Látogatók

2017. február 27., hétfő

Kezdünk!

Sziasztok!

Ma belekezdek a sorrendben 20. regényembe.
Imádnám, ha karácsonyra megkaphatnátok!

Volt két hét pihenőm. Elkényeztettem magam. 😁 
Ég veled szabadidő, ég veled alvás!

Isten hozott őrület! 😜
Csodás álmok jönnek...





2017. február 25., szombat

2014.05.20-án jelent meg ez a könyvem.
Negyedik publikált regényem volt a sorban a Publio Kiadónál.

Ti még mindig ezt kedvelitek a legjobban ez tisztán megmutatkozik a statisztikából.
Első nyilvános próbálkozásom volt a romantikus műfajban, amiről sosem tartottam titokban, hogy nem az én kényelmes közegem. Mégis sikerült valami jót alkotnom és ez, ha lassan is de rávezetett, hogy írjak még ebben a műfajban. 
Várhattok még tőlem ilyen, ehhez hasonló regényeket.

Köszönöm minden olvasónak, aki megvásárolta a könyvet és ezzel hozzásegít, hogy továbbra is ezen a pályán haladjak.


2017. február 24., péntek

Egy korábbi(decemberi) bejegyzésben mindenféle ígéretes dolgokról fecsegtem nektek.
Lásd itt:
http://ashleycarrigan.blogspot.hu/search?updated-min=2016-01-01T00:00:00%2B01:00&updated-max=2017-01-01T00:00:00%2B01:00&max-results=37

Ennek minden szava igaz, mindössze annyi a változás, hogy ez az örvendetes esemény nem tavasszal realizálódik, hanem picit később, amint a nyár elstartol.
Ennek rajtam kívül álló oka van, de nem is ez a lényeg.

Abszolút nem bánom, ha elég idő jut a megfelelő előkészítésre és ez a minőséget szolgálja.
Mert ti a legjobbat kell kapjátok!

Tehát, az új regényem megjelenésére még picit várni kell, de nagyon érdemes, mert akkor viszont a boltokban megtaláljátok, kezetekbe foghatjátok és végre, végre nagyobb teret kapok a piacon, sokkal több olvasóhoz eljuthatok.

És, hogy még rádobjak egy lapáttal, erre az évre ezzel még nem végeztünk! ✌
Ha minden a tervek szerint megy, akkor idén még egyet odapörkölök és majd előrukkolok másik jó hírrel is.
Mondhatjátok, hogy rébuszokban beszélek, de jelenleg még nem mondhatok ki konkrét dolgokat hivatalosan.
Szerintem, így is értitek. 😌

A fenti, beidézett írásomhoz képest még annyi a változás, hogy az Igézők 2. részével végeztem, tesztolvasók birkóznak vele.
Most kezdem el a következő, nagyon romantikus, nagyon szívszaggató, nagyon borzongatóan érzéki és érzelmes vadiúj könyvemet írni (munkacíme: Ikrek hava).
Na, ehhez drukkoljatok, hogy ebben az évben ügyesen be tudjam fejezni és el lehet kezdeni álmodozni róla (velem együtt), hogy még idén talán olvashassátok is! Bezony! 😘👍

Azt tudhatjátok, hogy ha írásról és munkáról van szó, rajtam nem múlik és bízhattok bennem.

Szóval, ahogy mondani szokás: Thumbs up!

Addig is olvassátok az eddigi történeteimet!

A kép itt alant azt jelképezi, hogy IGEN! Van mit ünnepelnem - pezsgővel. 

Üdv!
Ashley







2017. február 23., csütörtök

Farasok között - mert ez is egy romantikus történet



A tegnapi fantasy töredék után, ma egy romantikus regényemből hoztam részletet. 
Farkasok között

Az e-book mindössze 600,- HUF és cserébe kapsz egy nagyon kellemes élményt.


Tegyetek vele egy próbát, amíg a következő megjelenő regényemre vártok! 



