Látogatók

2018. június 30., szombat

Most egy kis részlet a Megtorlásból, a Morwen sorozat befejező kötetéből.
Morwen és társai nagyon hosszú ideig voltak részei az írós életemnek. 1999-2015-ig egészen pontosan. Bár a sorozatot lezártam, befejeztem, de még most is sokszor gondolok rájuk.


"Nagyon hamar ráakadtam az ideális áldozatomra. Csinos ház felől veszekedés, kiáltozás zaja ütötte meg a fülemet. Suhantunk a fekete éjszakában, észrevétlenül settenkedtünk a ház közelébe.
Odabent testes, nagydarab fickó erősködött az asszonyával. Az udvaron a hóban szánkó és hóval lepett hinta jelezte, hogy gyerek is van a képben. Valószínűleg az emeleten aludt, már amennyire ebben a hangos veszekedésben valaki képes lehet aludni.
A pasas már legurított pár pohárral, ettől még erősebbnek és határozottabbnak hitte magát. A függöny nélküli ablakon keresztül tisztán láttuk, ahogy pofon üti a nőt és a tarkóját megragadva ide-oda rángatja. Élvezte a testi fölényét, hogy megfélemlíti a másik embert, a gyermeke anyját. Az erejét használta fegyverként és ezzel kivívta magának a dobogós helyet nálam ezen az éjszakán.
Intettem Tristan felé, hogy húzódjon meg, innen enyém a terep. Csak azt kellett megvárnom, míg az asszony szipogva, vörösre sírt arccal elmegy aludni. Az éhségem már átjárta a testemet, égette az elmémet. Kellett a vér, az erő. Táplálnom kellett a szeszélyes bestiát, aki bennem pulzált és működtette a rendszert. Mivel teljes odaadással imádtam a kárhozott lét minden sötét percét, örömmel szolgáltam ki. Főleg ennek a rohadéknak a vérével.
A férfi magára maradt, dörmögve szitkozódott, összepréselt a markában egy kiürült sörös dobozt. Az ajtóhoz kerültem, megszorítottam a zárat és egyúttal ki is emeltem a helyéről. A kattanás felkeltette a részeg pasas figyelmét és mire bent voltam az előtérben, ő feltűnt velem szemközt. Sokkal terjedelmesebb volt nálam.
  – Mi a jó fene? – hörögte durván.
Püffedt, ostoba arcában fekete kavicsként villogott a szeme, ahogy megindult felém. Olyan volt, mint egy lavina, csak nem fehér.
  – Mit csinálsz itt, ribanc?
Félreléptem előle, így félig a válla mögé kerültem.
  – Kifelé! – kiabálta.
  – Az asszonyod őrangyala vagyok.
  – Mi van?! – Olyan grimaszt vágott, amivel kimutatta, hogy minden némber, akinek vagina van a lábai között, csak ostobaságot fecseg össze és egy dologra használatos.
Úgy lendült felém, hogy már zúgott is az ökle az állkapcsomra.
Felnyúltam bal kézzel, elkaptam a csuklóját és eltörtem. Hörögve kimeresztette a szemét.
  – Tudod, mi az az őrangyal? Elmagyarázom. Nem nyúlsz hozzá többet, a gyerekhez sem. Ha csak egy kósza rossz gondolat is megszületik abban a beszűkült, csökött elmédben, én ott leszek és kiverem belőle. Ha sokat erősködsz, akár helyszíni lobotómiát is végzek rajtad. – Továbbcsavartam a törött kezét. – Kezded érteni?
Úgy döntött, ő ezt nem hallgatja tovább. Rám dőlt, hogy a súlyával elsodorjon, maga alá gyűrjön. A sérült karját elengedtem, úgysem tudta használni. Elkaptam a tarkóját, ahogyan pár perce ő az asszonyáét, és homlokkal előre a falhoz csaptam a fejét. Ügyeltem rá, hogy elég erőt vigyek bele. Valami csúnyát és bántót mondott, nem értettem tisztán.
Hátradöfött a könyökével, ahogy a filmekben látta, de nem talált el. Elegem lett a huzavonából. Beledöftem az ujjaimat a gerincébe a dereka magasságában. Olyan ponton tettem maradandó kárt a gerincvelőben, aminek következtében ettől a perctől fogva onnantól lefelé nem működött a teste. A nyakába martam, vedeltem a vérét és ő még üvölteni is elfelejtett. Undorító ember volt, igazi féreg, de a meleg vére ugyanolyan jól jött, mint bármelyik halandóé.
Nem öltem meg. Leeresztettem az eszméletlen testét a földre. Az asszony ott állt a hátunk mögött rettegő arccal.
Mellésuhantam, a nyakához érintettem a kezemet és az elméjébe hatoltam. Azt akartam, hogy elhomályosodjon a kép részletessége, amit most látott. Ne emlékezzen az arcomra, a harapásra.
  – Mostantól rád lesz utalva. Rajtad múlik, hogyan bánsz vele. Nem kell eltűrnöd semmit.
  – Van egy gyerekünk… – hebegte kábultan.
  – Eddig is volt. "



2018. június 19., kedd

Sziasztok!

Mostanában kicsit eltűntem, nem jövök új hírekkel, nem bombázom a világot a reklámokkal.
Ennek a szünetnek jó oka van.
Fantasztikus kalandban volt/van részem, ugyanis sokéves álmom vált valóra.
Sikeres műtéten estem át és mindkét szemembe műlencsét helyeztek, amivel élesen látok, mint régen... Eszméletlen élmény volt és az eredmény nagy örömöt okoz.
Még szükségem van némi pihenésre, ezért a munka és az írás is kicsit háttérbe szorul, legalábbis a szokásos tempómból vissza kell vennem a tökéletes gyógyulásig. Közben komoly terveim vannak, új könyvötletek, egészen meglepőek is. 😉

Köszönöm a türelmeteket. Sokat gondolok Rátok és szeretnék még jó néhány könyvvel előrukkolni.

Addig is olvassatok sokat! 


2018. június 4., hétfő

Attól, hogy csendben vagyok, megy ám a munka ezerrel. Azért vagyok csendben.😊
Ez itt a kézirat, amit bőszen javítok. Az íróasztal már kicsi. Csak én látom át, senki más.
Már a hajrában...

Közben készül a Negin is.
Aztán jön egy kisebb adásszünet.

























Alvás.   Az mi?