalon, hogy letehesse az
ételt.
- Nagyon kedves tőled, hogy gondoltál erre – mondta és érezte, ahogy az
üres gyomrába mar az éhség.
- Azt hitted, nem törődöm veled? – pillantott rá a férfi.
- Mostanában nincs sok időd rám.
- Catherine! Ez a korholó tekintet! Csak nem vagy féltékeny Alexisre? –
mosolygott Francis ravaszkásan.
Jóképű, markáns vonásait meglágyította a nevetés, szemei köré apró
nevetőráncokat varázsolt. Cathy most vette észre, mezítláb mennyivel
alacsonyabb nála.
Bosszús sóhajjal ült le a szófára.
- Ah, gondolj, amit akarsz! Sajnálom, de nem osztom a lelkesedésed a
hölgy iránt. Tudom, nem szép dolog, mégis így van. Látod, becsülettel elismerem
előtted! De most nem róla akarok beszélni. A dolog nem tartozik rá, és nem is
kell megtudnia.
Gray leült az asszony mellé és figyelmesen hallgatta.
- Komoly ügyről van szó, Francis. Ma Elinoréknál találkoztam Mrs.
Williamssel, és tőle tudom, hogy Mary-Anne elvetélt és most nagyon rossz
állapotban van. Mindkét családot megrázta a tragédia. Senki sem tudja, mi lesz
ezután.
Gray elkomorodott.
- Megértem, hogy erről nem akartál Alexis előtt beszélni. Jól tetted.
Ez nagyon szomorú hír. És hogy van a mi Christopher barátunk?
Nem volt a hangjában szemernyi gúny sem, őszintén tudni akarta a
fiatalember állapotát.
- Margaret szerint, megviseli a magzat elvesztése. Bár hevesen
tiltakozott a nősülés és a családalapítás ellen, úgy tűnik, mégis van benne
némi megbánás.
- Mit fognak most tenni?
- Erről nem beszéltek. Margaret csupa szomorúság, teljesen el van
keseredve.
- Remélhetőleg nem tudódik ki az eset. Épp elég baj ez már önmagában is
Seymouréknak és Williamséknek is. Senkinek nem hiányzik még a botrány is és a
gonosz szóbeszéd – jegyezte meg a férfi.
Catherine fáradtan simított végig a homlokán.
- Tudod jól, mennyire nem kedvelem Mary-Annet. Épp elég
kellemetlenséget okozott már nekem, és nyilván ő sem szívlel engem, de most
nagyon sajnálom szegény teremtést. Nem elég, hogy megesett és Christopher cserbenhagyta,
elárulta a románcukat, de még a babát is elveszíti. Most az egészsége forog
veszélyben. Kegyetlenül elbánt vele az élet. Ezért kell elhalasztani a bált.
Mérhetetlen tapintatlanság volna most mulattságot rendezni, amikor a barátaink
bajban vannak.
- Igazad van. És még csak nem is biztosíthatjuk őket az
együttérzésünkről és a támogatásunkról, mivel elvileg nem tudhatunk a dologról
– töprengett Gray.
- Nem is merem elgondolni, mit élhetnek most át Seymourék. Mary-Anne
szép reményei örökre odalettek, és ott van még két húga, akiknek sokat árthat,
ha kitudódik valami. Arról nem is beszélve, hogy Elinor sógorságban van velük –
mondta Cathy.
- Tudok valamiben segíteni?
- Nem. Most azt hiszem, csak nyugalomra van szükségük. Itt még a vigasz
sem segít.
- Késő van, egyél és pihenj le! Ma már eleget foglalkoztál mások
gondjával – felállt a férfi és indulni készült.
- Kérlek, ne beszélj erről Alexisnek! Biztosan tudni akar mindent, hogy
miért titkolóztam előtte, és miért kérettelek bizalmas beszélgetésre.
Gray lassan fordult felé, szürkéskék szemei megvillantak, ahogy
félmosolyra vonta az ajkát.
- Majd azt mondom neki, hogy az én kis feleségem azonnal igényt tartott
a társaságomra, és néhány forró csókot akart váltani velem.
- Francis! – szólt rá halkan az asszony. - Ne bolondozz! – az arca
kipirult zavarában.
- Miért? Ez elég elfogadható érv, házastársak között megesik az
ilyesmi. Hirtelen lehajolt, közel Cathy arcához, úgy nézett a szemébe.
- De ha így volna, bizonyosan nem kérkednék vele, mert nem tartozik
Alexisre.