"Fura zajok szüremlettek át a szomszédból. Dobogás, dübörgés és csörömpölés bántó hangja verte fel az éjszakai csendet. Feszülten ültem fel, a zaj Richard szobájából jött. Mintha dulakodna valakivel. Csomóba ugrott a gyomrom. Mi a pokol történik odaát? Talán verekszik valakivel?
Magamra rántottam a hotel fehér köntösét és kimentem a folyosóra. Itt már tisztábban hallottam, hogy Richardtól jönnek a zörejek, amivel nyilván mások éjszakai pihenését is megzavarta.
Bekopogtam az ajtaján.
- Richard! - suttogtam bátortalanul. Nem is gondoltam át józanul, mit teszek. 
Mivel nem történt semmi, megmarkoltam a kilincset és benyitottam.
Földbe gyökerezett a lábam és hirtelen összerándult körülöttem az ízlésesen és pazarul berendezett szoba.
Richard az álkandalló előtt állt megroggyant széles vállai közt előre lógó fejjel, háttal nekem. Haja kócos volt, inge rendetlenül, gyűrötten csüngött a törzsén kívül a nadrág derekán. A szobában rendetlenség és zűrzavar képe mindenütt. Tárgyak a földön összevissza hajigálva hevertek, a dohányzóasztalon italos üvegek álltak, némelyik kupak nélkül.
Richard hátrafordult, zavaros, könnyben úszó szemekkel rám meredt. Megingott, ahogy elrugaszkodott és felém indult. Rögtön láttam, milyen szörnyű állapotban van. Részeg volt.
- Mit akarsz? - mordult nyersen.
A nyelve nehezen forgott, tetemes mennyiségű alkohol dolgozhatott a szervezetében.
Csak egy szó kongott az agyamban: Uramisten!
Az arca nedves volt a könnyeitől. Sírt és vedelt. A gyötrelem megtestesült márványszobra volt, elkeserítő és egyben szép a maga bús férfias módján.
- Ne bámulj! - kiáltotta.
Ekkor a folyosón egy szállodai alkalmazott jelent meg és szigorú határozottsággal belépett mögém.
- Elnézést, uram! A vendégek panasszal fordultak a recepcióhoz a zavaró hangoskodás miatt. A hotel házirendje értelmében nem tolerálhatjuk az efféle viselkedést - mondta.
Richard szúrós tekintettel méregette és közben nagyot húzott a kezében szorongatott üveg italból.
- Szomorúan hallom - recsegte gúnyosan.
- Uram! Roppant kényelmetlen, de el kell hagynia a szállodát és megtéríteni az okozott kárt.
A férfihoz fordultam.
- Kérem, ne tegyen ilyen drasztikus lépést!
- A vandalizmus nem elfogadható, asszonyom.
- Lecsendesítem, meg fog nyugodni. Látja, milyen rossz állapotban van. Nem lesz baj.
A fickó nem mutatott engedékenységet.
- A Lenoxban nincs helye ilyesminek. Mi kérem, felső kategóriás szálloda vagyunk.
- Elrendezem. Csak adjon néhány percet!
A fejem mellett Richardra nézett, összepréselte a száját, majd rövid szuszogó hangot adott ki az orrán keresztül.
- Kap öt percet, aztán hívom a biztonságiakat.
- Nagyon kedves, köszönöm - mondtam ridegen. - Most kifelé!
A pasas elhagyta a szobát.
- Nincs szükségem a segítségedre - dörmögte Richard összemosódó, elfolyó szavakkal. Előttem állt, fejét lehorgasztotta, a tekintete sötét volt, tele elkeseredéssel és égő bánattal.
