Látogatók

2015. január 29., csütörtök



Szép estét!

Odakint minden havas. Először igazán ezen a télen.
Azok közé tartozom, akik nem tapsikolnak ezért örömükben és nem rohannak hanyatt und homlok szánkózni, hógolyózni.
Szóval, az átázott csizmámat lerúgva, otthoni játszóruhára váltottam, lenyomtam egy jó kis erőedzést és most már sikeresen elmerültem az írás ködös, simogató hangulatában.

Ez a bejegyzés azokhoz szól elsősorban, akik hősiesen végigkövették anno a blogomon a Morwen–sorozat részeit, olvasták mindegyik kötetet és – hogy úgy mondjam, – képben vannak.
Szól természetesen az ”újoncoknak” is, akik voltak olyan vállalkozó kedvűek, hogy belevágtak a Publionál megjelent sorozat olvasásába.

A befejező rész írásához készülök, jegyzetelek, lassan a helyükre kattannak a dolgok a fejemben. Alig várom, hogy a feszítő belső kényszer odalökjön a papírok fölé és végre írni kezdhessek. Ugyanakkor húzom kicsit ezt a percet, mert visszavonhatatlanul azt jelenti majd, hogy vége. Lezárul egy igen–igen hosszú szakasz az életemben. Morwen és a társai 1999–től vannak velem. Nehezebb elereszteni őket, mint hittem.

Sok más történetet írtam azóta, sok új karakter született, mégis ’ők’ jelentik nekem a kezdetet.
Most el fogom engedni őket, hogy újak jöhessenek.

Az a kérdésem, ti, akik ismeritek valamennyi részét a történetfolyamnak, mire számítotok? Mit vártok? Mire vagytok kíváncsiak? 

Spoiler alarm!!!!

 A Fekete kristály vége drámai lett. Melkor és Morwen szerelmében komoly törés keletkezett. A csapat szétszéledt. Udimu – a drága, általatok jó okkal kedvelt Udimu valahol Egyiptom gyomrában uralkodik. Gabriel a maga útját járja, csakúgy, mint Tristan, Miranda és Christian. Mit hozhat az új rész? Morwen megenyhül és alázatosan visszatér a Tanácsba, akikben mélységesen csalódott? Összeszedi–e a bátorságát és újra a hitvese elé mer állni, félretéve az újonnan ébredt félelmeit? Vagy talán a vándorlás megkérgesítette és elidegenítette a többiektől? Esetleg Udimunál keres vigaszt és védelmet, míg tisztába jön magával? Vagy a benne lezajló változások nem engedik a szerettei közelébe? Mennyire erős benne a harag a Tanács iránt, amiért cserben
hagyták őket és emiatt Melkor hajszál híján elveszett? Mi hajthatná előre? Nem hóhér többé, a státuszáról önként mondott le. Mostanra már ő is csak egy a sok vérivó közül. Nem hibázhat. Nem cselekedhet a korábbiak szerint. A Tanács szabályai rá is érvényesek.

Én már tudom, mik várnak rájuk. Tudom, hogy a finálé minden eseménye milyen irányba tart.
Bízom benne, hogy a törzsolvasóim, akik kedvelték ezt a sorozatot, majd a befejező részt is várják.



Szívélyes üdvözlettel:
Ash

7 megjegyzés:

  1. Szia,

    Nagyon örülök neki, hogy folytatódik a Morwen sorozat. Tudom, hogy imádni fogom az utolsó részt is, csak sajnálni fogom hogy vége. De még mindig elölröl kezdhetem az olvasásukat amikor csak akarom.
    Szerintem lesz benne egy olyan fordulat (ahogy ismerem az irásaidat) amire senki sem számitana, ami mindent megváltoztat, ami miatt átértékelödnek a gondolatok a tettek...
    Engem kikapcsolnak, elvarázsolnak a történeteid.
    Köszönöm, hogy irsz, és nekünk is megengeded hogy beleélhessük magunkat, együtt izgulhassunk a szereplökkel...
    :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Én csak most kezdtem a sorozatot, de gyorsan ledaráltam négy rész :)
    Nagyon tetszenek, de most látom, hogy van még a Sápadt árnyak után is rész. Azt, vagy azokat hol vehetném meg? Alig várom, hogy tudjam hogyan folytatódik a történet!
    További sok ihletet és remek történeteket!

    Köszi!

    VálaszTörlés
  3. Erika!

    Köszönöm szépen. Igyekszem hozni azt a hangulatot, amit eddig is. Tudod, nálam nem laza, vagány hesszelés vámpírnak lenni. :)
    Köszönet a kedves szavakért.

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Üdv a klubban! :D
    Igen, még a következők vannak:
    5. rész Üldözöttek
    6. rész Az aranymaszk
    7. Fekete kristály
    ... és ezt követi majd a befejező rész.
    Az 5-6-7 részek még nem jelentek meg, de olyan nagyon sokat nem kell majd rájuk várni.
    Majd talán tavasszal jön a következő.
    Folyamatosan adok híreket itt és a Facebook-on.

    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Őrült ötleteim vannak a befejezéssel kapcsolatban. De remélem nem olyasmi lesz, hogy emberré válnak valami csoda folytán:) Egyébként szeretem az olyan végeket, amiknél erős sejtést ad a szerző, hogy mi lesz, de mégsem ír le mindent, az olvasó gondolhatja tovább. Jaj. Csak ne legyen rossz vége! A főpáros szempontjából:) Várom nagyon Ash:)

    VálaszTörlés
  6. Kelly,

    Nem létezik csoda. Nem leszünk emberek. Szerintem, egyikük sem akarna újra az lenni.

    Lesznek komoly változások, patthelyzetek, elvesztünk valakit, mást megnyerünk és állati nehéz döntéseket kell hoznunk. ...mármint nekik. :P
    De egyben nekem is.

    Komolyan mondom, ha belebambulok az előre kigondolt eseményekbe, üveges lesz a tekintetem és elszorul a torkom.
    Oltári gonosz dög leszek.
    Bár a Fekete kristály után már szinte bármi jöhet rájuk.

    VálaszTörlés
  7. Már most tudom, nem fog mindenkinek tetszeni ahogy a dolgok alakulnak, de ez sosem volt az elvárásoknak megfelelni akaró történet.

    VálaszTörlés

Írj megjegyzést: