Látogatók

2017. október 20., péntek

Új könyv! Borítótervező pályázat!

Sziasztok!

Örömmel jelenthetem be, hogy megjelenés előtt áll a Könyvmolyképző Kiadónál
 az Ikrek hava című romantikus regényem!
Már javában folyik a borítótervező pályázat a Facebook-on.

Ha van kedvetek alkotni, csatlakozzatok!
A részleteket, instrukciókat megtaláljátok a facebook-os szerzői oldalamon. 


Határidő: 2017.10.31.

Jó tervezést!



 

2017. október 8., vasárnap

Két történetszál találkozása

Többször említettem, hogy a könyveim szereplői esetenként összefutnak egymás történeteiben. A régebbi olvasóim ezt már biztosan tapasztalták. Nekik nagyon ismerős lehet a szituáció és a szereplők is.

Itt erre egy remek szemléltető példa, amikor a Halál és Glorai találkozik a Morwen sorozat Fekete kristály kötetével. 
A részlet a Fekete kristályból van.



(később eltávolításra kerül ez a bejegyzés)

"A folyosón zöldbe öltözött alak közeledett, egyenesen felénk tartott. Műtős maszk takarta az arcát, fején almazöld műtős sapka volt.
Felálltunk és elé mentünk.
Fiatal nő volt. Megtorpant, lehúzta az arca elől a maszkot és levette a sapkát Szépsége egy pillanatra teljesen lenyűgözött.
  - Szia! – mondta Melkornak bársonyos hangon és elmosolyodott. 
Annyi lágyság és finomság volt ebben a mosolyban, hogy nem tudtam nem észrevenni a férjem felé sugárzó különös jelzést.
Melkor pontosan ugyanilyen átszellemülten viszonozta a gesztust. Túlságosan régóta ismertem őt ahhoz, hogy tudjam, érzelmek hullámzottak fel benne a nő iránt. Megütközve meredtem rájuk. Most akkor mi a fene van?
A kedves férjem észbe kapott és rám fókuszált.
  - Engedd meg, hogy bemutassam neked egy régi barátomat! Ő Gloria Gifford doktornő.
A nőt néztem. Olyan magas volt, mint én, barna szemű. Sötét haját a tarkóján összetűzte, de néhány tincs kilazult. Biztosan hosszú volt a műszak. Az arca nagyon szép volt, amolyan klasszikusan megkomponált műalkotás. Erő áradt a tekintetéből és különös energia lengte körül, mint egy sűrű védőpajzs.
Érzékeltem, de nem tudtam, mi ez. Korábban sosem találkoztam még ilyen jelenséggel. Nem vámpír volt, de sejtésem szerint, nem is egészen közönséges halandó.
Furcsa érzés kúszott rám lentről felfelé, megmagyarázhatatlan bizsergés. Sem nem jó, sem nem rossz.
Melkor folytatta a bemutatást.
  - Ő a feleségem, Morwen.
Belém nyílalt a felismerés, mennyire erős ez az asszony. Ahogy kezet fogtunk, szinte lelassult a pillanat. Rájöttem, miért olyan fura nekem ez a helyzet. A doktornő túlságosan emlékeztetett valakire, saját magamra. Nem puszta hasonlóságról volt szó. Két különböző nő voltunk, más-más külsővel, mégis mintha testvérek lettünk volna. Nem a vonásokban, színekben vagy termetben mutatkozott meg ez a döbbenetes hasonlóság, hanem az egész megjelenésünkben.
Azonnal megéreztem, hogy Melkort szoros szálak fűzik a nőhöz. Forró keserű érzés ömlött szét bennem. Nem akartam most erre gondolni, Tristan volt fontos, ő számított ebben a percben.
Ezer kérdés zsongott a fejemben, attól tartottam, ha kapkodva szólalok meg, dadogni fogok, annyi mindent akartam egyszerre kimondani.
  - Hello, Dr. Gifford!
  - Kérlek, szólíts csak Gloriának! – mosolygott, aztán Melkornak nyújtotta a kezét. Őt máshogy érintette meg és a tekintete megint nagyon simogatóvá változott.
  - Örülök, hogy látlak.
A férfi kedvesen elmosolyodott.
  - Az öröm kölcsönös. Megnyugtató, hogy még mindig itt vagy. Ne haragudj, amiért külön téged kérettelek, de a fiú odabent nagyon fontos nekünk.
  - Jól tetted. El is várom, hogy ha szükséged van rám, hívj. Megvizsgáltam a fiatal vámpírt. Nincs fényes állapotban. Ha jól sejtem, speciálisan előállított drogot adtak neki, elég nagy dózisban.
  - A Fekete kristályból kapott.
  - Értem. – a doktornő csupán ennyit reagált.
Pár pillanatig töprengett, majd újból felpillantott, egyenesen hozzám intézte a szavait.
  – A pácienst mindjárt elhelyezik egy kórteremben. Kérlek, jöjjetek velem!
Noriot és Vickyt magunk mögött hagyva követtük a nőt egy szinttel feljebb, ahol időközben Tristant befektették az egyik szobába. A fiút az ágyhoz bilincselték, hogy ne tehessen kárt magában és másokban sem.
Gifford doktornő az ágyhoz lépett.
  - Általában a hasonló esetek nem végződnek jól, nem szoktunk pozitív eredményeket elérni. A kristály pusztító hatása az agyat károsítja. Ha létezik is gyógymód, mi még nem ismerjük.
  - Biztató híred is van? – néztem rá zaklatottan.
  - Mivel úgy tűnik a barátotok csupán egyszer kapott a drogból, egészen jó esélyét látom, hogy aránylag kevéssel megússza. Szükség lenne a forrásra, hogy kaphasson a teremtője energiájából.
Megkönnyebbülve sóhajtottam.
  - Az megoldható. Én vagyok a forrás, Tristan az én sarjam.
  - Remek! Lássunk is hozzá!
Melkor megmoccant mellettem, megérintette a karomat.
  - Kint várok.
  - Maradj csak! – kértem.
Fejét ingatta és bocsánatkérően mosolygott.
  - A véred. Túlságosan kívánom. Tristannek most nagy szüksége van rá – megcsókolta a homlokomat és távozott.
A doktornő várakozóan pillantott rám.
  - Kezdhetjük?
  - Igen.
  - Tristan most nem képes harapással a vérhez jutni, lenyugtatóztuk, alszik. Én foglak megcsapolni, már amennyiben engedélyt adsz rá.
  - Tedd, amit kell!
Gloria tűt szúrt a vénámba a karhajlatomba, amihez aztán vékony csövet kötött és a vérem egy palackba gyűlt. Mindezt nagyon gyakorlott mozdulatokkal csinálta. 
Közben leplezetlenül megnézett magának. Most, hogy ennyire közel volt hozzám, még erősebben éreztem azt a különös rezgést áradni belőle.
  - Mióta ismered Melkort? – szegeztem neki a kérdést.
Gloria végtelen türelemmel tekintett vissza rám.
  - Valamivel több, mint háromezer ötszáz éve.
  - Tessék?! – szakadt ki belőlem önkéntelenül a szó.
A meglepetés teljesen ledöbbentett.
  - Az nem lehet. Te nem vagy… - egy másodpercnyi szünetet tartottam, majd mégis kimondtam: - Nem vagy vámpír.
  - Valami más vagyok. Halhatatlan – mondta.
Értetlenül bámultam.
  - Ez mit jelent?
  - Melkor soha nem említette? Nem beszélt rólunk?
  - Valahogy elmulasztotta. – ahogy még jó néhány dolgot – gondoltam magamban.
 - Nem tudunk meghalni, így akár nagyon hosszú ideig is elhúzzuk. Ha megsebesülünk, a szervezetünk gyorsan regenerálódik és helyreállítja a károsodást, hasonlóan hozzátok. Ha halálos sebet kapunk, feléledünk. Egyetlen módon lehet végezni velünk örökre. Ha elválasztják a fejünket a törzsünktől és megszakad az idegpálya kapcsolata az aggyal. Akkor tényleg vége – magyarázta Gloria.
  - Hogyan lettél ilyen? Vagy már születésedtől fogva így van?
 - Minden esetben erőszakos halál váltja ki. Ilyen voltam, mint most, amikor leszúrtak és bekövetkezett az első halálom. Utána feléledtem és azóta nem tudok meghalni. Nézz rám, Morwen! Háromezer hatszáz éve járok ezen a földön.
  - Akkor öregebb vagy Melkornál – hebegtem.
  - Bizony – mosolygott.
Azt hiszem, kedvesnek találta a tudatlanságomat és a kíváncsi kérdéseimet.
Bámultam az időtlen szépségét és furán éreztem magam mellette. Én a fiatal vámpír, egy tacskó voltam hozzá képest.
  - Mennyi mindent láthattál! Nem vagy a vér rabja, nem köt semmilyen kényszerű átok.
  - Azért nem ilyen egyszerű. A hozzám hasonló halhatatlanok között egyféle versengés, élet-halál harc folyik. Üldözzük egymást és párviadalokat vívunk a másik fejéért. A fej elválasztásakor energia szabadul el, ami a győztes jutalma.
  - Elveszitek egymás energiáját?
  - És halhatatlanságát. Minél többet ölünk meg, annál erősebbek leszünk. Láthatod, mégsem annyira pompás ez.
  - Elég jónak kell lenned, ha még mindig itt vagy – jegyeztem meg.
Lehajtotta a fejét és összepréselte az ajkát.
  - Sokat megöltem, Morwen.
  - Hasonlóak vagyunk.
Felpillantott, az arckifejezése különös volt.
  - Az ókori Egyiptomból származom. Ott találkoztam Melkorral, amikor még ifjú vámpír volt.
Észrevette, hogy ismét letaglózott.
  - Mondtam, hogy régóta ismerjük egymást – nevetett halkan."