Közelebb léptem, kezére fontam az ujjaimat és eloroztam tőle az üveg vodkát.
- Ne csináld ezt! - kértem halkan.
Nem akarta elengedni, aztán mégis hagyta, hogy megfosszam a cimborájától.
- Legalább ennyit hagyj nekem! Nem bírom ki máshogy.
- Miért?
- Én így gyászolok. - Hirtelen mozdulatot tett, megragadta az alkaromat és úgy szorította, hogy fájdalmat okozott.
- Richard! - szisszentem, de nem érdekelte, csak rántott rajtam egyet.
- Ti mind azt képzelitek, hogy érzelem nélküli kőszikla vagyok, aki mindent kibír. Nézz csak meg, Robyn! Nézd ezt a szánalmas bohócot! Beledöglök a fiam halálába. Érted?! Kiégett a szívem. Nincs itt belül semmi. - Szabad öklével a mellkasára csapott.
- Ne! - nyögtem, a sírás fojtogatóan kapaszkodott felfelé bennem.
Megint megrántott és közelebb nyomult.
- Sajnálsz? Vinnyogó nyomorult ördög vagyok. Mit szólsz? Gúnyolj csak ki! - Italszag és sűrű önsajnálat áradt belőle.
Volt benne valami ijesztő, ahogy fölém magasodott és azon ügyeskedett, hogy az arcomhoz hajoljon.
- Szeretnék segíteni. Mit tehetnék, hogy lecsillapítsalak?
- Maradj most velem! - súgta és becélozta a számat.
Elhúzódtam tőle.
- Nem lehet. Feküdj le és próbálj aludni! Pihenned kell. Kérlek, nyugodj le!
A tarkómra zárta a tenyerét és egészen közel húzott magához.
- Bújjunk ágyba, azzal megvigasztalsz!
Forróság zúdult rám, mint amikor felizzik a gyufaláng.
- Nem hiszem, hogy ez segítene. - A hangom erőtlenebb volt, mint normál esetben.
Még mindig a számat nézte, közben öngúnnyal teli jeges mosolyt erőltetett magára.
- Te is ellöksz magadtól? Eltaszítasz, mint Helen? Egyformák vagytok. Nektek csak az a domináns hím kell, az Ulfric! Azt hiszed, nem tudom, hogyan gúnyoltok?! A sebzett vadat megvetitek.
Erős mozdulattal ellökött, de a kezemet nem engedte el. Az ajtóhoz rángatott. Egy pillanatig éreztette velem az erejét.
- Most aztán világgá kürtölheted, hogy egy picsogó, érzelgős nyomorult fajankó vagyok.
- Sose tenném.
- Ó, dehogynem! Eredj innen! Ha nem fekszel le velem, takaródj! Látni sem bírlak!
- Richard! Kérlek, ne balhézz, mert kidobnak minket innen! - kértem olyan kedvesen és szelíden, ahogy ebben a helyzetben csak telt tőlem.
- Azt csinálok, amit akarok - feltépte az ajtót és finomkodás nélkül kipenderített a folyosóra. - Menj innen! - azzal durván becsapta az ajtót az orrom előtt.
A szálloda alkalmazottja még mindig ott várakozott. Bizonytalanul néztem rá.
- Rendben lesz - mondtam nem túl meggyőzően.
Szkeptikus képet vágott és elment. Megrendülve bújtam vissza az idegen ágyba. Richard önmarcangolása részvétet ébresztett bennem. Önkéntelenül arra gondoltam, meg kell ölelnem, elmondani az igazat Lauráról, vigaszt nyújtani. Jól jellemezte saját magát, tényleg olyan volt, mint egy nagy nemes sebzett vadállat, akihez senki sem mer közeledni, mert esetleg mar és harap."