Ebben a pillanatban Catherine azt hitte, a férfi valóban megpróbálja
megcsókolni. Moccanni sem bírt a zsibbadtságtól, ami a tarkóját markolta, de
Gray felemelkedett és hátralépett.
- Aludj jól, kedvesem! – mondta és kiment a szobából.
Néhány pillanatig pislogva nézte a csukott ajtót, aztán nekilátott,
hogy egyen pár falatot és végre lefeküdhessen.
- * -
Minden meghívott tájékoztatást kapott, hogy két héttel elhalasztják a
bált. Vivienne magára vállalta a bűnbak hálátlan szerepét, hogy az ő meghűlése
miatt kénytelenek változtatni az időponton.
Catherinenek egyre nehezebben sikerült megőriznie a hidegvérét, ha Mrs.
Hardy tüntetően rajongó viselkedését kellett néznie, amit Francis iránt
tanúsított. Gyakorlatilag kizárólag arról szóltak a napjai, hogy a férfi
közelében lehessen. Úgy tett, mintha nem akarna tudomást venni a nagyon is
valóságos tényről, hogy Gray nős ember. A barátság nevében a végsőkig elment,
és ezzel túlfeszítette a húrt Cathynél.
Egyik délután, a teát követően úgy adódott, hogy a két nő kettesben
maradt a szalonban. Gray valamiféle üzleti levél megírására hivatkozva a
könyvtárszobába ment. Catherine vette a bátorságot és nekiszegezte a kérdését
Mrs. Hardynak, ami már oly régóta furdalta az oldalát.
- Tudja már, meddig marad nálunk? Tervezi az elutazást? Ilyen hosszúra
nyúlt vendégeskedés után biztosan vágyik már haza.
Alexist kissé váratlanul érte ez az egyenesség.
- Talán a terhére vagyok, Catherine? - a hangjában volt némi él és
kihívás.
Magabiztossága mögött Francishez fűződő szoros kapcsolata állt. Szentül
hitte, hogy Mrs. Gray akarata és véleménye nem befolyásol semmit ebben a
házban.
- Úgy érzi, van okom rá? Nos, inkább arról van szó, hogy figyelmeztetnem
kell önt, Francis és én még nem voltunk nászúton az esküvőnket követően és
tervezzük, hogy hamarosan elutazunk hosszabb időre.
Cathy óriási blöfföt vetett be, mert tudta, ez ellen nem tehet semmit a
nő.
- Ó, igazán? Francis még nem is tett említést erről. Furcsállom – vonta
fel világos szemöldökét kétkedve.
Ebben a kijelentésben benne volt a célzás, hogy mindenről, ami fontos
ebben a házban, ő azonnal tudomást szerez, méghozzá egyenesen a ház urától.
- Ennek talán az lehet az oka, hogy a téma nem tartozik másra csak rá
és rám – mosolygott Cathy hűvösen.
- Ősz végén mennek nászútra? Nincs ehhez kissé hideg ebben az
évszakban?
- Délre tervezzük az utat, ahol melegebb van.
- Akkor gondolom, Francis valamelyik hajójával mennek. Nahát, micsoda
remek ötlet! Ha egyezik az útirányunk, én is magukkal tarthatok egy darabon –
lelkendezett Mrs. Hardy alattomos mosollyal az ajkán.
- Sajnálom, Alexis, de nászútra senki sem kíván maga mellé sem kísérőt,
sem útitársat. Ez csak két emberről szól, mint azt bizonyára ön is tudja,
kétszeresen házasodott asszonyként. Megértheti – jegyezte meg Catherine némi éllel.
A nő arcátlansága felszította a dühét és csak nehezen tudta türtőztetni
magát, hogy ne küldje egyenesen a pokolba. Egyikük sem vette észre, hogy Gray
már egy ideje az ajtóban áll és minden szavukat hallja.
Alexis pillantott oda elsőként, rögtön talpon termett és belé karolt a
férfiba.
- Francis, a te szavadon múlik, hogyan legyenek a dolgok.
Cathy rajtakapottan meredt a férje szemébe, tudta, hogy felsült a blöffjével.
Amikor Gray mély hangján megszólalt, mégis ő volt, aki meglepődött.
- Ha a feleségem azt mondja, hogy elutazunk nászútra, akkor úgy is
lesz. Már épp ideje. Nekem csupán annyi a dolgom, hogy az utazást
megszervezzem, miután az én Catherinem kitűzte az úti célt. – majd a vendégre
nézett. – És valóban le kell mondanunk a társaságodról.
