Látogatók

2018. december 16., vasárnap

Suttogó-völgy könyvbemutató

Tegnap - szombaton - megtörtént a Suttogó-völgy könyvbemutatója.

Újabb mérföldkő.
Szombaton nem csak a hó mutatta meg magát nekünk idén első alkalommal, de először ültem az Alexandra Pódium narancssárga foteljében és mesélhettem az új könyvemről. Eddig mindig csak más írókat láttam a Pódiumon szerepelni. Bevallom, eddig a pontig sosem gondoltam végig a dolgokat, hogy egyszer majd én is ott leszek. Most megtörtént. Ez is pipa. (Lassan új bakancslistát kell írnom, mert sorra teljesültek a céljaim az első ötven évre. Nos, én kész vagyok a következő ötvenre. 👅😎)
Magánemberként nagyon nem vagyok az a szereplős fajta, sőt, kerülöm az ilyen kihívásokat. Higgyétek el, nagyon más írni, kiadni magad a könyveidben és megint más egy színpadon ülni és beszélni róla.

Nem mást, mint Kellyt, /Kelly és Lupi olvas blog/ kértem fel, legyen a kérdezőm. Hálás köszönetem, amiért elvállalta. Neki is első alkalom volt, és bár izgult, ez abszolút nem látszott rajta. 😉
Kellyvel nagyon régóta ismerjük egymást, a blogos kezdeti időszakomból és ő végig támogatott engem, és tűélességgel odafigyelt a munkásságomra. Ezért külön örülök, hogy vele közösen mutattuk be az új regényt.

Persze nekem is sokkal könnyebb most utólag az otthoni kuckóban ülve és közben Marilyn Mansont hallgatva írni az eseményről, mint remegő gyomorral közönség előtt beszélni.
Kicsit csapongtam, de majdnem mindent sikerült elmondanom, amit szerettem volna a könyvről.
Kelly kérdései után a jelenlévők is kérdezhettek és kifejezetten tetszett, hogy spontán témák alakultak ki. 
Köszönöm mindenkinek, aki eljött és meghallgatott. Köszönöm a Könyvmolyképzőnek a lehetőséget.
Jó volt viszontlátni az ismerős arcokat, és összefutni Róbert Katával, Kozma Rékával, Varga Beával és Rácz Tibivel.

Kelly a blogon beszámol egy interjúba csomagolt változattal, miről is beszélgettünk.
Itt!
http://www.kellylupiolvas.com/2018/12/ashley-carrigan-suttogo-volgy-interju.html?fbclid=IwAR2nRphEYRCUyXlCz4KHkO_jvz5kHzLDmkJlsmX1xmFW7cNSBi0unDsOSPg


Az egyik előolvasóm is eljött és nagyon kedvesen biztatott - ahogyan mindig is teszi. Köszönöm szépen, Sziszi! ♥
Szerintem, ez a kép is pont ezt mutatja be.


SZÉKESFEHÉRVÁR!  FIGYELEM!
2018.12.21-én, pénteken az Alexandra Könyvesboltban, az Országalmánál dedikálok, 17.00-18.00-ig.
Gyertek! Mindent dedikálok, amit írtam.

Újra lehet hozzászólásokat írni ide a blogra. Aki nem szeretné, hogy az egész facebook társadalom lássa, amit mondana nekem az adott bejegyzéssel kapcsolatosan, nyugodtan írjon ide.

Puszi!
Ash