Most pedig az éppen készülő Negin is csatlakozik majd ehhez az egységhez.

2017. október 6., péntek

Igézőkből egy kis beleolvasó.

Íme, hoztam egy beleolvasó részletet az Igézők első kötetéből.

Mert ugye már a második is kész, de még a jövője kérdéses.

Addig is egy kínos-édes helyzet itt és most.
Max és Araman
(jelzem, ezzel a pasival bármikor belekeverednék ilyen szituba 😋😉)

  "– Jobban érzed magad?
  – Máshogy.
Maxine ivott néhány kortyot, de a hűvös víz nem volt képes csillapítani a testében lüktető melegséget. Letette a poharat és kinézett a kis ablakon, de odakint csak az éjszaka feketéjét látta és az üvegen visszatükröződő arcmását.
Araman letérdelt elé, így az arcuk majdnem egy magasságba került.
   – Múlik a rosszullét? Talán legyőzöd a mérget.
  – Igen, a méreg. – Max merengve pillantott rá. A kábaság kisöpörte az elméjéből a drámai valóságot. – Darla beadott nekem valamit. Meg akart ölni. Már emlékszem.
  – Le fogod győzni.
  – Vagy nem. A halálos mérgek nem válogatnak.
  – Józanabbnak tűnsz.
Max visszafojtotta a lélegzetét. A férfi túl közel volt hozzá és az ő testében egyre csak növekedett a vágy, hogy hozzáérjen.
  – Lehet, de van helyette más bajom – nyögte.
  – Fáj valamid?
Maxine arca kipirult, ahogy Araman szemét és száját nézte.
  – Nem mennél távolabb tőlem? A közelséged felhergel.
  – Tessék?!
A lány mindkét kezével az ülés karfájába markolt és előrébb hajolt, egészen a férfi arcához. Felszisszent, ahogy a mellére feszült saját ruhája, az ölében forróság gyűlt.
  – Istenem! Olyan kínos ez, hogy pont te vagy itt és neked kell elmondanom. Nem direkt csinálom, még csak nem is akarom. Nem tehetek róla. A testem önállóan működik.
  – Mi történik veled?
  – Kívánlak. – Maxine arca most már tüzelt zavarában, ahogy Araman szemébe meredt. – A vágy kezd eluralkodni rajtam. Azt diktálja, hogy megérintselek, érezzem a bőrödet, a szádat, de ez nem én vagyok. Annyira kínos. Meg akarlak lovagolni.
   – Inkább hízelgő – mosolygott halványan a férfi.
  – Nem! A testedet akarom, hogy letépd a ruhámat és… – félrekapta a fejét. – Ki sem bírom mondani.
Araman meg akarta fogni a kezét, hogy lecsillapítsa, de ő összerándult.
  – Ne érj hozzám, kérlek! Ha megteszed, nem tudom, mi lesz. Ez nem történhet meg! Ráadásul Haashim is pont most tűnt el.
  – Nyugalom, Max! Ez csak a méreg hatásának újabb állomása. Szexuálisan felajz, stimulál. Nessa mondta. El fog múlni.
Max lassabban lélegzett, forróság tombolt a bensőjében, csatázva a kétségbeesetten erőre kapó józanságával.
  – Ne haragudj rám! Szégyellem magam.
Araman komolyan nézett rá.
  – A kettőnk titka marad.
Maxine hátradőlt, a támlának feszítette a hátát és továbbra is a karfákat szorította.
  – Menj távolabb tőlem! Túl erősen érzékellek. Felrobban a testem.