Alexis elkeskenyedő ajka jelezte, mennyire bosszantja, hogy ezúttal
alulmaradt, elvesztette a csatát Cathyvel szemben.
Francis kivonta a karját a nő kezéből és elnézést kért, majd visszatért
a levelezéséhez.
Catherine nem tudott tovább egy helységben maradni Mrs. Hardyval, ezért
felállt és kiment a teraszra, onnan lesétált a kertbe. A levegő hűvös volt,
mégis kellemesen hatott rá. Azonban nem sokáig maradhatott magában, mert az
asszony utána jött.
- Azt gondolja, nem látom át a mesterkedését? – kérdezte ingerülten.
Most aztán nem volt sem szép, sem elragadóan kedves.
- Parancsol? – pillantott rá Cathy.
- Azon ügyeskedik, hogy eltávolítson engem Francis közeléből és bármit
bevet, hogy elérje a célját! Csakhogy én nem adom fel olyan könnyen.
- Ezt éppen ön mondja nekem?! Hiszen mióta csak betette ide a lábát,
azon ügyködik, hogy visszaszerezze a férjemet. Azt hitte, vak vagyok és hagyni
fogom? Térjen észhez, Alexis! Magának megvoltak az esélyei, jóval előttem, de
eljátszotta azokat.
Az asszony felszegte az állát, nem tudván, mennyire előnytelen neki ez
a tartás, hisz így teljesen be lehetett látni az orrlyukaiba, amitől komikus
képet nyújtott, és aki nézte, annak egy malac jutott eszébe.
- Tehát tudja, hogy Francis és én egy pár voltunk?
- Pontosabban, szeretők. Igen, van róla tudomásom – válaszolt
Catherine.
Hiába a kényes téma, ő nem bátortalanodott el.
- Biztosan az édes kis Chanti kotyogta el.
- Ügyeljen a szavaira, hogyan beszél róla! Chanti nagyon jó barátom, a
védelmem alatt áll, olyan nekem, mintha a húgom lenne.
Alexis gúnyosan és erőltetetten felkacagott.
- Micsoda?! Egy dalit? Egy alsó kasztból származó bennszülött lány? Ó,
Catherine, kérem, ne nevettessen! Maga is éppolyan szentimentális bolond, mint
Francis!
Cathy vére fellobbant, tűz lüktetett az ereiben, azzal fenyegetve, hogy
elveszti az önuralmát.
- Ha így folytatja, megfeledkezem magamról és akár meg is ütöm! –
sziszegte villogó szemekkel.
- Fenyeget?
- Nem, csak időben szóltam.
Alexis néhány néma pillanatig bámulta Catherine arcát, azt latolgatva,
mennyire gondolta komolyan az iménti kijelentését, aztán megvonta a vállát.
- Kit érdekel az a kis béka? Sosem értettem ezt az elkötelezett
rajongást érte. Francis ebben az egyben társra talált magában.
- Ezt meg hogy érti?
- Ó, ugyan már kedvesem! Azt képzeli, nem tudom, hogy mekkora fiaskó ez
a házasság? Nemhogy szerelem, de még szeretet sincs maguk közt. Semmi
romantikus érzelem. Először azt hittem, Francis sikeresen elcsábította a
grófnét és a liezonnak gyümölcse lett, ezért kellett megnősülnie. Azóta
kiderült, hogy ilyesmiről szó sincs. Rá sem néz magára, hiábavaló a szépsége.
Maga nem tudja őt boldoggá tenni, sem megérteni. Soha nem fogja úgy kívánni
magát, ahogyan engem. Erről van szó, kedves Mrs. Gray.
Catherinet letaglózták ezek a szavak, a mellkasában fájdalmasan
rángatózott a szíve. Minden egyes mondat éles késként döfött belé. Arcából
kifutott a vér, ahogy a nőt nézte.
- Hogy merészel ilyeneket mondani? – kérdezte rekedten.
- Miért, talán nem igaz? Mondok én ennél cifrábbakat is! Francis csak
az idejét pazarolja magával. Egy ilyen férfinek, amilyen ő, igazi asszonyra van
szüksége. Lássa be, nincs nagy jövője ennek a házasságnak! Manapság el lehet
válni, újra szabadok lehetnek. Francisnek szenvedély kell, és én megadom neki.
Még gyermeket is szülhetek, amennyit csak akar. Ugye nem hitte, hogy lemondok
róla, csak mert megházasodott? Ez olyan rossz döntés volt, amelyet helyre lehet
hozni.
