Látogatók

2018. május 16., szerda

részlet

Sziasztok!

Mára hoztam egy részletet a Két lépésre a mennyországtól című 2014-ben megjelent könyvemből.

Ajánlom figyelmetekbe a könyvet, ha kedvelitek a romantikus sztorikat.
Ez a történet nagyon megosztó, Egyszerre szítja fel az ellenérzéseket, ugyanakkor édesen borzolja a kedélyeket.
Egy biztos. Nem hagy érintetlenül.




"Alig hallotta meg a kopogtatást.
Sayid megállt az ajtónyílásban és halkan beszélt.
– Vedd fel a farmerodat és valami dzsekifélét! Lent várlak a bejárat előtt.
– Mit akarsz?
– Mutatok neked valamit.
Mesmira az ajtófélfába kapaszkodott jelezve, hogy mielőbb lezárná ezt a beszélgetést és becsukná az ajtót.
– Késő van, kimerültem. Szeretnék lefeküdni.
A férfi nem tágított.
– Nem tart sokáig. Kérlek! – a hangja szelíd volt.
Mesmira sóhajtott.
– Ha feltétlenül muszáj…
Sayid arckifejezése könnyed volt, mintha egy régi barátjával beszélne.
– Nem az éjszakát kérem tőled, csak egy órát. Megígérem, nem bánod meg.
– Adj öt percet! – mondta a lány.
Sayid behúzta maga mögött az ajtót, ő pedig kapkodva átöltözött.
A ház csendes volt, amikor lesietett az emeletről. A bejárat előtti kikövezett sétányon egy metál-ezüst motor várakozott.
Sayid két fekete bukósisakot tartott a kezében.
– Gyere! Bemutatom az én kis játszótársamat. – a szája szegletében mosoly bujkált.
Mesmira megcsodálta a motort. Ránézésre megveszekedetten vadnak és fékezhetetlen erejű dögnek látszott, gyönyörű áramvonalas ezüst borítólemezeivel, karcsú testével.
– Hm… klassz! – dünnyögte.
– Egy Suzuki Hayabusa GSX 1300–as. Az ön szolgálatára, hölgyem. – Sayid kissé meghajolt és átnyújtotta az egyik sisakot. – Vedd ezt fel!
– Még nem ültem ilyenen – vallotta be a lány és bizonytalanul méregette a járgányt.
– Ne aggódj, uralom a kis bestiát! – mosolygott Sayid.
– Lefogadom, hogy száguldozni fogsz.
– Igen – bólintott a férfi és közelebb lépett, hogy segítsen felvenni a sisakot. – Ha nem akarsz leesni, jól belém kell kapaszkodnod.
Mesmira elkerekedő szemmel tűrte, hogy ráigazítsa a sisakot és az álla alatt becsatolja. Erre eddig nem is gondolt, hogy ha felül hátulra, hozzá kell érnie a férfi testéhez. Bizsergett a fejbőre a sisak alatt.
– Vigyázok rád – mondta Sayid, aztán ő is a fejébe húzta a sisakot és felült a nyeregbe.
Várakozóan pillantott a lányra, megmutatta neki, hová tegye a lábát és a kezét nyújtotta. Mesmira sutának érezte magát, ahogy felült mögé. A hátsó ülés magasabban helyezkedett el és arra kényszerítette, hogy egészen rádőljön a férfira, gyakorlatilag hozzá kellett simulnia. Zavaros érzésekkel igyekezett megtalálni a kényelmes szöget ebben a pozitúrában.
Sayid beindította a motort, ő pedig nem tehetett mást, mint ijedtében belekapaszkodott a dzsekijébe az oldalánál. A gép feldübörgött, morgott és remegett alattuk, mint egy nagytestű masszív vadállat. Amikor meglódult, Mesmira elég bizonytalanul tartotta magát. Azonnal rájött, hogy nem fog menni, ha azon ügyeskedik, hogy minél kisebb felületen érjen a férfi hátához. Semmi tapasztalata nem volt, hogyan kell biztosan ülni egy ilyen gépen és majrézott annyira, hogy a kezeit Sayid dereka köré kulcsolja és megkapaszkodjon.
Kisuhantak a kapun és kezdetét vette az éjszakai száguldás.
