Látogatók

2017. január 11., szerda

Nosztaliga

Sziasztok!

Most találtam a gépemen ezt a régi karakter-kérdőívet, ahol 100 kérdésre válaszolnak a szereplők. Ez egy jó játék volt és most kellemes felidézni.

Ezek itt Udimu válaszai.

Ha akad közöttetek olyan, aki nem ismerné Udimut, nagyon gyorsan pótolja ezt a hiányosságot, mert érdemes. Ő az egyik olyan karakterem, akit minden kétséget kizáróan csak imádni lehet. :)
A Morwen sorozat egyik oszlopos tagja, a figurája sokak kedvence lett az évek és a sok bonyodalom során.

Bármikor szívesen tárnám ki előtte a hajlékom ajtaját...




Karakter kérdőív 3.

Többen közületek jelezték, hogy üdvös volna Udimuval is elkészítenem az interjút.

Jelzem, a Tuatba bejutni Ozírisz színe elé és ilyen bagatell témával zaklatni, nem kockázat nélküli feladat.
Hogy mégis sikerült, a beajánlóim nagyvonalú gesztusának köszönhetem.

Azt pedig, hogy ép bőrrel ki is jutottam onnan, Udimunak.

Az interjúra a Tuat egyik termében került sor. Az uralkodó privát audiencián fogadott, zavartalanul beszélhettünk.
Lenyűgöző megjelenésével és végtelen nyugalmával első pillanattól mélységes zavarban voltam. Láthattam az aranymaszk nélkül. Ájulat! Sokat fogok erről álmodni. Remélem!

Íme a 100 kérdés-100 válasz a káprázatos Udimuval.


Karakter-kérdőív: Udimu

1. Hogy hívnak? Mi a beceneved?

Udimu

Idegen csengésű a név, igaz? Talán azért lehetséges, mert nagyon régi.
Ozíriszként emlegetnek, mióta magamhoz ragadtam a vezetést népünk ősi székhelyén, az egyiptomi alvilágban, a Tuatban.


2. Milyen idős vagy? Mikor van a születésnapod?

Elmúltam hatezer esztendős. Párszáz év ide vagy oda, nem számít.
Fogalmam sincs, mikor van a születésnapom. Az ókori naptárakat képtelen vagyok átszámítani a ti mai kronológiátokba. De kedves, hogy kérdezed.

3. Hol születtél? Hol élsz most? Hazafias vagy?

Egyiptomban születtem. Jelenleg is itt élek, idelent ezekben a termekben.
Ha a hazafiasság alatt érthetjük a saját népem szolgálatát vezetőként, akkor igen, az vagyok.


4. Kik a szüleid? (nevük, foglalkozásuk, személyiségük)

A teremtőm, dicsőséges elődöm már nincs köztünk. Árulásnak esett áldozatául. A szégyenletes bűn részben az én lelkemet is terheli. Minden erőmmel azon vagyok, hogy jóvátegyem. A magam módján vezeklek.


5. Van testvéred? Ha van(nak), akkor milyen/milyenek?

Többen vannak a világ különböző pontjain. Némelyikük pihen a föld gyomrában, mások aktívak.
 
6. Mi a foglalkozásod?

*lélegzetelállítóan elmosolyodik, zöld szeme csillog*( Megemelkedik a pulzusszámom. )
A keleti világ vérivótársadalma felett uralkodom. Még kezdőnek számítok, hiszen alig pár esztendeje enyém ez a poszt.
Vezetőnek választottak, bizalmat szavaztak nekem. Mélységesen tisztelem a társaimat és igyekszem méltónak lenni a feladathoz.

7. Milyen magas vagy? Mennyi a súlyod?

192 cm magas vagyok. Nem tudnám megmondani a testsúlyomat.

8. Milyen színű a hajad? És a szemed?

A hajam fekete, szemem színe zöld. ( úgy néz rám, hogy nyugodtan megnézhessem az írisze árnyalatát. nem vagyok nyugodt, hogy is lehetnék?!)

9. Melyik fajba tartozol?

A megátalkodott vérszopók fajtájába.

10. Melyik társadalmi osztályhoz tartozol?

Az uralkodóhoz.

11. Szerinted vonzó vagy? Mások szerint?

A jelek azt mutatják, hogy igen. Vajmi kevéssé számít.

12. Hogyan öltözködsz?

Idelent a Tuatban tradicionálisan. - tógák, leplek, köntösök, ilyesmi. Időnként viselnem kell az aranymaszkot. ( megmutatja a maszkot. Hűha! Döfi! Legendás darab. )
Fent a ti világotokban lazán. A kényelmet részesítem előnyben.