- Magában nincs semmi tisztesség!
Alexis lebiggyesztette az ajkát.
- Tisztesség? Mire mennék vele? Higgyen nekem, Catherine, nem
kifizetődő! Ne vesztegesse az idejét, ne erőlködjön, hogy megpróbálja
megtartani Francist, mert nem jár sikerrel! Elveszem őt magától. A maga szépségével
és vagyonával hamar talál majd valakit, akinek elvált asszonyként is kelleni
fog.
- Micsoda hideg, számító nő maga! – súgta Cathy keserűen.
- Nehogy azt higgye, hogy Francis elutasít engem, és magát választja!
Ne álmodozzon! Nemhogy nászút nem lesz itt, de szoktassa magát a gondolathoz,
hogy hamarosan hazaköltözhet a Suttogó Völgybe! – azzal Mrs. Hardy felemelte a
szoknyáját és diadalittasan bevitorlázott a házba, a házba, amire már
sajátjaként gondolt.
Catherine úgy érezte, fulladozik, a fűzője kalodaként préselte össze a
tüdejét. Sírás kaparta a torkát. Önkéntelenül a ház felé pillantott és meglátta
Grayt a nyitott ablakban állni. Őt nézte mozdulatlanul. Az nem lehet, hogy
minden szót hallott és mégsem tett semmit! A hallgatása az egyetértését jelzi,
hogy Alexis nem a levegőbe beszélt.
Lendületesen átvágott a kerten, lerohant a lépcsőkön és célba vette a
mezőt, ugyanúgy, mint mikor a viharban tette legutóbb.
- Catherine! – hallotta maga mögött Gray kiáltását.
A férfi kirohant a házból és utánaeredt, de ő hátra sem nézve ment
tovább.
- Az ördögbe is, állj meg, asszony! – rivallt rá Gray. Elkapta a
karját, hogy megfékezze.
- Egyedül akarok lenni, de abban a házban ez lehetetlen kívánság! –
kiabált vissza a nő. – Mindenütt Alexisbe botlok. Elegem van belőle! Eressz el!
- Veled megyek.
- Nincs rá szükség. Akkor álltál volna mellém, amikor a bestia azokat a
kegyetlenségeket vágta a fejemhez! És ne védekezz azzal, hogy nem hallottad az
iménti kis beszélgetést, mert pontosan tudom, hogy minden szót kristálytisztán
hallottál!
- Catherine, csillapodj!
- Hát ezt akarod? Miért nem állsz elém és közlöd nyíltan? Sosem tudok
olyan lenni, mint Alexis Hardy, és az igazat megvallva, nem is akarok. Mire
volt jó ez az egész átkozott színjáték? Mire?
- Kérlek, engedd megmagyaráznom! – szólalt meg Gray rekedten,
fuldokolva önnön felindultságától.
Catherine lerázta magáról a kezét.
- Nem, köszönöm! Nem tartok rá igényt. Most elmegyek. Ne aggódj, nincs
kilátásban vihar! – sarkon fordult és elrohant.
Gray feszülten követte a tekintetével, egészen addig, míg úgy érezte,
felrobban. Úgy tűnt, ezúttal elszámította magát és túllőtt a célon.
Az asszony csak sötétedéskor tért vissza, az arca sápadt volt és szobor merev. Nem szólt senkihez, még Chantinak sem válaszolt, csak felment a
szobájába és bezárkózott.
Alexis rém elégedett volt, kiterítette hát a lapjait és úgy érezte,
nyerésben van. Ő aztán nem ereszti ki Francist a karmai közül, túl sok
fáradozást fektetett már bele, hogy megszerezze. Hacsak kevéssel korábban
találkozik a férfival, amikor Catherine még nincs a képben, sokkal könnyebben
célba ér. Így egy kicsivel problémásabb lesz, de végül úgyis ő lesz Gray
felesége. Igaz, hogy a férfi nem ereszti magához túl közel és kitér a
bizalmaskodás elől, de ezt bizonyára csak azért teszi, mert tisztességes kíván
maradni. Már nem kell sokáig kitartania, és ők ketten végre igazán boldogok lehetnek
együtt.