Az utcákon elvétve közlekedtek autók, Sayid könnyedén eresztette szabadon az ő kis bestiáját. A város éjszakai fényei cikázva repkedtek körülöttük, úgy tűnt, ők mindennél gyorsabbak. A lány kezdeti gyomorremegős félelme oszladozott, átvette a helyét az izgalom. Égett az arca és szaporán vibrált a szíve, ahogy a melle Sayid hátához préselődött. Combjai között érezte a férfi izmait, a csípőjét, ahogy a kanyarokban bedőlve nekifeszül. Undorodnia kellett volna a puszta érintésétől, de semmi ilyen nem történt. Borzongott a puszta tudattól, hogy hozzásimul. Különös és összezavaró tapasztalás volt.
Szabadon siklottak a sugárutakon, akadálytalanul szelték az este hűvösét. Hamar megérezte ennek a száguldásnak az ízét, a repülés szabadságát. Hát ez Sayid kedvtelése?
Tudta, hogy rábízhatja magát, ha máskor máshol nem is, de a motor nyergében biztosan.
Mijara lenyűgöző képet nyújtott éjszaka is. Egyetlen európai nagyvároshoz sem hasonlított, ahhoz túlságosan uralta az arab világ varázslata és misztériuma.
Sayid a dübörgő jószágot egy hosszú emelkedő felé kormányozta. Időközönként a jobbjával hátranyúlt és megérintette a lány combját. Nem volt ebben semmi tolakodó, csak rutinmozdulat, hogy érezze az utasát. Mesmira rájött, hogy emiatt nem fog vitázni, volt az érintésében valami megnyugtató.
Mialatt a Hayabusa felkapaszkodott az emelkedőre vezető úton, arra gondolt, vajon hány nő ült már Sayid mögött ezen a motoron?
Amikor felértek az emelkedő tetejére, a férfi megállította a motort és intett a lánynak, hogy szálljon le. A hátuk mögött magas kőfal meredezett, sárga fényű reflektorokkal kivilágítva éjszakára. A kövei megkoptak, az éles szegélyeket ledarálta az idő és a sivatagi szél. A sisakjaikat levéve egymásra meredtek. Mindkettejükben lobogott a vad száguldás és az érintés közös élménye.
Mesmira hátrarázta a haját és kipirulva nevetett.
– Ez fantasztikus volt! Ugyan még remegnek a lábaim, de nagyon élveztem.
– Bármikor megismételhetjük, amikor csak akarod – ajánlotta Sayid.
– Mi ez a hely?
– Egy régi erőd, illetve a fal nagy része, ami megmaradt. Úgy tudom, kedveled a romokat.
A kőből épült mellvédhez sétált.
– Innen nyílik a legpazarabb látkép az egész városra.
Mesmira követte és lenézett a fényfüzérrel díszített városra.
– Gyönyörű – sóhajtotta.
A mellvédre könyökölt és az éjszakai szélnek tartotta az arcát, fent magasan a város felett, miközben az utcák szövevényét követő fénysávokat figyelte.
– Olyan ellentmondásos az országod a rengeteg korláttal, szabályokkal, mégis tele van vad szépséggel és megmagyarázhatatlan harmóniával. Nem tudok itt élni veled, de el tudom képzelni, milyen lehet a mennyországban, ha valaki boldog itt és elégedett.
– Al Jannah nyitva áll előtted, csak be kell lépned – mondta Sayid és mellé könyökölt.
– Itt vagyok, vagy nem? Igaz, akaratom ellenére – vont vállat a lány.
– Nem, nem vagy itt. Csak várakozol valamire és kimaradsz az életből. A szíved és a lelked nincs itt.
– Nekem van egy életem, Sayid, csak te elraboltad. Hiányoznak a szüleim, a barátaim, az írás, minden.
A férfi feléje fordult.
– Meg sem akarod próbálni velem. – a hangja nyugodt maradt.
– Nem. Te azt várod tőlem, hogy beengedjelek az ágyamba, érzelmeket akarsz kicsikarni belőlem, odaadást és feltétlen alárendelést kívánsz. Már mondtam, hogy lehetetlen. Nem ismersz engem, nem tudod, milyen ember vagyok. Ha tudnád, nem várnál el ilyesmiket. Ezek közül semelyiket sem tudom megadni neked."


 Nyomtatott könyv:
E-könyvben minden könyves webáruházban-