13. Van sebhelyed? Tetkód? Anyajegyed? Bármi egyedi külső tulajdonságod?

Ezer sebesülésem volt, nem maradtak nyomai a testemen.
A külsőm egy sóhajtásnyival feltűnőbb az átlagnál, ezért felfigyelnek rám. Biztosan a magasságom miatt is van.  ( Ó, a drága naiv istenkirály gyönyörűség! Az, a magassága…  sóhajtozom.)

14. Allergiás vagy? Szenvedsz valami betegségben? Van valami sérülésed?

Tökéletesen ép vagyok.

15. Jobb vagy bal kezes vagy?

Mindkettőt egyformán használom virtuóz módon.
.
16. Milyen a hangod?

*előrehajol, az arcomba néz* Milyen a hangom? - kérdez vissza.
 Mély - felelem.

17. Milyen a szókincsed? Hogy beszélsz általánosan? Milyen szavakat használsz?

A régi, ősi nyelv bajosan összeegyeztethető fordítási bakikat eredményez. A szlenggel még mindig csak ismerkedem mások derültségére.

18. Sorolj fel három rád jellemző cselekvést!

Logikus tettek, higgadt mérlegelés, magas fokú önuralom,

19. Milyen gyakran fürdesz? Használsz parfümöt?

Sokat fürdök. Szeretem a vizet.
Igen, használok parfümöt. A visszafogott illatokat kedvelem.
.
20. Általában milyen képet vágsz (gyilkosan nézel, fáradtan mosolyogsz)?

Örömmel adnék erre is választ, de sajnos fogalmam sincs, milyen az arckifejezésem bizonyos szituációkban. Nem járok kézitükörrel a markomban. A maszk amúgy is elfedi az arcomat - ez különösen tárgyalások idején hasznos. *finom mosoly*

21. Használsz testbeszédet? Hogyan?

Keveset gesztikulálok.

22. Vannak gyakran használt szófordulataid? Mik?
  
Nem tudom, drágám. Vannak?

23. Mi a legelső emléked?

Erre egyszerűen nem tudok választ adni. Élj hatezer évet és próbáld meg!

24. Mi a legmagasabb végzettséged? Hová jártál? Élveztél tanulni?

Királyi családban születtem, ennek megfelelő tanítást kaptam. Azóta folyamatosan tanulok, még ma is.
.
25. Hol tettél szert a legtöbb tudásra és képességekre?

A hatezer év alatt.
A képességeim feltárásától eltekintek. Nem a te halandó elmédnek való. Megrémülnél tőlem. Talán el sem hinnéd.


26. Hogy írnád le a gyermekkorodat általánosságban?

Felhőtlen.

27. Gyerekként mi szerettél volna lenni, ha felnősz?

Fáraó biztosan nem. Másodszülöttként nem is volt esélyem a koronára.
Katona.

28. Mikor és kivel volt az első csókod?

Az anyám egyik szobalányával.


29. Szűz vagy? Ha nem, mikor és kivel veszítetted el a szüzességedet?

Az eset ugyanezzel a lánnyal történt meg a palota hátsó kértjében.


30. Van hírhedt vagy ünnepelt ősöd? Volt ez rád valamilyen hatással?

Halandó apám fáraó volt, mielőtt merénylet áldozata lett.
A teremtőm volt itt ezen a helyen az elődöm. Mindketten karizmatikus férfiak voltak. Természetesen komoly hatással voltak rám. Mindig reménykedtem, hogy legalább kismértékben megközelítem az ő nagyságukat.

31. Mit tartasz az eddigi legfontosabb eseménynek az életedben?

Hogy elértem a nekem szánt rangot itt a Tuatban és minden igyekezetemmel, erőmmel a népemet szolgálhatom.
 
32. Mit tartasz az eddigi legnagyobb eredményednek?

Mint az előbbi válaszom.
.
33. Mit bánsz a legjobban?

*Hogy a teremtőmet elárultam és kivégeztem.

34. Mi a legkínosabb vagy legszégyenletesebb dolog, ami valaha történt veled?

Hogy hagytam magam ostoba tökfilkóként rászedni és bedőlni Kenna hazugságának.

35. Vannak titkaid? Ha igen, mik azok?

Apró piszkos kis titkok.
Elhiszem, hogy tudni akarod.
Én is így lennék veled.  ( Hoppá! Elpirulok.)

36. Mi volt a leggonoszabb dolog, amit valaha csináltál?

Kivégeztem Melkor testvéröccsét.
Megérdemelte ugyan, mégis gonosz tett volt részemről és talán kicsit önző is.


37. Mikor féltél a legjobban?

A sarjaimat féltem.

38. Utaztál már valaha is külföldre? Ha igen, hová?

Az egész világot bejártam keresztül-kasul, rengetegszer. Olyan birodalmakban barangoltam, amelyek már nem is léteznek.