Másnap Cathy későn kelt fel és ahhoz sem volt kedve, hogy
felöltözködjék. Minek? Minek menjen le a szalonba és tűrje el, hogy sült bolondot csináljanak belőle azok ketten, az orra előtt flörtöljenek és
szövögessék a közös jövőjüket? Hosszú hálóingében, kiengedett hajjal az
ablakfülkébe ült és a kertet nézte. November volt és az első hópelyhek lustán
szállingóztak az ablak előtt. Gray és Alexis a kertben állva nézték a kezdődő
idei első havazást és beszélgettek. Catherine nem hallotta őket, csak a
testbeszédüket figyelte. A férfi könnyed volt és természetes, ahogy felfelé
nézve a szürke hófelhőket kémlelte és válaszolgatott a nőnek. Alexis viselkedése
csupa mesterkéltség volt, tetszeni vágyás, minden mozdulata kihívó. Nem is
értette, Francis hogy nem vette észre, miért nem látott át a barátnéja
szándékain? Vagy talán pontosan tudta, miről van szó és esze ágában sem volt
ellenkezni, mert ő is ugyanazt akarta az élettől, mint Alexis? Catherine
belátta, hogy itt ő a felesleges harmadik. Sosem volt képes olyan szórakoztató
partner lenni, mint Mrs. Hardy, vele nem nevetett annyit a férje és nem volt
olyan felszabadult, mint az asszony társaságában. Ha ő nem lenne, azok ketten
akadály nélkül egymáséi lehetnének most, hogy annyi év múltán megint
összetalálkoztak. Igaza van Alexisnek, van megoldás. Elvált asszonynak lenni
ugyan egy fokkal kényelmetlenebb a társadalom megítélésében, mint özvegynek, de
ha ezzel megadhatja Francisnek a vágyott boldog életet, akkor felvállalja. Mit
számítanak a gonosz pletykák, az álnok sugdolózások és szóbeszédek? Semmit.
Majd elmúlik ez a szenzáció is, csitul a botrány. És mit számítanak az ő
érzései? Csak ő tud róluk, soha senkinek nem beszélt erről, és legfőképp
Francisnek nem. Mi értelme volna? Kinevettesse magát? A férfi egyértelműen
közömbös iránta, neki Alexis az ideális feleség.
Estére a ruháit becsomagolta az utazóládákba, az apróbb holmikat pedig
táskákba. Két nap volt vissza a bálig, talán addig még nem pattan ki a botrány.
Már csaknem mindenét elcsomagolta, amikor Gray rövidke kopogtatás után belépett
a kis szalonba. A csomagokra meredt, azonnal megértette, miről van szó.
- Mégis, mit művelsz? – kérdezte.
- Hoztam egy döntést.
- Elutazol? Szabad kérdeznem, hová? Talán Amerikába készülsz? – a
hangjában feszültség vibrált.
Cathy felé kapta a fejét.
- Nem! Mit gondolsz te rólam? Nem megyek messzire, csak ide a
szomszédba, a Suttogó Völgybe. Hazaköltözök.
- Hogyan?
- Elhagylak, Francis.
Gray komoran nézte a nő zöld szemét.
- Miért?
- Hiba volt összeházasodnunk.
- Először jó ötletnek tartottad, te is belegyeztél.
Cathy sóhajtott.
- Igaz, de azóta megváltoztak a dolgok. Alexis majd boldoggá tesz
téged, mi elválunk, ti pedig családot alapíthattok. Elmegyek, félreállok, hogy
boldog lehess.
- Miből gondolod, hogy most nem vagyok boldog?
Cathy nem állhatta a férfi pillantását.
- Velem sosem érzed magad olyan pompásan, mint vele. Sosem nevetsz
annyit és…
Gray a szavába vágott.
- És ebből te már azt gondolod, hogy nem érzem jól magam melletted?
Hogy ez a házasság egy börtön, az élet csak nevetés és kacagás? Vagy talán a
Christopher iránti érzéseid győztek?
Az asszony összerezzent.
- Azt képzeled, hogy…? – Gray elé lépett, a szoknyája súrolta a férfit
és farkasszemet nézett vele. – A világon semmi közöm Christopherhez, nem köt
hozzá gyengéd érzelem. Nem miatta megyek el, hanem miattad. Nem tudok neked
adni semmit. Bakot lőttünk ezzel a házassággal, Francis. Rossz döntés volt.
Válassz olyasvalakit, akit szeretsz, aki méltó hozzád!
- Ne ronts el mindent! – kérte Francis halkan.
- Én?! – hebegte Cathy, és könnyek gyűltek a szemébe.
Félrefordult, kisietett a szobából a folyosóra. Gray utánament,
megfogta a csuklóját, visszatartotta.
- Várj!
