Látogatók

2017. június 28., szerda

Részlet...

Sziasztok!

Most egy kicsit más témájú anyagot hoztam olvasgatni ízelítőnek.
Itt egy kis részlet az Igézők 2. részéből, a Két Hold-ból.

A könyv még parkolópályán van, várja a sorsát.

Aki olvasta az első részt, annak jól jöhet, aki meg még nem (az mit csinált eddig az életével?! 😃), annak erőteljesen ajánlom, hogy pótolja. Nem fog csalódni. 😁😉

Jöjjön a részlet:
Lendületes léptekkel vágott át a parkolón a kocsijáig. Egy kiszolgáltatott, gyenge nővel szemétkedik ez a bunkó és még a végén őt rúgják ki, mert megvédte magát?! Talán tűrnie kellett volna az erőszakos bántalmazást, a sértegetést? Még mit nem! Nem volt az a kifejezett áldozat típus. Az átlag halandó nőnél sokkal erősebb volt, még a hatalma aktivizálása nélkül is.
Ahogy az autóhoz ért, olyan furcsa érzése támadt, mintha figyelnék. Körülnézett a nem túlságosan bizalomgerjesztő környéken. Ha valami csavargó éppen most akarja kirabolni, nagyon rossz hangulatában kapja el. Nem vágyott még egy verekedésre.
Beült a kocsiba és szólította a dzsinnt.
– Haashim!
A csapnivaló közbiztonság miatt, illetve a nem is létező közbiztonság miatt a ruha alatt, a derekán viselte a láncon a medált, amiben a dzsinn lakozott.
A férfi szempillantás alatt villant elő a másik ülésre. Körülnézett, felmérte a helyszínt, aztán Maxre pillantott. Észrevette a feszültségét.
– Mi történt? – Gyanakvóan felvonta fél szemöldökét.
– Egy benga barom kekeckedett velem, megütött, én pedig ártalmatlanítottam. Úgyhogy kirúgtak – összegezte Maxine röviden a történteket.
– Micsoda?!
– Mondom, kirúgtak. Igazságtalanul.
Haashim türelmetlen mozdulatot tett a kezével.
– Nem az. A másik dolog. Ártalmatlanítottad? Azért nem nyírtad ki, ugye?
– Nem. – Max beindította a motort és lassan kikormányozta a járművet a parkolóból.
A szokásos útvonalon haladt a kocsma felé, ahol számtalanszor leitta már magát. Többnyire Haashim nélkül tette ezt, de most nem bánta, ha mellette van.
– Már megint ugyanoda mész? Mikor hagysz fel a monoton önkínzással? – kérdezte a férfi.
– Várom, hogy szembe jöjjön a megoldás.
– Neked kell lépned, Max. Épp elég időt vesztegettél el itt.
– Nézd! Nem fogok új portált nyitni és feleslegesen kísérletezgetni. Mindketten tudjuk, hogy nem jutok át.
– Kérj segítséget!
– Nem! Ezt már ezerszer megbeszéltük. Ne kezdjük újra! – Maxine türelmetlenül rántott egyet a vállán.
– Talán ez egy intő jel, amit figyelembe kell vennem és elfogadni, hogy jobb, ha nem teszem be a lábamat Saranna-Skaa-ba. Valaki okkal tart távol onnan.
– Mióta adod fel ilyen könnyen? Doran mit tanácsolna most?
Maxine a kocsma elé, a járdaszegély mellé kormányozta a kocsit és leállította a motort.
– Óvatosságra intene, hogy ne hajszoljam bele magam az ismeretlenbe. Azt mondta, korai még visszatérnem. Nem vagyok felkészülve.
– Igazából megijedtél, mert rájöttél, hogy vannak odaát erősebbek nálad.
– Haashim! Attól, hogy egy átok megakadályozott az átjutásban, még nem tojtam össze magam. Tény, hogy nem kellemes. Vajon Doran és Araman miért nem jöttek vissza értem? Mert nem értek célba és ez azt jelenti, hogy a gyilkosuk vagyok, vagy mert nem akarják, hogy odamenjek?
 Max kiszállt és bement a kocsmába. Haashim komoran követte.
