Kezdjük a májust egy apró részlettel!

  – Miért vagyok neked ennyire ellenszenves?

 A lány szórakozottan megrántotta a szemöldökét.

  – Na, erre hamar ráéreztél. – Aztán farkasszemet nézett a férfival. – Mert a vezetés bedugott téged Lucas helyére. Mintha minden ugyanúgy folytatódna tovább. Mintha Lucas nem is lett volna. Nem léphetsz a helyébe. Nem tudlak elfogadni. Ha ez megnyugtat, nem a te hibád. Bárkit raktak volna a nyakunkba, vele is tök ugyanez lenne a felállás.

  – Megkínálsz a húsból? – kérdezte a férfi hirtelen váltással.

 Negin faarccal elővett még egy tányért, majd kiszedte az ételt. Az étkezőasztalra rakta a két terítéket és kedves invitálás helyett intett neki, hogy jöjjön enni. 

 Lemer nem vett tudomást az elutasító viselkedéséről, egyszerűen felülemelkedett rajta.

  – Szeretem, ha egy nő csipkelődik – morogta a bajsza alatt, miközben leült és hátradőlt a széken. 

 Csendesen enni kezdtek egymással szemközt.

  – Nagyon finom – jegyezte meg Lemer.

 Negin belátta, hogy az undok, ellenséges hozzáállása a férfihoz nem a legjobb politika. Elvégre se perc alatt itt termett, hogy a segítségére, kvázi a megmentésére siessen.

  – Kicsit nyers vagyok veled. Próbáld figyelmen kívül hagyni! Majd javítok rajta. Nem neked szól, hanem sokkal inkább a helyzetnek.

  – Vagyis legyek türelmes? Egyszer megbékélsz velem?

 A lány felemelte a vizespoharát és vállat vont.

  – Halovány fogalmam sincs – beleivott a vízbe és egy apró mosolyt fojtott bele a pohárba. –  Egyetlen dolog biztos. Együtt kell dolgoznunk így vagy úgy. A csapatunk nagyon összeszokott, fél szavakból is értjük egymást.

  – Matilda elmondta – bólintott Lemer.

  – Igen? Mit még? – Negin az asztallapra támasztotta a könyökét. – Felvilágosított róla, hogy mi akkor lépünk akcióba, amikor a civil emberek összeszarják magukat és sikoltva menekülnek?

 Lemer tekintetén látszott, hogy tisztában van a tényekkel.

  – Sosem féltél? – kérdezett vissza.

 A lány szeme elsötétült.

  – Annyira rettegtem, azt hittem, szétreped a szívem. Akkoriban nem tudtam, hogy ezzel a rémisztő dologgal együtt lehet élni. Bármilyen abszurd, de tényleg lehet. Matilda megtanított rá. Néha azt gondolom, valami szörnyszülött vagyok, különben hogyan lennék képes erre az egészre?

   – Ne mondj ilyent! – intett Lemer a kezével.

  – Miért? Úgy érzem, van bennem valami, ami még rejtve maradt, de egyszer a felszínre kerül, megmutatkozik. A szellemek is érzik.

  – Honnan veszed ezt?

  – Félnek tőlem, ugyanakkor szükségük is van rám. Tudod, milyen szar érzés ezzel a tudattal élni, hogy még a szellemek is majréznak tőled?

  – Hogyan lettél ilyen? – A férfi észbe kapott, hogy talán túl személyes a kérdése. – Már ha megkérdezhetem. Ha nem akarsz, nem kell válaszolnod.

  – Tizenhat éves voltam, amikor kezdődött. Azóta látom és hallom őket.

  – Van más spiritiszta is a családban?

 Negin lehunyta a szemét és megrándult a szája sarka, mintha mosolyogni készülne, de aztán mégsem lett belőle semmi.

  – Még csak az kéne! Nem. Úgy tűnik, csak én vagyok defektes. Anyukám teljesen normális, apámat meg sosem ismertem. Csak az enyém a megtiszteltetés, hogy a paranormális nagyoperett primadonnája lehetek.