39. Melyik nemhez vonzódsz?

A nők a gyengéim.

40. Alapvetően optimista vagy, vagy pesszimista?

Megrögzött realista vagyok.

41. Hiszel a fensőbb hatalomban? Ha igen, akkor melyikben?

Nem hiszek.

42. Hiszel a túlvilágban?

Ebben sem.

43. Mitől rettegsz a legjobban?

Egy esetleges háborútól a vámpírtársadalomban.


44. Mitől jössz dühbe? Mitől leszel szomorú? Boldog? Miért?


Igyekszem kontrollálni a szélsőséges érzelmeimet.
A boldogság illékony valami. Ha részem van benne, nagyon vigyázok rá.


45. Az emberek alapvetően gonoszok vagy jók?

A halandók esendőek, de ez nem mentség a gonoszságra.
Pont ezen a gyengeségen kellene felülkerekedniük.


46. Milyen a politikai nézeted? Mi a vallásod?

A politikában- a vámpír-politikáról beszélek - óvatos vagyok és megfontolt. Szeretek kristálytisztán látni.


47. Mit gondolsz a szerencsejátékról, hazugságról, lopásról, gyilkolásról?

Nincs, amit ne követtem volna el.


48. Milyen messzire mész el, hogy megvédd a saját véleményed?


Itt az én szavam törvény. Nem szorulok rá, hogy a véleményemet kelljen védenem vagy magyaráznom.


49. Mennyit ér neked a pénz?

Van, de nem törődöm vele.


50.Szerinted mi a legszörnyűbb dolog, amit egy ember elkövethet?

Sok van a listámon, amit nem tolerálok, sem embernek, sem vérivónak.


51. Hiszel abban, hogy néha fel kell magunkat áldozni a fensőbb jóért?

Természetesen. Másként, hogyan volna jogom ezen a trónon ülni?


52. Hiszel az igaz szerelemben, és a lelki társban?

Igen. Abban is, hogy ez nem csak egyszer jön el az életünkben. Romantikára hajlamos vagyok.
A szerelemben nem játszadozom.

53. Babonás vagy?

Nem.

54. Mennyire tartod tiszteletben mások hitét, véleményét?

Amennyire az ésszerűség engedi.
Bár a hittel kapcsolatban maga az ésszerűség szó is megkérdőjelezhető.


55. Mennyire mutatod ki az érzéseidet? Megosztod a gondolataidat másokkal?

Nem tüntetek velük.


56. Előítéletes vagy?

Megesik.

57. Ki a legfontosabb ember az életedben? Miért?

A sarjaim. Kiemelten közel állnak hozzám a kedvenceim, Melkor, Morwen, Dióra.
Ők az elmúlt években mellettem voltak, a többiek is fontosak nekem, de ők valahol kint járnak a világban.
 
58. Kit tisztelsz a legjobban? Kit a legkevésbé? Miért?

Tisztelek mindenkit, aki kiérdemli. Nem feltétlenül kell hozzá nagy tetteket véghezvinni.

59. Létezik valaki különleges az életedben? Ki?

Ashley! Ez nagyon személyes kérdés.
Létezik.
Tudom, hogy a női kíváncsiság határtalan, mégis most be kell érned ennyivel.


60. Sok barátod van? Ki a legjobb barátod?

Melkor


61. Hogy viselkedsz a veled egy nembe tartozókkal?

Nyitott vagyok hímtársaimmal.

62. Hogy viselkedsz veled ellenkező nembe tartozókkal?

Türelmesen és udvariasan.

63. Voltál már szerelmes? Ha igen, mondd el, mi történt.

Voltam. Előfordult, hogy olyanba szerettem bele, akibe nem szabadott volna. Csakhogy a józan érveket könnyen legyőzik az érzelmek.


64. Mi az eseted?

A szép és merész asszonyokat kedvelem.

65. Milyen közel állsz a családodhoz?

Vérben választott családomhoz nagyon közel.
Én vagyok a főforrás, felelősséggel tartozom értük.


66. Szeretnél megházasodni, családot, gyereke(ke)t?

Halandóként és vámpírként is túl vagyok ezeken.


67. Vitázol az emberekkel, vagy inkább kerülöd a konfliktust?

Nem bocsátkozom parttalan vitákba.

68. Beszélő vagy hallgató vagy?

Kedvemre való, ha valaki jól beszél. Én magam nem fecsegek feleslegesen.
Szeretem a jóféle baráti beszélgetéseket.
.
69. Mennyi időbe telik, hogy megbízzál valakiben?

Nagyon csekély azoknak a száma, akikben megbízhatok. Ebből következik, hogy hosszú idő, mire elnyeri valaki a bizalmam.