2017. február 22., szerda

A fantasy részlet

Sziasztok!

Ma egy kis részletet hoztam A béke ára című fantasyből.

Rétegműfaj, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne nagyon izgalmas.

" A díszteremben hosszú asztalsor körül ültek a vendégek a királyi
párra várakozva. Az asztalok roskadoztak az étkektől, a sültek
fűszeres illata ott hullámzott a levegőben. A nemesek sugdolózása
elcsendesedett, ahogy a pár belépett és helyet foglaltak az asztalfőn,
Urul és vele szemben Narya.
 A lakoma kezdetét vette, evőeszközök és poharak csilingeltek,
az urak szégyenkezés és finomkodás nélkül falták az étkeket, nyakalták
a testes vörösbort. Narya nem evett, csendes szemlélődéssel figyelte a
barlingokat maga körül. Mostantól fogva ők lesznek a honfitársai, alattvalói,
akik között élni fog. Különös érzés volt, mégsem riasztó, inkább érdekes.
 Felfigyelt a vele szemben ülő hét elegáns nőre. Egytől egyig igazi
barling szépségek voltak, drága ruhákban, villogó ékszerekkel felékesítve.
Leplezetlenül méregették, pillantásukkal szinte zavarba hozták. 
 A mellette ülő Aduranhoz hajolt és halkan megkérdezte.
  – Kik ezek a szép hölgyek?
 A férfi ugyanolyan csendesen válaszolt.
  – Ők Omak özvegyei.
Narya feléje kapta a tekintetét.
  – Mind a heten?
Aduran halvány mosolyt engedett meg magának.
  – Igen, úrnőm. Omak feleségei most arra várnak, a király miként
dönt a sorsukról. Nőül veszi–e őket, vagy marad a sógorság.
  – Ah, értem – nyögte Narya és pillantása Urulra siklott. 
A férfi elmerülten beszélgetett a jobbján ülő idősebb barling nemessel, de
most a tekintete találkozott az asszonyéval. Narya libabőrös lett
a szép vörös ruha alatt. Egyszeriben nem akarta, hogy Urul másik
feleségeket fogadjon maga mellé, nem akarta, hogy osztoznia kelljen
rajta. Pedig pontosan emlékezett rá, miben állapodtak meg.
Ostoba féltékenység kúszott a torkára és rádöbbent, nincs joga
elvárni semmit a férfitól.
 Urul felemelte boros kupáját és megszólalt, hogy mindenki
hallhatta.
  – Barátaim! Élvezzétek ki a lakomát, érezzétek jól magatokat!
Mulassatok! Ünnepeljük meg, hogy szeretett hitvesem, a lengoni
boszorkány megérkezett hozzánk, hogy mellettem legyen, kedves
személyével és szeretetével enyhítse hosszú magányomat! Igyunk
Naryára!
 Mindenki éljenzett, majd kortyoltak boraikból. Urul folytatta,
miközben szemét le nem vette Naryáról. Csak őt nézte, sötét tüzes
pillantása perzselte az asszony arcát.
  – Most pedig eljött az idő, hogy a királynőm és én visszavonuljunk
és megpecsételjük e nászt, ahogy az illendő – felállt a székéről.–
Jöjj, Narya! Csatlakozz hozzám! A hálótermemben várok
rád. – Látva a nő piruló arcát, komisz fél mosollyal még hozzátette:
  – Ne várass soká! – Majd megfordult és suhogó palástjában
elhagyta a termet.
 A társaság nevetgélni kezdett, kétértelmű megjegyzéseket tettek,
Naryát lesve sugdolóztak.
Ő megkövülten ült, nem is bírt megmoccanni. Azt hitte, menten
elsüllyed. Megértette, hogy a barlingok mindenben szókimondók
voltak, a szenvedélyt sem titkolták, ahogyan a vérszomjukat
sem rejtegették, felvállalták az ösztöneiket.
 Az asszonyok sugdosni kezdtek felé:
  – Eredj! Mire vársz? Menned kell! Ő a király. Szerencsés
asszony! Bár a helyedben lehetnénk! Urul remek férfi, ne várasd!
Siess! Tedd, amit kell! Menj! Menj már, boszorka!
 Narya nem bírta tovább hallgatni, felpattant és olyan hirtelen
lépett el az asztaltól, hogy igyekezetében hosszú ruhájával majdnem
fellökte a székét. Sietségét félreértették, kuncogtak rajta.
 Azonnal négy megtermett őr szegődött mellé kísérőként
és védelmezőként, ahogy az a királynőnek kijár.
Örökkévalóságnak érezte, ahogy a folyosókon haladt, maga
mögött hagyva a díszes társaságot és az egyre távolabbi morajlást.
Szeretett volna tisztán gondolkodni, de nem bírt. Csak
az járt a fejében, hogy most Urul hálóterme felé tart és nincs
hatalmában befolyásolni a dolgokat. 
 A négy őr egészen az ajtóig kísérte, ott megtorpantak, jelezve, 
ők ott fognak várakozni, akár órákon át, akár egész éjjel.
Narya kifújta a bent tartott levegőt, kihúzta magát és benyitott az ajtón.




2017. február 20., hétfő

Engedj a csábításnak!
Válassz egy (vagy több) Carrigan könyvet!
E-könyvek baráti áron.


Ha a romantikus műfajt kedveled, megtalálhatod.
Ha a misztikus történetek érdekelnek, szolgálhatok azokkal is.
 
A kínálatot megtalálod a Bookline-on és egyéb könyves webáruházakban.

2017. február 16., csütörtök


Hoztam egy kicsi részletet a Farkasok között című könyvemből.






- Gyere! - fejével a többi vendég felé bökött. - Táncolj velem!
Észrevette a habozásomat.
- Emlékszem, hogy amikor legutóbb erre kértelek, elutasítottál, mert nem akartál közel kerülni hozzám. Most tégy engedményt! Legalább egyszer.
Lassan fordultam meg a hosszú ruhámban és a táncosok felé indultam. Ő némán követett.
A pezsgő forrón égette a bensőmet, szétáradt a tagjaimban. Úgy éreztem, egyetlen ugrással át tudnám szelni az egész hatalmas kertet. A táncparketthez értünk. Richard a kezét nyújtotta. Óvatosan a tenyerébe csúsztattam a kezemet, alig érintve a bőrét. Úgy zárta a kézfejemre az ujjait, mintha attól tartana, hogy visszarántom tőle. Átfogta a derekamat és táncolni kezdtünk. Nem hittem, hogy ez valaha megtörténik. Ahogy forogtunk a kellemes zene ritmusára, közelebb vont magához. A tenyere meleg volt és olyan lágyan tartotta a derekamat, hogy elöntött a forróság. Az orrom megtelt az illatával. Emlékeztem erre az illatra, a testének közelségére. Ott az ágyamon is ezt éreztem, amikor a gyászomban vigasztalva ölelt és összebújva elaludtunk. Az édes-bús emlék vért kergetett az arcomba. Kék szeme nem eresztette a tekintetem. Úgy nézett, hogy kioltotta bennem a tiktakozás szikráját. Sosem volt rám hatástalan, hiába hazudtam ezt konokul magamnak. Már erősebben zárta a markába a kezemet és én is belekapaszkodtam. Állát a halántékomhoz hajtotta, a mellkasunk és hasunk egymáshoz nyomódott. A kezemet önkéntelenül a válláról felcsúsztattam a nyaka felé. Az ujjaim hegyével hozzáértem a hajához. Lehunytam a szemem és pár pillanatra megengedtem magamnak, hogy hasson rám a bűvölet. Richard légzése elnehezült, úgy fordította az arcát, hogy az orrát a hajamba fúrhassa. Úgy éreztem, felrobbanok és ezer meg ezer szikrára szóródva libbenek szét az éjszakában.
Már rég megszűntek körülöttem a többiek, csak elmosódott imbolygó árnyak voltak. Richard keze feljebb simított a hátamon, megérintette a bőrömet a ruha kivágása felett. Libabőrös lettem és belül elöntött az édes meleg vágy.
A zene elhallgatott és egyszeriben mintha víz alól bukkannék fel, kitisztult a kép. Hátraléptem, elhúzódtam tőle, kénytelen volt elengedni. El kellett távolodnom, hogy észhez térhessek.


2017. február 14., kedd

Valamit Valentin napra...

Mivel ma van az ominózus nap, valahogy eszembe jutott, hogy az egyik könyvemben felbukkan a Valentin nap... kicsit máshogy.

Részlet a Két lépésre a mennyországtól regényemből:



"Gyorsan letelt az egy hónap, amit Sayid kiszabott. Mesmira remekül érezte magát saját környezetében, nem vágyott visszamenni. Két nappal túl is lépte a határidőt. Mostanra már a férje is érthette, hogy nem megy vissza. Vajon mit gondol? Dühöng?
Elérkezett a Valentin nap. Csúnya szürke esős idő borult Londonra a szerelmesek napján. Megszámlálhatatlan giccses piros szív és vörös rózsa díszítette minden üzlet kirakatát. Mesmira azon az estén begubózott a lakásában, sehová sem akart menni. Tudta, hogy valahol több ezer mérfölddel keletre, Sayid irtó mérges rá. Nem volt elégedett a tudattól. Nyugtalanította a felismerés, hogy kínosan érzi magát a férfi miatt. Nem kéne erre gondolnia. Itt ez a vacak Valentin nap a maga szirupos kliséivel, ilyenkor nyálas romantikus filmeket kéne néznie, ha már szerelme nincs. Csakhogy van egy férje…
Felvillant előtte az utolsó beszélgetésük és az a maratoni fülledt éjszaka. Felzaklatta az emlék. Nem hitte volna magáról, hogy képes olyasmiket művelni Sayiddal, amiket végül megtett. Hogy jobban érezze magát, egy üveg vodkát hívott segítségül, némi chips-szel megspékelve és elkezdte nézni a Szenvedélyek viharában című eposzt. Ez a hármas kombináció betett neki. A film hosszú volt és szívszaggató, a vodka gyors ütemben fogyatkozott az üvegből, a chips-ből is a második zacskóval tömte magába. 
Eléggé eltompult ahhoz, hogy butaságokon töprengjen. Itt ücsörög egyedül becsípve, mint egy magányos szomorú öregasszony, akinek nincs senkije. Ha most Al Jannah-ban lenne, megkérné Sayidot, vigye el a Hayabusán egy körre az éjszakába. Vajon kivel tölti a férje ezt az estét? Melyik szeretőjével ünnepli a Valentin napot? Kinek ad kedves ajándékot vagy virágot? Azok közül a lányok közül szereti-e valamelyiket?
Tudta, hogy amit művel ostoba önmarcangolás és semmi értelme. A számítógéphez ment és megnyitotta a levelezőprogramot. Nyitott egy új üzenetet és bepötyögte a férje e-mailcímét, aztán az ujjai lefékeztek a billentyűzet felett. Mit írjon neki? Szíveket nem küld, sem buta Valentinos üdvözletet, elvégre otthagyta. Sayid azt gondolná, hogy gúnyolódik vele. 
Gyorsan lezárta az üres üzenetpanelt. Ennek nincs értelme.
Már nem is fáradt azzal, hogy pohárba töltse az italt, egyenesen az üvegből ivott. 
Boldog Valentint, te rohadt világ!"