Ashley Carrigan szerzői blog

Most egy kis részlet a Megtorlásból, a Morwen sorozat befejező kötetéből.
Morwen és társai nagyon hosszú ideig voltak részei az írós életemnek. 1999-2015-ig egészen pontosan. Bár a sorozatot lezártam, befejeztem, de még most is sokszor gondolok rájuk.

"Nagyon hamar ráakadtam az ideális áldozatomra. Csinos ház felől veszekedés, kiáltozás zaja ütötte meg a fülemet. Suhantunk a fekete éjszakában, észrevétlenül settenkedtünk a ház közelébe.

Odabent testes, nagydarab fickó erősködött az asszonyával. Az udvaron a hóban szánkó és hóval lepett hinta jelezte, hogy gyerek is van a képben. Valószínűleg az emeleten aludt, már amennyire ebben a hangos veszekedésben valaki képes lehet aludni.

A pasas már legurított pár pohárral, ettől még erősebbnek és határozottabbnak hitte magát. A függöny nélküli ablakon keresztül tisztán láttuk, ahogy pofon üti a nőt és a tarkóját megragadva ide-oda rángatja. Élvezte a testi fölényét, hogy megfélemlíti a másik embert, a gyermeke anyját. Az erejét használta fegyverként és ezzel kivívta magának a dobogós helyet nálam ezen az éjszakán.

Intettem Tristan felé, hogy húzódjon meg, innen enyém a terep. Csak azt kellett megvárnom, míg az asszony szipogva, vörösre sírt arccal elmegy aludni. Az éhségem már átjárta a testemet, égette az elmémet. Kellett a vér, az erő. Táplálnom kellett a szeszélyes bestiát, aki bennem pulzált és működtette a rendszert. Mivel teljes odaadással imádtam a kárhozott lét minden sötét percét, örömmel szolgáltam ki. Főleg ennek a rohadéknak a vérével.

A férfi magára maradt, dörmögve szitkozódott, összepréselt a markában egy kiürült sörös dobozt. Az ajtóhoz kerültem, megszorítottam a zárat és egyúttal ki is emeltem a helyéről. A kattanás felkeltette a részeg pasas figyelmét és mire bent voltam az előtérben, ő feltűnt velem szemközt. Sokkal terjedelmesebb volt nálam.

  – Mi a jó fene? – hörögte durván.

Püffedt, ostoba arcában fekete kavicsként villogott a szeme, ahogy megindult felém. Olyan volt, mint egy lavina, csak nem fehér.

  – Mit csinálsz itt, ribanc?

Félreléptem előle, így félig a válla mögé kerültem.

  – Kifelé! – kiabálta.

  – Az asszonyod őrangyala vagyok.

  – Mi van?! – Olyan grimaszt vágott, amivel kimutatta, hogy minden némber, akinek vagina van a lábai között, csak ostobaságot fecseg össze és egy dologra használatos.

Úgy lendült felém, hogy már zúgott is az ökle az állkapcsomra.

Felnyúltam bal kézzel, elkaptam a csuklóját és eltörtem. Hörögve kimeresztette a szemét.

  – Tudod, mi az az őrangyal? Elmagyarázom. Nem nyúlsz hozzá többet, a gyerekhez sem. Ha csak egy kósza rossz gondolat is megszületik abban a beszűkült, csökött elmédben, én ott leszek és kiverem belőle. Ha sokat erősködsz, akár helyszíni lobotómiát is végzek rajtad. – Továbbcsavartam a törött kezét. – Kezded érteni?

Úgy döntött, ő ezt nem hallgatja tovább. Rám dőlt, hogy a súlyával elsodorjon, maga alá gyűrjön. A sérült karját elengedtem, úgysem tudta használni. Elkaptam a tarkóját, ahogyan pár perce ő az asszonyáét, és homlokkal előre a falhoz csaptam a fejét. Ügyeltem rá, hogy elég erőt vigyek bele. Valami csúnyát és bántót mondott, nem értettem tisztán.

Hátradöfött a könyökével, ahogy a filmekben látta, de nem talált el. Elegem lett a huzavonából. Beledöftem az ujjaimat a gerincébe a dereka magasságában. Olyan ponton tettem maradandó kárt a gerincvelőben, aminek következtében ettől a perctől fogva onnantól lefelé nem működött a teste. A nyakába martam, vedeltem a vérét és ő még üvölteni is elfelejtett. Undorító ember volt, igazi féreg, de a meleg vére ugyanolyan jól jött, mint bármelyik halandóé.

Nem öltem meg. Leeresztettem az eszméletlen testét a földre. Az asszony ott állt a hátunk mögött rettegő arccal.

Mellésuhantam, a nyakához érintettem a kezemet és az elméjébe hatoltam. Azt akartam, hogy elhomályosodjon a kép részletessége, amit most látott. Ne emlékezzen az arcomra, a harapásra.

  – Mostantól rád lesz utalva. Rajtad múlik, hogyan bánsz vele. Nem kell eltűrnöd semmit.

  – Van egy gyerekünk… – hebegte kábultan.

  – Eddig is volt. "