  – Spórolj az erőddel, mert nem sokára sokkal keményebb órák várnak rád – figyelmeztette Araman, aztán felegyenesedett és az utastér másik végébe sétált. Leült és onnan tartotta szemmel a lányt.
Max maga köré fonta a karjait jó szorosan.
  – Ha most Doran itt volna, tudná, mit kell tenni.
  – Ebben az esetben nem segíthetne. Csak kínos helyzetbe hoznád.
Max felkapta a tekintetét.
  – Miért?
  – Mert pokoli nehéz neked ellenállni. Most ebben a percben is sugárzol, mint egy atomreaktor, árad belőled a vonzás, amit minden Igéző érezhet. A méreg csak felerősíti.
  – És mikor fog elmúlni?
  – Nem gondolom, hogy sokáig tart. Abban bízom, hogy az úti célunkat előbb érjük el, mint ahogy a következő fázisba lépsz.
  – Addig szétrobbanok – mormogta Max. Önkéntelenül feszengett az ülésben.
  – Ha szexelnénk, az csak felpörgetné a méreg hatását a szervezetedben.
  – Jóságos ég! Ne mondj ilyet! – Maxine elképedve meredt a távolabb ülő férfira.
Araman látszólag rezzenéstelenül nézett vissza rá. Maxine ismét elvörösödött, ettől még kínosabban érezte magát.
  – Ez sosem történne meg. Veled soha.
  – Én csak szívességet tennék, hogy segítsek rajtad a szorult helyzetedben. – Araman ravaszul elmosolyodott, akár egy kandúr. 
Maxine összezárta a combjait és a szemét forgatva kibámult a feketeségbe, de megint csak saját tükörképét látta az üvegen.
  – Micsoda önzetlenség! – szűrte a fogai között bosszúsan.
  – Csak ugratlak – mondta Araman. – Azért vagyok veled, hogy vigyázzak rád és ha kell, megfékezzelek. Bíznod kell bennem a legnehezebb percekben is.
Max lehunyta a szemét.
  – Félek. Nem akarok meghalni.
  – Silgor és Darla elszámolta magát. Nem adlak olyan könnyen.
Maxine karjai libabőrösek lettek. Tudta, Araman hogyan érti ezt a mondatát, mégis furcsa érzés volt hallani tőle."




Nosztalgia

Öt éve írtam és 2014-ben jelent meg a Publionál a Két lépésre a mennyországtól című könyvem nyomtatott- és e-könyvben.

Őszintén elismerem, nem számítottam rá, hogy ennyien szeretni fogjátok. A debütálásom volt ebben a műfajban. Azóta ez a könyvem sokat segített nekem ezen a pályán.
Nem felejtem el, hogy a megjelenés után a civil munkahelyemen a kollégáim titokban összeszervezkedtek, megvásárolták a könyveket és rögtönzött dedikálást rendeztek nekem. 😘 Szuper volt!

Emlékszik valaki közületek erre a megegyezésre? Az alkura? Az éjszakára, ami egy cseppnyi engedményt volt hivatott megadni Mesmirának?  

2017. október 5., csütörtök

Akció! alexandra.hu

Jó hír! 

Akció!

Elindult az alexandra.hu webáruház és mindjárt remek akciókkal rongyolnak bele az őszbe.

Újjászületés Bookangel módra!

Az Árnyjátékost -30% kedvezménnyel rendelhetitek meg.

Katt a linkre!




Nézzetek körül, mert sok jó könyvre van engedmény!