Nem volt különösebben puccos hely, de a poharak és az asztalok tisztasága mellette szóltak. Maxine gyakori vendégnek számított. Senki sem háborgatta a magányos ivászatában. Valahogy sugárzott róla, hogy okosabb nem zaklatni és a férfiak ezt a rezonálást megérezték.
Leültek a fal melletti kis asztalhoz és rendeltek két cachaçát. A cukornád párlatból készült aromás ízű nemzeti ital elég erős volt hozzá, hogy nagyobb mennyiségben részeg bódultságot okozzon még Maxnek is.
– Arra nem gondoltál, hogy valaki megakadályozza Dorant és Aramant abban, hogy onnan segítsenek neked? – kérdezte Haashim óvatosan.
Közben kihozták az italaikat és Max csak azután válaszolt, hogy az izzadtságszagú, unott pincér távozott az asztaluktól.
– Másra sem tudok gondolni. Talán olyan jó dolguk van odaát, hogy nincs is rám szükségük.
– Nem egészen erre céloztam.
Max felvonta a szemöldökét.
– Miért ne? Elvégre egy matriarchális társadalomról beszélünk, ahol a remek hímek külön elbánásban részesülnek. Lehet, hogy eszükbe sem jutok. – A szájához emelte a poharat és egy hajtásra kiitta.
– Te Araman miatt rágod magad – állapította meg Haashim.
– Képes voltam itt mindent feladni érte és átlépni vele egy másik világba. Nem jött össze. Értem én, hogy ők nem tudnak kaput nyitni, de biztosan kérhettek volna segítséget odaát, hogy a béna csajt maguk után hozassák. Mindent el kellett volna követniük, hogy értem jöjjenek. Érted? Nem történt meg.
– Azt sem tudnák, hol keressenek.
– Doran akárhol megtalálna.
– Igazságtalan vagy, ugye tudod?
– Inkább csalódott.
– Meddig akarsz itt dekkolni?
Maxine határozott mozdulattal intett a pincérnek egy újabb körért.
– Mi a bajod Rióval? Kell ennél jobb hely?
Haashim elhúzta a száját.
– Most, hogy nincs munkád? Nem értem, miért kell ilyen visszafogottan élnünk, amikor a bankszámláidon bőségesen van pénz. – Közelebb hajolt az asztal felett. – Tudod, van egy olyan érzésem, hogy azért nem ruházol be házra, mifenékre, mert startra készen akarsz állni, hogy ha úgy adódik, egyik percről a másikra leléphess innen. Az alkalomra vársz, hogy átmehess a kapun.
– Pontosan így van. Csak éppen nem jön az alkalom.
Egy férfi lépett az asztalukhoz.
– Jó estét! Elnézést a zavarásért! Emlékszik rám? Az áruházból… – kezdte Maxhez fordulva.
A jól öltözött, szimpatikus fickó volt, aki a kötözködő benga előtt volt a sorban a pénztárnál.
– Hogy kerül ide?
– Követtem magukat.
– Nem állítom, hogy örülök neki. – Maxine szigorúan nézett a férfi szemébe.
– Nem akarok bajt. Megengedik, hogy leüljek önökhöz?
– Nem.
A fickó nem sértődött meg, változatlanul udvariasan folytatta.
– Rafael Pereira Soares vagyok. Mivel szemtanúja voltam annak a sajnálatos kimenetelű incidensnek, bátorkodtam ön után indulni, hogy felajánljam a segítségemet.
Maxine lassan hátradőlt és várakozó pillantással intett.
– Úgymint?
– Mivel kegyed elvesztette az állását, én felkínálok egy másikat.
– Kedves, Rafael! Úgy érti, hamarjában egy pénztárosra van szüksége?
A pasas elnevette magát és ez nagyon jól állt neki.
– Nem egészen. Hogy is mondjam? Az adott helyzetben tanúsított fellépése győzött meg. A reakciója és a fizikai képességei. Nyilván nem először fordult elő az életében, hogy egy támadóval szemben megvédte magát. – Jelentőségteljesen a nő tetoválásokkal teli ujjaira nézett.