A falhoz húzta az asszonyt és kétoldalt megtámaszkodott a vállai
mellett, hogy ne tudjon elmenekülni előle.
- Mivel tarthatnálak vissza? Mit kell tennem? Mit szeretnél te?
Catherine félrefordította a fejét.
- Hogy elengedj!
- Ne menekülj előlem! Miből gondolod, hogy én Alexisra vágyom, hogy őt
akarom helyetted? Mondtam valaha ilyesmit, vagy utaltam rá a viselkedésemmel?
Cathy lassan felé fordult és felpillantott a szemébe. Nagyon közel
álltak egymáshoz, Gray az arca fölé hajolva beszélt.
- Nem áll szándékomban elválni és nem tervezem vele a jövőmet. Te vagy
a feleségem, és azt remélem, az is maradsz. Ugye nem hiszed, hogy elvettelek
volna, ha nem érzek irántad semmit? Megőrjít, hogy itt vagy ebben a házban és
nem érhetek hozzád, nem mondhatom ki, amit igazán akarnék. Alexis csak eszköz,
eltereli a figyelmem, szórakoztat, de soha, hallod, soha egyetlen percig sem
jelentett veszélyt kettőnkre nézve. Ez az egész nem Alexisről és nem is
Christopherről szól, hanem rólad és rólam. Te is tudod.
Szürkéskék íriszében nagyra nőtt a pupillája, hullámos haján megtört a
folyosót megvilágító gyertyák sárgás fénye.
- Ha van a szívedben hely nekem, akkor kérlek, maradj itt velem! Engedd
éreznem, hogy számítok neked, hogy fontos vagyok! Harcolj értem, és ebrudald ki
innen az ellenfeledet! – a szája sarkában megjelent az apró kis játékos mosoly.
Catherinet elöntötte a forróság, zsibbadtan meredt a férje szemébe.
- De hogyan? – suttogta.
- Ezt neked kell tudnod. Én bízom benned.
- Neked csak egy szavadba kerülne…
- Ez igaz, - bólintott Francis – de érezni szeretném, hogy értem
teszed, mert te is akarod, ahogy én akarlak téged.
Catherine nem moccant, csak kiélvezte a pillanat varázsát. A férfi még
közelebb hajolt, hogy az ajkuk végre összeérhessen. A csók lágy volt és forró,
ugyanakkor heves.
Gray a nő dereka köré fonta a karjait és egyre szenvedélyesebben
csókolta. Cathy nem ellenkezett, akarta, hogy ez történjen. Belekapaszkodott a
férje vállaiba, keze felsiklott a nyakára és beletúrt a hajába.
Ekkor hirtelen két alak jött felfelé a lépcsőn, Alexis és Chanti
megtorpantak, szinte odafagytak a lépcsőfokra, ahogy megpillantották őket.
Zavaruk kővé dermesztette az arcukat.
A párocska szétrebbent és önkéntelenül viszonozták a meglepett
pillantásokat. Aztán Catherine elhúzódott a férje öleléséből és halkan
besietett a szobájába, hogy megmeneküljön a furcsa közjátékból.
Az ilyesmi nem volt illendő, mások előtt kimutatni a túlfűtött
érzelmeket, sem ölelkezni, vagy csókolózni. De nem bánta, részben, mert ez a
saját otthonuk volt, ők pedig házaspár, és ráadásul éppen Alexis volt a
kéretlen szemtanúja az intim jelenetnek. És ami a legfontosabb, és elhomályosít
minden más érvet, hogy mennyei élmény volt Francis karjában lenni és a
szenvedélyét érezni.
Alexis alig kapott levegőt, az arca sárga volt, amikor sietve
elrobogott a vendégszoba irányába. Gray cinkos mosollyal nézett Chantira, olyan
képet vágott, mint egy elégedett kandúr. Majd jó éjszakát kívánva távozott.
Catherine belülről a csukott ajtónak dőlt és igyekezett összeszedni a
józanságát. Hiábavaló próbálkozás maradt. Francis szavait pergette vissza
magában és úgy érezte, nincsen semmi veszve. Épp ellenkezőleg. Most kezdődik
csak el valami nagyszerű az életében, csak elég ügyesen kell sáfárkodnia azzal, amije van.
Francis arra kérte, harcoljon érte, de fogalma sem volt, hogyan tegye. Ő
nem volt olyan körmönfont ragadozó, mint Alexis Hardy, inkább hallgatott az
ösztöneire, amelyek többnyire jól súgtak."
Ennyi.
Üdv!
Ash