70. Haragtartó vagy?

Nagyon rövidke ideig és az sem komoly.

71. Vezéregyéniség vagy?

Igen- amint a mellékelt ábra mutatja.

72. Szereted a csapatmunkát?

Igen.

73. Milyen jól fejezed ki magad?

A képírástól indulva legendásan hosszú út vezetett a mai technikáig. Imádom az Internet nyújtotta lehetőségeket, a virtuális játékokat.
Szóban a lényegre szorítkozom.
 
74. Mennyi idő alatt ítélsz meg másokat?

Gyors vagyok. Téged is ismerni véllek. *mosolyog* (Én zavarba jövök.)

75. Érdekel, mit gondolnak rólad mások?

Megnyugtat, ha kedvelnek.

76. Vannak ellenségeid? Miért az ellenségeid?

Vannak. Régi elmérgesedett ügyek miatt.


77. Mi a kedvenc időtöltésed? Színed? Kajád?

Számítógépes játékok.
Szín? Vörös.
Kaja? Hisz, tudod.

78. Hogyan szórakozol? Melyik művészeti ágat szereted?

Nincs külön kedvencem.
Sajnos semelyik művészeti ágat nem gyakorlom.


79. Dohányzol/iszol/kurvázol/drogozol? Miért vagy miért nem?

Negatív.

80. Hogyan töltesz el egy tipikus szombat estét?

Itt a Tuatban nincs különbség.
Olyan ritkán hagyom el e falakat, hogy kicsit ellógjak, nekem azok az alkalmak számítanak különlegesnek.

81. Mi a féltve dédelgetett álmod?

*lesüti sűrű fekete pilláit, majd lassan rám néz*
Pont azért nem árulom el, mert féltem.

82. Mennyi ideig tudsz figyelni?

Nagyon-nagyon sokáig.
Maradj még és tesztelj!

83. Sokat nevetsz? Mit tartasz viccesnek?

Alapvetően vidám vagyok, csak ezt csendesen művelem.

84. Hogy lehet megdöbbenteni/megsérteni téged?

Helyzettől függ.
Mostanában ügyelnem kell az indulataimra.

85. Hogyan bírod a stresszt?

Hajszálnyival jobban, mint a többség.

86. Sportos vagy? Melyik művészeti ágban vagy jó?

Nézz rám! Sportos vagyok?
(sarkig pirulok, de neki ez nem elég)
A szerelem művészetében jónak mondanak. A visszaigazolások is ezt bizonyítják. Ezt szeretted volna tudni?    ( Ühüm. Elégett az arcom..)


87. Szereted az állatokat? És a gyerekeket?

Mihez képest?
A saját gyermekeimet szerettem, erre határozottan emlékszem.

88. Spontán vagy, vagy előre tervezel?

Spontán és gyakorlatias.

89. Mik a rigolyáid?

Feldühít, ha valaki megszegi az adott szavát.


90. Miben vagy a legjobb? Miben a leggyengébb?

Elhatároztam, mielőtt ide leengedtek hozzám, hogy őszinte válaszokat adok neked. Erre azonban mégsem tudok mit felelni.
Nem szeretnék elbizakodottnak tűnni.


91. Ha valamit megváltoztathatnál magadon, mi lenne az?

Jó volna ártatlanabbnak lenni, kevesebbet tudni a világról, az emberek természetéről, a globális összefüggésekről.
 
92. Alapvetően nyílt vagy, vagy magadba forduló?


Nyílt és nyitott.
 
93. Szereted magad?

Kedvelem az öregfiút.

94. Van napirended? Hogy érint, ha megzavarnak benne?

Te például megzavartál, de nem bánom.


95. Mi az a cél, amit el akarsz élni a következő hat hónapban? És az életedben?

Úgy tűnik, nekem kell megoldanom egy fontos családi ügyet. De minél inkább belebonyolódok, annál inkább elbizonytalanodok, hogy biztosan ez lesz-e a jó döntés. A következmények mindannyiunkat érintenek.
Senkit sem akarnék elveszíteni.


96. Hogy látod magad öt év múlva? Tíz év múlva? Húsz év múlva?

Ugyanitt.

97. Ha választhatsz, hogy szeretnél meghalni?

Feladatom van. Sokak bizalma van bennem. Nem szeretnék meghalni.

98. Mire szeretnéd, ha emlékeznének veled kapcsolatban miután meghaltál?


Hogy jó király voltam és sikerült rendbe hoznom Kenna súlyos hibáit, amiket az enyémek ellen elkövetett.


99. Melyik három szóval tudnád magad a legjobban leírni?

Vén, megbízható, védelmező


100. Melyik három szóval írnának le mások?

Bízom benne, hogy nagyjából a fentiekkel.