– Nyilván – biccentett Max. A pasas biztosan börtönviseltnek nézte. – Mi az ajánlata?
– Van egy éjszakai klubom, a Narcisista. Jöjjön, dolgozzon nekem!
Max nemet intett a fejével.
– Pincérnőnek túl agresszív vagyok és az üvegeket is folyton elejteném.
A férfi előhúzott egy névjegykártyát a zakója belső zsebéből és átnyújtotta.
– Kidobó emberként alkalmaznám. Jól jönne egy biztos kezű hölgy, aki lekapcsolja a problémás vendégeket. Elsőre senki sem szúrná ki a tömegben, hogy biztonsági ember.
’ Nem vagyok ember.’ – söpört át a gondolat Max agyán.
– Mit szól hozzá? Jó pénzt fizetek.
– Nem feltétlenül én vagyok erre a megfelelő személy.
– Szerintem megbirkózik a feladattal. Tegyünk egy próbát, aztán meglátjuk!
Maxine a névjegykártyán feltüntetett adatokat nézegette.
– Örömmel távol tartanám magam az éjszakai zűrös eseményektől. Úgy általában minden zűrtől.
– Ez ma este nem sikerült. Nem tartom fel tovább. Gondolja meg a dolgot!
A férfi udvarias mosollyal távozott, olyan hirtelen, ahogy felbukkant.
Haashim komótos mozdulattal rágyújtott egyik kedvenc barna kis cigarettájára. Hosszan kifújta a füstöt a ’ neki sosem lesz tüdőrákja ’- tudattal és Maxine arcát vizsgálta.
– Végül is nem olyan rossz ajánlat.
Max az időközben befutó újabb pohár cachaçát is megitta.
– Verőember legyek? Most komolyan?!
– Legálisan csinálhatnád, amihez amúgy is jól értesz, és még fizetnek is érte.
– Ó, igen! Tényleg finom női állás. Olyan decens, kiskosztümös.
– Láthatjuk, hogy a normális életvitel valahogy nem megy neked. Próbálkozhatsz pénztárosként, fagylaltárusként, vagy takarítóként, mindig közbejön egy incidens, ami kihozza belőled az Igézőt.
– Úgy érted, a Vérebet. Avalon rosszul tűri a középszerűséget és mindent elkövet, hogy felborítsa az életemet. – Maxine félretolta maga előtt az üres poharat.
Haashim rábökött a cigarettájával.
– Ne fogd rá! Te magadtól is elég nehéz eset vagy.
– De kedves vagy! – nevetett a nő szórakozottan.
– Nem tudsz már beilleszkedni. Egyre nehezebb úgy élned az emberek között, hogy nem használod az erődet. Elfojtod, mert azt hiszed, így elrejtőzhetsz. Bármennyire szeretnéd, már nem tartozol közéjük – körbeintett. – Csak az időt húzod. Még az önpusztításod sem igazi, hiszen ezzel valójában nem ártasz magadnak. Csak illúzió. Ahogy az is, hogy képes vagy távol tartani magad a mágiától és Saranna-Skaa-tól.
– Egy lélekbúvár veszett el benned.
Haashim nem vette zokon. Lehajtotta a fejét, keserűen elmosolyodott.
– Tudod, te élhetsz a lehetőséggel, hogy felfedezd az ősi világot, ahonnan származol. Szabadságodban áll megtenni ezt és bármit, amit csak akarsz. Én viszont mindig rab leszek. Számomra nem létezik más opció.
Max elkomorodott.
– Megígértem, hogy segíteni fogok rajtad.
– Igen. Az kilencven éve volt. Ha be akarod tartani a szavadat, át kell jutnunk a kapun.
Maxine egyszeriben felkapta a fejét, kék pillantása körbepásztázta a helyiséget.
– Mi az? – kérdezte Haashim.
Ismerte a gazdája reakcióit. Tudta, hogy okkal változott cserkésző vadállattá.
– Valaki figyel minket.
– Nem látok senki gyanúsat.
Maxine a többi vendéget és a személyzetet tartotta szemmel.
– Én sem. Nem először érzem ezt. Tudom, hogy valaki a nyomomban van. Túl ügyesen rejtőzködik. Idegesítő.
– Húzzunk innen!

Első rész itt:
https://publioboox.com/hu_HU/igezok